Diecesca love story 4. rész - A táncpróba
Hellow emberek!
Elérkezett a Diecesca love story 4.része! Remélem tetszeni fog! :3 Ez egyébként kitalált történet. :) NE LOPD! :O Na szóval, lássuk is, mi történt Diegoval és Francescával. :P Ha érkeznek a komik, folytatom!
*Francesca szemszöge, reggel, hideg*
Itt állok az utcán és azt várom, hogy a legjobb barátnőm, Violetta értem jöjjön, hogy együtt mehessünk a Stud!o21-be. Már fél órája várok, az első óra 3 percen belül kezdődni fog. Bár kétlem, ugyanis Roberto nem valami pontos. Már itt állok 5 perce, a fejemet lefújja a szél! De Violetta nem küld egy hülye sms-t sem, hogy "Bocsánatot kérek Francesca, de kések egy kicsit, indulhatsz egyedül!" . A mobilomat bámultem, de nem, nem jött semmi. Ekkor megrezzent. Kizártam a billentyűzetet és megnéztem az sms-t.
Üzenet feladója: Violetta
Hellow Francessa! Bocsánat, hogy még nem vagyunk ott, de egy csómóan megállitottak minket. Szerencsére mindenkit leráztunk valahogy, szóval fél perc és ott leszünk Leónnal. Sietünk, puszi!
Hurrá -.-! 2 perc múlva kezdődik az első óra, Vilu meg valami embörökkel beszélget. Ha még ma ide is ér, akkor nagyon örülni fogok. Ekkor megcsörrent a telefonom, én meg azt hittem, hogy Vilu az, szóval dumálni kezdtem, hogy:
-Violetta Castillo, hol vagytok? Óra lesz, a fenébe is! Azt akarod, hogy Roberto megint kiboruljon? - magyaráztam a telefonba.
-Hol vagytok, Francessa?-kérdezte Roberto a tanárunk. Egyből lefagytam. Nem tudtam mit mondani. Ebben a pillanatban megjelent Vilu, az én megmentőm. Kikapta a kezemből a telefont, és megszólalt:
-Mindjárt ott leszünk, csak a buszunk késett, de később tudtuk csak meg. Már megyünk gyalog, viszhall Beto!- nyugtatta meg Betot Vilu.
-Úristen, Violetta, hol voltatok ilyen sokáig?
-Bocsi Francessa, de León megéhezett, ezért el kellett vinnem a boltba, plusz még a sok ember az utcán...-kézdte, de nem hagytam, hogy végig mondja.
-Hagyjuk inkább, Menjünk! -vezényeltem- Leonardo Vergas! Te csak a hasadra tudsz gondolni? - kérdeztem, mire ő csak bólogatott- Siessünk már- kiabáltam.
-Ne ordits!- figyelmeztetett León.
-Nyugi-nyugi hamar ott leszünk-mosolygott ijesztően Violetta. Leónnal egymásra néztünk. Ebből nem lesz jó...
.....A stúdiónál......
Leó elég nevetséges ábrázattal hajolt a földre, és esküdözni kezdett, hogy többet nem hagyja, hogy Violetta fusson, loholjon, levágja az utata és sorolhatnám.
-Nem olyan vészes...-habozott Violetta.
-Szuper! Még a csajom is megijed, ha meglát!- mondta Leó - Ma úgy is Laranál alszom...
-KI A FENE AZ A LARA?- hadarta kiabálva Vilu.
-Senki...senki..csak vicceltem!- vihogott Leó. Inkább bementünk. Először Vilu ment, mögötte én nevetve, aztán jött León, aki Vilut méregette.
-Vilu, León, Francessa!- jött elénk Beto.
-O-ó...- magyaráztam idegesen. Vilu és León rám merdetek. Arra vártak, hogy magyarázzam magunkat ki ebből. Én vicsorogni kezdtem, Letti (Violetta) odahúzódott Leónhoz, León pedig megfogta Letti kezét.
-Mi tartott eddig?- kérdezte Roberto.
-Hát tudod, Roberto...kérlek ne haragudj ránk de...-kezdtem, de Roberto félbeszakitott.
