Klánok veszedelme

Haliii^^ Már jó pár hónapja nem voltam fenn, mert teljesen lefoglalt a sulikezdés, de most, hogy belerázódtam szeretnék újra történeteket írni. Mivel az előzö történetem már teljesen ihleteveszett kezdenék egy újat :) 

2050-et írunk. Földünk káoszba fulladt, emberek haltak meg tömegestül, mikor kitört egy újabb világháború. Kevés túlélő maradt, de idővel újra benépesült a Föld. Csakhogy semmi sem változott. Az embereknek nem számít, hogy ki az apjuk, anyjuk már csak a Klánok vannak. A világon egy nyelv maradt, hogy megkönnyítsék a különböző népcsoportok egy Klánba kerülését. Nők, gyerekek egyaránt gépfegyverrel járkálnak. Egyre kevesebb az élelem és a víz, a Déli- és Északi-sarkok elsivatagosodtak. Pár állatfaj maradt csak életben. Megszűnt a gépek gyártása, csak az áram maradt meg. A posztapokaliptikus kis világunk jelszava pedig: Ölj, vagy téged ölnek meg!. Bájos nem? A nevem Áron, Magyarországon éltem a háború előtt. Ma lettem 16 éves, ami azt jelenti, hogy elküldenek az Anyaklánomból, hogy keressek egyet, ami befogad. Eddig a Kígyó Klánban éltem, ami elég erősnek mondható. A mérgek a specialitásunk. Nagy álmom, hogy bekerüljek a Róka Klánba, ami világunk legerősebb és leghalálosabb Klánja. Történetek inenn kezdőik, az elbocsátásomtól.

A kezembe nyomtak egy fegyver, mindenki karcolt egyet a falba vésett nevembe, mondván, hogy én már nem ide tartozom. Anya rövidre vágta a hajam, apa leöklözött velem. Mintha a régi időket próbálnánk utánpzni ezekkel a szokásokkal. De aztán már itt is vagyok a rideg jelenben, és annyit veszek észre, hogy az utcán állok full magányosan. Töprengve néztem körbe, aztán végül elindultam előre. Nem kellett sokat mennem, ráakadtam egy emberre. Egy korom körüli fiú volt vöröses hajjal. Mogyoróbarna szeme ijedten nézett körbe-körbe. Ja, biztos, hogy annyi mint én, és akkor valószínüleg most tették ki. Lassan odasétálta hozzá, és intettem egyet.

- Hali. - gyanakodva nézett rám, és elővette a fegyverét.

- Ki vagy? - kérdezte bizalmatlanul. Szinte sajnálom. Elég gyenge Klánból jöhetett.

- Csak egy sorsosztó. Vagyis engem is ma küldtek el. Biztonságosabb együtt keresni. Velem tartasz? - kinyújtottam felé a kezem. Sóhajtott egyet majd egyet rázott a kezemen. Hah, ez könyebben ment mint gondoltam. Kiderült, hogy a neve Sye és a Krokodil Klánból jött. Szóval nem ijedt volt csak óvatos. És pluszba mindkettőnknek uyanaz a célja. Mellékesen késöbb észrevettem, hogy nem is ruha hanem páncél van rajta. Szóval legalább pajzsnak jó lesz. Így indultunk el feltérképezni az ismeretlent, hogy megtaláljuk a Róka Klánt. 

Jó olvasást!

Dermedten álltam a lépcső előtt, ugyanis beljebb, az étkezőben ott állt a fiú, akivel délután találkoztam és még ki is röhögött. Hirtelen eszembe jutott, hogy miért is szólt hozzám, ezért felvettem a könyörgő pillantásomat, hogy a fagyis esetről egy szót se. Ördögi vigyorra húzódott a szája, én meg még mindig csak álltam mint valami értetlen hülyegyerek. Anya közelebb jött, és a srác hátára tette a kezét. 

- Annie, ő itt a farm tulajdonosának fia. Dávid úr már a nappaliban beszélget édesapáddal és Áronnal. Oh, tényleg ti még be se mutatkoztatok egymásnak. Jaj, a csirke! - kiált fel és visszasiet a konyhába. Feszengve lehajtom a fejem, nem is akarok a szemébe nézni, főleg, hogy rajtam biztos látszik a sírás utónyoma. Hirtelen a keze kerül a látóterembe.

- Na, csak nem tartóztattak le? Amúgy Fuyu vagyok. Anyám adta a nevet, mivel félig Japán - mondja, mire lassan ránézek. Lehet, hogy ez a gyerek nem is olyan szörnyű?

