Cami naplója

Hű... Átjövök ide, és itt írom.... Nem tudom, de szeretném, ha kommentelnétek! :)

Mind a hat órám után Boriékkal rohantam haza a gitáromért. Anyával utána elindultunk a zeneiskola gitárszakára. Bori is  gitározik, de neki más a tanára (így el van kerülve az esetleges félreértés, miszerint Borival végigduzzogjuk az utat, hogy nem szeretjük, hogyha "Egymással megyünk gitárórára" meg "Nem elég, hogy suliba is együtt járunk, még ide is" kijelentésekkel idegesítjük egymást. Így anya azt találta ki, hogyha amúgy is alig viseljük el egymást (pedig itthon Bori és én a másik  szavára megyünk csak ki... Érdekes...), külön sulikba irat, és nekem lett az a nagy szerencsém, hogy ahol anya tanít, oda
járok suliba, és hétfőn és szerdán vannak óráim, mindegyik másfél órás, addig Borinak kedden és csütörtökön. Szegény anya meg pénteken Leilát hordja furulyaórákra... Na, mindegy.
Amúgy ez a csütörtöki gitáróra azért jött be, mert hétfőn a tanáromnak, vagyis anyának fájt a feje, és nem tudott bejönni.
Ezért úgy döntött a zenesuli igazgatója, hogy hétfőn nem lesz gitáróra, hogy mikor pótoljuk be, azt senki nem tudta. És ugye ma reggel jött az értesítés anyától, hogy ma pótoljuk be az elmaradt órát. Na de nem baj, legalább Bori is elment, és amikor hazaérek, nem jön elém, hogy "Hehe, nekem csak holnap lesz gitárórám." Na de ez is mindegy. Mikor odaértünk a zenesuliba, anya be is ment a gitárterembe. Én követtem, majd bemelegítettem a gitár húrjait. Egész gyorsan megvoltam, így kezdődhetett az óra. Másfél óra volt szükséges, utána anyával a büfében ültünk, és csokit ettünk. Közben beszélgettünk.
- Ne feledd, hétfőn ugyanúgy lesz órád. - mondta, miközben végigfürkészett. - Valami baj van?
- Ja semmi, csak elbambultam. - feleltem, mert tényleg máshol jártam. Lacin gondolkodtam. - Mondd, mi is a házi?
- A kedvenc dalszövegedet kell elénekelni és gitározni. - felelte anya, és beleharapott a csokiba. - Akkor? Mehetünk?
Némán bólintottam, és felkeltem. Elindultunk haza.
Borit a zenesulinál vártuk, aki öt percen belül ki is jött, csokival a kezében. Így mentünk haza, éppen ecsetelte a házit,  mikor felszálltunk a buszra. Tíz percen belül hazaértünk, én leültem tanulni, Bori meg nem tudom, mit csinált.
Este fürdés és vacsora után lefeküdtem aludni. Álmomban egy másik dimenzióban találtam magam, ahol Laci várt, kezében egy gitárral.
- Ezt neked írtam. - állt fel, és belekezdett. Aztán közel lépett hozzám, és megcsókolt. Hirtelen felriadtam. Lídia ijedten rontott be.
- Történt valami? - nézett rám.
- Semmi. - feleltem. - Rosszat álmodtam.
Pedig valójában nem is volt rossz álom, csak hát mi másra riadtam volna fel!? Lídia megnyugtatott, hozott nekem narancslevet is, én pedig éjfél körül nyugodtan feküdten vissza aludni.

És itt vagyok a hármassal! Tellik az idő, a mostani részben megismerjük Timit és Lacit!