-Nem haragszom, mindegy is. Hozzátok a cuccotokat és gyertek a terembe! Még nem kezdtem el az órát. Addig mindenkit kiengedtem a teremből, amig nem jöttök. Ludmila különben is azt mondta, hogy a köetkező óra lyukas!- mondta meghatóan Beto. Rohanni kezdtünk Lettivel a szekrények felé.
-Szedd a lábad, Fran!- kiáltotta Violetta, mintha a többi teremben nem lenne óra. A szekrényeinkeh érve megpillantottuk Nataliat és Camilat a padon ülve.
-Hali lányok!- intettem.
-Hol voltatok?- kérdezte aggodalmasan Natalia.
-Violetta nagyon rohant és nemünk is kellett, ugyanis ismeretlen utakon jártunk!- kezdtem a magyarázást, miközben pakoltam.
-Na siessetek!- szólt ránk Natalia. Én 1 perc alatt kipakoltam-bepakoltam, de Violetta vagy 5 percen át pakolt.
-Képzeld Fran, alig birtuk Diegot lenyugtatani, úgy aggódott érted!- suttogta Natalie.
-Na ne! Tényleg?- csillant fel a szemem.
-Diego nagyon kiborult, még Ludmilaval is kiabált!- ugrált Natalie.
-Ludmilaval is?- kérdeztem. Nagyon meglepődtem, ugyanis nem hittem volna, hogy Diego MIATTAM kiabálna a rég ismert Ludmi barátjával. Diego nem az a fajta, aki kiabálna azzal, akit szeret. De viszonz az a fajta aki aggódik az miatt, akit szeret! Szóval...
-Ludmi próbálta nyugtatani, olyanokat mondott, hogy: Felejtsd már el!, Majd szólnak, ha baja van!, Nem ér ennyit!...stb.- mondta Natalie. De miután megtudtam, hogy Die mit orditott vele, teljesen lehidaltam:
"- Mardj már, Ludmi! hogy beszélhetsz igy a barátnőmről? (!!!) Ne idegesits fel mégjobban, mert annak nem lesz jó vége! Nem akarom, hogy baja essen, ugyanis szeretem (!!!!) és fontos nekem! (!!!!!) Ha minden jól megy, ideér, mosolyog, nevet, énekel, gitározik. Kérlek, ne bántsd és tiszteld egy kicsit! Megtörök, ha baja esik neki...vagy Violettanak."- ismételte el Diegito szavait Camila.
-Beszélnem kell Diegotoval!- mondtam vidáman. Ekkor Nata az egyik kezem, Camila a másikat fogta meg és rohantunk megkerseni az én drága Diegotomat. Megpillantottam Diegot, amint éppen a szekrényéhez dőti a homlokát, és a mellette támaszkodó Ludot, aki ynomkodta a telefonját. Gyorsan odaszökdécseltem Diegohoz, és nagy mosollyal az arcomon hozzáértem az izmos (!!!) vállához jéghideg kezemmel.
-Diego...-szóltam félénken. Mosolyogtam egyet. Ő felnézett, rám mosolygott. Öröm telt a szemibe. Hozzá ért a fejemhez, májd igy szólt:
-Fran, hol voltál? Nagyon megijesztettél! Luddal is kibáltam! Az is eszembe jutott, hogy valami bajod esett, és, hogy el kell indulnom megkeresni! A frászt hoztad rám!- kiabált, de legbelül tudtam, hogy örül nekem.
-Tudom, hogy kiabáltatok és sajnálom...
-Lud nem olyan fontos!- nevetett.
-Akkor jók vagyunk?- kérdeztem reménykedve.
-Persze hogy jók! Sosem hargudtam rád!- mosolygott és megölelt.
Ekkor megjelent Lu. Dühöt kezdtem érezni, de inkább nem szóltam.
-Die!- kiáltott dühösen.
-Ó.. bocsi, hogy megölelem a barátomat! El ne ájulj!- mondtam flegmán.
-Hagyd, nem éri meg!- suttogta Die. Ekkor bejött Beto és elkezdtük az órát. Jó volt ez a zeneóra, igy reggel.
