~Még mindig Toby szemszöge~
Reggel arra keltem,hogy a Nap langyos ereje az arcomat melegíti,de ez az érzés hamar elmúlt amikor felkeltem és egy kéz az arcomon csattant. Visszaestem és csak néztem.
-Nem kellett volna a barátnőmet szeretned!-hallottam egy hangot,de nem tudtam,hogy ki az,vagy,hogy mit tettem én a múltamban. Egyáltalán ki vagyok én. Válaszolni sem tudtam,mert nem tudtam,hogy mit is kéne mondanom-Ma elmész,örökké,de előtte elbúcsúzhatsz Tőle!-hangsúlyozta a szót amitől a szívem hevesen kezdett el verni és szaporán vettem a levegőt. Elég valószínű,hogy az elrablóm hallotta ezt ugyanis hangos,rikácsoló hangom kezdett el nevetni. Próbáltam nyugodt maradni,megőrizni a méltóságomat,de az már szerintem régen elveszett. Kisétált a szobából én pedig egyedül maradtam. Behunytam a szememet,de ahogy behunytam egy lányt láttam magam előtt. Egy barna hajú,barna szemű lányt,ahogy sírt és egy ajkat a nyakán. A másik arcot nem láttam,de rohamtempóval nyitottam ki a szememet. Üvöltöttem,mert a fájdalom beleütött a fejembe és hangok gyülekeztek a fejemben. Mondatok és képek. Fejemet fogtam,de nem tudtam leállítani a kép-és-hangrohamot. Könnyeztem már,de volt egy mondtam,majd minden megszűnt. "Szeretlek Toby!"