smart crime

Az élet lassanként, de visszaállt a rendes kerékvágásba.. Előadtuk Lily-éknek hogy Cane CIA ügynök, és fogságban volt, illetve a nyílvánosság előtt, ő volt Clay Williams, az eddig ismeretlen ikertestvér... minden olyan volt mint egy béna krimiben, de végül is összejött minden. Nem voltunk többé már gyerekek, mások előtt, de Cane és én sosem értük el, egy érett kapcsolat alsó határát sem... Vicces volt, hogy míg Cane párezeredik születésnapját ünnepltük az előző évben, nekem még csak a 23 életévet sikerült megütnöm... De azt hiszem ő sosem változik... Vagy mégis. Történetesen a szüleinél vendégeskedünk. Miután kiderült, hogy Cane él, a szülei követelték, hogy látogassuk meg őket... számomra most derült csak ki, mennyi meghívot dobott Cane a kukába, illetve hogy egyáltalán élnek a szülei.Kissé ideges voltam, mert az anyukája velem egyidősnek tűnt, az apja, pedig csak egy kicsivel tűnt korosabbnak Cane-nél. Én Cane oldalán ők pedig velünk szemben álltak, mire végre megtörte a nő a csendet.

- Már nagyon vártunk! - mondta lágy kedves hangon. A férfi mosolygva helyeselt, mire Cane leintette őket. 

- Ne erőltessétek... - mondta nyugodt hangon, majd elindult egy hatalmas terem felé. Vajon mi lehet ez a jégszikla, ami Cane a szülei és közénk helyezett amint megszólalt? Kedvesnek tűnnek... Mind kaptunk kávét, mint egy jóravaló brit családtól el is várható, majd egy kanapén üldögélve néztem a szülőket, ők pedig két fotelből engem. 

- Milyen aranyos lánynak tűnsz Clare kedves... - mondta végül a nő. - És milyen kifejezetten a finom az...- Cane hirtelen felkapva a tekintetét, elnémította a nőt, aki pedig egy megadó mosollyal magába szórította a mondat végét. Nyeltem egyet, és kellemetlenül erőltetett mosolyt formáltam ajkaimra. 

- Rengeteget mesélt Cane önökről... - hazudtam, hogy oldjam a helyzetet, mire hallottam hogy szarkasztikusan felnevet egy rövid időre, de nem cáfol meg. A szülők úgy néznek rám, mint akik nem hiszik el hogy igazi vagyok. 

- Mennyi ideje is vagytok együtt? - kérdezte a férfi végül, én pedig Cane-re néztem, hátha tudja. 

- Hát ha... ha valentinapot nézzük, és beleszámítjuk azt a 3 évet...akkor körül belül 4 és fél éve... és beleszámítjuk, mert Clare nem volt együtt senkivel akkoriban. - válaszolt Cane kissé elgondolkozva. A nő meghökkent.

- Szóval, ti egy házban éltek, 1,5 éve? - kérdezte meg mintha nem hallotta volna amit előbb mondott a fia. - Úgy értem... egész nap együtt vagytok, nem csak khhm.. éjszaka? - kérdezte óvatosan. 

- Nos, én nyomozó vagyok, ezért  a délelőttöt, minden második nap a munkahelyemen töltöm, de amúgy igen, egész nap együtt vagyunk. És van egy cicánk. - mondtam mosolyogva. Őt nem hozhattuk el, így Lily-re bíztam a hétvégére. 

- Nos Clare... le vagyunk nyűgözve. - állapította meg végül egyszerre a két szülő. Meglepetten néztem. - Azt hiszem pár száz éve volt itt utoljára Cane... Akkoriban, még 5,000,000 dollár értékű pénzösszeg volt a fején, vámpírok között természetesen... - Láttam hogy Cane nem repes az örömtől, hogy az anyja ezt a témát hozta fel. - Kicsit nehéz kamasz volt, és attól tartok ezt másokon élte ki. Ráadásul mindig is gyűlölte az embereket... - magyarázza az anyja. 

- Én nem vagyok ember... - emlékeztettem. 

