Érzelmek kikapcsolva

...Miért jöttél ide,igazából?-kérdeztem egy kicsit idegesen. Milan mit sem hederítve a kérdésemmel,fogta magát és kiment a szobámból,egyenesen a házból is. Az ablakból néztem már csak,ahogyan az esőben a jól beállított haja,lelapul,ruhája átázik. Kinyitottam az ajtómat és a teraszra néztem. Nem hagyhattam,hogy most menjen el,az esőben.

-Hey! Gyere vissza Milan,és beszéljük ezt meg! Nem engedhetem,hogy pont a legnagyobb esőben menj el! Gyere be és igyunk meg egy forró teát! Nem hibáztatlak semmiért!-de ő hátra sem nézett. Mintha nem mert volna a szemembe nézni. Lehet,hogy neki az a csók többet jelentett? Nem,az nem lehet. Már a kapunál volt amikor még egy utolsót hátranézett,látott engem,ahogyan a teraszon az esőben bámulom őt már-már elázottan. Lassan elvitte a fejét a tekintetemről,és kinyitotta a kaput,majd eltünt. Még vagy 5-10 percig álltam ott,hátha visszajön. Szomorúan mentem vissza a szobámba,ahol az óra még csak 5:17-et mutatott. A nyár második nyári szünetes hetében vagyunk,de már most nem tudok magammal mit kezdeni. Bementem a fürdőmbe és egy lassú,meleg fürdőt vettem. Talán 10 perce feküdhettem ott a habok között amikor valaki nagy erővel benyitott. Milan volt az. Mit sem törődve azzal,hogy én éppen fürdök,odajött hozzám és hevesen megcsókolt. Nem értettem semmit. Reméltem,hogy egyszer azért meg fogom érteni.

-Nem bírom tovább tagadni,hogy szeretlek!!!/Milyen?/

-Ezt ki mondta neked?-kérdeztem rá kérdően. Kinnt szakadt az eső és már késő este is volt. Nem hagyhattam,hogy Milan most menjen el. Tudnom kell az igazat. -Toby mondta?

-Nem! Senki nem mondta,dehát látszik rajtatok,hogy szeretitek egymást! Nem tudom,hogy miért nem kezdtetek már el réges-régen járni egymással. Jobb ez így nektek? Hm?

-Csak barátok vagyunk,okés?-mondtam neki,egy kis flegmázással-Szeretem Tobyt,mint a testvéremet. Ő is csak úgy szeret engem!-mondtam ki,mire egy elég különös dolog történt. Milan megcsókolt. Abban a pillanatban nem tudom,hogy ki voltam,mert felpofoztam annak ellenére,hogy "jó" volt. Talán mégis érzek Toby iránt valamit? Mi történik?

-Látod,itt a bizonyíték,hogy Tobyt szereted! Ha nem szeretnéd,most nem pofoztál volna fel. Ezt a szived parancsolta. Pedig klassz csaj vagy! Toby jól jár! Tényleg!-mondta ki. Nem tudtam,hogy mit kezdjek ezzel,hiszen még magam sem tudtam,hogy mit is érzek és ki iránt. Féltem,hogy ki fogok esni abból a mókuskerékből,amiben már 7 éve élek. Azóta nem voltam szerelmes,így nem tudhatom,hogy mit is kellene olyankor éreznem. Lehet,hogy igaza van Milannak,de még én sem tudom,hogy mi az a:szerelem. Mindenki erről beszél,én pedig ilyenkor háttérbe húzódok... Nem szeretném,hogy valaki belemásszon az életembe. Senki nem értene meg engem,mindenki csak az apám miatt szeretne. 

-Tönkre teszel mindent!!!/Milyen?/

-...Miért jöttél ide,igazából?-kérdeztem egy kicsit idegesen. Milan mit sem hederítve a kérdésemmel,fogta magát és kiment a szobámból,egyenesen a házból is. Az ablakból néztem már csak,ahogyan az esőben a jól beállított haja,lelapul,ruhája átázik. Kinyitottam az ajtómat és a teraszra néztem. Nem hagyhattam,hogy most menjen el,az esőben.

