Reggel elaludtam egy kicsikét.Kornél a bátyám rontott be és húzta el a függönyt.

-Gyerünk kelj fel.-állt fölém.

A takarót magamra húzva fordultam a falfelé és tovább szundítottam.

-Hallod?Hozzád beszélek.-vette le a takarómat.

-Hagyjál már.Még egy kicsikét.-válaszoltam a takaróm keresve.Csak megrázta a fejét majd az ágyam szélére ült.Felé fordultam,és ránéztem.

-Na haladj kifelé..-nevettem.Elkezdett csiklandozni.Sikítva ugrottam ki az ágyból a fürdőbe rohanva.

-Én is így gondoltam.-állt meg az ajtó előtt amit beszaladva becsuktam magam mögött.

-De nincs ruhám.És ha nem engedsz ki elkések.-vertem az ajtót.

-Már nem is vagyok itt.-felelte.

Kinyitottam az ajtót.Tényleg nem volt ott.Kilépve elkapott.Hírtelen sikítani kezdtem.Anyu felszaladt,mert azt hitte Kornél bánt.

-Mi a francot csináltok?-kérdezte morogva.-Kornél engedd el a húgodat.

Kornél elengedett és elé lépett.

-Nekem olyan ember ne parancsoljon aki még mindig nem mondta el a nevelt lányának,hogy nem is az anyja.Semmi közöd hozzánk.-szorította ökölbe a kezét és lassan emelte fel.

-Kornél...Hagyjad...ne csináld.-öleltem meg.Körül fogta az egyik kezével a derekam és a szobám felé indult.Eléggé idegesnek tünt.Leültem az ágyamra és értetlenül néztem rá.

-Ne haragudj,hogy megijesztettelek.-sütötte le tekintetét.-De felhúzott.-ropogtatta a kezeit.

-Miről beszéltél?Nem az anyánk?Bolond vagy?-álltam fel kicsikét felháborodva.A vállamat megfogva ültetett vissza.

-Igazat beszéltem.Nem hazudok..-nézett rám.-Nem az anyánk.Anyuék lemondtak rólad.Én pedig nem akartalak magadra hagyni téged.Így én is veled jöttem.-fogta meg a kezem.

-Beverted a fejed?-ráztam meg a fejemet.-Vagy mi ütött beléd?-kérdeztem töle könnyes szemekkel.Nem tudtam eltalálni,hogy mi a fene folyik itt.Anyu az az Emília nem az anyánk?Több évtizede hazudnak nekem?

-Dehogy.Gyere..Kérdezd meg ha nem hiszed el.-intett a kezével.

-Jobb lenne ha most bocsánatot kérnél anyutól,hogy ilyennel vádoltad.

Szónélkül kiment a szobámból és becsapta az ajtót.Sírni kezdtem.Gyorsan felöltöztem és lementem megnézni,hogy kibékültek-e már.Apu a bátyámmal kiabált és a kezét kezdte emelni rá.Leszaladtam a lépcsőn és mikor már megütötte volna oda ugrottam.Így engem ütött meg.Kornél mérgében neki esett és teljes erejéből ütni kezdtem.Anyu csak sírva sikítozott.Felálltam és lerángattam apáról a testvérem.Sírva öleltem meg.Átölelt és csak annyit mondtott apunak:

-Szerencséd,hogy nem egyedül voltunk.Másképpen meghalsz.-szorította ökölbe a kezét.

Hangosan zokogtam.A pólójába kapaszkodtam,mivel másképp össze estem volna.Apu össze ráncolt szemöldökkel figyelte a bátyám.Anyu továbbra is sírt és kiabált a testvértemmel.Olyan szavakat használt amiktől besokaltam.

-Hagyd abba!Ő az aki igazat mond nekem,és nem hazudik úgy mint te.Velem jött miközben nem lett volna közelezsége.Semmi közötök hozzánk.Nem tudom hogy a fenébe gondoltátok,hogy örökké mehet ez így?-zokogtam.

-Vegyél visszább magdból lányom...-állt fel apu az az William.Én hátat fordítva mentem fel a szobámba a táskámért.Felvettem a bakancsom és a kabátom.Közben hallottam amint Emilia Kornélhoz beszél:

-Miért kellett elmondtanod neki,hogy nem a lányunk.A 18-dik születésnapján akaruk megmondani.

-Joga van tudni.-válaszolt Kornél komolyan.-Hagyjátok békén.Te meg William főleg.

Leszaladtam és Kornél csuklóját megfogva indultam ki.

-Majd egyszer jövök.-kiabáltam vissza.A kocsi mellé álltam és Kornélra néztem.

-Elvinnél?

Bólintott egyet éds kinyitotta a kocsit.Belültem mellé.

-Köszönöm.-öleltem meg.