- De az voltál... miért változtatott volna át, kis butus? - nevett fel a nő, mire egy szarkasztikus mosoly kúszott az ajkamra. 

- Ez egy hosszabb történet... - vakartam meg a tarkómat, de láttam hogy Cane dacosan elpillant apja szemkontaktusa elől, mire az elmosolyodik. 

- Kettőtök gondolatai kissé különböző sztorit állítanak... - nevetett fel a férfi. Szóval ő is tud ilyet? Várjunk csak... hogy hogy különfélét. Felvontam a szemöldökömet. 

- Látom Will nem beszélne szívesen arról az aprócska tényről, hogy nem véletlenül hagyott életben... - nevetett fel a férfi. 

-Tessék? - Cane továbbra is leszegezte a tekintetét, majd rágyújtott, mintha nem mondott volna senki semmit. - Azt mondtad, hogy azt hitted elvérzek... - ismételtem meg a kérdést másképpen, mire mindkét szülő felnevetett.

- Ah kicsim, ha meg akarta volna hogy hallj, nem ülnél itt... - csóválta meg a fejét az egyikük. Cane egy hangot sem adott ki. 

- Bevallom kissé kellemetlen így 3 gondolatolvasóval egy teremben ülni... - mondtam kissé felnevetve. 

- Akkor képzeld el milyenek voltak a családi viták... - mosolyodott el a nő. - Ez a kettő, nem azon veszekedett ki mit mondott, hanem hogy mire gondolt... - kuncogott a nő, a két említettre mutatva. 

- Lehetne, hogy mellőzzük a gyerekkoromat? - kérdezte Cane nyugodt hangon, de az anyuka figyelmenkívül hagyta..

- Képzeld Clare kiskorában még volt egy fehér nyula is amit mindenhova magával hordott... istenem de édes volt... Ha most így megnézlek, pont úgy nézel ki mint az a fehér nyuszi... - mosolygott kedvesen az anyuka. - El is nevezte, de nekünk sosem mondta el mi a neve... de együtt evett vele, sőt még a fürdőbe is hordta.. Annyira aranyos volt... - nosztalgiázott a nő, és oldalrapillantva láttam hogy Cane közel jár ahhoz a ponthoz hogy elharapja a cigarettát, amit a nyugodtnak álcázott állkapcsában tart. Nem tudtam elkerülni, hogy szélesen elmosolydjak. 

- Egy fehér nyúl? - ismételtem meg kajánul mosolyogva. - Következő szülinapodkor emlékezni fogok... - viccelődtem, mire megrázta a fejét. 

- Ez nem akármilyen fehér nyúl volt... Ez volt az egyetlen játékom aminek volt neve, na meg ilyet már nem találsz a boltban... és már nincs rá szükségem... 7 éves koromban volt... - szegezte ellenségesen a tekintét az apjára. 

- Nem mondod hogy még mindig mérges vagy ennyi év után? Csak egy játéknyúl... - forgatta meg a szemét a férfi. 

- Azt a nyulat jobban szerettem mint téged... - vágott vissza Cane nyugodt hangon. - Értelmesebb dolgokat mondott, pedig igen gyakran csendben volt játék létére... - mondta szarkasztikus mosollyal a kedvenc vámpírom... kezdem úgy érezni, ezek ketten még mindig úgy veszekednek mint 2 hét éves.

- Will vigyázz a szádra.. - szólt rá az anyja. Cane gonosz mosolyt villantott, majd felnézett rájuk, mire a két szülő hirdtelen elborzadt. - Inkább csak azt szörnyű tudni, hogy az agyad ilyesmiket tud elképzelni... - mondta az anyja reszketve a sokktól mint akik szellemet láttak, ami irónikus volt tekintve hogy vámpírok voltak. Szerencsém, hogy nem vagyok gondolatolvasó... 

- Elég legyen... - szólt rá apja, mire látszott hogy Cane nem koncentrál tovább arra amit mutatott nekik, mire mindketten megnyugodtak... úgy tűnik hármuk közül is Cane a legerősebb... 

Nem mondhatnám hogy jól ment az első beszélgetés, de talán rosszul sem...