Titkok

...Majd eldöntöttem...nincs itt többé helyem. El kell innen mennem. Egy karriert szeretnék és egy családot. Egy igazit. Nekem a tánc az életem,azzal szeretnék foglalkozni. Mindig is azzal szerettem volna. Kiküldtem Dylant,majd megnéztem pár táncos giminek az oldalát. Majd felléptem face-re,ahol az én egyetlen ismert rokonom,a nagynéném írt rám. Meglepődtem,hisz évente talán 5-ször szokott nekem írni,de akkor sem valami érdekeset csak kérdéseket. Gondoltam most is ezekkel fog nekem jönni. Hát tévedtem.

-Szia Beca! Remélem minden rendben megy ott az Árvaházban! Kincsem szeretném,ha eljönnél hozzám,Győrbe a nyáron! Tudom,hogy te Londonban élsz és nem lesz olyan egyszerű most eljönnöd ide,de találtam neked valamit aminek biztos,hogy örülni fogsz! Ha kell írok az igazgató nődnek is kikérőt,hogy el tudj jönni minnél hamarabb! Lehet,hogy az egész életedet megváltoztatná! Nagyon sok dolgot meg kell beszélnünk,mert már vagy 2 éve nem láttalak téged! Nagyon szeretlek és puszillak:Kamilla nénikéd

-Nénikém! Nem is tudom,hogy mit válaszoljak,mert már nem vagyok az Árvaházban. Vagy 3 hónapja egy bizonyos,Kate és Josh Johansonnál élek. Meglepetésként ért ez az üzenet,hiszen Győrben még sosem jártam és nállad is régen jártam. Nagyon  izgat,hogy mi az amit el szeretnél nekem mondani. Megbeszélem Katyvel,hogy elmehessek hozzád egy időre! Puszillak én is téged!!!/Milyen? Bocsánat ha unalmas lett!/

...Nem az nem lehet. Pont az lenne az anyám akiben a lejobban megbíztam? Miatta lettem árva? Csak azért,mert fiatal és buta volt? Ki vagyok igazából én? Nem tudom. Félek magamtól. Könnyeim a földre és a ruhámra hulltak. Ajtónyitódást hallottam,majd belépett Márk. Csábító.széles mosolya lehervadt amikor meglátta,hogy sírok. Elindult felém de én kirántottam kezemet katy kezéből és elkezdtem rohanni. Márk nem jött utánam,mert apa nem engedte. Az ajtómat bevágtam majd az ágyamba huppantam és sírtam. Nem tudom,hogy mennyi idő telhetett el,de valaki bejött. Nem néztem fel,csak éreztem azt a bizonyos illatot és tudtam ki az. Dylan volt. Leült mellém és ellkezdte simogatni a hátamat. Egy kis ideig hallagatta,hogy sírok majd bíztató és vicces dolgokat kezdett el mesélni az életéből. A végére már én is nevettem. Felnéztem rá,bár tudtam úgy nézek ki,mint Szörnyella. Megöleltem Dylant,majd megköszöntem,hogy segít nekem mindig. Ő az egyetlen aki hatással van rám. Már nem sírtam,mert tudtam ,felesleges. Az ajtó kinyílt és Márk lépett be rajta. Amikor meglátott minket a féltékenység elöntötte őt,láttam. Megindult felénk és Dylannek be akart húzni de én félrelöktem Dylt így Márk engem ütött meg. Amikor ezt látta,hogy engem ütött meg nézett majd zavartan kilépett az ajtón és kiment a házból. Felült a motorra és elment. Dylan persze azonnal odajött és egy kicsit le szidott,hogy miért mentem be elé.../Milyen?/

...-Semmi Beca! Nem történt semmi! Hidd el nekünk,kérlek!-mondta zavartan még mindig Katy. Josh öntött whiske-t majd egy húzásra lenyelte és biccentett a fejével Katynek.

-Mondjárok már! Mi történt?-idegesen de türelmesen vártam a választ. Lábammal doboltam közben. Katy odajött és kezét a vállamra tette majd elkezdte könnyesen beszédét.

