smart crime

- Ne rendezz jelenetet, és ne akadj ki senkire... ki is mondta ezt? - kérdeztem szarkasztikusan tőle, mikro az incidens után visszatértünk a szobába, amit kaptunk. - Én úgy értettem, arra gondolsz, ne olvassak be senkinek, de nem tudtam, hogy másokat félholtra verni, és ezáltal tönkretenni a báltermet, egy megengedett opció! - mororgtam, miközben ő megszabadult az öltönyétől, és egy szót sem szólt hozzám. 

- Hol ért még hozzád? - lépett hozzám, felemelve az államat, végigmért, mintha valóban ujlenyomatokat keresne a bőrömön. Szeme valamilyen állatias dühtől csillogott, ami párosítva az ő személyiségével, nem volt túl jó. Hangja nyugodt volt, de biztos voltam benne, hogy ő maga nem az. 

- Táncoltunk, honnan tudjam, hol ért hozzám... ? - válaszoltam értetlenül. 

- Egyáltalán miért kezdessz el táncikálni egy idegennel?! - kérdezte továbbra is tartva az állam, hogy szemébe kelljen néznem. Én ültem, ő állt, ami még inkább alá helyezett. 

- A hercegem el volt foglalva, a kis prostijaival.. - mosolyodtam el angyalian. - Gondoltam, nem számít csalásnak, ha én addig elütöm az időt valakivel... - néztem rá mérgesen.

- Tessék? Te tűntél el mellőlem az első adandó alkalommal.. - néz rám értetlenül. - Mikor megtaláltak már egy pasival beszélgettél kettecskén, így gondoltam, nem velem tervezel táncolni.. - jelentette ki, mire hirtelen rájöttem valamire... mi... mi tényleg képesek voltunk az egész esténket valaki mással tölteni, mert féltékenykedtünk a másikra... Lehunytam a szemem, majd halkan felnevettem.  Egy ideig nem értette min nevetek, majd gondolom belenézett gondolataimba.

- Hogy lehetsz ilyen butus? Miért akarnám azokkal a jellemtelen lányokkal tölteni az első közös bálunkat? - nevetett fel hitetlenül, majd hirtelen gonosz mosolyt villantott, és letámaszkodott elém, hogy egy magasságban legeyn fejünk.  - Te féltények voltál rájuk... - somolygott gonoszul. Kissé elvörösödtem, majd makacsul álltam a pillantását. 

- Csak nem elgondolkoztam rajta, miért szórakozol velem, mikor láthatólag bárkit megkaphatnál.. - felnevetett a szavaimra, és megrázta a fejét. 

- ennyire nem vagyok népszerű... - mondta, mire karbafontam a kezem.

- egyszer láttak a munkahelyemen, azóta minden női kollégám, de még lehet pár férfi is beléd van zúgva... - szögezem le a tényt. - Kit áltatunk, bérhova mész, az ellenekző nem elolvad tőled... - forgattam meg a szemem. 

- Csak tudnám, te miért nem... - csóválta meg a fejét. - Talán mert majdnem megöltelek... lehet, hogy ez az oka.. - gondolkodott hangosan, és szakrasztikusan. egy kis ideig csak magam elé bámultam csöndesen. 

- Hölgyem, ha nem is nyílvánosság előtt, de megtisztelne egy tánccal?  - mosollyodott el, színpadiasan meghajolva kezet nyújtott. Felnevettem és elfogadtam a kezét, mire felrántott a kanapéról. Semmi zene nem volt, csak úgy lépegettünk, mint a béna romantikus filmekben. - Miért nem mondtad, hogy tömeg iszonyod van? - kérdezte meg, miutána egy kis ideig táncoltunk. Én éppen némán élveztem közelségét, és hogy milyen biztonságban érzem magam mikor így tart... tök buli, hogy ha elesnék akkor is könnyedén megtartana... kérdése kizökkentett a gondolataimból, és felpillantottam rá. 

- Hát uhm... senkinek sem szoktam említeni az ilyesmit... - vontam vállat. - Megoldom egyedül, nem akartam gondot okozni. - erre a mondatomra szórakozottan felnevetett. 

- Clare, ismént emlékeztetnélek, hogy én okoztam a heget a hátadon, a legkevesebb az, hogy gondot okozol, nem gondolod? - mosolygott, egészen közel hajolva hozzám. Mosolyából tudtam mi következik, és mivel nagyon szerettem volna hogy megtegye, természetesen ellenkezni kezdtem.

- Mit kell ahhoz válaszolnom, hogy ne legyen csók a vége? - kérdeztem óvatosan, mire gonosz mosolya kiszélesedett. 

- Sajnos, csak két lehetőséged van... az egyik, hogy megcsókolollak a másik... - titokzatoskodott.

- Mi a másik?! - kérdeztem gyorsan. 

- Hogy te csókolsz meg...  - vigyorgott elégedetten. Elővettem, az "ugye most viccelsz" lesúlytó nézésemet, de nem tudtam letörni a kedvét. Végül feladva lábujjhegyre álltam, és megpusziltam ajkait. 

- Ez aranyos, de nem csók... - motyogta "elkapva" ajkaimat, és lehajolt, hogy ne kelljen lábujjhegyen egyensúlyoznom. Mikor végül felegyenesedett, pár perc múlva, már a kanapén feküdtem, ő pedig a zuhanyhoz készülődött.

- Hé, Clare, siess, most jön a kedvenc részed! - szólt oda nekem. Látva hátát, hogy még volt rajta ing, minden előítélet nélkül odanéztem, majd félig felém fordulva, a nyakkendőre mutatott. - Most fogom levenni... - vigyorodott el gonoszul. Megragadtam egy párnát és nekidobtam, mérges arckifejezéssel, de sajnos elmosolyodtam, tudtam, hogy fel akarta oldani a hangulatot, a közös viccel. 

- Nem illik mások gondoltaában turkálni! - emlékeztettem. 

- Tudom, hogy még fiatal vagy, de igazán tudhatnád, hogy a sztriptíz táncosokhoz pénzt kell dobálni, nem párnát... - csóválja meg a fejét, miközben egy laza mozdulattal kihúzza a nyakkendőt... még midnig, elegáns és király mozdulattal csinálta, egyszerűen nem tudom azt mondani nem néz ki királyul.. elmosolyodtam a gondolaton, mire hirtelen neki is kiszélesedett a vigyora.

- Tudod, hogy szeretlek kislány... - mondta, mire elvörösödtem, és köpni nyelni nem tudtam. 

- Látnod kéne az arcodat... - nevetett fel halkan, a fürdő felé indulva. Fekmnent bennem a pumpa, tudtam hoigy viccel, de ez azért gonosz volt. válla felett elégedett elvigyorodva nézett rám.- utolsó esély, hogy velem zuhanyozz...

- Cane éhes vagyok..- panaszoltam halkan. - Elmehetek vadászni? Vigyázok magamra, csak hetek óta nem ettem...- nyújtózkodok az alváshoz viselt ingben, amit tőle kaptam. 

- Ezen könnyen segíthetünk... - vont vállat, elnyomva cigarettáját, a teraszon. El akartam kerülni, hogy belőle igyak, hátha le tudok róla szokni. Ajkamba haraptam óvatosan és megráztam a fejem. 

- NEm... nem akarok belőled enni... - kezdtem, de ő már kioldotta a felsője két első gombjét, és lehajtotta az anyagot, gondolom, hogy ne legyen véres. 

- NE fussunk fölösleges köröket kislány... - nézett rám ellentmondást nem tűrően, majd félig letérdelt a kanapére mellém, én pedig nyakához hajoltam, és óvatosan megharaptam. Pár korty után elhajoltam és megtörötem a számat, illetve a nyakát. Nálunk "családi" szokás volt, hogy tartottunk magunknál, egy kis selyem kednőt, amit én ugye Cane-től kaptam, azzal az indokkal, hogy a nemesek megtörlik a szájukat étkezés után. Ha nem lettem volna albínó bárki elhiszi hogy ő és én testvérek vagyunk, és ez is volt a szerepem, melyet el kellett hitetnünk. Annyira sok vért kaptam már tőle, hogy szinte valóban azok voltunk... persze igazából nem... értitek? 

- Kicsit enerváltnak tűnsz ma... - jegyeztem meg, mire rámpillantott sötét tincsei mögül. 

- Hivatalosak vagyunk a vámpírok báljára, ami ma este lesz, és neked még nem vettünk ruhát... feketét illene hordanod, hogy passzoljunk, de a fehér hajad miatt, ugy néznél ki mint valami identitás problémás holló.. - nevetett fel. - Szóval kell nekünk egy szürke csipkés ruha... a csipke jól áll neked kifejezetten, hisz nagyon vékony vagy... - gondolkodott el. - Szerzünk neked valamit... - én még köpni nyelni nem tudtam ekkor.

- Mi?! Vámpyr bál? Mi ki hol? - értetlenkedtem. 

- Mondd, hogy nem ennyit hallottál meg az előző mondatból... - forgatta meg a szemét, majd kinyújtózott. - A bálon próbálj meg senkinek nem beolvasni... mindenki még nálam is nagyobb seggfej, de mind az alatvalóink, még a nemesek is, így légy illedelmes... - Lassan bólintok... utáltam mikor kioktatott de most hallgatnom kell rá, ő többet volt ilyen bálokon mint én...

Pár óra múlva megérkezett a ruha amit kiválasztott nekem, én pedig felpróbáltam, de hirtelen elfogott a düh. A fürdőből mérgesen rontottam ki, a teljes szett rajtam volt, a combkozépig érő ruha, illetve a csipkés szürke kesztyű.

- Ennek a ruhának ki van vágva a háta, te szemét! - förmedtem rá, mikor halló távolságba értem. Kérdőn nézett rám. 

- A jel a hátadon, a királynő jele, itt nem kell majd rejtegetned... - von vállat egyszerűen, mire nyugtázom magamban, hogy az empátia minden kis szikrája hiányzik belőle. 

- Ah, talán nem rejtegetem, csak nem szeretném, hogy mindenki lássa a heget amit egy rohadt késsel karcoltál a hátamba, miközben ordítottam a fájdalomtól.. - vágom az arcába. Arca érzéketlen, de végül felsóhajt. 

- Megértem hogy szörnyű emléked van róla, de be kell látnod, hogy az az izé mentett meg téged, nem egyszer az elmúlt időben... Engem felismernek, de téged még nem... - magyarázza, begombolva öltönye egyik gombját. Nagy levegőt veszek, és a tükörhöz sétálok. A ruha amúgy töléletesen illett rám, bár nem értem hol talált ilyesmit, általában derékban minden túl nagy szokott rám lenni. - Hozattam neked egy cipőt is, ha érzel magadban lelkierőt, hogy egy magassarkún egyensúlyozz, ott van a dobozban... - mutat az ajtó mellé. Bólintottam, majd először a fürdőbe mentem, és felkötöttem a hajam egy kontyba, majd felvettem a cipőt is. Ajkamra egy enyhe vörös rúzst kentem, ami meglehetősen jól állt világos bőrömhöz, és így Cane sem fog annyira igényt érezni rá, hogy csak úgy megcsókoljon. Mikor elkészültem, a nappaliba tipegtem, ahol Már Cane várt. Egy pillanatig meglepetten néztük egymást. Ő mindig elegáns volt, de az öltöny kifejezetten királyivá tette, én pedig ugye sosem öltözök ilyen cuccokba. Pár pillanat után halványan somolyogni kezdett. 

