smart crime

Mint mondtam, minden visszatért a régibe, azon kívül, hogy nem dolgozok eszelősen azon hogy elkapjan a Cair'de Lune gyilkost, mivel egy ágyban alszom vele... nos igen az élet irónikus fintorai.Dolgozok, Lilyvel eljárok kávézni, és megpróbálom meggyőzni róla, hogy nem vagyok együtt a dögös pasival, akivel együtt élek... Igen elég hihető..

Csakhogy az élet felfordult, mert hogy-hogy nem tél vége felé járunk, és mind tudjuk mit jelent ez... valentin napot. Úgy bizony. Az szinglik depresszióba esnek, a párok nyáladzanak, és a mozikban válogatottan rossz filmeket játszanak, aminek a végén senki sem hal meg, de mindenki összejött legalább egy szereplővel. Szóval egy fárasztó nap, amit mind mindig, otthon fogok tölteni, valaki társaságában aki szerintem szintén herótot kap az ünneptől.. legalább is ez volt az én naiv tervem, de ma a gép elé ülve megláttam, hogy valakiminden programomat, vagy munkámat kihúzta, és átrakta másik napra.. Alapvetően azt hinném James volt, de számára ez már fizikai képtelenség...  Felsóhajtottam, és kiviharozva a nappaliba tekintettem a beűnöst kerestem, aki éppen zuhanyzott... Bekopogtam.

- Cane, te tetted üressé a valentinnapot a naptárban? Van valami bálunk? - kérdeztem mire a zuhany hangja elnémult. 

- Olyasmi... - jött a cseppet sem kielégítő válasz. Úgy döntöttem a falnak dőlök, és megvárom amíg kiér. szokásos trehány módon csak a farmerját vette fel, meg az ingjét begombolatlanul magára dobta, és haját még meg sem törölte, csak egy kisebb törölközött tertíett rá, és azzal próbálta száradásra bírni fekete tincseit..

- Olyasmi? - ismétlem meg vélaszt várva. Elneveti magát.

- Tettedted a hülyét, vagy tényleg nem tudod miért töröltem ki a programjaidat? - kérdezte egy féloldalas mosollyal, a haját törölgetve. El szemöldökfelvonással jeleztem, hogy elképzelésem sincs mi dolgunk lehet NEKÜNK, azaz neki meg nekem, azaz a két embernek ebben a házban, azaz a két vámpírnak, akik nem szerelmesek egymásba...

- Elmegyünk életed első igazi randijára... - jelentette ki. 

- Voltam már randin! emlékszel? Te voltál a pincér... - forgattam meg a szemem, mire felnevetett. 

- Igazi randit mondtam... amit James művelt, vagy az a másik csávó, azt még nem is csúfolnám randinak... - nyújtózott ki. 

- Tudod, hogy tömeg lesz? És... rengeteg nyálas pár szaladgál, majd egymásra tetovált neveikkel, meg szívecskés lufikkal... - magyarázom pánikot próbálok kelteni, de úgy tűnik ettől csak én félek. 

- Clare, kiskorod óta nem tudod milyen a szeretet, így megértem hogy ez neked ijesztő, de ha olyasvalakivel csinálod, akivel szeretsz lenni, annyira nem szörnyű, sőt... Adhatjuk egymás szájába a falatokat, veszek neked szívalakú csokoládét, és még lufit is kapsz..- borzolta össze a hajam. 

- te szeretsz velem lenni..? - ismételtem amit az előző mondatból hallottam. Felnevetett beletúrva hajába, mintha azon nevetne mennyire szochiopata vagyok. 

- Nem, csak hobbiból élek veled... ezer év óta, nem volt lakótársam, mert rühellem a társaságot, de most valahogy úgy gondoltam nem ártana ha valaki aki EGYÁLTALÁN NEM FONTOS NEKEM, itt lenne a házban... - forgatta meg a szemét szarkasztikus hangon. Kicsit zavarban voltam, most kéne mondani valamit... nemde? 

- Nem kell elmondanod hogy szeretsz velem lenni, ez egyértelmű... na meg a véredben van, hogy ragaszkodj hozzám, így könnyű dolgom van... - mosolyodott el, begombolva az ingét. Megcsóváltam a fejem, de elmosolyodtam. Kislányos rajongást és pánikot éreztem egyszerre, nem hittem el, hogy egy valentinnapot szakszerűen fogok eltölteni...pont vele. Pár perc múlva a szekrényem előtt álltam, és gondolkodtam mit vegyek fel... ha túlságosan kiöltözök, csak még gyerekesebbnek fogok tűnni... de ha nem akkor pedig hálátlannak.. Végül úgy döntöttem, egy harisnyát, és egy combom közepéig érő lenge szoknyát, meg egy betűrt inget vettem fel, egy lógó fekete boleróval. Azt hiszem ez lesz az arany középút. 

