Jún 10

A művészetóra úgy követi az ebédidőt, ahogy álom a rémálmot. A terem az épület távoli végében van, és széles, délre néző ablakai vannak. Syracuse-ban nem sokat süt a nap, ezért a műtermet úgy tervezték, hogy minden fényt, beengedjen, amit csak lehet. Egy kicsit rendetlen minden, de amolyan tiszta-módon. A padló száraz festékfoltokkal van tele, a fal megkínozott tinédzserek rajzaival és kövér kiskutyákkal; a polcokon agyakedények sorakoznak. A rádión a kedvenc csatornám szól. Mr. Freeman ronda. Nagy szöcsketeste van, olyan, mint egy gólyalábon járó cirkuszi mutatványos. Az orra - mintha egy hitelkártyát süllyesztettek volnak a szemei közé. De legalább mosolyog, amikor belépünk. Egy forgó edény fölé görnyed, kezein vörös agyag. ,,Üdvözlet az egyetlen órán, ami túlélésre tanít majd benneteket'', azt mondja. ,,Isten hozott a művészetórán!'' Egy olyan padba ülök, ami közel esik az asztalához. Ivy is itt van. Az ajtó mellett ül. Rábámulok, hátha felém néz. Ez a moziban néha működni szokott, hogy nézik őket, és akkor már csak oldalra kell fordulniuk, és mondani valamit. De vagy Ivynak van erős védőpajzsa, vagy az én lézertekintetem gyenge. Nem néz rám. Jó lenne, ha vele ülhetnék. Jól rajzol.

Mr. Freeman leállítja a fazekaskorongot, és megragad egy darab krétát anélkül, hogy kezet mosna. ,,LÉLEK'', ezt írja a táblára. Az agyag úgy követi a betűket, mint az odaszáradt vér. ,,Itt találhatjátok meg a lelketeket, ha meritek. Itt felfedezhetitek magatokban azt, amit eddig nem mertetek megpillantani. Azzal ne gyertek hozzám, hogy mutassam meg, hogyan kell arcot rajzolni. De arra megkérhettek, segítsek meglátni a szelet.'' Hátrasandítok. A szemöldöktelegráfokb sebesen villognak. Furcsa ez a pasas. Látnia kell, tudni a kell, mit gondolunk róla. Tovább beszél. Azt mondja, úgy fogunk éretségizni, hogy tudunk majd olvasni meg irní, hisz vagy egymillió órát töltünk azzal, hogy megtanuljunk írni meg olvasni. (Ezzel azért vitatkoznék.)

Mr. Freeman: ,,Miért nem fordítjuk ezt az időt a művészetekre: festésre, szobrászatra, szénrajzra, pasztellra, olajra? A szavak és a számok fontosabbak lennének, mint a képek? Ki határozta el ezt? Képes arra az algebra, hogy könnyekre fakasszon bennetek?'' (Kezek emelkednek a levegőbe. Mintha választ várna.) ,,Ha most nem tanultok művészeteket, sosem tanultok meg lélegezni!!!''

És így tovább. Ahhoz képest, hogy kétségbe vonja a szavak értékét, meglehetősen sokat használ belőlük. Egy kicsit elkalandozom, csak akkor térek vissza, amikor fölemel egy földgömböt, amiből az északi félteke fele hiányzik. ,,Meg tudja mondani valaki, hogy mi ez?'', azt kérdezi. ,,Földgömb?'', kozkáztatja meg hátul egy hang. Mr. Freeman a plafonra néz. ,,Egy értékes szobor volt, amit valaki leejtett, és csak úgy érettségizhetett, ha a saját pénzéből kifizeti?'', kérdezi egy másik. 

Mr, Freeman felsóhajt. ,,Semmi képzelőerőtök. Hány évesek vagytok? Tizenhárom? Tizennégy? És hagytátok, hogy máris kiöljenek belőletek minden kreativitást! Ez egy régi földgömb, hagytam, hogy a lányaim focizzanak vele a műtermemben, amikor odakint esett. Egy nap Jenny rálépett Texasra, és az Egyesült Államok beesett a tengerbe. És voilá! - itt egy ötlet. Ezt a törött gömb erőteljes víziók kifejezésére alkalmas. Festhetünk például egy képet, amin emberek menekülnek a lyukból, amíg egy nyálas pofájú kutya Alaszkát rágja. A lehetőségek megszámlálhatatlanok. És ti megérdemelitek, hogy ezt megtapasztaljátok.''

