19 Nov 2016
Reggel elaludtam egy kicsikét.Kornél a bátyám rontott be és húzta el a függönyt.
-Gyerünk kelj fel.-állt fölém.
A takarót magamra húzva fordultam a falfelé és tovább szundítottam.
-Hallod?Hozzád beszélek.-vette le a takarómat.
-Hagyjál már.Még egy kicsikét.-válaszoltam a takaróm keresve.Csak megrázta a fejét majd az ágyam szélére ült.Felé fordultam,és ránéztem.
-Na haladj kifelé..-nevettem.Elkezdett csiklandozni.Sikítva ugrottam ki az ágyból a fürdőbe rohanva.
-Én is így gondoltam.-állt meg az ajtó előtt amit beszaladva becsuktam magam mögött.
-De nincs ruhám.És ha nem engedsz ki elkések.-vertem az ajtót.
-Már nem is vagyok itt.-felelte.
Kinyitottam az ajtót.Tényleg nem volt ott.Kilépve elkapott.Hírtelen sikítani kezdtem.Anyu felszaladt,mert azt hitte Kornél bánt.
-Mi a francot csináltok?-kérdezte morogva.-Kornél engedd el a húgodat.
Kornél elengedett és elé lépett.
-Nekem olyan ember ne parancsoljon aki még mindig nem mondta el a nevelt lányának,hogy nem is az anyja.Semmi közöd hozzánk.-szorította ökölbe a kezét és lassan emelte fel.
-Kornél...Hagyjad...ne csináld.-öleltem meg.Körül fogta az egyik kezével a derekam és a szobám felé indult.Eléggé idegesnek tünt.Leültem az ágyamra és értetlenül néztem rá.
-Ne haragudj,hogy megijesztettelek.-sütötte le tekintetét.-De felhúzott.-ropogtatta a kezeit.
-Miről beszéltél?Nem az anyánk?Bolond vagy?-álltam fel kicsikét felháborodva.A vállamat megfogva ültetett vissza.
-Igazat beszéltem.Nem hazudok..-nézett rám.-Nem az anyánk.Anyuék lemondtak rólad.Én pedig nem akartalak magadra hagyni téged.Így én is veled jöttem.-fogta meg a kezem.
-Beverted a fejed?-ráztam meg a fejemet.-Vagy mi ütött beléd?-kérdeztem töle könnyes szemekkel.Nem tudtam eltalálni,hogy mi a fene folyik itt.Anyu az az Emília nem az anyánk?Több évtizede hazudnak nekem?
-Dehogy.Gyere..Kérdezd meg ha nem hiszed el.-intett a kezével.
-Jobb lenne ha most bocsánatot kérnél anyutól,hogy ilyennel vádoltad.
Szónélkül kiment a szobámból és becsapta az ajtót.Sírni kezdtem.Gyorsan felöltöztem és lementem megnézni,hogy kibékültek-e már.Apu a bátyámmal kiabált és a kezét kezdte emelni rá.Leszaladtam a lépcsőn és mikor már megütötte volna oda ugrottam.Így engem ütött meg.Kornél mérgében neki esett és teljes erejéből ütni kezdtem.Anyu csak sírva sikítozott.Felálltam és lerángattam apáról a testvérem.Sírva öleltem meg.Átölelt és csak annyit mondtott apunak:
-Szerencséd,hogy nem egyedül voltunk.Másképpen meghalsz.-szorította ökölbe a kezét.
Hangosan zokogtam.A pólójába kapaszkodtam,mivel másképp össze estem volna.Apu össze ráncolt szemöldökkel figyelte a bátyám.Anyu továbbra is sírt és kiabált a testvértemmel.Olyan szavakat használt amiktől besokaltam.
-Hagyd abba!Ő az aki igazat mond nekem,és nem hazudik úgy mint te.Velem jött miközben nem lett volna közelezsége.Semmi közötök hozzánk.Nem tudom hogy a fenébe gondoltátok,hogy örökké mehet ez így?-zokogtam.
-Vegyél visszább magdból lányom...-állt fel apu az az William.Én hátat fordítva mentem fel a szobámba a táskámért.Felvettem a bakancsom és a kabátom.Közben hallottam amint Emilia Kornélhoz beszél:
-Miért kellett elmondtanod neki,hogy nem a lányunk.A 18-dik születésnapján akaruk megmondani.
-Joga van tudni.-válaszolt Kornél komolyan.-Hagyjátok békén.Te meg William főleg.
Leszaladtam és Kornél csuklóját megfogva indultam ki.
-Majd egyszer jövök.-kiabáltam vissza.A kocsi mellé álltam és Kornélra néztem.
-Elvinnél?
Bólintott egyet éds kinyitotta a kocsit.Belültem mellé.
-Köszönöm.-öleltem meg.
Tök jó :)
Köszönöm.
<