Azok a barna szemek... Egyszerűen helyes volt! Ekkor egy lány lépdelt mellém. Hosszú, barna haját kiseperte a szeméből, melyet amúgy is egy hajpánt tartott. Ijedten ránéztem; tudtam, hogy rájött, hogy a fiút bámulom.
- Nocsak, valaki kiszemelte magának Lacit. - mondta.
- Kikotyogod? - néztem rá ijedten.
- Nincs szándékomban. - felelte, és mellé még a fejét is megrázta. - Amúgy Timi vagyok.
- Én Betti. - feleltem, majd ránéztem. - És teveled mi a helyzet? Tetszik valaki?
Timi a Borit körbeálló tömegre pillantott, majd visszanézett rám.
- Nem megyünk inkább ki? Ezt itt egy kicsit égő lenne bevallani...
Így hát Timi karon fogott, és kimentünk a teremből. A büfé felé vettük az irányt, Timinek azonban loholnia kellett a
tanáriba, mert a rajztanár kért tőle egy rajzot, így ő nem rendelt, csak én. Leült, és elmesélte, amit akart:
- Igen, van az osztályban olyan ember, aki tetszik. Tominak hívják, és járt már Ellával, aki jelenleg Bécivel jár. Nekem  nagyon tetszik! De szerintem semmit nem érez irántam. Meglepődnék, ha érezne. De tudom, ez nem így van.
A szája széle lekonyult, szerintem már sírva is fakadt volna, ha nem szólok közbe:
- Timi, nem kell egy fiú miatt sírni! Szerintem szeret! Aranyos, vicces lány vagy, aki nem szeret, úgy kell neki!
Timi némán állt fel az asztaltól, odajött hozzám, és megölelt.
- Köszi. - mondta, és láttam, hogy a könnyek végigszántották az arcát. - Most rohanok a tanáriba, még be kell adnom a rajzom.
Azzal elrohant, én pedig egyedül maradtam a forrócsokimmal és a tábla fehér csokimmal, amikor egy hangot hallottam a fejem fölött.
- Szabad ez a hely? - kérdezte, én pedig bólintottam. Leült.
- Szia, én Betti vagyok, új lány. - mondtam, ő pedig lassan bólintott.
- Én pedig Laci. - mutatkozott be, én pedig pipacsvörösre vörösödtem. Látta rajtam, így nevetve hozzátette: - Hm, nem vitted egy kicsit túlzásba a pirosítót? Olyan piros vagy, mintha egy pipacsrétet látnák. Amúgy a pipacspiros a kedvenc színem.
Azzal felállt, búcsúzóul kacsintott egyet, én pedig csak azt vettem észre, hogy csörög a telefonom. Anya hívott, hogy közbejött egy gitárórám, így egyenesen hazamenjek szakkör helyett, hozzam el a gitárom, és együtt megyünk át. Mielőtt még  felkeltem volna az asztaltól, átállítottam a csengőhangrom a tegnap hallott először, utána azonnal megkeresett és letöltött számra, a Pray to God-ra, és bementem.

Megjött a második része is! Pawon már második évadnál vagyok, így könnyű behozogatni! Na de nem rabolom drága időtöket, olvassátok!

Miután a szobáinkban kipakoltunk, leültem az ágyamra, mely az ablak mellett helyezkedett el. Körbenéztem: velem szemben az íróasztalom, azon fekszik a Cleos babagyűjteményem, az mögött a laptopom, az mellett a telefonom és a sminkem, mellettük bal oldalon pedig a vacsim. Lídia, a házvezetőnő felhozta. De kivételesen ma lemegyek, és a szüleimmel vacsorázom. Persze nem csak én döntöttem így. Mikor leértem, Bori, Leila, anya, apa és Lídia is ott voltak. Leültem melléjük. A vacsora  csendesen tellt, Leila kellt fel először az asztaltól. Kiment a nappaliba, bekapcsolta a TV-t, és nézni kezdte a Monster High-t. Öt perccel később Bori telefonja megszólalt, a telefon elkezdte játszani az Overdrive-t(nekem amúgy az Outside a  csengőhangom, Leilának pedig a Loca, persze Shakirától). Bori kiment, mert látta, hogy zavarna, ha ő itt elkezdene csevegni.
Tíz perccel később mosolyogva jött vissza a konyhába, és elkezdett áradozni.
- Képzeljétek! - kezdte, mintha érdekelne, hogy ki telefonált épphogy tíz perce. - Niki hívott Szegedről, nagyon hiányzunk
neki, és szeretné, ha visszamennénk Szegedre. Tényleg, nem megyünk vissza?
- Bori, tudod, Budapest milyen messze van Szegedtől? - nézett rá apa, mintha szellemet látna. - Te megbolondultál!?
- Köszönöm a vacsit. - álltam fel hirtelen az asztaltól. Semmi kedvem nem volt Niki beszámolóját hallgatni Boritól, hogy ő mennyire hiányzik neki is, és a többieknek is. És apa és Bori "veszekedését", miszerint valaki azt feltételezi a másikról, hogy bolond(jelen esetben Bori az, de fordított esetben kíváncsi lennék... Nos izé... Apa véleményére is...).
- Biztos? - nézett rám anya, én pedig magabiztosan bólintva jeleztem, hogy igen. Fel is álltam, és átvágtattam a nappalin,  intve Leilának, hogy lefekszem aludni, ne zavarjon. Átöltöztem a pizsamámba, lefeküdtem, és elaludtam.
Másnap reggel Lídia kopogtatott az ajtómon. Hozta a reggelim, és a narancslevem. Valamint tájékoztatott, hogy mikor kell  elindulnunk a suliba. Miután erre rábólintottam egy "Meglesz, ne izgulj annyit" nézéssel, nekiláthattam a reggelimnek.
Fél hétkor Leila és én a nappaliban várakoztunk, Borira. Még mindig öltözött. Leilával mi csak vártuk, hogy hadd készüljön el. Aztán végre megjelenik. Elindulunk a suliba. Ahogy belépünk az aulába, bal oldalról a büfé átlagos hangszíne csap meg.
Valami olyasmi, amikor keveredik "A 4-es asztal rendelése elkészült: 2 db forró csokoládé tejszínhabbal, illetve két tábla tejcsokoládé. Kérem, a rendelő jöjjön az asztalhoz." Persze a mi termünket, a hatodik osztályt egész gyorsan megtaláltuk, és amikor bementünk, az osztály rögtön Borihoz szaladt, üdvözölni. És akkor én megláttam Őt...