-Hey! Gyere vissza Milan,és beszéljük ezt meg! Nem engedhetem,hogy pont a legnagyobb esőben menj el! Gyere be és igyunk meg egy forró teát! Nem hibáztatlak semmiért!-de ő hátra sem nézett. Mintha nem mert volna a szemembe nézni. Lehet,hogy neki az a csók többet jelentett? Nem,az nem lehet. Már a kapunál volt amikor még egy utolsót hátranézett,látott engem,ahogyan a teraszon az esőben bámulom őt már-már elázottan. Lassan elvitte a fejét a tekintetemről,és kinyitotta a kaput,majd eltünt. Még vagy 5-10 percig álltam ott,hátha visszajön. Szomorúan mentem vissza a szobámba,ahol az óra még csak 5:17-et mutatott. A nyár második nyári szünetes hetében vagyunk,de már most nem tudok magammal mit kezdeni. Bementem a fürdőmbe és egy lassú,meleg fürdőt vettem. Talán 10 perce feküdhettem ott a habok között amikor valaki nagy erővel benyitott. Milan volt az. Mit sem törődve azzal,hogy én éppen fürdök,odajött hozzám és hevesen megcsókolt. Nem értettem semmit. Reméltem,hogy egyszer azért meg fogom érteni.

-Nem bírom tovább tagadni,hogy szeretlek!!!/Milyen?/

Hazamentem és boldogan belevetettem magam az ágyba. Már az álmok világában voltam amikor valami nekiütközött az ablakomnak sokszor. odacsoszogtam és kinéztem. Nem láttam senkit,de valaki mégis dobálta az ablakomat.Kimentem a teraszra és lenéztem. Milan állt ott. Mivan? Leszóltam neki,hogy jöjjön az ajtóhoz,beengedem. Halkan lementem a nappaliba és kinyitottam az ajtót. Milan belépett rajta. Egyedül volt. Felmentünk a szobámba,hogy apa meg ne hallja. Leültettem és percekig csak néztük egymást. Miért van itt?

-Szóval...-kezdte el-ti mióta ismeritek egymást Tobyval? Sokat beszélt egy lányról,de a nevét sosem tudtam. Szóval te vagy az. Láttam,hogy nagyon szeretitek egymást. Örülök!

-Tobyval ovis korunk óta ismerjük egymást. Néha ő volt nekem az életem. Ez egy igazi fiú-lány barátság volt. Szeretjük egymást,mint Legjobb Barátot. Te,miért vagy most itt?

-Nem is tudom igazából. Tudni szerettem volna,hogy ki Toby legjobb lány barátja és,hogy ki is vagy valójában. De egy nagyszerű lány vagy,Beca! Szép,okos,igazi. Toby szerencsés-mondta nekem és elindult kifelé. Azt hiszem,hogy nem is értem,hogy mi folyik itt. Miért nem Toby jött ide? Milan persze nagyon kedves és helyes,de úgy nem kellene

-Nem kell elmenned,ha nem akarsz! Csak reggel hamar el kéne menned,hogy apa meg ne találkjon téged. Nem örülne neki,ha ittlennél. Gyere megágyazok neked!-mondtam neki.

-Nem kell. Te Toby csaja vagy.../Milyen lett?/

-Toby?-kérdeztem elkerekedett szemmel,ahogy a Cabriójára néztem. Mellette egy igen helyes fiú ült,de Toby közelébe nem léphetett volna. Azt tudni kell,hogy Toby 3 éve ment el a városból,mert szegény volt és nem voltak szülei. Most pedig egy gazdag és menő fiiú jön vissza. Úristem! Ki lehet a haverja vajon?

-Szia,Kicsi!-mindig így hívott. A legjobb haverom volt-Hogy megváltoztál! Olyan nagy lettél!-ölelt meg jó szorosan-Milyen régen nem láttaak! Nagyon csinos vagy,Beca! Azta!

-Toby,veled mi történt? Legutóbb amikor elmentél még le voltál égve és rendes ruhád is alig volt,most meg...gazdag vagy. Hogy csináltad ezt? Olyan más lettél! Jó értelemben!-beszélgettünk még egy kicsit és megtudtam,hogy anyuja egy céget hagyott rá halála előtt amit ő futatott fel,így lett gazdag. A haverját Milannak hívják. Ő is normális gyerek.

-Meddig maradtok még?-kérdeztem meg tőlük-Ugye sokáig? Eljössz hozzánk Toby? Kérlek,kérlek,kérlek!-kérleltem boci szemekkel nézve őt közben. Felkapott és megpörgetett,mint régen. Milan közben egy csomó képet csinált és nevetett rajtunk. Toby letett,majd egy puszit nyotott a homlokomra. Valamit éreztem ott bent. A szívemben.

