Csak egy lány:)

Sokszor azon gondolkozok, hogy hova tűnt az a mindig mosolygós, életvidám lány, aki önbizalomhiányban biztos, hogy nem szenvedett. Nem voltam nagyképű, csak boldog. De csak voltam. Teltek az évek, és minden változott. Az osztálytársaim felnőttek, megkomolyodtak, mármint a többség. A fiúk, mi mást is várhatnánk tőlük, mindenkiben kerestek valamit. Valamit, amit ki lehet röhögni. Tisztelet a kivételnek! A lányok közül kifejlődtek azok a libák, akik pár évvel ezelőtt még alig mertek megszólalni. Mindenki a másik ellen fordult, szerény kis osztályunkból alig maradt pár normális. Ők is megváltoztak a sok bántás miatt. Vagy elbújnak a világ elől, vagy ugyanazt adják vissza másoknak, mint amit ők kaptak. Mindenki szánalmas lett, én meg csak próbálok vidámnak tűnni, hogy ne lógjak ki a sorból. De mikor egyedül maradok, kifakad belőlem a sírás. Alig várom minden nap, hogy a sok álmosolytól már zsibbadó szám megpihenhessen, szemeim léphessenek közbe. Még jó, hogy valami felvidít. Az írás. Leülök, kezembe tollat, papírt veszek és indul a varázslat. Mindenkinek van valami, ami megnyugtatja. Valaki énekel, valaki zenél, vagy táncol, akár az is lehet, hogy fut. Én írok. De mindenki csak titokban, mert már bántották, és ebből tanult. Megtanulta, hogyha mások megtudják, hogy mi az álma, újra ő lesz a vicc tárgya. De ne félj, csak csináld. Szereted, más meg nem tudja. Nem tudnak kinevetni. Imádsz verseket írni, vagy főzni, netalántán kísérletezni? Kitalálni dolgokat, sétálni, biciklizni, vagy bármi mást, csak mások azt mondják nem vagy jó benne? Hát kit érdekel? Még egyszer mondom: CSINÁLD! Kakild le mások véleményét, de komolyan, és legyél újra az a boldog gyerek, aki ezelőtt voltál:)♥