Naná, hogy változtattam a blogtémát... Pawos históriám ide is elhozom! :)

Most éppen hatalmas dobozok közt ücsörgök a szobámban. Költözünk. Azért fáj, hogy Szegedről Budapestre kell költöznünk, én őszintén, de nagyon őszintén kedvelem ezt a várost. A barátaimmal együtt... De anyát felvették Budapestre, ennek örülni kell!
Még akkor is, ha ennek költözés az ára. Ezt ki gondolta volna? Amúgy már indulnánk, csak hát Bori és Leila még nem pakoltak össze, még valamelyik MH-s babájuk pakolásánál tartanak. Tényleg, megyek, és megtekintem mit csinálnak... Bár, feltételezem, egyhamar el nem fogunk indulni...
Amúgy a költözésre két héttel ezelőtt, vacsoránál derült fény. A cselédünk pizzát csinált, és mi már tudtuk, hogy valamit mondani fognak. Hát, erre nem kellett sokat várni. Anya mindenkinek adott egy-egy szelet pizzát. Nem is teketóriáztak sokat, anya bele is kezdett.
- Kicsikéim... - kezdte, és bökött egyet a pizzaszeletébe. - Képzeljétek, felvettek a Budapesti zenesuliba! Ami ezt illeti,
az a helyzet, hogy ezzel párhuzamosan el is kell költöznünk.
Ezzel a kijelentésnél mindhármunknál megállt a falat. Nem is akartunk enni, döbbenten bámultunk hol anyára, hol apára. De ez egy cseppet sem segít. Nos hát, ott ültünk döbbenten egymás előtt, apa oldalasan anyára pislogott, anya pedig ránk. Azzal pedig ki is jelentette, hogy el kezdhetünk összepakolni, két nap múlva indulunk.
...Ahogy sejtettem. Bori még valamelyik Clawdeen-es babánál tart, hosszan nézegeti, majd rágódik rajta, és berakja. Ilyen  tempóval nemhogy Budapestig nem jutunk el, valamelyik tábornál megállunk, és anya ott fog dolgozni... felügyelőként, mivel sem Leila, sem Bori nem végzett. Én meg már rég bepakoltam. Én általában a kirakodásnál rágódom, emlékszem vissza a ház illatára, és ezen más dolgokra. Nem rossz dolog, ha emlékszel, csak más idejét ne vegye el. Szerintem. Ó, ismerős koppanások. Apa jött, hogy levigye a három bőröndöm a kocsiba. Persze be is lesett Leilához és Borihoz is, de még mindig a babájuknál  tartottak.
Na, végre végeztek! Lent állunk az udvaron, a cselédre várunk, aki lassan ki is ér. Most már nem Szegeden lakunk. Most épp Budapestre tartunk. Budapestre, az új házunkhoz, ahol az új életünk veszi kezdetét.
Ahogy beülünk az autóba, és lehajtunk a kocsifelhajtón, eszembe jut, hogy ez mégiscsak az én házam. Én itt laktam. De most már nem. És azért szólnék még egy szót, csak nem merek, én se, és Boriék sem. Épp egy ismeretlen tájra megyünk. Nekünk itt és most vége van. És talán azért nem merünk szólni, mert belül még gyerek vagyunk. Gyerekek, akiket a szülők irányítanak.

Naná, hogy változtattam a blogtémát... Pawos históriám ide is elhozom! :)