-3 napra maradunk csak,Kicsi! De ha nem zavar egész nap veled leszünk. Vagyis csak én,mert Milan talált egy csajt és vele lesz. Jó lesz,így? Szeretnél velem lenni? Csak velem.

-Persze,hogy szeretnék.../Milyen?/

Riporter 1 :Miért van az,hogy az emberek kivételeznek magával? Ha az apja nem lenne gazdag lennének barátai? Az apja karrierjét ön akadályozza? Vagy megakadályozná?

Én: Velem soha nem kivételezett senki. Ha mégis megtette repült az életemből. Persze,hogy lennének barátaim de nem korlátozom apámat semmiben és nem is fogom. Soha!

R.2.: Jó érzés mindent megkapni amire vágyunk? Bármi amit kimond valóraválik. Van valami amit nem az apján keresztül szerzett meg egyáltalán? Szereti önt az apja?

É: Nem kapok meg mindent,sőt szinte semmit. Szerintem az életem nem önre tartozik és nem is vagyok hajlandó válaszolni ezekre a buta kérdésekre. De igen,szeret az apám.

R.3.:Gondolkodott a továbbtanuláson? Vagy a karrierépítésen? Mi lesz akkor ha kirepül a családi fészekből? Szoktál nyáron dolgozni,hogy segíts a családodnak?

É:Természeretesn gondolkodtam mindegyik kérdésén. Igen,minden nyáron dolgozok egy étteremben amit mindig a családi kasszába adok. Egy forint nem szokott az enyém lenni.

R.4.: Azok alapján amit most itt elmondott egy kedves lánynak tűnik,de mivan akkor ha a mamája jön szóba? Miért dühődik mindig be olyankor? Csak nem titkol valamit?

É: Szerintem ehhez már igazán semmi köze. Nem tud ön semmit! ha tudna valamit nem hozná mindenki fel. Miért érdekli ez az embereket? Nincs jobb pletykájuk? Bocsánat,de ez tabu!

-Menj el!-küldtem ki a aházból. Szerencsémre kiment egy gúnyos mosoly kíséretében(ami gyanús is volt egy kicsit)...Reggel csengőre keltem fel. Gondoltam apa az. Felvettem egy köntöst és így kócosan és pizsamában lementem ajtót nyitni. Viszont amikor kinyitottam az ajtót valami vakító fényt éreztem az arcomon. Majd még egyet és még egyet. Közben kérdezgettek az emberek én pedig takartam a kezemmel az arcomat és minél hamarabb be akartam menni a házba. Amikor végre sikerült kinéztem és úgy 50 riporter és fotós volt kint plusz vagy 30 ember. Felmentem a szobámba,rendbeszedtem magam és lementem az udvarra. Amint kiléptem a házból egy csomóan újra fényképezni kezdtek és kérdezgetni. Én most hagytam és amikor a fényképezés lezajlott,jöhettek a kérdésekre amikre válaszoltam is. Igazat mondatm és néha le is döbbentek az emberek...Este van. A nyüzi lement. Éppen a híreket néztem amikor valamit megláttam. Magamat ezzel a címmel: A polgármester hisztis lánya ismét tarolt. Képeket és riportot tettek bele.(következő részben leírom őket)Nem hittem el. Hogy lehet valaki ennyire gerinctelen? Mindenki látja,és ami a legrosszabb:az apám. Kikapcsoltam a tv-t és elmentem otthonról. Nem tudtam,hogy hova pontosan,de el. Egy ideje sétáltam amikor egy kocsoból ennyit hallottam: "Fáj az igazság,cica? Nem kéne ilyen nyafkának lenned." Amikor megnéztem,hogy ki az nem hittem el...

Jó oké,lehet,hogy kicsit durva voltam vele. De fel kell valakinek nyitni a szemét,nem? a konyhában ültem egy bögre tea társaságában és filmet néztem. Apa elment a hivatalba,anya kórházban,Zac pedig buliban van. Ritkán akad ilyen,hogy egyedül legyek. Betakarózva néztem a film egyik legizgalmasabb részét,amikor valaki csöngetett. 18:00 óra volt,azaz pont vacsoraidő. Kicsit idegesen mentem oda az ajtóhoz,majd nyitottam ki. Barby volt az. Nem tudtam,hogy mit is akar,de azért beengedtem. Csak hamar menjen el

-Igazán meglepő,hogy itt vagy most Barby! Nem gondoltam volna,hogy idejössz. Mit szeretnél? mire vagy még kíváncsi a magányéletemen kívül? Válaszolok ha NORMÁLIS!

