-Mit sajnálsz?-fogta két keze közé a fejemet Milan. A szemébe néztem,de éreztem,hogy nem tudnék megszólalni. Behunytam a szememet,de amikor kinyitottam,Toby állt az ajtóban,aki elég zavartan nézte a történteket. A szeme egy kicsit könnyes lehetett,de a kezében egy nagyon szép,vörös rózsa csokor volt és egy üveg pezsgő,illetve csoki.
-Úgy terveztem,hogy megleplek és majd nosztalgiázunk,de látom jobb dolgod van. Majd találkozunk talán egy év múlva. Jó volt látni,Lexi! Sok sikert a továbbiakban! Szia-majd elment. Próáltam felállni,de nem ment,mert a sírás folytogatott. Beledőltem a párnámba és csak sírtam,Milant pedig megkértem,hogy menjen le egy kis teáért,hogy megnyugodjak,de amikor már 10 perce nem jött fel,úgy éreztem,hogy le kell mennem. Kikászálódtam az ágyól és lementem. A vörös rózsák egy fele a nappaliban volt szétdobva,a másik fele az ajtónak vágva,a pezsgő kifolyt és eltört,a csoki pedig agyonnyomva a falnak dobva volt. Egy kártya volt a földön:"A barátság a lehnagyobb bűnöm,mert az tett tönkre,de én nem bánom,mert megismertelek,te kis hülyém! Szeretlek,de sosem mertem ezt elmondani neked. Reméltem,hogy így könnyebb lesz.-Toby" Ahogy ezt elolvastam a telefonom egy üzenetet jelzett ki:Holnap 8:23 D szektorban fog felszállni. Ne halaszd el ezt a lehetőséget-M. Egyből tudtam,hogy mit kell tennem...