Hmm?

,,Mindannyian vegyetek ki egy cédulát a földgömbből.'' Körbesétál a sorok közt, hogy lenyúlhassunk a föld középpontjába a piros cetlikért. ,,Minden papíron egy szót találtok, egy tárgy nevét. Remélem, szeretni fogjátok. Az év további részét azzal töltitek majd, hogy ezt a tárgyat a művészet részévé tegyétek. Szoborba öntitek. Lerajzoljátok, megcsináljátok papírmaséból, kifaragjátok. Ha az informatikatanár szóba áll velem az idén, használhatjátok a géptermet is, komputeres dizájn céljából. De egy biztos: év végére ki kell találjátok, hogyan fog ez a tárgy mondani valamit, hogyan fog érzelmet kifejezni, hogy fog beszélni mindenkihez, aki ránéz.''

Néhányan felnyögnek. Én izgatott leszek. Tényleg ez lesz a feladatunk? Ez túl jól hagzik. Megáll az asztalom mellett. Ledugom a kezem, és kihorgászom a papíromat. ,,Fa''. Fa? Ez túl könnyű. Már másodikban megtanultam, hogy kell fát rajzolni. Benyúlok a másik papírért, de Mr. Freeman megrázza a fejét. ,,Nem-nem.'', mondja. ,,A sorsod eldőlt, nem változtathatod meg.'' Kihúz egy vödör agyagot a fazekaskorong alól, ökölnyi labdákat szakít belőle, és mindegyikünknek hajít egyet. Felhangosítja a rádiót, és felnevet. ,, Isten hozott a nagy utazáson.''

Máj 22

Társadalomismeret után megkeresem a szekrényem. A zár kicsit szorul, de sikerül kinyitnom. Aztán elkapom a negyedik turnust, és sodródom velük az ebédlőbe. Vagyok annyira dörzsölt, hogy nem hozok ebédet az első napon. Nem lehet kitalálni, hogy mi lesz az idén a felvállalható divat. Barna papírzacskó? Hőszigetelt uzsonnatáska? A vásárlás az egyetlen megoldás. A menü szaftos pulyka, porból készült burgonyapüré, ázott saláta és egy sütemény. Fogalmam sincs, hogyan kell más rendelni, ezért csak végigtolom a tálcám, és hagyom, hogy a tányérok megtöltsék. Egy nyolc láb magas felsőbbéves előttem valahogy szerez három sajtburgert, sültkrumplit és két süteményt anélkül, hogy egy szt szolna. Talán a szemével morzézik. Ezt meg kell tanulnom. Követem a kosárlabdást. Látok pár barátnőt - vagyis néhány embert, akikről azt hittem, a barátnőim -, de elfordulnak. Gyorsan kell döntenem. Ott az új lány, Heather, az ablak mellett olvas. Szembe ülhetnék vele. Vagy kúszhatnék a szemetés mögé. Vagy rögtön a kukába dobhatnék mindent, és kisétálhatnék az ajtón. A Langaléta int a barátainak. Hát persze. A kosaras csapat. Azok ocsmányságokat kiabálnak vissza - vagyis a pattanásos-atlétikus srácok megszokott módján üdvözlik. Ő mosolyog, és hozzájuk vaág egy süteményt. Megpróbálok eliszkolni mögötte. Paff! Egy szaftos krumpligombóc talál el, pont a mellkasom közepén. Csönd lesz, az egész ékező engem bámul, az arcom beleég a retinájukba. Örökre úgy fognak emlegetni: ,,a csaj akit az első nap telibe kaptak krumplival''. A Langaléta elnézést kér, és mond még valamit, de közben négyzáz torokból tör ki a röhögés, és nem tudok szájról olvasni. Otthagyom a tálcát és az ajtó felé rohanok. Olyan gyorsan viharzok ki az ebédlőből, hogy az edző rögtön beválogatna az iskolai csapatba, ha látna. De mégsem. Mr. Neck az ügyeletes tanár, neki pedig, úgy látszik, nincs szüksége olyan lányokra, akik tíz alatt futják a százat. Mr. Neck: ,,Hát újra találkozunk.''

Én:...

Vajon érdekelné, hogy ,,Haza kéne mennem átöltözni'' vagy az, hogy ,,Látta, mit csinált az a vadállat?'' Dehogy. Csöndben maradok. 