-Nem kutakodni jöttem. Elég bántó,hogy máris azt hitted!-nevette el magát-Erre jártam és mivel a mobilidat ott hagytad gondoltam visszahozom neked. Kedves vagyok,nem?

-Ha ez nevezhető kedvességnek. Inkább bűntudatnak nevezném. Bűtadotat éreztél azért,mert olyat kérdeztél amit nem kellett volna. Te is tudtad,hogy arról nem beszélhetünk,mégis megtetted. Úgy érezted,hogy ezzel ki tudsz majd engesztelni. Ez nem kedvesség! A mobilomat nem hagytam ott,mivel 5 perce még azon beszéltgem. Amíg nem figyeltem fogtad meg és tetted azt mintha otthagytam volna. Szóval ez most nem jött össze. Jobb lesz ha mész most! Mindig csak a bajt okozod! Jó estét! Szia-köszöntem

-Okos lány vagy te!!!

Fájdalom. Olyan szörnyű és felkavaró érzés. Minden öröm eltűnik a szívedből és egy lyukat hagy ott a helyében. Mintha egy barát lenne. Hiszen mindig ott van veled,még ha nem is szeretnéd. Felemészthet,majd a harc veszteseként kerülhetsz ki. Most így voltam. Mamát megint felhozták és ilyenkor sosem tudok napokig boldog lenni. A riport után csak néztem magam elé,mert tudtam,hogy apa bármikor megtudhatja ezt é akkor balhé lesz. Csak abban reménykedtem,hogy nem mondam el róla sok dolgot. Titkolóznom kell. Mindig!

-Alexandra!-kiáltott fel apa,majd benyitott-Mi ez a cikk? Te nyilatkoztál? Miért? Mit akarsz ezzel mégis? Mi az az utolsó mondat egyáltalán? Mi ez a hasonlat? Mire utalsz?

-Hogy miért nyilatkoztam? Talán azért,mert a világnak kell egy olyan ember is aki igazat is tud mondani. Persze csak kevésszer,de tud. És ez a te világodban elég kevésszer fordulhat elő. Az igazság! Tudo te,hogy mi is a szó jelentése? A hasonlatot neked címeztem,gyere rá! Nem túl nehéz rájönni! Főleg nem neked! Nincs szándékom vele én csak beszélni szerettem volnavalaki olyannal aki kérdez az életemről. Ugyanis téged ez pont,hogy nem érdekel. Mindigis én érdekeltelek legkevásbé. Boldog szeretnék lenni csak!-nem értette. Felálltam és megveregettem a vállát,majd kimentem a szobából. Apa csak állt a szobában és nézett maga elé. Meg is értem. Vele csak én vagyok őszinte. Csak én mondom ki az igazat...

Barby:Nos Alexandra,hallottuk,hogy mostanság nagyon feszült a hangulat Önöknél. Az emberek tudni szeretnék,hogy minden rendben van-e. Mondana valamit,kérem?

Én:Minden a legnagyobb rendben van. Egy boldog családban élünk,ahol mindenki boldog. Szerintem ennél több nem is kell. Mindenki megnyugodhat. Semmi komoly baj nincs.

B:Boldog család? Ne haragudjon,de ezt meg tudom cáfolni! Pontosan egy hete lefotózták ahogy az apja kezet emel Önre,de az anyja megvédi. Ez a boldog család? Félreértettük?

É:Tudja mielőtt bármit is feltételezni,meg kéne győződnie arról,hogy igaz-e. Nem csak pletykálgatni kellene. Nem csak turkálni mások életében és pletykálni. Szerintem...

B:Persze értjük,de azért azt se feleejtse el,hogy mi történt a múltkor amikor interjút készítettem Önnel. Teli volt kék-zöld foltokkal és be is vallotta,hogy az apja adta.

É:Én nem a múltról jöttem beszélni. Nem szeretk visszatekinteni. Elmúlt. Abban reménykedtem,hogy most érdekes kérdéseket tesz fel nekem és nem turkálni jött. Reméltem...

B:Jó,oké. Bocsásson meg,de ha jól értettem nem szokott visszatekinteni,de akkor a nagymamáját miért hozza fel mindig amikor már 7 éve meghalt?Az is az elmúlás része,nem?

É: Ne keverjük a két dolgot kérem! A nagymamám jelentett a boldogságot akkoriban. Szeintem ebben semmi rossz nincs,hogy felhozom...Búcsúzóul egy mondatot mondanék:,,Vastaps után,sok sírás jön"...