- Clare! - kiáltott be Cane mintha robbanna a ház. Kisiettem a nappaliba, ahol vigyorogva ült a foteljában. 

- Most kötöm a nyakkendőt, ha... esteleg érdekel... - vigyorgott gonoszul, mire a képem vörös lett a haragtól. Láttam, hogy szeme végigfut rajtam. - többször is horhatnál szoknyát, jó combjaid vannak hozzá... - jelenti ki, mint egy analízist, majd valóban megköti a nyakkendőt, amit én percekig sem tudnék hordani. 10 perc múlva már lent voltunk az utcán, és megláthattam a valentinnapi progtamok egész sokaságát. Cane a város szívében élt, így nem volt meglepő mennyi dolog volt itt. Az utunkat egy hatalmas vürüs szalag akadályozta, majd egy kuppido-nak öltözött lány elénk ugrott.

- Ez itt a szerelem utcája ma! A párok nem mehetnek tovább, anélkül, hogy játszanának! A játék lényege, hogy egy egész napra össze lesz kötve a kezetek ezzel.. - mutatta fel a kis vörös zsinórt. - Bárhova mehettek, de nem vehetitek le. Ha sikerül egész nap fenntartani, este eljöhettek a jutalomért! - mondta halamas mosollyal. - Csalni nem fogtok tudni, ugyanis egy különleges csomóval kötöm meg a kötelet, ha leveszitek észreveszem! - ezt is olyan vidám arccal mondta, hogy azt hittem tiszta oxigént lélegzett be a csaj. Már készültem elutasítani, mikor Cane kinyújtott a Bal kezét a lány felé. 

- Érdekesnek hangzik. - jelentette ki, mire leesett az állam. Ki ez, és mit csinált Cane Williams, a szadista és pszichiopata  gyilkossal? A lány az én kezemre is rákötötte a kis szalagot, ami kb. 1 m távolságot hagyott a kezeinknek egy más között. Elindultunk a lezárt utcán. 

- Így egészen könnyű lesz bármit is csinálni... - forgattam meg a szemem. 

- Nos, próbálj meg nem hátráltatni... - pillantott rám hátra egy kihívó tekintettel, mire véremben, ahogyan gondolom tervezte, felforrt a versenyzési vágy. Felzárkóztam mellé a járásban, és elszántan néztem őt. - Hihetetlen, olyan mintha lenne egy kiskutyám... - lelkendezik nevetve. - Téged aztán könnyű felmérgesíteni...- gúnyolódik.. nem tudtam mit próbál elérni, de nem fogok bedőlni neki. Nagy levegőt vettem. Az első pontot a moziba szervezte, így be kellett ülnünk az egyik romantikus drámára. 

- Én ezt nem értem... - súgtam neki összezavarodott hangon. - A csajt már kétszer átverte ez a fickó, ez meg még mindig utána rohangál... - mondtam értetlenül, mire féloldalas és elégedett mosolyt villantott.

- Ismerek valakit, aki többmindent is megbocsájtott már férfiaknak... - nézett a szemembe egy pillanatra sokatmondóan.

- A kínzás meg az átverés nem ugyan az... - tiltakoztam, ami elég furán hangzott. - Ha átvertél volna, nem lennék itt.. - húztam ki magam, mire halkan felnevetett, és szemét visszamelete a vászonra, azzal az a szórakozott félmosollyal, hogy "te komolyan őrült vagy..."

A következő megálló, a park volt. Kevesebb ember, de több lufi... tényleg gondolt rám... arra a filmre is foglalt jegyet ahol nem volt sok ember. Ez talán, egy kissé kellemes érzéssel tölt el.. de ez az egész olyan fura. Néha néha lopva kezeinkre pillantottam, mint egy szégyenlős tini... ch. 

A hátunk mögött összesúgtak, gondolom Cane keltette ezt a hatást mellettem. Ha bárki tudta volna a párok közül, hogy milyen az amikor IGAZÁN ismered a másikat, akkor biztos hasonlóan viselkedtek volna mint mi. Bár ritkán kezdődnek járások azzal, hogy a másik félhullára kínoz, aztán pedig megment párezer-milliószor. 

