Majd kitalálok valamit ide

Reggel úgy éreztem magam, mint akin átment egy úthenger. A fürdőszobatükörben úgy is néztem ki. Hosszú, gesztenyebarna hajam kócosan lógott a fejemről, sötétbarna szemem pedig kora reggeli fáradtságra utalt. Még nem ébredtem fel teljesen, de már dolgoztam rajta. Hideg vizet locsoltam az arcomba, amitől máris jobban éreztem magam. Megfésülködtem, ami a megjelenésemen is javított. Anya sminkkészletére sandítottam, és undorodva húztam el a számat. Mintha annyira fontos lenne, hogy minden egyes nap sminkkel javított arccal jelenjek meg a suliban! Én inkább büszkén viseltem a gyógyulófélben lévő karcolásokat az arcomon. Egy dühös macska felszabdalta a képemet, hálául, amiért kiszabadítottam a kerítésbe akadt hosszú szőrű farkát. Anya vagy ezerszer lefertőtlenítette az arcomat, és tetanusz oltást is akart beadatni, de azt nem voltam hajlandó elfogadni. A macska egy gazdag úrihölgyé volt, aki még pénzdíjat is adott azért, mert visszavittem neki hőn szeretett cicusát. Ő biztos alaposan gondját viselteti a macskának, úgyhogy nem valószínű, hogy elkaptam valami betegséget az állattól. Amikor végeztem a reggeli készülődéssel, kimentem a fürdőből. A bátyám, Taylor már nagyban nyomatta a zenéit, amik nagyrészt abból álltak, hogy a dobos eszeveszetten csépelte a dobokat, az énekes pedig irtó mély hangon fuldoklott.

- Adam! Kapcsold már ki! - kiabált fel anya a földszintről. - Corine, kész vagy?

- Igen - kiabáltam vissza.

Mivel Adam még mindig nem hagyta abba a "káosz hangja" bömböltetését, akcióba léptem. Belopakodtam a szobájába, és kihúztam a fő konnektorába bedugott vezetéket. Azonnal elhalt a zene. A bátyám az ágyán feküdt hanyatt ruhában, de most felpillantott.

- Ez meg miért kellett? - kérdezte hisztis hangon.

- Mert a végén még ki fogja szakítani a dobhártyádat, ha eddig még nem tette volna meg.

- Nem vagy a nővérem - feleselt nyávogó hangon.

- Pedig néha úgy érzem magam - mondtam, és kihátráltam a szobából. - Gyere reggelizni!

Leszaladtam a lépcsőn, még mielőtt utolérhetett volna. Még kiskorunkban megbeszéltük, hogy ha piszkálom, a szobámon kívül az emeleten bárhol elpáholhat, kivéve a saját szobámban. A földszint semleges terület volt. Már a müzlisdobozt vettem elő, amikor megjelent a lépcsőn. Az aurája leginkább piros volt. Igen, jól hallottad, az aurája. Néha, ha olyan mentális állapotban vagyok, látom az emberek auráját. Meg néha más furcsaságokat is. Ebből tudtam, hogy Adam most éppen mérges rám. Teljes nyugalomban elővettem a tejet a hűtőből, és amikor letettem az asztalra, láttam, hogy anya rám kacsintott. Adam igen nehéz eset, anya nehezen, néha szinte nem is tudja megfékezni. Akitől a bátyám hajlandó néhanapján parancsokat elfogadni, az én vagyok. Hiába rivalizálunk állandóan, akár az életét is adná értem. De gyakrabban inkább megcsépel kicsit. A tálkába öntöttem egy kis müzlit, arra pedig tejet. Enni kezdtem, Adam pedig helyet foglalt velem szemben. Ő kenyeret kent meg nutellával. Csendben ettünk. Anya a hátam mögött mosogatott, és közben egy sláger dallamát fütyülte. Igazi konyhatündér anyuka. Adam végzett előbb, eltette a tányérját, magához vette a holmiját, és néma csendben elhúzott otthonról.

- Most meg mi baja van? - kérdezte anya a "jaj, már megint" pillantásával.

