Hadd mondjam el...

Társadalomismeret után megkeresem a szekrényem. A zár kicsit szorul, de sikerül kinyitnom. Aztán elkapom a negyedik turnust, és sodródom velük az ebédlőbe. Vagyok annyira dörzsölt, hogy nem hozok ebédet az első napon. Nem lehet kitalálni, hogy mi lesz az idén a felvállalható divat. Barna papírzacskó? Hőszigetelt uzsonnatáska? A vásárlás az egyetlen megoldás. A menü szaftos pulyka, porból készült burgonyapüré, ázott saláta és egy sütemény. Fogalmam sincs, hogyan kell más rendelni, ezért csak végigtolom a tálcám, és hagyom, hogy a tányérok megtöltsék. Egy nyolc láb magas felsőbbéves előttem valahogy szerez három sajtburgert, sültkrumplit és két süteményt anélkül, hogy egy szt szolna. Talán a szemével morzézik. Ezt meg kell tanulnom. Követem a kosárlabdást. Látok pár barátnőt - vagyis néhány embert, akikről azt hittem, a barátnőim -, de elfordulnak. Gyorsan kell döntenem. Ott az új lány, Heather, az ablak mellett olvas. Szembe ülhetnék vele. Vagy kúszhatnék a szemetés mögé. Vagy rögtön a kukába dobhatnék mindent, és kisétálhatnék az ajtón. A Langaléta int a barátainak. Hát persze. A kosaras csapat. Azok ocsmányságokat kiabálnak vissza - vagyis a pattanásos-atlétikus srácok megszokott módján üdvözlik. Ő mosolyog, és hozzájuk vaág egy süteményt. Megpróbálok eliszkolni mögötte. Paff! Egy szaftos krumpligombóc talál el, pont a mellkasom közepén. Csönd lesz, az egész ékező engem bámul, az arcom beleég a retinájukba. Örökre úgy fognak emlegetni: ,,a csaj akit az első nap telibe kaptak krumplival''. A Langaléta elnézést kér, és mond még valamit, de közben négyzáz torokból tör ki a röhögés, és nem tudok szájról olvasni. Otthagyom a tálcát és az ajtó felé rohanok. Olyan gyorsan viharzok ki az ebédlőből, hogy az edző rögtön beválogatna az iskolai csapatba, ha látna. De mégsem. Mr. Neck az ügyeletes tanár, neki pedig, úgy látszik, nincs szüksége olyan lányokra, akik tíz alatt futják a százat. Mr. Neck: ,,Hát újra találkozunk.''

Én:...

Vajon érdekelné, hogy ,,Haza kéne mennem átöltözni'' vagy az, hogy ,,Látta, mit csinált az a vadállat?'' Dehogy. Csöndben maradok. 

Mr. Neck: ,,Hová, hová?''

Én:...

Jobb semmit sem mondani. Kuss, szorítsd össze a szád. Mindaz az a szarság amit a tévében hallani a kommunikációról meg az érzelmek kifejezéséről, hazugság. Senki nem kíváncsi igazán arra, amit mondani akarsz. Mr. Neck bejegyez valamit a jegyzetfüzetébe.,,Már akkor gond volt veled, amikor először találkoztunk. Huszonnégy éve tanítok itt, a tekintetéből megmondom, hogy valaki mit forgat a fejében. Ez az utolsó figyelmeztetés. Épp most figyelmeztettek késésért is.''

Folytatjuk...