-Beca,neked el kell valamit mondanunk! Tudod mi nem véletlenül találkoztunk. Én 17 éves voltam akkor amikor találkoztam egy Ben Fox nevezetű fiúval. 19 éves volt és imádta a nőket de csak játszott velük. Iszonyú sok gyereke volt(talán vagy 7)de semelyikkel sem törődött. Mikor megtudta,hogy terhes vagyok tőle nem szólt semmit de elment másnap. Engem nem érdekelt,megszültem. 17 évesen mit tudtam a világról,semmit! Gyerek voltam nem tudtam volna felnevelni egy gyereket de tudtam meg kell hagyni egy köteléket. Ezért a lányomat Melanie Fox-nak neveztem el. Árvaházba adtam de nem engedtem meg nekik,hogy a "Fox" nevet bárki is leváltsa,mert tudtam egyszer még megtalálom a gyerekemet. Mikor megtudtam,hogy te "Fox" vagy én tudtam,hogy kit keresek,hogy ki is vagy! Habár nem Melani,hanem Rebecca de ez nem érdekelt! Te vagy az én kislányom,Beca! Te vagy az akit mindig is kerestem de nem mondhattam vagy kereshettelek,mert nem tudtam,hogy hol. Idő közben Ben is felelni akart csak érted de mikor elmondtam neki mindent megfenyegetett.../Milyen? Ne haragudjatok,hogy későn hoztam!/

...Dyl szemébe néztem amiben kérdések kavarogtak.  A háta mögött úgy egy 300-400 méterre láttam meg Barby-t. Ő sem értette ezt az egészet,ahogy Dyl és én sem. Brby nem jött közelebb és mi sem mozdultunk. Esni kezdett de nem érdekelt. Rá akartam arra jönni,hogy mi lehet bennem. Mi kavarogat itt,a szívemben. 

-Én nem akartam semmi rosszat Dylan! Nem akarok közétek állni! Nem ezt akartam és azt sem tudom,hogy mi a bajom! Nem tudom,hogy miért csináltam ezt az egészet! Sajnálom-nem bírtam ott maradni így kirántottam a kezemet a kezéből és rohanni kezdtem haza. Ázottan. Hallottam Dylan hangját amire visszafordultam. Csak ott állt. Egy pillanatra még visszafordultam,de már nem érdekelt. Egy árva megtanult veszíteni és csalódni,magában az életben. Itt van Bella aki Down kóros volt de meggyógyult! Egy lány aki csak porszem volt a Nagyvilágban,és most minden jó körülötte. Egy lány vagyok aki semmit nem tud magáról. Titokba burkolva él,mert elhagyták. Belöktem a kaput és beléptem rajta. Az ajtónál megtorptam egy pillanatra majd elszántsággal együtt léptem be. Josh és Katy a nappaliban veszekedtek de nem vettek észre. Hallottam valamit egy szájból.

-Kate,nem én voltam! Nem tudhatja meg! Valaki volt itt de nem én vettem elő Dylan iratait vagy Scarletét! Mi lett volna ha Rebecca találja meg és megtud mindent! Mi lett volna?

-Kivel mi lett volna?-kérdeztem-Mit titkoltok???/Milyen?/

...-Ezt most biztosan nem érti Eszter néni de tudja volt egy kislány akit,Bellanak hívtak. Beteg gyermek volt de valami úgy megtámadta mostanában a szervezetèt,hogy élet-halál között lebegett. Szerencsével határos módon felépült de nem tud szinte semmit. Bella azt hiszi,hogy azok akik a szülei akiknél lakik pedig nem. Örökbefogadták. Bella él aminek örülök de nem emlékszik szinte semmire. Levegőzni jöttem csak meg majd Dylhez a suliba. Hétfőn mar menni fogok iskolába!-elköszöntem majd elindultam a suli felé. És mit látnak szemeim:Dyl es Barby csókolóztak! Tudtam,hogy van köztük valami de akkor miért fájt ennyire a látvány? Miért szökött könny a szemembe? Miért futottam el? Nem tudom. Dylan nem érdekelhet úgy,mert a családtagom! Papírilag! Barby meglátott de én nem bírtam tovább es el kezdtem futni. Valahova,ahol megértenek. Nem tudom,hogy egyáltalán,hogy érezhették bármit is iránta. Dylan iránt. Rohantam de egy kéz megragadta az enyémet es így megállított. Dylan volt az. Értetlen nézett rám de én még mindig sírtam. Belenézett a szemembe a szemével amiben elvesztem. Lehet,hogy érzek valamit iránta? Többet mint egy szimpla testvéri szeretetet? Lehet,hogy még magamnak sem vallottam be???/Milyen? Mi lesz vajon?/

...Bella teljesen megváltozott. Kívülről. Tudtam,hogyha most sokáig itt beszélgetünk én elkezdek sírni ezért inkább mondtam neki,hogy menjen haza. Én is bementem majd felvettem egy tűrhető nyári ruhát majd visszaültem tv-t nézni. Elég uncsi volt így nem tudtam mit tenni felmentem a szobámba és bekapcsoltam a gépemet. Felléptem face-re ahol 1 üzenet és 1 barátnak felkérés várt. Megjelölt egy:Anna Flex. Nem ismertem de a mi sulinkba jár ezért visszaigazoltam. Az üzenet Dylantől jött. 5perce írta. Órán!!!Órán!