- Kihúztam a fővezetéket a szobájában, és biztos volt egy el nem mentett "projektje", amit kezdhet elölről, és ezért bedurcázott - mondtam, majd beletettem a tálkámat a mosogatóba. A magam részéről nem zavart, ha megszakítom valamelyik "nagyon fontos dolgát". Azt viszont el kell ismerni, hogy zseniális ötletei szoktak lenni minden téren. Anya azzal magyarázza a zsenialitását, hogy három héttel korábban született, mint amire kiírták az orvosok. Bezzeg engem nem tudott zseninek szülni!

Fogtam a holmimat, felhúztam a cipőmet, és elindultam a suliba. Útközben összefutottam Lilyvel, a legjobb barátommal, és a pasijával, Peterrel a kávézó előtt. Peter továbbra is távolságtartó maradt, ami azt jelentette, hogy még mindig haragszik rám a péntek délután miatt. Pedig tényleg nem szándékosan borítottam rá a levesemet, csak útban volt a srác. Most jobban figyel arra, hogy soha ne álljon elém. Lily hozta a formáját: be nem állt a szája, folyamatosan beszélt filmekről, sorozatokról, helyes táplálkozásról, sportokról, egyszóval bármiről. Ma éppen ezotériáról volt szó.

- Mekkora kamu ez a horoszkóp! - mondta Lily bosszankodva köszönés helyett. - Ezt figyeld, Corine! "Ma találkozol életed szerelmével." Már mióta találkoztam vele! Igaz, Peter? - fordult a fiúja felé. Peter ránézett azzal a helyes, lágy, majd' elolvasztó tekintetével, ami miatt Lily beléhabarodott.

- Úgy is lehet értelmezni, hogy nem először találkozol vele, hanem úgy futsz vele össze, hogy már régóta ismered. Hiszen végülis itt vagyok veled - mondta mosolyogva, és finoman megszorította a lány kezét.

- Tényleg, erre nem is gondoltam - Lily meglepett képet vágott. - Neked mi is a horoszkópod? - kérdezte Petertől.

- Ikrek - felelte a fiú. Lily odalapozott a rá vonatkozó részhez.

- "Ma nagy csalódás fog érni." Ez nem hangzik túl jól - nézett szánakozva Peterre.

- Az előbb te mondtad, hogy kamu - mutatott rá a fiú. - Lehet, hogy nem fogok csalódni. Csak mondjuk rosszabbul sikerült a matekdolgozat, mint hittem. Előfordulhat - vonta meg a vállát. - Ahogy a matektanárt ismerem...

- Corine, ha jól tudom, te Nyilas vagy - fordult felém Lily a telefonján lapozva. - Á, meg is van... "Ma fontos dolgot fogsz megtudni." Na, ez mit jelenthet?

- Vegülis iskolába megyünk - vontam vállat. - Habár nem feltétlenül fontosakat, de akkor is megtudok ott dolgokat, amiket eddig nem tudtam.

- Igaz - bólintott rá Lily. - Majd meglátjuk.

***

A suliba beérve elsőként azonnal Chrissel futottam össze.

- Végre méltóztattál betolni a valagad az iskola intézményébe? - kérdeztem köszöntésként a régi jó barátomtól. Az elmúlt hetekben igen sok hiányzása gyűlt össze. Az volt a csoda, ha megjelent az órán. De hogy mivel verte el az időt, az egyelőre rejtély számomra.

- Most már muszáj bejönnöm, anya rajtakapott a lógásokon, és azon töri a fejét, hogyan igazoltassa le őket. Megfenyegetett: "Ha még egyszer azt hallom Pipertől, hogy nem voltál bent órán, akkor nem kell többé ebben a házban laknod!" - utánozta az édesanyját magas, fals hangon.

- Azt hittem, ez nem akadályoz meg benne, hogy folytasd a lógást. De most tényleg, mit csinálsz, amikor nem vagy suliban?

Chris, mint mindig, amikor megkérdeztem, most is titokzatosan mosolygott.

- Az titok - mondta olyan félig halk, fantáziát megindító hangon, hogy minimum azt vártam tőle, hogy titkosügynökként naponta megmenti a világot.

- És akkor most figyelni fogsz történelmen, vagy megint jegyzeteljek neked is? - kérdeztem flegmán.

- Ahogy akarod - válaszolta ugyanolyan flegmán.