- Én Anna vagy Annie vagyok. Amúgy szerintem nem gondolta komolyan - óvatosan belecsúsztatom a kezem az övébe. Száraz, de puha. Gyengén megrázza, majd leengedi maga mellé. Ez nem tetszik neki, úgyhogy inkább karba teszi. Mosolyra áll a szája, egy kígyóra emlékeztet. Végre elsétál a nappali felé. Hirtelen elment az étvágyam, de tudtam, anya nem engedne vissza a szobámba, így kénytelen voltam bemenni a többiek közé. A nagykanapén apa és Mr. Farm ül a két kisfotelben a bátyám és Fuyu helyezkedett el. Leülök apa mellé, aki szinte rám se hederít, hanem megpróbálja az ujja köré csavarni vendégeinket. Ő találta ki a költözős ötletet, úgyhogy sokat veszekedtem vele. Áronra sandítok, aki úgyanúgy unatkozik mint én. Úgy látszik az előbbi bájcsevely csak megjátszás volt. Küldök felé egy együttérző pillantást, mire ő elfintorodik nehogy elmosolyodjon. Szemezni kezdünk, és megpróbálunk észrevétlenül idétlen fejeket vágni. Mikor hátrahúzom a fejem, hogy betokásodjak, és tüsszentő nyuszi arcot vágok, elszakad a cérna, kirobban belőle a nevetés, majd belőlem is. A többiek meglepetten néznek ránk.

- Bocsánat, a gyermekeimet egy óvodáshoz tudnám hasonlítani - szabadkozott apa, több-kevesebb sikerrel. Mi Áronnal csak tovább kuncogunk. Hirtelen Fuyu feláll, és kimegy. Kihasználom az alkalmat, és mosdóra hivatkozva utána megyek. Látom, hogy az emelet felé tart. Csendben utána lopakodok. Mikor felért egyszerűen nekidől a folyosó falának és lecsúszik.

- Elegem volt abból a közegből - mondja csendesen, mire összerezzenek. Ilyen rossz kém lennék?

- Én is így vagyok vele, csak én nem vonulhatok el szó nélkül. De úgy látszik a te apukádat nem érdekli... - közelebb megyek és leülök mellé.

- Pff. Az én apám magasról szarik rám. - Csend. - Nincs kedved elmenni valahova?

- Tessék? Nem randizok veled - jelentettem ki és karba fontam a kezem. Felröhögött.

-  Nyugi egy magadfajtától nem kérnék randit. De úgy értem most. Szökjünk el valahova. Tudok egy jó helyet, ami neked nem fog tetszeni, de én imádom - újabb kígyóigyor. Hmm... Feszengeni egy idegen hapsi és a mézes-másoz apa között vaaaagy, egy jó helyre elszökni egy egyenlőre idegennel? Ez egyértelmű.

- Benne vagyok - feláll, és a szobám felé tart, gondolom az ablakon készülünk távozni. - Várj mi az, hogy magamfajta?!

Köszi, annak aki olvassa, nemsokára hozom a kövi részt is^^

Jó olvasást!

Lassan nyalogattam a fagyim és meredtem a távolba. Nóri magyarázott valamit, de csak annyit fogtam fel, hogy mozog a szája. Csak egy dologra tudtam gondolni. Hogy itt milyen jó életem van. Sok barátom van, népszerűnek is lehet mndani, a jegyeim elfogadhatóak és már egy jó egyetemet is kinéztem magamnak. 17 évesen ezt igen jó eredménynek tartom. Pár nap múlva pedig egy farmon fogok kakas kukorékolásra ébredni. Nem is értem, hogy miért kaptam eddig ezt sok jó dolgot ha most hirtelen minden elvész. Mi lesz az animéimmel? Kötve hiszem, hogy a semmi közepén van WI FI. Na és a mangák. A szállító többet kérne az útért mint 10 darab mangáért... Hirtelen valami elsuhant az arcom előtt.

- Ennyire untatlak? Mert akkor szívesen társalgok valaki mással - mondja barátnőm szúrósan. Nórival alsó óta együtt megyünk mások idegeire, és biztosan állítja, hogy ezen pár kilóméter nem fog változtatni. Bárcsak én is ilyen optimistán tudnék hozzáállni...

- Bocs, csak sokszor égek ki. Ez nekem túl sok. Azon az elcseszett helyen még meszebb leszek Japántól! - fakadtam ki ma már negyedjére. Szerintem már mindenki megunt engem. Fogtam magam és elkezdtem hazafelé sétálni. Az izmaim könyörögnek a szokásos röplabdaedzésért, de most kiagyom. Nem tudnék tiszta fejjel játszani. Elengedem a fagyit. Tompa koppanás és tloccs. Lassan lenézek, majd továbbállok. Nem csodálkozom, hogy nem jött utánam. Ilyenkor pontosan tudja, hogy semmire se menne velem. Szívesen berúgnék. Még sosem tettem, de nagyon hajlok rá.