-Szia Beci! Jobban vagy már? Suli után elmegyek Dominikkal,Barbyval és Zackal mekibe. Ha van kedved gyere de ha nincs akkor olyan 5-6 fele leszek otthon! Igen órán face! Szia

-Még gondolkozok rajta! Mikor mennénk? Csak meki? De Dyl ne órán,mert még a végén lebuksz! Már jól vagyok,köszi. Történt ma egy nagy dolog de majd elmondom itthon! Szia-ezzel vártam,hogy vissza ír-e. Látta de nem írt vissza nekem. Az órára néztem ami pontosan 13:00-t mutatott. Vártam hátha Dyl visszaír,de nem. Így felvettem a kabátom és a táskámat majd elindultam a suli felé. Tudtam,hogy még lesz egy órája így még ettem egy fagyit és a parkban is megálltam. Egyszer csak azt hallom,hogy valaki leült mellé. Bakker

-Szervusz Rebeca! Hát te,miért nem vagy iskolában? Lógunk,lógunk? Már régen nem láttalak a drága matek órámon! Tudom,hogy nagyon szereted azt a tantárgyat! Mesélj! 

-Jó...jó napot Eszter néni. Tudja mostanság nem vagyok túl jól. Lelkileg.../Milyen?/

...3 nap telt el azóta,hogy Bellánál voltam. A doktor nő persze leszúrt,hogy miért vagyok itt majd hazatessékelt. Azóta nem találkoztam Bellával. Remélem jól van! Azóta nem mentem iskolába sem. Nem tudtam volna ott lenni,így. Dorina és Barbara mindig elküldik a házit így nem nagyon maradtam le. Egyik reggel azonban nagy fejfájással keltem fel. Lementem a konyhába fejfájáscsillapítóért de persze senki nem volt otthon tehát fel kellett kutatnom az egész lakást. Mire meglett valaki csöngetett. Kissé idegesen mentem oda majd nyitottam ajtót. Esküszöm ha nem tudnám,hogy Bella meghalt én azt mondtam volna,hogy ő az. De máshogy nézett ki. Olyan nőiesen. Csinosan. De mégis láttam benne.

-Szia én Isabella Jhonson vagyok. Gondolom te vagy Rebecca Fox! Anyu már mesélt rólad,sokat. Hogy amikor kicsi voltam de mindig vigyáztál rám és ott voltál ha kellett-ekkor eszembe jutott,hogy ez csak kitaláció. Bella az! Az én Bellám! Nem halt meg de más lett. Eltűnt a down kór. Hogy hogy azt nem tudom. Fejlett orvosteknika? Ki tudja de ez engem nem is érdekel csak az számít,hogy él! Nem válaszoltam csak könnyes szemmel megöleltem. Jó szorosan. Az én Bellám. Az Isten meghallgatott! Lehet neki is egy szép,kerek élete. Lehet jövője! Minden gondom hirtelen elszállt. Könnyes szemekkel néztem utána Bellát aki persze nem értett semmit. Lehet amnéziás lett? Nem érdekel! Él! Él!

-Igen,én vagyok az. Beca!-válaszoltam rekedten.../Milyen? Erre számítottatok?/

...Azonnal el kezdtem futni a kocsi felé. Zoe nem jött,mert nem ért ki addiga.( Igen,tudok vezetni nem rég tettem le a vizsgát csak arról nem számoltam be.) Tehát a lehető leggyorsabban mentem a kórházig. Mikor odaértem odarohantam az egyik orvoshoz,hogy meg mondja mi van Bellával illetve,hogy melyik szobában találhatom meg őt és mikor

-Elnézést! Rebecca Fox vagyok,Bella legközelebbi ismerőse. Hol találom meg? Melyik szobában? Mi történt vele? Meg fog gyógyulni? Kérem mondja azt,hogy igen! Kérem!

