2. rész - Fuyu
Jó olvasást!
Dermedten álltam a lépcső előtt, ugyanis beljebb, az étkezőben ott állt a fiú, akivel délután találkoztam és még ki is röhögött. Hirtelen eszembe jutott, hogy miért is szólt hozzám, ezért felvettem a könyörgő pillantásomat, hogy a fagyis esetről egy szót se. Ördögi vigyorra húzódott a szája, én meg még mindig csak álltam mint valami értetlen hülyegyerek. Anya közelebb jött, és a srác hátára tette a kezét.
- Annie, ő itt a farm tulajdonosának fia. Dávid úr már a nappaliban beszélget édesapáddal és Áronnal. Oh, tényleg ti még be se mutatkoztatok egymásnak. Jaj, a csirke! - kiált fel és visszasiet a konyhába. Feszengve lehajtom a fejem, nem is akarok a szemébe nézni, főleg, hogy rajtam biztos látszik a sírás utónyoma. Hirtelen a keze kerül a látóterembe.
- Na, csak nem tartóztattak le? Amúgy Fuyu vagyok. Anyám adta a nevet, mivel félig Japán - mondja, mire lassan ránézek. Lehet, hogy ez a gyerek nem is olyan szörnyű?
- Én Anna vagy Annie vagyok. Amúgy szerintem nem gondolta komolyan - óvatosan belecsúsztatom a kezem az övébe. Száraz, de puha. Gyengén megrázza, majd leengedi maga mellé. Ez nem tetszik neki, úgyhogy inkább karba teszi. Mosolyra áll a szája, egy kígyóra emlékeztet. Végre elsétál a nappali felé. Hirtelen elment az étvágyam, de tudtam, anya nem engedne vissza a szobámba, így kénytelen voltam bemenni a többiek közé. A nagykanapén apa és Mr. Farm ül a két kisfotelben a bátyám és Fuyu helyezkedett el. Leülök apa mellé, aki szinte rám se hederít, hanem megpróbálja az ujja köré csavarni vendégeinket. Ő találta ki a költözős ötletet, úgyhogy sokat veszekedtem vele. Áronra sandítok, aki úgyanúgy unatkozik mint én. Úgy látszik az előbbi bájcsevely csak megjátszás volt. Küldök felé egy együttérző pillantást, mire ő elfintorodik nehogy elmosolyodjon. Szemezni kezdünk, és megpróbálunk észrevétlenül idétlen fejeket vágni. Mikor hátrahúzom a fejem, hogy betokásodjak, és tüsszentő nyuszi arcot vágok, elszakad a cérna, kirobban belőle a nevetés, majd belőlem is. A többiek meglepetten néznek ránk.
- Bocsánat, a gyermekeimet egy óvodáshoz tudnám hasonlítani - szabadkozott apa, több-kevesebb sikerrel. Mi Áronnal csak tovább kuncogunk. Hirtelen Fuyu feláll, és kimegy. Kihasználom az alkalmat, és mosdóra hivatkozva utána megyek. Látom, hogy az emelet felé tart. Csendben utána lopakodok. Mikor felért egyszerűen nekidől a folyosó falának és lecsúszik.
- Elegem volt abból a közegből - mondja csendesen, mire összerezzenek. Ilyen rossz kém lennék?
- Én is így vagyok vele, csak én nem vonulhatok el szó nélkül. De úgy látszik a te apukádat nem érdekli... - közelebb megyek és leülök mellé.
- Pff. Az én apám magasról szarik rám. - Csend. - Nincs kedved elmenni valahova?
- Tessék? Nem randizok veled - jelentettem ki és karba fontam a kezem. Felröhögött.
- Nyugi egy magadfajtától nem kérnék randit. De úgy értem most. Szökjünk el valahova. Tudok egy jó helyet, ami neked nem fog tetszeni, de én imádom - újabb kígyóigyor. Hmm... Feszengeni egy idegen hapsi és a mézes-másoz apa között vaaaagy, egy jó helyre elszökni egy egyenlőre idegennel? Ez egyértelmű.
- Benne vagyok - feláll, és a szobám felé tart, gondolom az ablakon készülünk távozni. - Várj mi az, hogy magamfajta?!
Köszi, annak aki olvassa, nemsokára hozom a kövi részt is^^