- Nézd! - hallottam meg Cane kisfiúsan lenyűgözött hangját, és ezzel egyidőben, eldinult valahova, ami azt eredményezte, hogy a kötél velerángatott. - Ez kell... meg kell tartanunk. Clare hagy tartsuk meg! - felvont szemöldökkel figyeltem, a 3 évessé változott, több ezer éves férfit, aki talált egy kismacskát. Tudtam, hogy imádja a macskákat, de meglepett, hogy így látom. Eltöprengtem azon, vajon hogy érezheti magát a macska, akit a karjaiban tart Cane, és ILYEn szemekkel néz rá... féltékeny vagyok egy állatra.. gratulálok Clare. 

- Nekem nincs kifogásom ellenére, esetleg egy nyalókát is vegyek neked, vagy kisautót? - kérdeztem gonosz mosollyal. Cane rejtelmesen elmosolyodott, majd megsimogatta az apró cica fejét. 

- Ne is halgass rá, csak féltékeny... meg kell szoknod, gyakran az... - magyarázta a kicsiny állatnak, mintha én nem hallanám. - Clare-nek fogom elnevezni, így mikor hívom, mindig oda fogsz jönni. - mosolyodott el győzedelmesen, mint aki most találta ki a rák ellenszerét.. Meglepődtem az észjárásán... 

A macska olyan pici volt, hogy Cane vállán tudott kuporogni, egészen a séta végiéig. Mikor már ment le a nap, hármasban üldögéltünke egy padon, és szegény kölyök macska majdnem lezuhant Cane válláról, mikor ő előre hajolva megcsókolt. Éreztem, hogy felszisszent, mikor a macska karmaival tarotta meg magát, de nem hajolt el. Abban a pillanatban képtelen voltam másra gondolni, minthogy mennyire hálás voltam neki. Sosem tudtam élvezni ezt a napot... egyiket sem igazán... Nem tudtam, hogy hálálhatnám meg neki mindezt. Ha még nem is szeret igazából, már csak az illúzió is amit adott, rengeteg dologra tanított meg. Ahogy csók közben azon gondolkodtam, hogy többé nem élnék együtt Cane-el, rá  kellett ébrednem, hogy ennél rosszabb szituációt nehezen tudnék elképzelni. Én.. Én szeretem? Annyira meglepődtem ezen a tényen, hogy mikor elhajolt, akkor is a ledübbent, és szikrát sem kapó arcommal találkozott. A macska végre egyensúlyban volt, így elégedetten összebömbölyödött. Percekig ültem némán, úgy bámulva a mostmár kissé aggódó Cane-re mintha most látnám először. 

- Nem lehet... - suttogtam magamnak továbbra is ijedt kislányként nézve őt. - ö.. csinálj valami gonoszat légyszi! Gyorsan... - kértem meg teljesen őszintén. - Hatalmába kerített ez a valentinnapi drog, amit az italomba tettél, szóval mondj valami szörnyűséget.. - magyaráztam, mire felnevetett. 

- Megtippelném, min is lepődtél meg ennyire, de nem tudom megtagadni magamtól az örömet, hogy lássam ahogy kinyögöd majd egyszer... - mosolyodott el sejtelmesen. - Gyere kicsilány azt hiszem vár ránk egy ajándék a kötélért... - állt fel, kezét nyújtva nekem. Lassan elfogadtam a kezét, mire felhúzott, de nem enegdte el a kezem, hanem kis idő múlva összefonta ujjainkat, és minden kisebb zavar nélkül sétált tovább, miközben az én arcom vörös volt a zavartól... Mi ez az egész érzés? Mi történik..? 

- Ne agyalj annyit királylány, valami ennyire egyértelmű dolgon... ne pánikolj... csak vegyél egy mély levegőt, és mondd a szemembe, amit akartál.. - áll meg felém fordulva. 

- Nem akartam mondani semmit sem... - jelentem ki leszegezve a tekintetem, mire kissé úgy nevet fel, mint a tanár, akinek az egyik diákja 4-edszerre is megbukott a vizsgán, és már nem tudja eldönteni sírjon vagy nevessen a helyzeten. 

- Nos, akkor én sem... - mondta egy sokatmondó pillantást vetve rám, és tovább ment, kezeink még mindig össze voltak fonva. A szívem zakatolt, az agyam pedig pánikolva próbálta előszedni a raciónális érveit, amelett, hogy miért nem lehetek szerelmes egy tömeggyilkosba, de valahogy (ami helyzetünkben elég meglepő) egyet sem talált.