- Akkor szerintem most próbálj meg magadnak jegyzetelni - nyomtam a mellkasához a füzetét. Felemelte a kezét, hogy megfogja. Csak egy milliméternyi bőrfelületünk ért össze, de már láttam is magam előtt a tegnapi emlékeit töredékesen: egy fehér köpenyt, egy elmosódott arcot, egy csillagtérkép részletét, azon is a Nyilas csillagképet, színes lombikokat, egy intézet nevét... és Chris már el is húzta a kezét az enyémtől.

- Jól vagy? Valami baj van? - kérdezte aggódva. Ahogy az emlékképek eltűntek, felnéztem a fiúra. Te jó ég, mekkorát nőtt ez a srác! Tavaly még csak fél fejjel volt magasabb nálam, most már mindössze az álláig érek fel.

- Igen, jól vagyok. Nincs semmi baj. Most viszont mennem kell órára. Majd még találkozunk - köszöntem el gyorsan tőle, és arrébb sétáltam, hogy gondolkodni tudjak. Mintha egy laborban lett volna tegnap a suli helyett. De mit keresett ott? És csak szerintem véletlen, hogy a csillagtérképen az én csillagjegyem volt megjelölve? Elhatároztam, hogy később még megpróbálom kifaggatni.

Ekkor azonban megszólalt a csengő, én pedig rohantam órára.

***

A következő szünetben kimentem az udvarra kicsit kiszellőztetni a fejemet. Verőfényes tavaszi napsütés fogadott kint. A levegő kellemesen meleg volt, és nem csak én használtam ki a jó időt. Legalább az iskola fele az udvaron mászkált, így kicsit nehezebben jutottam el az ajtótól egy padhoz. Nem ültem le, csak megálltam mellette. Amikor azonban megnéztem, ki ül ott, meglepődtem. Azt hittem, Peter igyekszik több időt tölteni Lilyvel, de most egyedül és magába roskadva ült a pad legszélén. Leültem mellé, és ránéztem.

- Neked nem Lilyvel kellene most lenned? - kérdeztem tőle. A lány nevének hallatára Peter összerándult, és az udvar átellenes sarkára mutatott úgy, hogy még csak felém se fordult. Amikor odanéztem, láttam, hogy Lily egy ismeretlen sráccal beszélget, miközben a kezét fogja. Peterre néztem magyarázatért.

- Új srác - mondta a fiú fájdalmasan. - Lily azt mondta rá, amikor megpillantotta, hogy "életem szerelme". Most már értem mindkettőnk horoszkópját - dőlt hátra elégedetlenül sóhajtva. Sajnáltam, hogy nem velük volt első órám, akkor ugyanis lebeszélhettem volna Lilyt a másik srácról. Megnéztem magamnak a barátnőm legújabb hódolóját. Tejfölszőke haja és égszínkék szeme tényleg kellemes összhatást keltett, ugyanakkor mintha egyhe ridegséget árasztott volna magából. Egy kicsit még figyeltem, és akkor jöttem rá, hogy az aurája zavart. Vibrált és eléggé halovány volt, nem fonódott össze Lilyével, ahogy a szerelmeseké szokott. Kezembe vettem a piros borítós füzetemet, és beleírtam az észlelt jelenséget. Ezt a piros füzetkét azért használtam, mert leírtam benne minden fura dolgot, amit csak láttam. Az aurákat, a zavaros látomásaimat, mások emléktöredékeit és egyéb dolgokat, amiket nem tudok egykönnyen megmagyarázni.

- Ez mire kell? Láttam párszor nálad, de fogalmam sincs, mire használod - próbált Peter belelesni a füzetembe, de becsuktam az orra előtt. Még Lilynek, a bizalmasomnak sem mutattam meg, mert biztosan pszichiátriára küldene.

- Semmi különös. Bocsi, de nem tartozik senki másra rajtam kívül - mondtam, és inkább eltettem a füzetet a táskámba. Vetettem még egy pillantást az új párocskára, majd elköszöntem Petertől, és visszamentem az épületbe. Még a második folyosóig sem jutottam el, amikor egy öltönyös és napszemüveges férfi elállta az utamat.

- Maga Corine Palmer? - kérdezte hivatalos hangon. Ennyi elég volt ahhoz, hogy szaporábban verjen a szívem.

- Igen - feleltem.

- Kövessen!