- Nos húgocskám, csak utánad... - mosolyodik el, emlékeztetve a szerepemre. beülünk a ház előtt várakozó limuzinba, és pár percig némán üldögélünk.

- Késő megemlítenem, hogy elvileg mi el vagyunk, illetve leszünk jegyezve? A testvérek általában összeházasodnak, hogy a vérvonalat tovább vigyék, szóval, ha esetleg az estén átkarolnám a derekad, ne vágd ki a hisztit, mert lebukunk... - mondta kissé flegmán, kinézve az ablakon. Esett még mindig, de már késő este volt. Nagyon régen hordtam kivágott hátú ruhát, és most sem éreztem magam túl jól benne. Mikor odaértünk, Cane kisegített a kocsiból, én pedig elegánsan kiszálltam, és elindultam befelé. Egy hatalmas kastély volt. Egy komornyik szerű férfi bevezetett minket a hall-ba. Mikor beléptünk mindenki felénk fordult, és lassan meghajoltak. NAgyot nyeltem. Mivel én kissé lefagytam, Cane intett nekik, hogy felállhatnak. Mit keresek itt, egy gyilkos oldalán, egy bálon? 

- Ritka mint a fehér hólló... - szólalt meg egy férfi, mellettem halkan felnevetve. Nem szerettem mikor az albínóságomon gúnyolódtak, de csak féloldalas mosolyt villantottam. - HA nem tudnám, hogy milyen becsületes Williams, nehezen hinném,hogy önök ketten testvérek... - Cane kissé megfeszült, így úgy döntöttem én orvosolom a helyzetet. Kihúztam magam, majd belekezdtem mondókámba. 

- A fehér haj, egy pigment hiányra utaló velem született mutálódás, ami ritkán vámpírok között is előfordul... Örülnék, ha nem tenne több megjegyzést, bőr vagy hajszínemre, mert a végén még megsértődök.. - mondtam türelmes mosollyal. A férfi lassan elmosolyodott, és elismerően biccentett. - És kit tisztelhetünk az úrban? - folytattam.

- Raven vagyok.. Raven Darkmore... - egészítette ki magát. 

- Nos, Mr.Darkmore, örültem. - nyomtam meg az utolsó szót, felszólítva őt a távozásra. Cane meg sem szólalt egész végig, azt hiszem mert, egy nevetést őróbált magában tartani, de egyre kevésbé ment neki. Mikor a férfi végre sarkon fordult, és végigsiettem a termen, hogy minél hamarabb a kirendelt lakosztályba surranjak... nekem nem valóak az ilyen helyek, rosszul vagyok a tömegtől. Cane szóba elegyedett valakivel, és pár pillanatig figyeltem, hogy vált személyiséget, és halál aranyos, és kedves mosollyokkal nevet mások megjegyzésein. Megforgattam a szemem, majd mikor kiértem a hatalmas teremből az erkélyre, kicsit jobban éreztem magam. Beszívtam a tiszta levegőt, és felnéztem a tiszta égre, hol csillagok ezrei csillogtak. Elállt az eső. Az ablakon keresztül figyeltem Cane-t. Rengeteg nő volt körülötte, és mindegyikre az illedelmes jófiú mosolyát villantotta. Az egyik még húzogatta is a kezét, gondolom táncba invitálta... szarkasztikusan elmosolyodotam. Miért kellene neki valaki aki elutastítja, ha minden más nő megőrül érte? Hülye voltam, hogy egy pillanatra elhittem, amit Lily mondott. Elfordultam, mert valamiért kellemetlen düh lett rajtam urrá, ahogy figyeltem a nőket, akik bármit megadhattak volna neki, amit én sosem. időközben észrevettem, hogy idegességemben megrepesztettem  a márványkorlátot, így gyorsan elengedtem azt. Féltékeny... lennék? Miért is lennék az... ugyan már Cane és köztem semmi sincs, csak túl sok midnent tudunk egymásról... ennyi az egész. 

- Nem tetszik a party, fenség? - hallottam meg egy mély, és kedves hangot. Megdorfultam, mire egy magas férfit pillantottam meg... kicsit hasonlított Cane-re..bár a vámpírok mind hasonlítanak. 

- Őszintén? - nevettem fel halkan. - Nem vagyok túl jó az ilyesmiben... tánc, fények, tömeg... - mondtam zavartan, mire elmosolyodott. 

- Senki sem szereti az ilyesmiket... kivéve talán a kedves bátyját... - pillantott a háta mögé sokatmondóan. Cane egy nővel táncolt, akinek vörös volt a haja, de ő mintha keresett volna valakit a tömegben, nem figyelt a lányra kifejezetetten... tipikusan ő.

- De reménykedtem, hogy ennek ellenére, felkérhetem egy táncra... - nyújtotta felém a kezét. 

- Azt tanították nekem, hogy ne bízzak a kedves idegenekben... - nevettem fel szórakozott mosollyal, a korlátnak vetve a hátam. 

- Ne aggódj, nem vagyok kedves... - vigyorodott, el, mire megint elnevettem magam, és belegondolva, hogy nincs mit vesztenem, elfogadtam a kezét. A zongora halk hangjára lassúztunk, miközben a hold, ezüsté tette a hajamat. Az övé éjfekete volt, de ebben a fényben kékesnek tűnt.  - Azt a hátadon... mi okozta? - kérdezte egy kis idő után, mire ajkamba haraptam. -

- csak egy... régi ismerősöm. - magyaráztam, mire felnevetett. 

- Fura ismerőseid lehetnek... - mondta halkan, miközben ide oda lépegettünk. - Nem vicceltek, mikor azt mondták, ön olyan mint a holdfény... - mondta halvány mosollyal. - Szóljon, ha eltervez tűnni... - halkan felnevettem. 

- Nem vagyok olyan erőtlen, csak nagyon jól tetettem... - mosolyogtam kissé szarkasztikusan, de hirtelen felemelte az államat két ujja közé fogva azt. 

- Mi.. mit csinál? - kérdeztem meglepetten, de nem volt időm tovább kérdezősködni hisz, ajkai az enéym utjában álltak. MIÉRT csókol meg minden vámpír a semmiből?! Nekik ez ilyen gyorsan szokott menni? A sokk után már lépnék el, de ekkor kezdődik még csak a java. Ahogy ajka pár centire távolodik az enyémtől, oldalra pillantunk mindketten, és meglátom Cane-t aki  ateraszajtóban állt, és meglepett, majd hirtelen kegyetlen tekintetét a férfira szegezte. Felizott a szeme, bár csak alig láthatóan. Lassú léptekkel elindult felénk, én nekem pedig csak ötletem lehetett, milyen katasztrófa közeledik... Torkon ragadta az értetlen fickót, és elhajítva átdobta az erkély üvegén, de az még nem állította meg a zuhanó vámpírt, csak a szemközti fal, amit darabokra tört. A zene leáltt, mindenki először a sérültre, majd Cane-re pillantott, és a biztonság kedvéért, hátráltak egy kicsit. Cane megjelent a vámpír melett, és megint megragadva, a terem másik feléba hajította, ott is szépen megrepesztve vele a míves falat. Ezt éjátszotta párszor, addig, amíg a férfi fekete tincseit vér díszítette, majd bedobta a terem közepébe.  

- Nyugodtan táncoljanak tovább, Takura mindjárt kiviszi a szemetet.. - mosolyodott el kedvesen

- Hogy érted azt, hogy "nem ment jól"? - Egy forrócsokoládé és Lily társaságában töltöttem a reggelt. Nagyon érdekelte a randim, én pedig próbáltam a lehető legtisztábban elmondani, hogy nem lettünk szerelmesek. 

- Dióhéjban, halálosan megfenyegettem... - köszörültem meg a torkom. - De amúgy jól ment... - nevettem fel, mire megforgatta a szemét. 

- Miért nem tudsz csak egyszerűen tovább lépni? - nézett rám aggódva, mire majdnem belefulladtam a kakóba. 

- Kin kéne továbblépnem? - nevettem fel zavartan, mire ő elővette a "tudom, hogy tudod, hogy tudom" tekintetét. - Nem vagyok együtt Cane-el... - erősködtem. - Tényleg... nem is találkoztunk egy ideje... - vonom meg a vállam. 

- Clare, ki van szívva a nyakad... - emlékeztet. - HA be akarod nekem adni, hogy nem vele töltötted az éjszakát, akkor próbálkozz jobban.  - mosolyodott el győzedelmesen, mire nyakamhoz kaptam. Szegény Lily ha tudná... tegnap este a hídon, tökéletesen filmbe illő holdfénynél éhezett meg kedvenc gyilkosom... Szerencsénk, hogy nem volt már seki az utcákon, különben vörös szemeink kissé feltűnőek lettek volna. 

- Az megmaradt... még régebbről... - sóhajtok. - De miért kell az én életemről beszélgetnünk, mindketten tudjuk, sosem fogok összejönni senkivel... - nyúltam el az asztalon. - Őrült vagyok... a reakcióim nem normálisak... - motyogom leeresztve. 

- Elhiheted drágám, minden élő nőnek ugyanaz lenne a reakciója Cane-re mint neked... - nevet fel kedvesen. 

- Nem ismered őt! Cane kegyetlen, és szörnyű! Az eszét és a befolyását borzalmas dolgokra használja! - magyarázkodok. 

- Ennek ellenére is őt szereted... figyelj Clare... én láttalak már sokmilyennek, de vele boldog vagy.. csak menj és légy az. - ajánlotta meglapogatva a fejemet, mire szarkasztikusan felnevettem. 

- Ha még meg is tudnám neki bocsájtani amit tett, ő nem szeret engem... szabadidős hobbi vagyok neki, hisz olyan sok ideje van, már unatkozott... - mosolygok keserkésen kipillantva az ablakon. 

- Nem pont értem mire gondolsz... az a csávó rajong érted... persze a maga "nincsenek érzelmeim" módján... mindneki találkozott már ilyen pasival. - magyarázza benfentes mosollyal. 

- És erre meg miből következtettél? Rajong? Szívesen végignézné, ahogy egy csapat farkas darabokra tép... - morogtam halkan. - Mint már említettem, Williams, az ellenségem, én pedig az övé, és próbáljuk kitalálni, kinek mi a gyenge pontja... - vontam vállat. 

- Clare, te paranoiás vagy.. - csóválta meg a fejét. Felnevettem majd bólintottam. - De a lényeg, hogyha valóban ennyire közömbösen viseltetne irántad, nem várna egy órája az esőben rád, a szemben lévő padon feküdve egyszál ingben... - mutat ki az ablakon Lily. Ez meg mit csinál? Értetlenül meredtem, a zuhogó esőben cigaretátt rágcsáló férfira, aki egy padon lazán felrakta a lábát a korlátra, és úgy várakozik, mintha egy számára túl kicsi kanapén lenne.  - Meg fog fázni... - emlékesztet Lily, mire hangosan felnevetek. 

- JAj, nem fog ő... - mosolyogtam sokatmondóan. Miután elköszöntünk egymástól a lánnyal, kisétáltam a padon várakozó Cane-hez, aki rámemelte gyönyörű elegáns tekintetét. 

- Feltett szándékod megsajnáltatni magad velem? - kérdeztem egy félmosollyal, mire ő is elmosolyodott. 

- Vannak dolgok, amikre még én se vagyok képes... - vigyorodik el. Úgy festettünk mint öreg barátok. Nem tudom miért. Talán mert egyedül egymásban bíztunk... ő tudta, hogy nem tudom bántani, én pedig tudtam, hogyha bántani akarna, nem tudnék hova menekülni előle. Lenyújtottam neki a kezem, hogy felhúzzam a vized padról, mire ő elfogadta, és felállt a vízes ülőhelyről. 

- Hazatalálok, nem kellett volna megvárnod... - jegyzem meg, miközben elindulunk hozzá. Igen, vele kell élnem IDÉNGLENESEN, mert az incidens óta, mindenki tudja hol tartózkodik a királynő vagy mi a franc is vagyok...

- Szeretem az esőt, ne aggódj emiatt... - vont vállat nyugodtan. Körülöttünk, mindeki esernyővel járkált, egyedül mi hagytuk, hogy mindenünk bőrig ázzon, hisz testhőmérsékletünknek oly mindegy volt. 

- Hé, Cane van rajtam valami fura? - kérdeztem meg egy kis idő után, mire kérdőn rámnézett. - A szembejövő emberek megbámulnak.. - jelentettem ki ösztönösen közelebb húzódva hozzá, mire halkan felnevetett.

- Mi van rajtad? - kérdezte halkan. 

- UHm.. egy fehér blúz meg egy farmer... miért? Túl elegáns? - érdeklődtem értetlenül, mire elmosolyodott.

- Hallottál már róla mi történik, ha egy lánynak a fehér felsője vizes lesz? - pillantott oldalra először a szemembe, utána mellkasomra, mire teljesen elvörösödtem. NE... basszus. Kiszélesedett önelégült mosolya, mikor  nyugtázta, hogy megértettem. Összefontam a kezemet a mostanra tökéletesen látszó fehérneműm előtt. Mire hazaértünk, elegem lett a férfitársadalomból... kivéve egy tagjából, akinek szintén remekül állt a fekete ing, ami a víztől, izmos felsőtestére tapadt... még a nyakkendőjét is dögösen volt képes kihúzni... vagy csak én vagyok lánycsorgató tinikislány... Még csak most jött a java! Észrevette hogy stírölöm, és oldalra döntötve a fejét, lassan elmosolyodott. 

- Ennyire bírod a nyakkendőket? - vigyorgott gonoszul, ráérősen felém sétálva. - Tök vizes a felsőd... az enyém is.. ideje lenne levenni, nem gondolod? - kérdezte ártatlanul. - Ugyan Clare, láttalak már fehérneműben, nem kell zavarban lenned... - emelte fel az államat. Valahogy éreztem, hogy valami szörnyűséget tervez.  - Nos, játszuk azt, hogy én segítek levenni a te felsőd, te segítessz az enyémben. HA hamarabb kigombolod a felősmet, mint én a tiedet, leveszem neked mégegyszer azt a nyakkendőt.. - vigyorgott elégedetten arcomba. 

- Csak azért, hogy megmutassam ebben is jobb vagyok... - húztam fel az orrom. - Nem kell a nyakkendőd, és ha nyúlkálsz egyszer is, leharapom a kezed... - tisztáztam a szabályaimat, majd inge után nyúltam. Az egész olyan zavarbaejtő volt, a verseny miatt úgy festettünk mint egy türelmetlen pár. Ahogy pár gombot kigomboltam, sikeresen lenyűgözött tökéletes felsőteste ismét, majd megemeberelve a hormonjaimat, tovább folytattam. Nem sietett, óvatosan és elegánsan oldotta ki a felsőm különböző tartóit, de így is könnyedén előttem járt. 

- Nyertem... de ha akarod ennek ellenére, is leveszem a nyakkendőt mégegyszer... - dorombolja ajkaimra, egy győzdelemes mosollyal. Lehunytam a szemem. Direkt csinálja... meghallotta a gondolataimat, és tudja milyen hatással van rám. Ez szörnyű... - HA csak kimondanád mennyire kívánsz, megmutatnám neked, mit is hiányoltál eddig.. - hajolt a fülemhez, hangja olyan volt megint, mintha maga az ördög fűzögetne valamire, amit mindketten tudjuk, hogy meg akarok tenni. 

- Sosem hazudnék neked...- mosolyodtam el szarkasztikusan, erőtvéve magamon. Felnevetett.

- Mindig meglep a szellemi erőd... nos kisasszony, akkor kivárjuk, amíg már nem bírod, és könyörögni fogsz... - egyenesedett fel, és majdnem utána nyúltam, hisz közelsége, egy pillanat alatt tűnt el mellőlem. 

- Sosem könyörgök... - emlékeztettem. - Aznap este sem könyörögtem... pedig ott aztán sok mindent megtettem volna, hogy vége legyen.. - nézek keményen a szemébe. 

- A fájdalomnál mindig is erősebb volt a vágy... azt nem tudod eltűrni, egy idő után úgyis feladod... - jelentette ki. - Na gyere, vegyük le ezt a vízes izét, tönkreteszi a kanapét... - segíti le a kezeimről a rátapadt ruhát, egy cinkos mosoly kísértetében. 

- Igen, én is a kanapé miatt aggódtam, nempedig az esedékes tüdőgyulladásom miatt.. -

 

A fürdőszoba padlóján kuporgok és, próbálom lehűteni a fejem. Szomjam már könnyen uralható volt, ez valami más volt. A gyomrom összeugrott, és a szívem ki akart ugrani a helyéről. Arcom vöröslött a tulzott vértől amit kalapáló szívem belepumpált. Mi ez a kellemetlen érzés? Nem is kellemetlen, inkább mintha leblokkolná a gondolkodásomat, és elvenné a hidegvéremet. Lassan felálltam és kisétáltam Cane fürdőjéből. Itt mindennek túlságosan is Ő illata van. Ez miért zavar, ha egyszer nem vagyok éhes? Gondolom ő is mostanában ébredt, bár elég morgósnak tűnik  ma reggel. A nappaliban, a kanapén feküdt, lustán, csak egyik szemét nyitotta ki, hogy nyugtázza én vagyok az. 

- Minden rendben? - kérdeztem óvatosan. MA a szoksásosnál is ridegebb volt, és még távolságtartó is, ami velem szemben rá nem vallt.

- Miért érdekel? - kérdezte nemtörődömön, mint egy sértett kamasz. 

- Mondd, megsértettem valamivel, uraságodat?! - kérdeztem értetlenül nézve rá. Frusztrált voltam a viselkedésétől. - Mert nem mintha puszi-pajtásod akarnék lenni, de nem tudom, mi olyasmit tehettem, amivel magamra haragítottalak így hirtelen!? - beletúrtam a hajamba, mire szarkasztikusan és gúnyosan elmosolyodott, kinyitva másik szemét is.

- Egész este azt hallgattam, hogy álmodban, egy George nevű pasihoz beszélsz, és ecseteled, hogy mennyire szereted, és hogy ne aggódjon semmi miatt, vele maradsz... - hideg tekintetét rámszegezi és ekkor jövök rá, hogy mit hallott. Ez miért zavarja ennyire? - Ki ez a George? - vonta fel a szemöldökét. 

- Senki... - ráztam meg a fejem, mire irónikus mosollyal felnevetett és rágyújtott.

- Azt mindjárt sejtettem, hogy senki.. - forgatja meg a szemét. A gyomrom összeszorult a haragtól, és George elvesztésének fájdalmas emlékétől. Kivettem egy cigarettát a tárolóból, és az erkélyre vonultam. Sosem szívtam még semmi ilyesmit, de most hátha elájulok a füstjétől, és leesek az erkélyről. Meggyújtottam majd köhögcsélve beleszívtam, majd lassan ki a füstöt. Csak az ő rám hatalmas fekete ingje volt rajtam, mely combom közepét is alig takarta el, a hó pedig esett, de nem fáztam, inkább csak csodáltam a reggel melankóliáját. Lehunytam a szemem és megpróbáltam megnyugodni... gondolom azért ébredtem így mert rosszat álmodtam. Kis idő múlva bementem és felöltöztem, majd felkaptama  táskámat. 

- Kössz mindent... - mondtam kilépve az ajtón. Észrevételem szerint nem is próbált meg megállítani, így csak lekocogtam a lépcsőn, és kiléptem az utcára. Hétvége volt, nekem pedig, akár hiszitek, akár nem, randevúm volt. Aggódtam Cane iránti fura érzéseim maitt, így szerveztem magamnak egy randit, amilyen gyorsan csak tudtam. Kifejeztetten bevállalósan öltöztem fel, magamhoz képest, mert biztosra akartam venni, hogyha kedvenc emberrablóm meglát, annyira felhúzhassam az agyát amennyire csak akarom... letörlöm majd az a nyugodt mosolyt az arcáról... mármint khhhm... nem miatta megyek el randizni... nem miatta csinálok mindent... ááá... nem. 

- Igazság szerint ritkán fogadok el ilyen baráti ajánlásos randikat... - nevetett fel a velem szemben ülő férfi. Szép vonásai voltak, és persze 2 fejjel nagyobb volt nálam, mondjuk nálam ki nem. - De mikor Lily mesélt rólad, kíváncsi lettem. - felnevettem halkan. 

-  Kíváncsi vagyok, mit mesélhetett el, hogy fel tudta kelteni az érdeklődését... - mosolyogtam kedvesen. A férfi szeme többször is bőröm kevéssé fedett részeit méregette, ami azt jelenti elértem a célt. Kicsit mintha álmodtam volna, a hangok elhalkultak körülöttem.  A pincér lehajolt és összeszedte az étlapomat.

- Esetleg tudja mit kér? - kérdezte, mire én felpillantottam, és majdnem hátraestem a széken.

- CANE?! - suttogtam meredten nézve a meglepett pincért, akinek arca pár másodperc múlva megváltozott, és egy idegent véltem felfedezni benne. 

- Parancsol? - kérdezi kissé összezavarodva. Lihegve intem le, hogy nem kérek semmit. Mi volt ez?! Megőrültem volna? 

- Nem, nem őrültél meg. - hallom meg CAne hangját megint, most mintha csak mellettem állna...de nem lehet itt. 

- Mi a francot csinálsz itt? - pillantottam rá, de a képmása eltűnt pár másodperc múlva. Vacsora partnerem kissé zavartan figyelt ahogy magammal beszélgetek. 

- Clare, bele tudok mászni a fejedbe, nem emlékszel? - hallom a hangját, szinte érzem a lehelletét a nyakamon, ahogy fülemhez hajol. - Bárhol... - suttogja. - Lehetek... - fejezi be a mondatot a randim szájával. Meredten néztem a mutatványát. Minek vesztegeti ilyesmire az idejét?

- Ő George? - érdeklődik. Mire rájövök, hogy más nem hallja, elmosolyodok, újra a mint megtudtam Edward Hemilton-ra szegezem a tekintetem.

- Elnézést... csak összetévesztettem a pincért valakivel.. - nevetek fel zavartan, mire a férfi megértően bólint. 

- Lily mesélte, hogy... van egy olyan... "se veled, se nélküled" kapcsolata.. - kezdi.. - Megértem, nekem még ugyan nem volt ilyen, de biztos vagyok benne, hogyha megpróbál beleszeretni valaki másba, kimászhat ebből az örödgi körből. - mondja kedvesen, mire képzeletben beleverem a falba a fejem... 

- Mondd meg neki, hogy senki nem csókol úgy, ahogy én, szóval nem tágítassz... - vigyorog Cane mögöttem lehajolva a fülemhez, mitnha randitippeket próbálna adni. megforgatom a szemem, de nem reagálok.

- Khhm... a kapcsolatom azzal a férfival, kizárólag... fura és kellemetlen véletlenek sorozata... nem vagyunk együtt csupán az élet élvezi, hogy a legrosszabb pillanatokban a karjába esek... - magyaráztam keserkésen felnevetve. 

- VAlóban? Lily nekem kifejezetten azt mesélte, hogy ha csak a közelében van elolvad tőle... - magyarázta a férfi kissé zavarodottan. - ne haragudjon, hogy firtatom a témát, de szeretném ha tiszta lappal indítanánk, és egy ilyen kapcsolat nem mellékes... - megmaszírozom a halántékom, és sóhajtok egyet. 

- Én is úgy tudom, hogy elolvadsz tőlem... talán csak te vagy félre informálva, elvégre, Lily is nekem szurkol... - hallom a gonosz suttogást... tudom mire megy ki a játék. Eljöttem bosszúból randizni, ő rájött, és most pokollá teszi az estémet. 

- Ed... megértem, hogy tudni szeretnéd a részleteket, de higgy nekem, nincs semmi köztünk... Cane és én... inkább egymás kedvenc ellenségei vagyunk, mitnsem szeretők... csakhogy, mindig mindet megtesz, hogy szörnyű helyzetekbe hozzon, így mindenki meg van győződve róla, hogy egy pár vagyunk... - magyarázom egyre kétségbeesetten feladva, hogy hisz nekem bárki is. 

- Szóval ezért szólítottad "Cane"-nek a pincért is... - nevetett fel szarkasztikusan a férfi. 

- Az nem emiatt van.. - mentegetőzök. 

- Ismerem ezt a fajta nőt... - magyarázza Ed arrogáns mosollyal. - A fickó mondott egy két bókot, és ettől már bele is bolondult.. - forgatja meg a szemét. - És mindig miután összevesznek, megint elmondja mennyire szereti, és ezért nem hagyja ott.. - von vállat. Kezd bennem felmenni a pumpa kissé. - Sajnálom, de ez elég nagy butaságra vall... csalódás, hogy még ön is ilyen könnyen megtéveszthető. HA egyszer kíváncsi lesz a receptre, bármikor elmondom, hogy annak a bizonyos "Cane"-nek mit is kellett tennie, hogy ön fülig szerelmes legyen... olyan közönséges. csalódtam. - jelenti ki lenézően végigmérve. Itt szakad el a cérna. Áthajolok az asztalon, és a nyakkendőjénél fogva közelebb húzom, így mindketten az asztal felé kellett hajolnunk. 

- Ah, kedves Edward... ha most megmutatnám mit csinált velem az a bizonyos "Cane", ön sírva könyörögne nekem... megígérne bármit, csak hogy hagyjam abba... úgy kúszna előttem a földön kegyelemért, hogy még egy kutya sem lenne képes többet felnézni rád... - sziszegem az arcába kegyetlen mosollyal. - Én tudja mit találok közönségesnek? MAgát... idejön az öltönyével, és a menő "mindenre tudom a megoldást" nézésével, és azt képzeli, csak azért mert magát használom arra hogy elfelejtsek valakit, egy pillanatig is figyeltem a történetekre, amiket másfél órája ecsetel... - kissé kegyetlen volt amit az arcába vágtam, de már nincs mit tenni. 

- Nem ütök meg nőt... kérem engedjen el.. - mondta a férfi, kissé megszeppenve, mire elmosolyodtam. 

- Oh és még valami... tudom, hogy azt hitted, hogy ma este meg fogsz feketetni, de ebben nagyot tévedtél, úgyhogy arra a gumira a zsebedben nem lesz szükségünk... fizetek én. - morogtam, majd lecsaptam egy 20-ast az asztalra majd kiviharzottam az étteremből. Eltipegtem a rohadt magassarkúmban egészen a város szélén lévő hídig, majd leültem oda, vagy inkább összeroskadtam, és a hideg korlátot markolászva próbáltam megnyugodni... ezt azért nem kellett  volna... 

- Következőleg, mielőtt elkezdelek cukkolni, jól átgondolom... -  mondta Lágyabb hangon kissé nevetgélve Cane, megállva mögöttem. 

- Te az igazi vagy? - kérdeztem hátranyúlva, megérintettem a fekete farmert, és nyugtáztam, hogy ez ő. 

- Mondd, it próbálsz elfelejteni? - kérdezte komoly hangon. - Gondolom ezt a fura George-t... elképzelem miféle különlegességet láthattál benne... - mondja kissé ellenségesen. - A legnagyobb hibád, hogy mindenkiben látod a jót... - morogja. 

- Félre értessz mintent vele kapcsolatban... amúgy is miért érdekel kiről álmodtam?! - kérdezem idegesen. 

- Miért ne érdekelhetne, kit szeretsz ennyire, és miért nem vagy vele..? - támaszkodott a korlátnak. - Annyiszor mondtad ki, hogy már a névtől is herótot kezdek kapni... - panaszolja morogva. Pár perc csönd után felpillantok rá. Meglepetten tapasztalom, milyen kedvtelennek tűnik, vagy talán gondtherheltnek. 

- A szüleimet kiskoromban ölték meg... - kezdtem halkan. - Őket nem ismertem igazán, csak később tudtam meg bármit is a gyilkosságról... A nagyapámnál éltem, én és az öcsém... Valaki vadászott ránk. Eljöttek mégegyszer... megöltek mindenkit a házban... rajtam kívül. Én elbújtam... de az öcsém nem volt ilyen gyáva... George odament a gyilkosokhoz és megpróbálta lefogni őket, hogy elemenkülhessek, de persze esélye sem volt. - egyre halkabban beszéltem. -  Azért halt meg mert én gyáva voltam, miközben ő feláldozta az életét is értem... - magyarázom elhaló hangon, de nyugodtan. - Nem egyszer álmodtam újra azt a napot... - vonok vállat. - Mostmár megértheted... hogy az, hogy majdnem megöltél, az nem volt baj... csak az, hogy végül életben maradtam... - nevetek fel, felé fordulva, de azt tapasztalom, hogy ő, lehajolt hozzám, és ahogy felé fordultam, maga felé fordította fejemet, és megcsókolt. Kikerekedett szemekkel ébredtem tudatára, hogy csak úgy megcsókolt. 

- Ez meg mi volt? - kérdeztem értetlenül. 

- Ez volt egy legjobb módszer arra, hogy kifejezzem ellenérzésemet a szuicid gondolataid iránt. 

Kissé kábán nézelődtem a bárban ahol üldögéltem. Megittam annyi alkoholt, amitől már három felnőtt ember meghalt volna, így sikeresen még vámpír létemre is lerészegdtem. Kissé szédültem, és hogy hogy nem, tök jó ötletnek tűnt felhívni Cane-t... a tény, hogy azért ittam le magam, hogy képes legyek megszabadulni a gondolatától, ebben a pillanatban nem zavart meg. Ahogy bepötyögtem a számát, hülyén mosolyogtam, mint aki élete legrosszkislányosabb dolgát készül megtenni... igen nem voltam a suliban sem az a kifejezett szabályszegő, így ez nekem igenis bátor dolognak tűnt, bár annyira el voltam már ázva, hogy a járdára kimerészkedés is az életveszéllyel vetekedett.

- Williams, miben segíthetek? - szólt bele a mély és nyugodt hang a telefonba, nyílván nem ismerte fel a számomat, hisz most hívtam fel először. 

- Milyen formális valaki... - nevettem gyerekesen. - Várj, várj... hova tettem a jómodorom? - kuncogtam. - Lune... miben segíthetek? Aah... meg akar kínozni alakit megint? Abban jó vagyok, rám bármikor számíthat... - mondtam, hangom kába volt és szórakozott. NAgyot sóhajtott.

- te aztán küzdő szellem vagy... a legtöbb vámpírnak vizikai képtelenség lerészegedni... de te nem adtad fel mi? - szinte hallottam hogy megforgatja a szemét, hangja gúnyos, és korholó volt. 

- Nem vagyok részeg... - jelentettem ki, és a hatáshoz ki is húztam magamat a székemen, de elfelejtettem, hogy itt nincs háttámla, hisz bárszéken ülök, és így leestem a földre.

- Azt hallom... - mondta gondterhelten. - Vágd meg magad kissé, érted megyek. - sóhajtott. Lassan bólintottam, majd feltápászkodva megráztam a fejem.

- Nem... elvagyok egyedül is, nem vagy a bébiszitterem... - morogtam. - Senkim se vagy igazából... rengeteg emberre rábíznám magam, és a listán te vagy az utolsó.. - jelentettem ki durcisan, mire halkan felnevetett.

- Nyílván ezért hívtál fel, hercegnő... - mondta szarkasztikusan, mire eszembe jutott, hogy nem tudom miért hívtam fel. 

- Majd hazavisz valaki, köszi... jóéjt.. - mondtam gyorsan kinyomva a telefont. kiléptem az utcára, és elindultam a lakásom felé. Régen sem féltem a sikátorokban amik errefelé voltak, de most végképp nem, így mikor megjelent egy alak a sötétben elállva az utam, teljes nyugodsággal néztem rá. 

- hmmm... valóban, akár csak a holdfény... - állapítja meg. Nem is ismerős se a hangja se a szaga a fickónak, de akkor meg hogy jön ehhez a holdfény témához?

- Hozzám beszél? - kérdeztem a Cane-től tanult illedelmes, távolságtartó és úrias hangnemben, mire a férfi halkan felnevetett. Felvontam a szemöldökömet, hogy magyarázatot kérjek, de nem reagált egy ideig.  - Kérem álljon el az utamból, vagy bántani fogom. - jelentettem ki egyszerűen elindulva a férfi felé, miközben feltett szándékom volt átvágni a kicsiny útszakaszon, de é kitette a kezét elém. 

- The vagy Clare, Cane Whillams elsőszülötje?  - kérdezte nyugodtan, mire majdnem kiszakadtam a rögösében. 

- Nem nem vagyok a lánya.. - mondtam eltakarva az arcom, hogy ne látszódjon rajtam mennyire nevetek az abszurd feltételezésen. A férfi sóhajtott. 

- Nem azt kérdeztem a lánya vagy e... hanem hogy te vagy e Clare'de Lune, az első akinek Willams vére folyik az ereiben? - komolyan nézett rám, mire felvontam a szemöldököm. 

- És ha én vagyok... akkor pontosan mi van? - nevettem, az egész olyan nevetségesen hangzott, hogy nekem béármi közöm legyen Canehez. Pedig bármennyire is tagadom mindenféle értelemben van hozzá közöm.  - Egy véletlen baleset alkalmával változtatott át, és tekintve hogy eplusztultam volna a vére nélkül, adott belőle... nem jelentek neki többet, mint őn, fura idegen... - magyaráztam hidegen, mire halálos vigyort villantott. 

- Cane-t sosem zavarta ha valaki meghalt, amiatt hogy nem kapott a véréből időben... - nevetett fel halkan. - A véletlen baleset mi volt, kislány? - lökött a falnak, lefogva, és a fülemhez hajolt. - Nem tudtál ellenállni a csinos kis pofijának, és későn vetted észre, hogy veszélyes ágyast választottál? - suttogja gonoszul és gúnyosan. 

- Nyomoztam utána, és fizetség képpen eldöntötte hogy szerez nekem pár álmatlan éjszakát cserébe. - szűrtem ki a szavakat a fogaim közül. Hirtelen több vörös szempár is megjelent körülöttem. 

- Nos... mindegy is, hogy sikerült ezt összehoznod... gondolom nem zavarna ha megkóstolnám a tiszta véredet? - ragadta meg a felsőmet, és a földre dobott melynek következtében, a felső háta leszakadt. A vámpírok egyszerre hőköltek hátra. 

- ez a királynő jele.. - nyüszítette az egyik éhségtől, és félelemtől egyszerre reszketve. 

- Nyugalom! - utasította a férfi a többi valósztínűleg nem túl idős vámpírt. -  Cane sosem rakta rá a jelet senkire, a lányé sem lehet igazi... - mondtam ridegen. - Nem fog minket megtalálni... - vont vállat. 

- Nem fog, mert nem is igazán kellett keresni titeket... - hallom meg az ismerős hangot.  - Ennyi söpredéket egy helyen... - néz körül lesajnálóan, majd ahogy folyosót engednek neki hozzám, leguggol elém. - Csukd be a szemed Clare. - utasított lágyan. Ellenkeztem volna, de gondoltam jó oka van a kérésére, így megtettem. Megsimogatta a fejem, mint egy kisgyereket, majd hirtelen ordításokat hallottam meg. Ezernyi meg ezernyi jajjveszékelő nyüszítést és félelemtől csöpögő morgást. Mire kinyitottam a szemem Cane előttem állt, és lenyújtotta nekem a kezét. A kesztyűket bizonyára most vette fel, hisz ing ujja supa vér volt, de az ismerős fekte bőr ruhadarab teljesen tiszta. Vajon miért hordja mindig? De nem akarja hogy koszos legyen? Lassan elfogadtam a kezét, mire felhúzott a földről, és megigazította a hátamon a ruhát, ami még így is majdnem az egész felületet mesztelenül hagyta. Úgy döntöttem nem nézek körül... megóvom magam a látványtól. Cane felkapott és felugrott a tetőre, majd azokon közlekedve ment valahova. Az alkohol és az adrenalin hatására kissé bódult voltam még, de igazából csak engedtem hogy vigyen. Nem féltem tőle, hogy megint bezár egy pincébe, majd késsel rajzoglat a bőrömbe, hisz nem tudtam elképzelni hogy tud nagyobb fájdalmat okozni annál mint amit már eleve okozott. Nem tudom mikor aludtam el az ölében, de mikor következőleg magamhoz tértem, olyan érzésem volt mintha az ördög királyi lakosztályában pihennék. Fekete bársony ágynemű, ami olyan puha volt, hogy elgondolkoztam rajta, mennyire lenne rossz döntés örökké ott feküdni. körülöttem minden színtelen volt, ízléses szürke és fekete vagy fehér árnyalatok váltakoztak a szobában, én pedig egy franciaágyban feküdtem, a kezeimen pedig... bilincs van? Mi a...

- Cane? - szólongattam halkan, miutána  bilinccsel együtt kikászálódtam az ágyból. Mikor egy nappalinak tűnő helyiségbe értem, tátott szájjal tapasztaltam milyen helyre kerültem. A lakás egyik fala a városra nézett, és az egész üvegből volt, így az éjszakai fényeket tökéletesen élkvezhettem. 

- Fel is ébredtél? - hallom meg a nyugodt hangot. Cane sétált ki egy szobából törölközővel a fején, próbált elbánni kissé vízes rövid tincseivel. Csak egy fekete farmer volt rajta, így megpillanthattam tökéletes felsőtestét, amit valamiért hatalmas frissnek tűnő karmolások tarkítottak. 

- Ezt meg ki tette? - kérdeztem elszörnyedve tapasztalva hogy egész testén kisebb-nagyobb forradások illetve sebek vannak. 

- Te... úgy 2 órája... - mondta vállat vonva, mintha ennyi magyarázat bőven elég lenne, leült a kanapéra. 

- Mi..? Én? Miért? - hitetlenkedtem tekintetét keresve. Kimerültnek tűnt.. 

- Ahogy próbáltalak felhozni a lakásba, megláttad a pince ajtaját, és bekattantál teljesen... mitn valami ijedt kisállat, nekem ugrottál. - végignéztem magamon, de egyetlen egy sebet sem véltem felfedezni...

- Miért nem állítottál meg?! - kérdezem agggódva mellé lépve, hogy megnézzem a sebeket amiket okoztam rajta, mire hangosan felnevetett, karon ragadott és a fürdőbe vonszolt. Megprödített a tengelyem körül, így a tükör felé fordította, megtépett felsőmtől látható hátamat. hátrafordulva megpillantottam a rózsa szerű  jelet amit ő vésett még bele a lapockámba. 

- Szerinted lett volna jogom megállítani téged? - kérdezte komoran nézve a tükörképemet. Nagyot nyeltem. 

- Bűntudatod van? - kérdeztem halkan, mire félrepillantott, mint egy lebukott kisfiú.  

- Inkább csak téved döntésnek vélem...- javított ki. - De még nem mondtad el... félsz tőlem? Mert ahogy én látom, nem igazán... és ezt nem tudod mire vélni. - mondta nyugodtan a szemembe nézve. 

- Nem hiszem hogy van még mit féltenem... - mondtam egy kis idő után. - Aznap este mindent elvettél tőlem... minden hazugságomat elvetted... de nekem abból állt az életem. - közöltem ridegen, de kissé megremegtem, majd sarkon fordulva kisétáltam a fürdőből. 

- Nem gondolod hogy nem sokat ért a hazugságokból épített várad, hercegnő? - kérdezi miközben mellkasa előtt összevonja kezeit. 

- Miért szólítassz így!? - fordultam meg mérgesen rámordulva. 

- Mert én vámpír herceg vagyok... - nyújtózott ki. - Te pedig az enyém... így te vagy a hercegnő a családfában jelenleg... - nevetett fel. - vicces nem? - törölgette a haját.

- Nem nem az...?! - néztem rá hitetlenkedve. - Nem vagyok a tiéd... és nem vagyok hercegnő vagy mi a franc! - morogtam idegesen. Teljesen ártatlan tekintettel és egy angyali mosollyal nézett fel rám fekete tincsei alól, ami több volt mint vonzó. 

- inkább királylány lennél? 

 

 

- Clare! - hallottam a kedves hangot magam mögül. Megderemdtem majd egy erőltetett mosollyal átranéztem.

- Lily... micsoda kellemes meglepetés! - nyögtem, miközben hallottam, hogy a mellettem álló Cane halkan szórakozik a kialakult helyzeten, és nehezére esik ezt titokban tartani. Úgy terveztem eltűnök Cane mellől mire idérnek a többiek az irodába, de elfelejtettem hogy Lily milyen korán jön be mindig.

- irígy vagyok... milyen jóképű pasid van... Clare, miért nem mondtad? Mindig azt hittem te az a fajta jó kislány vagy, aki sosem megy férfiak közelébe, úgy... - magyarázza harsány és vékony hangon, mire én megmasszírozom a halántékomat. 

- Cane nem az én... - kezdem, de elakadok, mert Cane közénk lép és kezet nyújt a nőnek. 

- Cane Williams... - mosolygott kedvesen. - És kérem ne hízelegjen, mindjárt elpirulok. - leesett az állam. MI EZ A HANGSZÍN? Ez ugyanaz az ember akivel eddig beszéltem? Mi ez a békés halál cuki arc? Ki vagy teee...? Egy idő után sikerült becsuknom az álmélkodástól nyitva maradt számat, és nézhettem ahogy Lily fan kislánnyá alakul. 

- Ez annyira romantikus! - ugrándozik. - Megzavartam  valamit? - kérdezi hirtelen aggódva ajka elé téve a kezét. Egyik kezemmel eltakarom az arcomat, jelezve Cane-nek hogyha nem hagyja abba itt helyben öngyilkos leszek a helyzet szörnyűséges mivoltától. Hátrapillantott, és ezzel együtt utasított rá, hogy játszak vele együtt.... valóban ha nem teszem csak gyanúsabbak leszünk... de akkor is. 

- Hát azt kell mondjam, élve vagy halva együtt vagyunk... - mosolyodtam el. - Szinte egy... gyilkos szerelem... - ejtettem el még egy szóviccet amit ugye csak Cane értett, és megforgatta a szemét, de láttam hogy el fogja nevetni magát. 

- Igazán pusztító egy érzés... - ecsetelem tovább... - Szinte KÍNZÓ... - nyomtam meg az utolsó szót. Lily kicsit össze volt zavarodva hisz nem értette mire megy ki a játékom. 

- Tudtam hogy van valakid... - jelentette ki, halvány őszinte mosollyal. 

- Az utóbbi héten mindig olyan vidáman jöttél be ide, annak ellenére, hogy nem voltál nekem hajlandó beismerni ezt.. - mondta aranyosan oldalra húzva száját ezzel egy bíztató mosolyt csalt arcára. Végem van... Lily Cane kezébe adta a tökéletes fegyvert... ha megtudja hogy tényleg élveztem a társaságát, vége mindennek... mit tegyek? Cane ajkaira lassan egy túl ismerős elégedett gonosz mosoly kúszott, vagy talán csak egy félmosoly, mintha már most elképzelte volna milyen szörnyűségeket fog velem tenni, ennek az információnak a tudatában... 

- Lily, jó megfigyelő vagy... - dícsérte meg, mire a lány boldognak tűnt. - Der hogy érted, hogy vidám? Mármint milyen jeleket vett észre, kedves nyomozó nő.. - nevetett fel, kedvesen... mit tegyek? Nincs semmi amivel menthetném a helyzetem? Lilin látszott hogy szeretne beszélni megfigyeléseitről, és ez nekem nem jött jól. 

- Mikor belépett mindig nagyon furán viselkedett... - kezdte. - Fülig ért a mosolya, kipihentnek tűnt, de munka közben is halványan somolygott, amit sosem szokott... aztán hirtelen mikor rájött hogy mosolyog körülnézett hogy látta e valakit... - mutatta mega  mozdulatot nevetve - Aztán teljesen elvörösödött és az asztalába verte a fejét... néha. De tök erősen! - magyarázza. Komolyan ezt csináltam? ne már... Cane láthatólag a világ legboldogabb vámpírja lett, gonosz somolygással nyugtázta hogy ő nyert, miközben hallgatta hogy szenvedtem a tudattól hogy felvidított minden reggel. 

- Ugyan kicsim, nem kell az ilyesmitől zavarban lenni... - pillantott rám hátra, egy olyan pillantással amitől normál esetben elolvadtam volna, de most felrobbantam a dühtől.Elégedett gonosz, és cinkos pillantás volt, ami minden izmomat megfeszítette, készen rá, hogy felpofozzam. 

- Lily, ügyes vagy, de amit láttál inkább attól volt, hogy nemrég megtaláltam a gyilkost akit kerestem... bár technikailag még nem tartóztattam le, de mondhatni NAGYON közel kerültem hozzá... - mosolyodtam el. - Na meg előtte nem gyakran mosolyogtam ezért azt ittem mindenki azt hiszi az irodában hogy elmentek nekem otthonról, ezért vertem a fejem az asztalomba, mint egy rajzfilm figura... - nevettem fel a tökéletes hazugságommal.. 

- Menjünk el együtt reggelizni... - ajánlotta Cane. - Tudod kedves Lily, Clare sosem monddott el sok mindent magáról, tudod milyen, így szívesen meghallgatnám egy ilyen kítűnő megfigyelő véleményét... - mielőtt megállíthattam volna őket, magukkal vonszoltak a kedvenc kávézómba. Úgy ültem közöttük mint aki a kivégzésre vár. 

- 2 hónapja történt... Clare nagyon megváltozott. Senkivel nem beszélgetett, még James-t is kizárta az életéből. - kezdte kissé komorkásan Lily - Éjjel-Nappal a Clair'de Lune gyilkosságon dolgozott. Attól tartottunk hogy szed valamit... sosem tűnt fáradtnak annak ellenére, hogy folyamatosan ébren volt... Mindig ambíciózus volt, de ez most teljesen máshogy hatott. Boldogtalan és kimerült volt egész nap, mintha elhagyta volna valahol az érzelmeit.  - magyarázta. Cane figyelmesen hallgatta, most valahogy nem mosolygott. - Aztán pár hete... mikor bementem az irodába az asztalánál sírt... nem értettem mi történt, de mikor felemelte a fejét, nem tűnt szomorúnak, inkább nagyon megviseltnek. - mutatott rám. - Azt mondta... várj pontosan akarom idézni... "Találkoztam valakivel, akivel nagyon rég óta akartam... valakivel akit meg akartam ölni... de lenyűgözött, annyira, hogy most képtelen vagyok utálni... " valami ilyesmit szipogott.. nem magyarázta el mi történt, így nekem csak egy fura rejtvény maradt. Mivel nem dolgoztál tovább A Clair ügyön, egy ideig volt egy olyan ötletem is, hogy belezúgtál a gyilkosba, de aztán azt elvetettem, tekintve hogy nem egy diney-mesében vagyunk. - nevetett harsányan, mire én lehunytam a szemem. Mikor Cane-re pillantottam, a világ legmeglepett vámpír uraságát tisztelhettem személyében. Nem szólt semmit, úgy nézett ki mint akivel most közölték, hogy nem is vámpír, csak képzelte. Ez a kellemes teázás, azzal az eredménnyel zárult, hogy én teljesen kimerülten CAne pedig lesokkolva ült és hallgatta a fecsegő Lilyt.

- Lily, hajlamos bebeszélni dolgokat a kis rózsaszín világába... - mondtam mikor végre megint kettesben maradtunk azon az épületen amin reggelente üldökéltünk. 

- Mondd mikor jöttél rá, hogy machoista vagy? - kérdezte meg közömbösen rámpillantva. Agyamban felment a pumpa és nekiugrotta, de elkapta az arca felé száguldó öklömet, majd annál fogva magára rántott, mivel elvesztettem az egyensúlyom. Egyik kezemmel megtámaszkodtam combján mielőtt arccal mellkasának zuhanok.

- Ugyan már kincsem, mi más magyarázat lenne rá, hogy vidám vagy a társaságomtól? - nevetett fel halkan.

- Nehéz elhinni, de még te vagy az aki a legkevesebbet bántott életemben... - mondtam nyugodtan. - Az emberek nem szeretik a fura gyerekeket, és az albínók, mindenféle szempontból azok... - vontam vállat. - Az életemet azzal töltöm, hogy hazudok magamnak és másoknak... és ez lefárasztja az embert... neked úgysem tudok hazudni, így jelenleg az egyetlen személyt tudhatom benned, aki ismeri minden szörnyű dolgomat, ami a személyiségemnek hívhatok... - nevettem fel szarkasztikusan. - De ez van... nem tudlak utálni eléggé... és ez szörnyű. Amit tettél nem egy megbocsájtható dolog, a szívem mégis megbocsájtotta... nem tudom miért és ez annyira zavar hogy legszívesebben a falba verném a fejem mindig mikor eszembe jutsz! - hadartam egyre felzaklatottabban, ő pedig csak először meglepetten majd lágyan nézett rám. Ajkaira gonosz mosoly húzódott. 

- Remekül fogunk szórakozni... - vigyorodott el ajkamra hajolva. - Hajolj el, és nem csókollak meg... - magyarázta újabb játéka szabályait. Mikor ilyen közel jött, már késő volt elmagyaráznom magamnak, hogy nem kéne akarnom hogy hozzámérjen. 

- Próbálkozok! - morogtam erőtlenül, de mérgesen a vöröslő gonosz szemeibe néztem. Mindig úgy éreztem magam, mikor felém hajolt, mintha minden erőmmel próbálnám legyőzni, ő pedig egy újjal megtartja az össze ütésem erejét, majd még aköré az egyetlen ujja köré is csavar... Ajkait megéreztem az enyémen, mire testem feladta és ellazult. Nincs értelme ennek... de nem mindegy? Szükségem van rá.. csak rá van szükségem... ő lesz az egyetlen bűnöm, de őt nem tudom elkerülni, az agyamnak valami súloys baja van, és őt választotta ki, mint ember akihez ragaszkodni akar. Nincs szükségem senkire, rá sem! Miért érzem máshogy? Utálom ezt! Gyűlölöm... 

kezemet mellkasának támasztva megpróbáltam hátrébb tolni magam de ehelyett közelebb húzott. Mikor kinyottam a szemem, megláttam hogy szemei vörösen izzanak... 

- Mikor ittál utoljára? - kérdeztem nyugodtan. - Mármint ó minőségű vért.. ? - válasz helyett nyakamhoz hajolt, és óvatosan megnyalta egy kis részen, mintha kóstolgatna, mire összeugrott a gyomrom, és felforrt az arcom. 

- Szabad? - kérdezte, de hangja olyan volt, hogy nem gondoltam, hogy a "nem" megállítaná. 

- Így fair.. tessék csak... - mondtam. Mikor utoljára ivott belőlem vérben fetrengtem a padlón, próbáltam nem erre koncentrálni. Hallottam ahogy iszik, nem volt mohó mint én mikor először ihattam... Egy kis idő után elhajolt, és megtörölte ajkait, a maradék vért lenyalva. Ahogy emlékszem ez a harapás régebben fájt...de most..

- Te remegsz..- emelte fel az állam egyik ujjával, mire megéreztem a feket bőrkesztyűt.

- Miért van rajtad kesztyű? - kérdeztem, miközben valóban reszkettem mint a nyárfa levél. 

- Félsz tőlem? - kérdezte figyelmenkívül hagyva hogy feltettem neki egy kérdést. 

- Magamtól inkább...

Attól a reggeltől kezdve, ez mint valami rossz szokás bennünk maradt... Minden reggel felkeltem, vagyis az agyam felkeltett fél 3 körül, és ugyanazzal a futó sebességgek a város végébe kocogtam, ahol Cane várt rám, és ilyenkor vadásztunk. Nem volt szükségem vérre ilyen sűrűn, így csak minden pénteket vadásztunk a többi alkalommal csak martuk egymást, és beszélgettünk, néha megpróbálkoztam vele hogy megtámadjam, de oly könnyedén hárította el, hogy szinte elsírtam magam. Voltak napok amikor annyira untatták a támadásaim, hogy hagyta hogy véresre üssem a kezemet a hátán, de a bőrét még megsebezni sem tudtam. Ez is egy ilyen nap volt... de nem hagytam fel vele, pedig mér feljött még az én vámpír bőröm is, és kicsi sebek jeéentek meg az ujjaimon. 

- Te aztán machoista vagy... - állapította meg, a napfelkeltét tanulmányozva.

- Mondd, őszintén, neked ez kicsit sem fáj? - lihegtem lerogyva a földre. 

- Őszinte legyek vagy felvidítsalak? - nevetett fel halkan, lepillantva rám. Kezeit zsebre tette, hogy tökéletesen kimutassa mennyire könnyen ignorálja hogy 20 perce folyamatosan ütöm. 

- Esetleg... vidíts fel... - pihegtem, lassan lábra állva, majd az épület tetejének szélén leülve, amire felmásztunk, és én is a gyönyörű napfelkeltét néztem.

- Ez esetben de... ráharaptam az ujjamra hogy ne ordítsak fájdalmamban... - vigyorgott, mire elmosolyodtam. 

- Az öv... hatásosabb. - mutogattam a szájharapásra utalva. - Az a bőr öv amit a számba tömtél, aznap... nem tompítja a hangot, de van mit rágcsálnod... - jegyeztem meg szarkasztikusan. 

- Elképzelésem sincs miért élted azt túl... - jelenti ki őszintén tanácstalanul, miközben a "kellemes közös emlékeken" nosztalgiázva bámuljuk a napot. 

- Nem halhattam meg, meg kell még öljelek.. - mosolyogtam nyugodtan. - Addig nem adhatom fel, nemde? Abban mi lenne az érdekes. - kijelentésemre elmosolyodott. 

- Egy olyan játékot próbálsz megnyerni aminek minden szabályát én írtam... és az első szabály hogy mindig én nyerek, vagy ha nem is, te nem. - borzolta össze fehér tincseimet, mire elhúztam a fejem, és megigazítotottam hajamat. 

- Még nem vagyok elég jóban ahoz hogy ilyeneket csinálj... - figyelmesztettem... amit sajnos kihívásnak vett. Letámaszkodott mellém, és leült az épület szélére, majd ajkamra hajolva, azt hittem megint be akarja bizonyítani milyen hatással bar felettem, de ezúttal adott ajkamra egy csókot. Kikerekedett szemekkel hőköltem hátra, és ennek köszönhetően leestem a hatalmas épület széléről. Egy kezemet tartotta, miközben a semmibe lebegtek lábaim. Mosolya eltűntethetetlennek tűnt.

- Ilyeneket sem lehet akkor? - kérdezi pimasz mosollyal, majd felhúz. hirtelen gonosz tervet ötlök ki, majd ahogy felhúz, combjára támaszkodok, és megcsókolom, de legnagyobb meglepetésemre, csak ajkammal játszik, nem nyitja ki a száját.

- Mintha nem lenne teljesen nyílvánvaló hogy le akarod harapni a nyelvem... - jegyzi meg, majd gonosz mosolyra húzza a száját. - De gondolom, még így is kellemes volt megtenni amit ilyen régóta akartál... - dönti oldalra a fejét, és szerencsétlenségemre vagy leesek az épületről, vagy ott maradok az ölében ahova másztam. 

- Milyen könnyen átláttál a szándékomon.... sajnos sosem voltam jó a csábításban... - állapítottam meg csalódottan, hátrébb hajolva hogy legyen köztünk még egy kicsit nagyobb távolság. Zsibbasztó volt, milyen kellemesen és biztonságban éreztem magam, ha macska lettem volna, még doromboltam is volna, megkínzómnak, akivel most azért üldögélek itt, mert véletlenül nem ölt meg... szánalmas vagyok... ösztön ide vagy oda, de ez az érzés teljesen logikátlan. 

- Csak azért láttam rajtad át, mert az agyaraid élesek voltak, ergo arra készültél hogy használod őket... egy csóknál pedig nem gyakran kell ilyesmi... - mondjuk ebben igaza van.... hamarabb kell felkelnem, ha át akarom verni.... vagy megölni. Ajkamba haraptam, miközben szomjam és a vágyam ellen küzdöttem, hogy csak úgy hozzá bújjak és elfelejtsek minden szörnyűséget amit tett velem. 

- Ugyan, ugyan Clare, nem szégyen ez, nyugodtan bújj ide... - mondta lágyan számító mosollyal az ajkán, a fülembe suttogva. Amikor valamire nagyon figyeltem a gondolataimat sokszor meghallotta... ez pedig nem segített. De a játékot nem vesztem el ilyen könnyen. 

- inkább nem... fekete a hajad, nekem pedig fehér, túl nagy a kontraszt... - csóváltam meg a fejem, majd megfordulva ölében, tovább szemléltem a napfelkeltét.. hetek óta minden reggelt itt töltöttünk, és azt sem pontosan tudom én miért jöttem el azon kívül hogy úgy ébredek mint egy vekker óra, de hogy ő miért jött el, arról tényleg fogalmam se volt, hirtelen megéreztem vérének szagát, és a gyomrom össze is ugrott. 

- Kiérdemeltél egy kis desszertet... - mondta nyugodt hangon, mire szemeim vörösen felizzottak, és mostmár anélkül hogy megpróbáltam volna visszautasítani, megharaptam. Az ő vére és az itt élő embereké, összehasonlíthatatlan volt, mintha nem is ugyan az a folyadék lenne. Miután befejztem az étkezést, jólnevelt kislány módjára elővettem a kendőt amit mindig magamnál tartottam azóta hogy vámpír lettem és leörölgettem a nyakát, illetve az ajkamat. 

- Tiszta úrihölgy... - jegyzi meg, szórakozott félmosollyal. 

- Miért adsz a vérdeből? - kérdeztem sokadszorra, a számomra továbbra is rejtélyes kérdést. Kicsit vonakodva elfordult, mintha nem tervezne válaszolni. 

- Nem láttam még jó embert... vagyis az egyetlen egyet akit láttam, sajnálatos módon megkínoztam és majdnem megöltem, és függővé tettem a saját közelségemtől... ennyi azthiszem kijár neked... tévednék? - pillantott mondandója végén a szemembe, komolyan fürkészve tekintetem. Meglepett voltam, hisz nem gondoltam hogy bűntudata lenne olyasmi miatt amit tett... persze ez nem menti fel... azért tette mert beleköptem a levesébe, és  az hogy esetleg megbánta, az nem jelent semmit. A helyzet adott. 

- Cane, Szochiopata vagyok... - emlékeztettem halkan felsóhajtva. - Nem tudom mennyire vagy az ilyenekkel tisztában, de ez a pszichikai állapot, a jó ember ellentéte... - magyaráztam halkan. 

- Nem, nem vagy... az empátia szinted kifejezetten magas, egyszerűen csak figyelmenkívül hagyod azt, mert mindent megtennél, hogy elpusztítsd a világban tevékenykedő gonoszokat... Mert azt hiszed van kikért harcolnod, de lassan rá kell jönnöd, hogy az emberekért harcolni teljesen fölösleges... kiírtják azok magukat is...  - vont vállat. - Elvesztettél mindenkit, és ezért a "gonoszokat" hibáztatod.  - magyarázza, közömbösen. - Szüleid azért haltak meg mert, az ember egy ostoba faj... - nyújtózkodott ki. Honnan tud a szüleimről? Megremegtem... sosem szerettem beszélni ilyesmikről.

- Nos, a munkád kezdődik lassan, tévednék? Gyere, menjünk... - 

 - Cane! - ordítottam fel, felülve az ágyamban... arcomat félig egyik kezemre támasztottam, lihegve. Azóta az incidens óta James messziről kerül... és a jobbik eset az ha nem beszél arról mi történt... Cane minden áldozatát megölte, hisz James látta az arcát... mondjuk soha sem akar majd rá emlékezni ez biztos. A szobámban sötét volt bár, a hajnal lassan világosította ki a sötétkék eget. Az emeleti lakás előnyei, a gyönörű kilátás, na meg hogy senki nem szívesen jön fel ide nyaggatni téged. Halkan pihegtem, a folytogató rossz álomtól ami a 2 nappal ezelőttiek miatt kísértett. Egy rövid kényelmes nadrág, és egy spagetti pántos felső volt rajtam, ezt hordtam alváshoz. Igen, úri hobbiként még így is aludtam néha. Nem mertem hozzányúlni az aktáimhoz. Féltem hogy megtalálom őt... megint. Nem akartam. Sosem éreztem még olyan szörnyen magam mint mikor be kellet látnom, hogy ösztöneim felém kerekednek. Amióta találkoztunk valahogy kevésbé tudom utálni, így hogy ismertem egy kissé nem tudtam feketén fehéren látni, és tekintve hogy semmit sem tudok tenni ellene amíg ennyire szomjazok, muszály lesz innom, ha nem is lesz olyan hatékony mással. Szemem vörösen parázslott, nem tudtam megnyugodni. Fehér hajtincseim előre estek ezzel még inkább egy összeroppant kislány kinézetét kölcsönözve nekem. Mit fogok kezdeni a szomjammal? Ha megölöm akkor is csak  az ő vérérét akarom majd mert tisztavérű és ő változtatott át... tönkretett... 

összeszorítottam a fogam, ami már így is élesebb volt a kelleténél. A legjobb lesz, ha elmegyek sétálni... vagy futni. Kipattantam az ágyamból, majd felöltöztem, és hajamat lófarokba kötöttem, majd a közeli parkba mentem, hogy fussak egy kicsit. reggel 3 kor nem sokan zavartak, de rá kellett jönnöm, hogy a kocogás már semmilyen téren nem jelent fizikai megerőltetést, akár örökké is csinálhatom. Szenvedtem az önsajnálattól, hogy az emberi lét régi kis örömeit is elvesztettem, és pánikoltam hogy függnöm kell attól a rideg gyilkostól. Már egy kifejezetten elhagyatott úton voltam, mikor egyszer csak leültem a földre, és sírásban fakadtam ki, tudva hogy itt már senki sem ér. A város legszélén lévő romos házak között nyeltem vissza a könnyeimet, a mentális stressztől amit az utóbbi napokban gyűjtöttem. 

- Ah ki van itt... - hallottam meg egy gonosz hangot. Oldalra pillantva egy csapatnyi férfit pillantottam meg, talán 4-en lehettek. 

- Nem akarok senkit sem bántani, kérlek próbálkozzatok másnál.. - sóhajtottam fáradtan. Összenéztek és felnevettek, az egyik a karomért nyúlt, de felpattanva akkorát rúgtam bele, hogy kettőt magával rántva nekirepült a közeli falnak. Szemem vörös lett, mikor megéreztem sebeik következményét, és úgy döntöttem ezeket a selejteket nem lesz nagy lelkiismeretfurdalás kinyírni. Amelyiknek legjobban ízlett a vérének illata, ahoz odasétáltam és bekilöktem a falnak óvatosan, majd a nyakához hajoltam.

- Vad a cica.. - vigyorgott, mire elmosolyodtam. 

- De még mennyire... - suttogtam élvezve milyen tudatlanok és ostobák, majd fogamat belevájtam a nyakába, viszont a vérének íze majdnem hogy undorító volt, ahhoz képest amit eddig kaptam, és ki is köptem. 

- el vagy kényesztetve... - jegyzi meg egy ismerős hang. megdermedve oldalra pillantok, és nem nagy meglepetésemre Cane az. A férfiak körülötte remegve néztek rám, majd a számukra ismeretlen vámpírra. -  megsajnálnálak, de meg kell tanulnod ellenni emberek vérén is, még az ilyen söpredékekén is... - húzza ki a nyakkendőjét, majd kighombolja pár felső gombját ingjének és letűri a gallért. - Mutatom, hogy csináljuk... - lépett oda az egyik férfihez, majd eltörte a nyakát, egy kis mozdulattal. 

- Ha félnek telemegy a vérük adrenalinnal aminek nincs jó íze, így öld meg az áldozatod mielőtt megeszed... - magyarázza mint egy tanulmányi órán, majd megharapja a férfit, bár még ő is kissé elfintorodik az íztől. 

- Ha le akarsz győzni meg kell tanulnod ezeknek a vérén élni... - dobja le a földre a férfi élettelen testét. 

- Miért segítenél? - kérdeztem gúnyosan, a másik férfibe finnyogva beleharapva. Bűntudat mardosta  a mellkasomat hisz most olyannyira hasonlítottunk.... szörnyetegek... és gyilkosok. Ő volt minden amit utáltam magamban, de egyúttal az is aki lettem volna ha az emberi morálok nem tartanak vissza. 

- Mert sosem volt még ilyen érdekes ellenfelem... - mosolyodott el. - Annak ellenére hogy esélyes sincs akár csak megkarcolni sem anélkül hogy engedném, te nem adod fel... ahelyett hogy azt tennéd aminek értelme is van, küzdessz az elveid mellett. - döntötte oldalra a fejét. - Ez aranyos... bár minden eddig elvedet szép lassan lerombolom... kezdjük ennél... ember ölés... - pillantott az előttünk lévő ájult illetve halott férfiakra. 

- Rossz embereket megölsz mi? Másokat is megfogsz. - vont vállat. 

- Én nem vagyok olyan mint te. - töröltem meg a számat. - Hamarabb fogok meghalni mint hogy feladjam ilyesmiben... - jelentettem ki komolyan, felállva vele szembe. Elnevette magát.