Mr. Neck: ,,Hová, hová?''

Én:...

Jobb semmit sem mondani. Kuss, szorítsd össze a szád. Mindaz az a szarság amit a tévében hallani a kommunikációról meg az érzelmek kifejezéséről, hazugság. Senki nem kíváncsi igazán arra, amit mondani akarsz. Mr. Neck bejegyez valamit a jegyzetfüzetébe.,,Már akkor gond volt veled, amikor először találkoztunk. Huszonnégy éve tanítok itt, a tekintetéből megmondom, hogy valaki mit forgat a fejében. Ez az utolsó figyelmeztetés. Épp most figyelmeztettek késésért is.''

Folytatjuk...

Máj 22

Az angoltanárnőmnek nincsen arca. Van viszont vastag szálú hajzuhagata, ami fésületlenül ullik a vállára. A füléig fekete, de onnan narancsszínű. Nem tudom eldönteni, kidobta-e a fodrászát, vagy épp most változik danaidalepkévé. Hajasasszony húsz percig készülődik, nem néz ránk, az asztal fölé hajol, haja eltakarja az arcát. Az óra fennmaradó részében a táblára irkál, és a zászlónak beszél. Elmondja neki a kötelező olvasmányokat, és azt, hogy szeretné, ha minden nap írnánk az óranaplóba, megígéri, nem fogja elolvasni. Írok is róla. Társadalomismereten is van óranapló. Egy vagyonba kerülhetett a sulinak ez a sok napló. Az amerikai történelmet tanuljuk, kilencedszer és kilenc év alatt. Újra átvesszük a domborzati viszonyokat, újra egy hét az indiánokkal, Kolomubusz Kristóf Kolombusznaphoz igazítva, a Zarándokok a Hálaadáshoz. Minden évben azt állítják, el fogunk napjainkig, de minden alkalommal leragadunk az ipari forradalomnál. A társadalomismeret-tanárom Mr. Neck, aki rám kiabált az aulában, hogy üljek le. Szeretettel emlékszik rám. ,,Rajtad tartom a szemem. Első sor.'' Én is örvendek, hogy újra látom. Állítom, hogy poszttraumatikus stressz alatt áll. Vietnám vagy Irak - valamelyik tévéháború.

  !
Máj 21

Az első tíz hazugság, amit a gimnáziumban elmondanak.

1. Azért vagyunk itt, hogy segítsük

2. Elegendő időtök lesz az órára beérni.

3. Be fogjuk tartani az öltözködési szabályokat.

4. Az iskola egész területén tilos a dohányzás.

5. Az idén a mi futballcsapatunk nyeri meg a bajnokságot.

6. Odaadást várunk tőletek.

7. A nevelőtanárok mindig elérhetőek, és nyitottak a problémáitokra.

8. Az órarendet az igényeitek szem előtt tartásával állítottuk össze.

9. A  szekrényetek számkombinációja titkos.

10. Szeretettel emlékeztek majd vissza ezekre az évekre.

Folytatjuk.~

Máj 21

Isten hozott a Merryweather Gimnáziumban.