Most éppen hatalmas dobozok közt ücsörgök a szobámban. Költözünk. Azért fáj, hogy Szegedről Budapestre kell költöznünk, én őszintén, de nagyon őszintén kedvelem ezt a várost. A barátaimmal együtt... De anyát felvették Budapestre, ennek örülni kell!
Még akkor is, ha ennek költözés az ára. Ezt ki gondolta volna? Amúgy már indulnánk, csak hát Bori és Leila még nem pakoltak össze, még valamelyik MH-s babájuk pakolásánál tartanak. Tényleg, megyek, és megtekintem mit csinálnak... Bár, feltételezem, egyhamar el nem fogunk indulni...
Amúgy a költözésre két héttel ezelőtt, vacsoránál derült fény. A cselédünk pizzát csinált, és mi már tudtuk, hogy valamit mondani fognak. Hát, erre nem kellett sokat várni. Anya mindenkinek adott egy-egy szelet pizzát. Nem is teketóriáztak sokat, anya bele is kezdett.
- Kicsikéim... - kezdte, és bökött egyet a pizzaszeletébe. - Képzeljétek, felvettek a Budapesti zenesuliba! Ami ezt illeti,
az a helyzet, hogy ezzel párhuzamosan el is kell költöznünk.
Ezzel a kijelentésnél mindhármunknál megállt a falat. Nem is akartunk enni, döbbenten bámultunk hol anyára, hol apára. De ez egy cseppet sem segít. Nos hát, ott ültünk döbbenten egymás előtt, apa oldalasan anyára pislogott, anya pedig ránk. Azzal pedig ki is jelentette, hogy el kezdhetünk összepakolni, két nap múlva indulunk.
...Ahogy sejtettem. Bori még valamelyik Clawdeen-es babánál tart, hosszan nézegeti, majd rágódik rajta, és berakja. Ilyen  tempóval nemhogy Budapestig nem jutunk el, valamelyik tábornál megállunk, és anya ott fog dolgozni... felügyelőként, mivel sem Leila, sem Bori nem végzett. Én meg már rég bepakoltam. Én általában a kirakodásnál rágódom, emlékszem vissza a ház illatára, és ezen más dolgokra. Nem rossz dolog, ha emlékszel, csak más idejét ne vegye el. Szerintem. Ó, ismerős koppanások. Apa jött, hogy levigye a három bőröndöm a kocsiba. Persze be is lesett Leilához és Borihoz is, de még mindig a babájuknál  tartottak.
Na, végre végeztek! Lent állunk az udvaron, a cselédre várunk, aki lassan ki is ér. Most már nem Szegeden lakunk. Most épp Budapestre tartunk. Budapestre, az új házunkhoz, ahol az új életünk veszi kezdetét.
Ahogy beülünk az autóba, és lehajtunk a kocsifelhajtón, eszembe jut, hogy ez mégiscsak az én házam. Én itt laktam. De most már nem. És azért szólnék még egy szót, csak nem merek, én se, és Boriék sem. Épp egy ismeretlen tájra megyünk. Nekünk itt és most vége van. És talán azért nem merünk szólni, mert belül még gyerek vagyunk. Gyerekek, akiket a szülők irányítanak.

Tehát első témánk nem is szólhat másról, csak a Violettáról.

Nekem őszintén semmi bajom nincs a V-loverekkel, ízlések és pofonok. De szerintem ma több V-loverrel találkozhatunk a világban, mint V-NOT loverrel(Violetta utálókkal). A sorozat főhősnője a rajongók szemében egy cuki, imádnivaló kislány, akinek az apja soha nem enged meg semmit.  Viszont a mi szemünkben(utálókéban) egy állandóan nyafizós kislány, aki a barátainak nyafogja ki magát. Sokszor szoktam nézni a tesómmal, és általában mindig azon gondolkodom, hogy ennek a lánynak hogy lehetnek egyáltalán barátai. Na meg a másik, ami általában behidal nálam: A szerelem.

Nekem azzal sincs semmi bajom, ezt bevallom. De az, hogy Violetta talán annyira szép, hogy neki oda két pasi kell, aki verseng érte? A többiek meg el vannak intézve egy pasival, aztán éljenek vele boldogan.

Na meg ugye, egyes utálók akik olyan képeket raknak fel, amik sértik a rajongókat(bevallom én s szoktam, de nem sértőket, hanem hogy Vilu milyen béna XD). És természetesen a fanok ki vannak akadva, hogy mi hogy merünk ilyet tenni. Bár az mondjuk igaz, hogy mi sem örülnénk, ha a képünkre azt írnák rá hogy "Nézzétek már, milyen csúnya ez a csaj" nem igaz?

Igen: Ismét változtatom a bloogom témájt :)

Avagy ezúttal nem a napom étékelem, hanem különböző témákról beszélem ki magam a blogon(úgyse olvassa senki :D)

Megint a húgom ült itt többet: 5/000000000-És megint követeli a helyet

Tanulni kellett: 5/1-Utálom a TANULÁST!

Nyertem egy verseny: 5/5*-mi lettünk a Vörikémmel a CVF első évadának legjobb párosa!

Csokit ettünk: 5/5*-Együtt ettük a mamával!

Ma a mamánál voltunk: 5/5*-De haza kell mennünk, mert fürdeni is kell :(

A húgom több időt töltött a gép előtt: 5/1- Na persze, de engem  hívnak"Legtöbbidejétagépelőtttöltimennek"

Rögtön(!) haza kell menni:5/0000000-Mert várnak otthon a "kedves szülők!

Ezt a blogot az életemről írom! Suli, barátok, szerelmek... Várjátok? Holnap kezdünk!

Üdv: Dreams