- Hé! Ööö... Térdvédős! - kiabált valaki mögöttem, valószínűleg nekem. Fokozatosan megfordulok, és felveszem a horrorfilmekből tanult nézést, hátha evvel hamar lerázom. Egy magas fiú botladozott felém. Tűzvörös haja rakoncátlanul száll ezerfelé, kikötődött cipőjében majdnem orra esik. Mikor közelebb ért megláttam egy mélyen futó heget a jobb szeme alatt. Ami egyébként kellemes kakaóbarna. Eléggé szet van esve a srác, kapásból a rendezetlen szó jut róla eszembe. Még a táskája sincs teljeen becipzározva, csak úgy felkapta félvállra. Pulcsija majdnem leért a térdéig, kissé kopott farmerja rásimul hosszú lábára. Nem jönnek be a hozzá hasonló nemtörődöm fiúk.

- Elejtetted a fagyid, egy varróüzlet előbb, és az eladó megkért, hogy szóljak neked, szedd fel - hadarja kissé zihálva. A szavai kiejtéséből levéve asztmás lehet. Nehezen és akadozva ejti ki őket. Miután ezt kielemeztem leesik, hogy mit mondott.

- Ha?! Nem az én problémám! Szedje fel ő - mondom ingerülten. Semmi kedvem visszasétálni odáig.

- Nekem nyolc. De az előbb azt mondta, ha nem akarod felvenni, mondjam meg, hogy rendőrséget hív - röhögött fel. Majd egyszerűen elsétált. Engem aztán nemérdekel. A biztonság kedvéért futok. 

Sírtam. Sokat. Más már nem is telik ki tőlem. Hisztérikusan a sarokba vágok egy párnát. Hallom apa és Áron vidám beszélgetését. Felhallatszik anya kacagása. Miért mindenki ilyen boldog?!

- Anna, gyere vacsora! - kiált fel hirtelen anya, engem pedig kellemetlen érzés fog el. Lassan kikászálódok és letörlom a könnyeimet. Kiballagok a konyhába. De ott...

- Te?! - ordítok fel a rendezetlen srácot látva az ebédlőnkben.

Kissé depisre sikerült de remélem valakit érdekel a folytatás :)

Jó olvasást!^^

Unottan csuktam össze a laptopom. Már megint sikerült egy rémes történetet összehoznom. A karakterek laposak a cselekedetekről és a párbeszédekről már nem is beszéljünk. Odasétáltam az ablakhoz és néztem ahogy apa eteti a tyúkokat. Már nem kell sokáig itt lennem. 17 évesen végre eljuthatok Japánba. Ott kamatoztathatom is a tudásom, ugyanis szenvedélyem a manga rajzolás. Egy valóra vált álom lenne, ha mangaka válna belőlem. De egyenlőre itt kell maradnom a sártól bűzlő farmon. Nem is tudom, hogy hogy gondolták ezt az egész vidékesdit. Egy forgalmas belvárosban éltünk, ahol mesés volt az életem. Vágtam egy fintort, majd bementem az étkezőbe. 

- Mikor lesz kész a vacsi? - kérdeztem anyát, aki épp panírozta a húst. Feltornáztam magam a pultra és elcsentem egy már kész csirkefalatot.

- Egy tíz perc és kész az összes. Mennyit pakoltál? - nézett rám egy pillanatra, amjd megint a főzésnek szentelte a figyelmét.

- Ehh... Hát, már elég jól állok. Bent van aaa... A vázlatfüzetem és a kész mangáim! - dobtam be az ötletet de anya rosszalóan csóválta a fejét. Utóbbi időben túl sokszor csinálta ezt. Apa, Áron(bátyó) és én. Mind nagyon sok terhet rakunk a vállára. Őszintén örülök, hogy elszabadulhatok ebőől a közegből. Unom anya rosszalását, apa nemtörődömségét és a bátyám piszkálódását. Nem hiszem, hogy ott nyugodt életem lesz, de ennél csak jobb lehet.

- Anna, tudom, hogy mennyire el szertnél menni, úgyhogy menny fel és pakolj be több dolgot! - parancsolt rám, mire forgattam a szemem és visszamentem a szobámba. Két hét van az útig, addig még mindenre szükségem lesz amit viszek! Idegesen levágtam magam az ágyra és bedugtam a füllhalgatót a fülembe. Fogalmam sincs hogy húztam volna ki itt ha nincs zene. Azt hiszem megőrülök. Behunytam a szemem és azon gondolkodtam, hogyan lenne érdekesebb a történet. Észre se vettem, hogy elalszom.

Ez lenne a történet lényege, remélem kiváncsiak vagytok az első részre c: