Árnyak suttogta mese

Hali! Ma elhoztam a második részt, remélem tetszeni fog^^ 

 

Day 1 / Andrew

 

Már majdnem éjfél volt, de még mindig nem tudtam aludni. Csak feküdtem és a rajzot néztem, amin az én karom volt. És persze azt a hülye feliratot, ami igazából(!) ott volt rajtam. Állítólag én vagyok a hmm... mondjuk úgy, hogy a Mesélők egyik tagja. Pontosabban a kilencedik. Azt nem tudtam, hogy mégis honnan jött rá. És hogy Holló mégis miért nem szólt róla, hogy esetleg meg fog halni egy ekkora hülyeség miatt?! Viszont az biztos, hogy Léne direkt hagyta ott a füzetét, mert holnapra volt egy időpont, egy eldugott kis kávézóban(ahol amúgy isteni a kávé). Remélem, hogy nem hobbiból szokott időpontot és helyszínt írogatni, mert akkor tök fölöslegesen mennék el. Mondjuk jó lenne aludni. Ja asszem...

 

 Day 2 / Andrew

 

Imádom a szombatot. Semmit sem teszek a fekvésen és az evésen kívül. Mondjuk ez most kivétel lesz. Kíváncsi vagyok, hogy hogyan fognak egy ijesztő zombira reagálni a kávézóban. Meg Lénere. Jepp, most én testesítettem meg a kialvatlanság mintapéldáját. Sosem tett jót a későig fennmaradás. A találkozó viszont elég korán volt, úgyhogy gyorsan összekptam magam. Aztán hirtelen az jutott eszembe, hogy ilyenkor illik virágot vinni, nem? Jah várjunk ez nem egy randi. De lehet, hogy örlülne neki... De már nincs rá időm. Inkább gyorsan letudom. 

 

Kiderüt, hogy nem jól emlékeztem, és kicsit... nagyon messzebb volt mint gondoltam. Mikor beestem a boltba, már vagy fél órát késtem. Kerestem a szokásos fekete függönyös gombócot, de mikor észrevettem Lénet olyan volt, mitha arcon vágtak volna. Haja laza lófarokba volt kötve, egyenes háttal ült és testvérével beszélgetett MOSOLYOGVA. Ha ezt nem a saját szememmel látnám, körberöhögném azt aki ilyet mond. De legalább a sejtésem beigazolódott, valamilyen szinten, hisz biztos, hogy ez Holló jelenlétének volt köszönhető. Mikor barátom észrevett hevesen integetni kezdett. Mosolyogva megindultam feléjük, és akkor vettem észre azt is, hogy  nem a megszokott melegítőt és túlméretezett pólót látok, hanem csőfarmer és fehér blúz volt Lénen. Lehuppantam az asztalnál lévő harmadik székre, és elővettem a vázlatfüzetet. 

- Hogyn tudtad meg, hogy én is Mesélő vagyok? Mikor odamentem hozzád még nem volt ott. - tértem rögtön a lényegre. Nyugodtan eltette a füzetet és felém fordult.

- Holló mondta, hogy mostanában más vagy. Mint tegnap mondtam ha téged nem számítunk, nyolcan vannak... Hogy mondat? Mesélők? Jó akkor hívjuk így. Szóval nyolvan vagyunk mesélők, és ezáltal van nyolc szavunk is amit már rendbe raktuk. Én kikövtkeztettem, hogy melyik szó lehet a következő, és úgy látszik tökéletesen tippeltem. Ennyi az egész. - hadarta el. 

- Szóval velem együtt kilenc Mesélő és szó van. Vettem. De hol vannak a többiek? És mi az eddig kirakott mondat? - kérdeztem ami épp eszembe jutott. Látszólag kissé idegesítettem, de most nem igazán érdekelt.

- Ahogy mondod. A többiek élik az életüket a többieket keresik. Ma összehívok egy gyűlést, hogy elmondjam; már csak egy tag kell. A mondat pedig így szól: Nem volt menekvés, itt ragadtak ebben az elátkozott, örökre. Most már csak azt keressük, hogy elátkozott miben? - hangszúlyozta. Aahha. Kíváncsi vagyok a többi emberkére.

- Tényleg tietek melyik szó volt?

- Enyém a menekvés, Léne a ragadtak szót kapta - szólalt meg először Holló. Na jó, ez tök felesleges infó volt.

- Tényleg és ha valakik olyan szerencsések, hogy mondjuk az egyik szót kikövetkeztetik, akkor nem kell megtalálni a szó hordozóját? - jutott eszembe, de aztán már bátntam, hogy megkérdeztem, mert bármi lehett elátkozott.

- De, igen. Ezért mondtam el neked. Nem szabad tippelni, hiszen az életeddel, sőt az összes Mesélő életével fizetnél. - mondta komolyan Léne.

- Itt a kávé. Elnézést, hogy megvárakoztattam titeket. Neked hozhatok valamit? - lépett hirtelen az asztalunkhoz a pincérnő. Aztán mikor találkozott a tekintetünk, elfintorodott. De nem úgy mitha viszketne az orra vagy ilyesmi. Haragudott rám. De miért?

- Egy cappuccino-t kérek. - válaszoltam még mindig őt fürkészve.

- Azonnal hozom - próbált mosolyogni, de inkább vicsorított. Miközben elment melettem, majdnem kirúgta alólam a széket. 

- Köszike, jól vagyok. - mondtam szintén vicsorítva.

- Tudtam, hogy te vagy az. - mosolygott, mostmár őszintén. Aztán beugrott. A lány az utcáról... Ő lenne az?

A nevem Andrew. Pár éve kerültem ide külföldről. Gimibe járok tök átlagosan, semmi bajom nincs... Csak arra nem gondoltam, hogy egy depressziós antiszociális lány menti meg az életem. Aki nem is olyan rossz társaság mint gondoltam. Most menő lenne ha mondanék valami olyat, hogy: Ja és halott vagyok, meg ilyesmi de... Inkább olvasd el a sztorit a végéig, és meg tudod mi lesz velem.

 

 

Day 1 / Andrew

 

Reggel szokás szerint elaludtam. Amilyen gyorsan csak tudtam elkészültem, és rohantam is a sulihoz. Már csak egy saroknyira volt, mikor egy kis mellékutcából előrohant valaki, egyenesen nekem. Gyorsan felállt és már futott is tovább. 

- Semmi baj, jól vagyok! - kiáltottam utána, de mintha meg se hallotta volna. Megvontam a vállam, és mentem tovább. Mire beértem, a kis incidens miatt öt perccel késöbb értem, de úgy gondoltam, most már mindegy, és odamentem a büféhez. A büfésnéniket mindig dundinak és aranyosnak képzeltem, de Lili néni közel sem ilyen. Magas, fiatal, és igen jó alakja van. Kértem egy csokis croissant meg egy palackos kávét, bedobtam a táskámba, és mostmár sietősebben mentem a termünk felé. Mikor benyitottam Kosztos csak a helyem felé intett. Ezért is bírtam őt, sosem írta be a hiányzókat. Ja, és nem adott büntetést ha elaludtam órán, így most is ezt tettem.

 