-Szia én Melissa Klift doktor nő vagyok és melyik Bellát keresed? Bella Fylt,Bella Elist vagy Isabella McCharty-t?-kérdezte de szerintem tudta a válszt már előre

-Bella McCharty-t. Kérem mondja meg,hogy mi van vele!-szinte már sírtam-Mi történt vele? Miért került ide?-kezdtem sírni-Miért kell így élnie? Miért nem lehet jobb élete?

-285-ös szoba,de kisasszony Bella már nem lesz sokáig köztünk. Túl súlyos betegsége van. Egy vírus támadta meg de a down kór miatt súlyos. Nem él már sokáig. Talán 5-6 óra-mire ezt kimondta én elsírtam magamat és lerogytam a földre de tudtam most Bella mellett kell lennem. Nem hagyhatom egyedül. Felálltam és megjegyezve a szobaszámot elfutottam a szobába majd bementem. Aludt. Leültem az ágyára és megfogtam a kezét. Meséltem neki. Minden jót elmondtam neki,mert tudtam:hall engem. Minden vicces szorinkat,mert reméltem lesz még.../Milyen? Bella vajon tényleg meghal?/

...Amikor kiléptem a szobából indultam is vissza a szobámba. Olyan volt,mintha valaki nézne. De ez nem lehet,hiszen itthon vagyok. Kinyitottam az ajtót majd beléptem de meg is ijedtem,mert egy ismeretlen lány ült az ágyamon és nézett egy képet. Barátságosnak tűnt ezért meg mertem szólítani őt. Szeme könnyes volt az oldalról is lehetett látni. Miért?

-Szia,én Beca Fox vagyok! És te ki vagy? Hogy kerültél ide? Miért vagy a szobámban?-erre ő felkelt és láttam a képet amin Benji,Emma,Bella és én voltam rajta. Nem értettem!

-Zoella Johanson,de mindenki csak Zoenak hív. Itt laktam csak már egy ideje elköltöztem,mert a kislányom beteg illetve nem volt túl jó kapcsolatom anyáékkal. Beca én tudom,hogy ki vagy és én nem is ismerkedni jöttem. Belláról van szó! Tudod ő nállam lakik,mert ugye Anna(lánya)is beteg így rám bízták. Tudod egyik nap amikor hazaértem akkor szólt a férjem,hogy Bella rosszul van. Magas láza volt,hányt,elájult ezért azonnal bevittük a kórházba. Ott van már 3 napja de egyre rosszabbodik. Azt mondják,hogy nem csak down kóros volt,hanem még valamilyen betegség ami most mutatkozik meg. A doktorok szerint nem éli meg a jövő hetet. Búcsúzz el tőle! Őszintén sajnálom! Bocsáss meg nekem!

-Ez nem igaz! Nem lehet!-üvöltöttem sírva-Bella nem fog meghalni! Egészséges,mint te vagy én! Miért nem figyeltél rá? Minden a te hibád! Miért nem figyeltél rá oda? Hallasz? Ha meghal minden a te hibád lesz.../Milyen?/

-Semmi közöd Scarlet!-vàgtam vissza neki. Ez persze a tanárnak nem tetszett így az ofőhöz küldött minket. Csúcs!

-Na kislányok mi most a baj? Ismerősök vagyok,nem? Ha baj van beszéljétek meg! De gyorsan!-Scarlet erre kiment. Pedig én ki szerettem volna békülni,tényleg! De nem is én kezdtem,akkor meg miért pont én kezdeményezzek? Kimentem az irodából majd elindultam haza. Gondolkodtam ami jól esett. Tudom még csak most mentem be a suliba de el kellett jönnöm. Senki nem volt otthon így én felmentem Dylan szobájába. Jó tudom megint kíváncsi vagyok de tudnom kellett az igazat. Neki is az egyik fiókjában volt. Neve:Dylan Ross Jhonson Születési hely és idő:Washington,1998.október 6. (15:44)Szülei:Ugyan azok mint Scarletnèl. Testvèrei:Melanie Jhonson és Zoe Jhonson. Itt sincs benne Scarlet. Na most már igazán nem értem. Tudom lehet nincs igazam de igazából Scarlet és Dylan testvérek? Megint itt az a kérdés:Ki az a Melanie és Zoe? Akkor még be kellett mennem Katy szobájába. Tudnom kellett az igazat. Viszont amit találtam,meglepő. Örökbefogadási nyilatkozat. Eredeti neve:Logan Rosaly. Új neve:Dylan Ross Jhonson. Örökbefogadók:Katy és Josh Jhonson. Kelt:1999.február 4.../Milyen?Gondoltatok erre?/