1. rész - Farm?!
Jó olvasást!
Lassan nyalogattam a fagyim és meredtem a távolba. Nóri magyarázott valamit, de csak annyit fogtam fel, hogy mozog a szája. Csak egy dologra tudtam gondolni. Hogy itt milyen jó életem van. Sok barátom van, népszerűnek is lehet mndani, a jegyeim elfogadhatóak és már egy jó egyetemet is kinéztem magamnak. 17 évesen ezt igen jó eredménynek tartom. Pár nap múlva pedig egy farmon fogok kakas kukorékolásra ébredni. Nem is értem, hogy miért kaptam eddig ezt sok jó dolgot ha most hirtelen minden elvész. Mi lesz az animéimmel? Kötve hiszem, hogy a semmi közepén van WI FI. Na és a mangák. A szállító többet kérne az útért mint 10 darab mangáért... Hirtelen valami elsuhant az arcom előtt.
- Ennyire untatlak? Mert akkor szívesen társalgok valaki mással - mondja barátnőm szúrósan. Nórival alsó óta együtt megyünk mások idegeire, és biztosan állítja, hogy ezen pár kilóméter nem fog változtatni. Bárcsak én is ilyen optimistán tudnék hozzáállni...
- Bocs, csak sokszor égek ki. Ez nekem túl sok. Azon az elcseszett helyen még meszebb leszek Japántól! - fakadtam ki ma már negyedjére. Szerintem már mindenki megunt engem. Fogtam magam és elkezdtem hazafelé sétálni. Az izmaim könyörögnek a szokásos röplabdaedzésért, de most kiagyom. Nem tudnék tiszta fejjel játszani. Elengedem a fagyit. Tompa koppanás és tloccs. Lassan lenézek, majd továbbállok. Nem csodálkozom, hogy nem jött utánam. Ilyenkor pontosan tudja, hogy semmire se menne velem. Szívesen berúgnék. Még sosem tettem, de nagyon hajlok rá.
- Hé! Ööö... Térdvédős! - kiabált valaki mögöttem, valószínűleg nekem. Fokozatosan megfordulok, és felveszem a horrorfilmekből tanult nézést, hátha evvel hamar lerázom. Egy magas fiú botladozott felém. Tűzvörös haja rakoncátlanul száll ezerfelé, kikötődött cipőjében majdnem orra esik. Mikor közelebb ért megláttam egy mélyen futó heget a jobb szeme alatt. Ami egyébként kellemes kakaóbarna. Eléggé szet van esve a srác, kapásból a rendezetlen szó jut róla eszembe. Még a táskája sincs teljeen becipzározva, csak úgy felkapta félvállra. Pulcsija majdnem leért a térdéig, kissé kopott farmerja rásimul hosszú lábára. Nem jönnek be a hozzá hasonló nemtörődöm fiúk.
- Elejtetted a fagyid, egy varróüzlet előbb, és az eladó megkért, hogy szóljak neked, szedd fel - hadarja kissé zihálva. A szavai kiejtéséből levéve asztmás lehet. Nehezen és akadozva ejti ki őket. Miután ezt kielemeztem leesik, hogy mit mondott.
- Ha?! Nem az én problémám! Szedje fel ő - mondom ingerülten. Semmi kedvem visszasétálni odáig.
- Nekem nyolc. De az előbb azt mondta, ha nem akarod felvenni, mondjam meg, hogy rendőrséget hív - röhögött fel. Majd egyszerűen elsétált. Engem aztán nemérdekel. A biztonság kedvéért futok.
Sírtam. Sokat. Más már nem is telik ki tőlem. Hisztérikusan a sarokba vágok egy párnát. Hallom apa és Áron vidám beszélgetését. Felhallatszik anya kacagása. Miért mindenki ilyen boldog?!
- Anna, gyere vacsora! - kiált fel hirtelen anya, engem pedig kellemetlen érzés fog el. Lassan kikászálódok és letörlom a könnyeimet. Kiballagok a konyhába. De ott...
- Te?! - ordítok fel a rendezetlen srácot látva az ebédlőnkben.
Kissé depisre sikerült de remélem valakit érdekel a folytatás :)