- NAgyon harcias vagy... - mondta. - Ahhoz képest, hogy azt hittem minden véredet kiszívtam úgy tűnik tévedtem... - dönti oldalra a fejét. - Nem akartalak kitenni ekkora szenvedésnek, de úgy tűnik mégis sikerült... ha feladtad volna most emberi halott lehetnél. .- biggyeszti le ajkait. 

- Ah ja és, gondolom van pár gondolatod ami nem hagy nyugodni... először is azért találsz ilyen tökéletesen gyönyörűnek, mert a tisztavérűek teremtett vámpírjai régebben őket szolgálták, így belétek van programozva hogy mindenkinél jobban vonzódjatok ahhoz aki átváltoztatott... Na meg a tisztavérűek alapból mint arra vannak kitalálva hogy szépek legyenek. - elhúzom a számat idegesen.

- Akkor engem biztosan nem te változtattál át... semmit nem érzek... - mondtam hidegen. 

- Ezt... nagyon nem kellett volna mondanod... - vigyorodik el, a gyenge napfényben pedig megcsillan fehér agyara. Lazám felém indul, majd mikor elém ér, lehajol az ajkamhoz mintha meg akarna csókolni. Egy pillanatig megfagyok csak utána kezdenék el hátrálni, de a lábaim nem mozdulnak. A gyomrom összeszorul... a szívem pedig kiugrik a helyéről. Kellemes illata volt, legutóbb mikor ilyen közel volt, a vérét kóstolgattam... 

- Ez ellen nem tehetsz semmit... de mivel kifejezetten aranyos vagy, ha feladod, és azt teszed amit az ösztönöd súg, megtartalak.. .- vigyorog majd a fülemhez hajol. 

- És megadok neke mindent amire vágysz éppen ebben a pillanatban is... nem nehéz csak felejtsd el azokat a hülye szabályaidat... - suttogja a fülembe, mintha maga az ördög fűzögetne. Sikerül hátralépnem..

- Az utolsó dolog amire vágynék, hogy megadjam magam neked. - 

- Tudom hogy akarsz még, szóval ne állj ellen és csak harapj meg... - hallom a kissé unott és parancsoló hangot. Összeszorítom a fogaimat. Nincs az az isten... 

- Igazából.. James vár rám. - jegyeztem megm majd megemberelve magam elfordultam azzal a feltett szándékkal, hogy bemegyek... de valahol mélyen tudtam hogy nem leszek rá képes, vagy miatta vagy magam miatt. Halkan felnevetett.

- Hogy akarsz legyőzni, ha éhezel a véremre... igyál amíg felkínálom... - igaza van ebben, de nem vagyok képes mégegyszer ennyire vágyni valamire ami az övé, vagy vele kapcsolatos. Szörnyű érzés és forog tőle a gyomrom. 

- Nem tudlak megharapni... felfordul a gyomrom. - jelentettem ki hidegen. 

- Akkor így kell megállítanod... - mosolyodik el. Pár pillanatig nem tudo  miről beszél, de ekkor az utcán felzendül az ismerős dallam, a "Clair'de Lune". megdermedek, de ő már köddé vált. Azt se tudom ki a célpontja... Visszamentem az étterembe, hogy szóljak James-nek hogy gyorsan menjen haza, de mire visszaértem az étterem lámpái nem világítottak. Én láttam a sötétben, de a legtöbb ember pánikolt, vagy megdermedve nézegetett maga köré.

- James? - kiáltottam fel, de nem jött válasz... Az a féreg! Megdermedtem... nem nem vehet el mindent tőlem. Megmakacsoltam véréért remegő tagjaimat, és felhasználva vámpír létem előnyeit beleszagoltam a levegőbe... ilyen éhesen bármikor megtalálom ha még a közelben van. Az utcán mindenhol a kellemes és gyönyörű zongora darab visszahangozott, miközben én tetőkön át viharozva követtem a gyilkos illatát. Ahogy követtem a nyomát lassan rájöttem, hogy hova vezetett... Ők a lakásomon voltak. Pár pillanat alatt felértem, mire ledöbbentem néztem ahogy a kedves Lucifer, és James az asztalnál ülnek, James meg volt közöve elrablóm pedig egy kanál levest tartott ajka elé.

- Ha nem eszel ennyi izgalom után el fogsz ájulni, azt pedig nem akarom.. - magyarázta az halálra rémült Jamesnek. Mikor beléptem mindketten felém néztek. 

- Ah már vártunk, nem igaz James?  - mosolygott rám kedvesen. Lihegve néztem rá.. ennek tényleg elmentek otthonról.. vagy csak valamiért élvezi hogy velem cseszhet ki. Nyugodt próbáltam maradni. 

- Játszunk egy játékot Clare... - ajánlotta, halvány gonosz mosollyal.  - 5 perced van kijuttatni James-t a lakásodból... nem foglak lefogni sem akadályozni fizikailag... ha nem sikerül kivinned, megölöm... - magyarázta az ezúttali játékszabályait. Mi a csapda? Ezt két pillanat alatt meg tudom tenni. 

- Játék idő indul. - mosolygott ártatlanul, és körmét elegánsan végighúzva bőrén, felvágta azt. Köhögni kezdtem, mert azt hittem belefulladok a vérének a szagába. Megremegett a lábam... szóval ezért... ez a szemét.. meg ölöm. James felé indultam, de lábaim remegtek, szemem pedig vörösen világított, mire a férfi ijedten nézett rám. Lehunytam a szemem nyugtázva hogy ezek után el kell neki mindent magyaráznom.  Nehézkesen mellé érve felkaptam, és elindultam kifelé.

- Jól csinálod Clare, hajrá... - bíztatott "Lucifer" mellettem ülve, érdeklődve nézve a próbálkozásaimat. Végül a szoba közepén térde estem, minden erőmet felhasználtam hogy ignoráljam az éhségemet, és kezdtem elveszteni a kontrolomat...megint. 

- Szörnyeteg! - kiáltott fel James ellökve magától, és kimenekült a szobából. Könnyek szöktek a szemembe. Az egyik legjobb barátom volt. Remegtem, és próbáltam nem elsírni magamat. 

- Mondtam hogy csak meg akart fektetni.. - biggyesztette le az ajkait. 

- A barátom volt. - mondtam halkan, megpróbálva fellálni. - Megtennéd hogy megölsz? Nincs kedvem a játékaidhoz, sem pedig még egyszer hozzád érni... - morogtam idegesen.

- Ilyen hamar feladod... azt hittem meg fogsz ölni... - jegyezte meg gúnyosan, miközben leguggolt mellém, mire én engedelmesen megharaptam annak ellenére, hogy nem akartam. 

- A nevem Cane... - mondta halkan miközben lassan elhajoltam a nyakától.

- Attól még hogy a nevünk csengése hasonló nem fogok megbocsájtani.. - 

Egy kis ideig gondolkodott azt hiszem azon elárulja e a nevét, majd felém intett. Megtettem felé egy lépést, ahogy némán kérte, mire, elővett egy szép fehér puha anyagű kendőt, és államat két ujja közé fogva, a másik kezével, megtörölte az ajkam vele, mintha az apám lenne.

- Nem vagyok már gyerek. - morogtam, de nem tudtam elhúzódni, hisz tartotta az államat. Nem néztem a szemébe, ez a helyzet így is elég megalázó volt... 

- Addig az vagy, míg étkezés után nem törlöd meg a szádat... - mutatta fel a kendőt ami tiszta vér volt. - Más vámpírok ölnének ennyiért a véremből, szóval ne pocsékold. - hangja nyugodt volt, én pedig egyre idegesebb. Felvontam a szemöldökömet kérdőn. 

- Gondolom hogy nem én vagyok az egyetlen aki meg akar ölni... - nevettem fel halkan. - Amúgy is... miért fetted fel magad? Honnan tudtad egyáltalán hogy ide jövök? Mond hogy nem vagy pincér a sorozatgyilkosság mellett.. - forgattam meg a szemem, mintha olyan könnyed dologról beszélnénk amit el lehet viccelni. 

- Mondtam hogy ne menj el a sráccal... meg akar fektetni ma este... - közölte a tényt lazán miközben rágyújtott. Megráztam a fejem. 

- Nem?! A legjobb barátom, és nem, nem akar megfektetni, csak éppen aggódik, és elhozott inni valamit. - néztem a férfi vöröslő szemeibe, aki nekivetette a hátát a falnak, és kifújt egy adag füstöt. Gyönyörű... mármint... utálom.  Halkan felnevetett. 

- Az emberek gondolatait elég könnyű hallani. - mondta mosolyogva. 

- De az enyémeket nem hallod ugye? - csúszott ki gyorsan a számon, mire kiszélesedett gonosz mosolya, és kissé lehajolt, hogy egymagasságban legyünk. 

- Olyasmire gondoltál, amit nem akarod hogy tudjak? - vigyorgott, de lassan megráztam a fejem. 

- Csak kényelmetlen lenne úgy tervezgetni a kinyírásodat, hogy hallod az egészet. - köszörültem meg a torkom. Halkan felnevetett, és felegyenesedett. 

- Ne aggódj... nem hallom a tieidet... legalább is, amikor koncentrálsz hogy ne halljam... - magyarázza, majd félmosolyra húzza a száját... - Na például, azon az éjszakán, hallottam mindent... a fájdalom elvette az eszed, azt sem tudtad hol vagy... - ökölbe szorul a kezem, és mrgptóbáltam megütni, de elkapta a kezem.

- Meg fogsz fizetni... - sziszegtem mérgesen a tehetetlenségtől. - Meg fogsz halni. - ígértem neki. Legnagyobb meglepetésemre megsimogatta a fejem, és helyére tette néhány fehér tincsemet, majd zsebre tette a kezét.

- egyszer szívesen meghalnék...de most nincs kedvem. - idegesített hogy ugyanazok a kezek, amelyek két hónappal ezelőtt megkínoztak, most olyan lágyan értek hozzám, mintha attól félne, összetörök. Kétség kívül ő ismert a világon a legjobban... mikor ez ember szenved nem tudja színlelni a gesztusait... nem tudja elrejteni ha retteg, vagy hogy mire vágyna. De miért adott a véréből, ha ilyen értékes? Nem értettem semmit.

- Ugyan, ugyan, ne vágj ilyen arcot, Clare. - rajzolta körbe egyik ujjával az arcom vonalát. 

- Miért ez a fekete bőrkesztyű? - kérdeztem meg, mikor az ismerős anyag a bőrömhöz ért. 

- Elegáns. - jelentette ki könnyedén. - Szeretem ezt a kesztyűt. Esetleg nem tetszik? - kérdezte továbbra is halál nyugodtan. Játszott... mindig azt teszi. 

- Mond el a neved. - váltottam újra témát. - Nem kell az igazinak lennie, de ez nem éri, hogy te tudod az enyémet.. - morogtam. Elmosolyodott.

- A lucifer megfelel? - mosolyodott el, én pedig egy szemforgatás mellett belegyeztem a hülye névválasztásba. 

- Haha... meg fogom ölni Lucifert... ez elég jól hangzik.. nem?