Ez az első reggelem a gimnáziumban. Van nálam hét új jegyzetfüzet, rajtam egy szoknya, amit utálok, bennem erős gyomorfájás. A sarkon fújtatva fordul be az iskolabusz. Az ajtók kinyílnak, felszállok. Én vagyok az első. A széksorok közt állok, a busz elindul. Hova üljek? Sosem voltam hátsó üléses vagány. Ha középre ülök, még mellém ül valami idegen. Ha viszont előre, az olyan gyerekes; mégis ezt találom a legjobb megoldásnak, így szemkontaktust teremhetek a felszállókkal, hátha valamelyik régi barátnőm úgy dönt, beszédbe elegyedik velem. A busz négyes-ötös csoportokban veszi föl a diákokat. Néhány felső tagozatos, akiket a gyakorlatról vagy tornaóráról ismerek, rám bámul. Behunyom a szemem. Ettől rettegtem. Ahogy az utolsó megállót is elhagyjuk, már csak én ülök egyedül. A sofőr visszakapcsol, a busz köhögve kapaszkodik föl a dombra, a fiúk hátul disznóságokat kiabálnak. Valaki egy kicsit sok kölnit locsolt magára. Megpróbálom kinyitni at ablakot, de a kilincs nem mozdul. A mögöttem ülő srác kicsomagolja a reggelijét, és a fóliagombócot a tarkómnak pöcköli. A gombóc az ölembe gurul. Ha-ha. Elhagyjuk a portánál az átfestett táblát. Az iskolaszék úgy döntött, hogy a ,,Merryweather Gimnázium - A Trójaiak Vára'' nem hordozza a kellőképpen az önmegtartóztatás üzenetét, úgyhogy Kék Ördögökre kereszteltek át minket. Mindenesetre az iskola színe marad a bíbor és a szürka. Bizonyára nem akartak új sportmezekre költeni. A felsőbbévesek rohangálhatnak, amíg a csengő meg nem szólal, de a kilencedikeseket az aulába terelik. Klánok szerint rendeződünk: Bakák, Mezei Furkók, Őrült Tudósok,Vezérszurkolók, Az Emberiség Szemete, Eurohulladék, A Jövő Amerikai Fasisztái, Hajasbabák, A Márták, Szenvedő Művészek, Ripacsok, Gótok, Hentesek. Nekem nincs klánom. Augusztus utolsó hetét ócska rajzfilmek bámulásával töltöttem. Nem voltam a plázában, nem jártam a tónál, sem a strandon, nem vettem föl a telefont. Nem a megfelelő hozzáállással jelentem meg az első napon. Senki nem ül mellém. Kitaszított vagyok. Nincs értelme a régi barátnőimet keresni. Klánunk, a Rendes Csajok feloszlott, tagjait felszívták a rivális szekták. Nicole a Bakákkal lebzsel, a nyári sportsérüléseiket hasonliítgatják össze. Ivy a Szenvedő Művészek és a Ripacsok közt ingázik. Megvannak hozzá a képességei, hogy két lovat üljön meg egy fenékkel. Jessica Nevadába költözött. Nem olyan nagy baj, Amúgy is főleg Ivy barátnője volt. Mögöttem hangosan nevetnek, tudom, hogy rajtam. Nem tudom megállni, hogy meg ne forduljak. Rachel az, néhányan állnak körülötte, olyan ruhákban, melyeket biztosan nem az East Side Plázában vettek. Rachel Bruin, az ex-legjobb barátnőm. Valamit bámul a bal fülem fölött. Ő volt az, aki végigszenvedte velem a cserkészoktatást, aki megtanított úszni, akinek mesélhettem a szüleimről, aki nem nevetett a szobámon. Ha van valaki az egész galaxisban, akinek nagyon el akarom mondani, ami történt valójában, akkor az Rachel. Ég a torkom. A tekintetünk találkozik egy másodpercre. ,,Utállak'', mozog a szája némán. Hátat fordít, a barátaival nevetgél. Az ajkamba harapok. Nem akarok rágondolni. Borzalmas volt, de vége, és nem fogok rajta agyalni. Az ajkam vérzik egy kicsit. Fémes íze van. Le kell üljek.  Az aula közepén ácsorgok, mint egy sebzett zebra a National Geographic különszámában, keresek valakit, bárkit, aki mellé leülhetnék. Egy ragadozó közeleg: a zongás elül. Nyaka vastagabb, mint a feje, egy síp lóg rajta. Valószínűleg egy társadalomismeret-tanár, akit felbéreltek, hogy levezesse a véres szertartást. Mr. Neck: Leülni! Elkapok egy széket. Egy másik sebzett zebra ül mellettem, rám mosolyog. Vagy öt lepedőt hagyhatott ott a fogszabályzójáért, de a cipője király. ,,Heather vagyok Ohióból.'', mondja. ,,Új vagyok itt, te is?''. Nincs időm válaszolni. A fények elhalványulnak, a fejtágító kezdetét veszi.

Folytatjuk.~

Máj 21

Laurie Halse Anderson: Hadd mondjam el...

Miért kerülik Melindát iskolatársai?

S ő miért viselkedik olyan különösen?

Alig beszél, egyre inkább magába zárkózik, pedig nagyon is szeretne ismét a közösséghez tartozni.

Történhetett valami, de mi és mikor? 
Mi okozza a zavart a tizennégy éves lányban s körülötte?

Mi oszlathatja el annak a borzalmas nyári bulinak az emlékét, s teheti a helyére az ott történteket?

Akkor kezdjünk is bele. Remélem tetszeni fog nektek (: Szonja.*