Utolsó óra tesi volt, így fociruhába öltöztem, mert legtöbbször meg tudjuk fűzni a tesitanárt, hogy játszhassunk. Most is így történt. Szerencsére Hollóval egy csapatba kerültem. Nem csak a legjobb focis az osztályban, hanem a legjobb barátom is. Az eredeti neve Holló Álmos de utálja a nevét így megkért, hogy a vezetéknevén szólítsuk. Egyébként illik is rá: fekete kócos haja, masszív de kecses alakja van és kicsit reszelős a hangja. A szeme az ami nem illik a madaras képbe: nagy kolbatkék színű. Én eléggé az ellentéte voltam: alacsony, se magas se alacsony termetű, egyszerű barna haj és barnás-zöldes szem. Hollónak van egy húha, akivel úgyanúgy néznek ki. Ebből lehetne következtetni, hogy ő a suli bombanője, de aki ezt hiszi, igen nagy pofáraesésben lesz most része. Ugyanis Léne (igen, a szülők kicsit eltolták a névválasztással) egy visszahúzódó, sosem beszélő aligha létező lány. Haja mindig kissé kócosan lóg a szép szemébe, sokszor begörnyed. A hangjáról nincs információm, ugyanis amint említettem, sosem beszél. Ha felszólitják nem válaszol. Ja, és folyton rajzol. Barátom nagyon imádja és félti őt, de még sosem láttam őket testvéri pillantban. Lehet, hogy Léne csak otthon tárulkozik ki. Most is ült a focipálya melletti padon, összekuporodva, ráhajolva a vázlatfüzetére. Sosem láttam, hogy mit rajzol. Gondoltam most megnézem. Szóltam, hogy szusszanok egyet, majd a lány felé vettem az irányt. Lehuppantam mellé a padra és egy ideig csak némán meredtem előre. Aztán csak kinyögtem.

- Mit rajzolsz? - kérdeztem mosolyogva. De nem nézett rám. 

- Sötétséget - válaszolta hirtelen. Meglepetten néztem rá. Neki lágy, kellemes hangja volt. Amúgy gondoltam rá, hogy ilyesmit fog mondani, de a sötétséget nem tudtam elképzelni lerajzolva.

- Ééés... Mit értesz ezalatt? Démonok? - találgattam, mert az biztos, hogy magától nem fogja elmondani.

- Ismered az Árnyak suttogta mese legendáját? - tett fel egy ide nem illő kérdést. 

- Nem. De a rajzra visszatérve... - kezdtem bele úrja.

- Elmeséljem? - vágott közbe. Itt esett le, hogy valószínűleg ha nem hallgatom meg, azt se tudom meg, hogy milyen sötétséget rajzol.

- Hát, akkor igen. - mondtam

- Minden év november 10. napján az árnyak kiválasztanak egy várost. Onnan pedig 10 embert. Nekik az árnyékuk suttogni fog egy szót. Meg kell egymást találnijuk és sorrendbe rakni a szavakat. Ez 10 évszázadik fog menni. A végén pedig kijön egy mese. Kinek kezébe kerül ez, dönthet jó és rossz fölött. - fejezte be. Bennem pedig egy csomú kérdés ötlött fel, ugyanis a történet felettébb kíváncsivá tett.

- És ha nem sikerül megtalálni az összes embert a következő novemberig?

- Meghalnak. Mind. - mondta közönyösen.

- És szerinted ez igaz?

- Igen. Ugyanis a részese vagyok. És a bátyám is. Rajtunk kívül pedig még hat ember. Még találnunk kell kettő embert. És az a sejtésem, hogy közénk tartozol. - fölnézett és közelebb hajolt. Neki is ragyogóan szép szeme volt. Aztán leesett, hogy mit mondott.

- Hogy mi?! Ugyan már. Nem hallottam beszélni az árnyékomat. Pedig biztos jó fej. De nem hiszem, hogy teljesen normálisnak néznének az utcán, ha a járdát nézve beszélnék. Szóval ezt el is feledheted. - érveltem (szerintem igenis jól).

- A suttogás nem mindig jut el a kiválasztotthoz. Van, hogy felírja a szobád falára. Vagy veszel valamit, amire az van írva. 

- De semmi ilyesmi nem történt!

- Biztos? Ahogy gondolod - mondta, majd felállt és elsétált. Észrevettem, hogy otthagyta a vázlatfüzetét. Gyorsan felkaptam és megnéztem a rajzát. Egy kinyújtott kar volt ott, ráírva: 

Elátkozott

Ez meg mit jelent? Ez miért sötétség? Aztán megpillantott egy karkötőt a karon. Olyat amit ő is kapott az idei születésnapjára. Óvatosan felemelte a kezét. Aztán majdnem felkiáltott a karját látva. Ott állt:

Elátkozott