3. fejezet
Nem hittem a szememnek. Az eddig látott griffek maximum 2 méter magasak voltak, de ez a szörny volt vagy 5 méteres is. A szárnyfesztávolságát 12 méterre saccoltam. A tollai ezüstös színben pompáztak. A csőre veszélyesen csillogott az időközben holdfényes éjszakában. A dolgot tetézte az is, hogy telihold volt. Theon több seb is látszott, amik a szétválásunkkor még nem voltak rajta. A ruházata több helyen elszakadt, és kevés nyila maradt. Teljes erőnkből futottunk aaa... nem is tudom igazából, merre mentünk. Csak menekültünk a gigagriff elől. Az út hirtelen kiszaladt a lábunk alól, és már gurultunk is lefelé a domboldalon. Kövek ütődtek a testemnek, horzsolások kuszaságát hagyva rajtam. Theo mellettem gurult, amit láttam belőle, az nem volt túlságosan szívderítő látvány. Az óriásgriff hatalmasat rikoltott, és utánunk vetette magát. Mire szédelegve feltápászkodtunk a földről, már újra közel járt hozzánk. Tovább rohantunk, de most már annyira bizonytalan lettem az útvonalban, hogy Theohoz fordultam.
- Menj te elöl! - kiáltottam túl a griff szárnysuhogását. Észrevettem, hogy nagyjából jól saccoltam meg a szárnyfesztávolságát.
- De nem lesz, aki fedezzen hátulról! - mondta kétségbeesetten a férfi, és kilőtt egy újabb nyilat a griffre. A szegyén találta el, de a lénynek meg sem ártott. Ugyanolyan kitartással üldözött tovább minket.
- Te viszont tudod az utat, azt mondtad! Menj előre!
Theo nagyobb tempóra kapcsolt (amivel majdnem megdöntötte Usain Bolt rekordját), és megelőzött. Csalafinta utakra vezetett, például átvágott egy cserjésen, szerelőbecsúszással átsiklott egy kidőlt fa alatti mélyedésen, és hirtelen jobbra kanyarodott. Alig bírtam követni a mozdulatait. A nagy griff lassan lemaradt tőlünk, végül teljesen eltűnt a szemünk elől. Végre fellélegezhettem, és gondolhattam olyan dolgokra, hogy mit keres Theo itt az erdőben. A férfi, amikor már nem hallottuk a lény hangjait, egy tisztásra tért ki, és itt álltunk meg. Most, hogy megpihenhettünk, leültem, szinte lerogytam a harmatos fűre. Theo ugyanígy tett.
- Mi volt ez? - kérdeztem még mindig lihegve a meneküléstől.
- Ugyanolyan griff, mint a többi.
- De ez jóval nagyobb volt a többinél! - emlékeztettem felháborodva.
Theo halálos nyugalommal törökülésbe helyezte a lábát, de a szemében láttam, hogy ugyanúgy meglepődött a méretén, mint én.
- Nem értem én sem - ráncolta a homlokát, és az égre pillantott. Valószínűleg nem találta elég érdekesnek, mert újra rám emelte tengerkék szemét. Fürkésző tekintetétől kissé zavarba jöttem.
- Hogy kerültél az erdőbe? - kérdezte tőlem.
Felvont szemöldökkel néztem rá.
- Ezt én is kérdezhetném tőled.
- Én itt lakom - mondta egy vállrándítás kíséretében.
Hitetlenkedve néztem körbe.
- Itt? A tisztáson?
Theo felnevetett.
- Ugyan, butuska, dehogy! A fák között, arrafelé - mutatott ujjával a bal oldalunkon lévő fákra. - Le fog esni az állad!
- A nyúlüreged láttán?
Theo megint nevetett.
- Majd meglátod. Na, hogyan tévedtél errefelé?
Felidéztem, ahogy apa leszúrta anyát, és megborzongtam. Egy este alatt elveszítettem mindkét szülőmet.
- Hosszú történet - mondtam lehajtott fejjel.
- Időnk, mint a tenger - mutatott körbe Theo. - Mesélj!
- Nem lesz happy end - figyelmeztettem. - Ma délután jöttem éppen haza az iskolából, amikor arra lettem figyelmes, hogy anya és apa csúnyán veszekedtek. Mivel apa nagyon iszákos típus, gyakran kijött a sodrából. Most is ez történt. De most... annyira dühös lett, hogy megölte anyát. Nem is gondolkodtam, csak elszaladtam otthonról, egészen ide, az erdőbe.
Theo töprengő és szomorú arckifejezéssel nézett rám.
- Szóval nincs hova menned - foglalta össze a jelenlegi problémámat.
- Így van - bólintottam.
- Akkor gyere! Megmutatom az én otthonomat. Hidd el, nem egy "nyúlüreg", és neked is biztosan tetszeni fog.
Felállt, és engem is felhúzott a földről. Séta közben próbáltam kiszedni belőle, hová tartunk, de mindig csak titokzatoskodott. Ahogy haladtunk egyre beljebb, sok furcsaságra figyeltem fel. Az egyik virág mintha foszforeszkált volna, az erdő pedig az óriásgriff távozása után újra megtelt hangokkal. Bár ezek se voltak mind szívderítőek. A különösen édes hangú madarak mellett mintha farkasüvöltést is hallottam volna. Együtt azonban az erdő hangjai idillikus környezetet teremtettek. Az egyik fán, ami mellett elhaladtunk, egy bagoly barátságosan huhogott. Theo visszahuhogott neki, mire a bagoly elrepült.
- Te beszélsz a baglyok nyelvén? - kérdeztem szórakozottan. Nem vártam komoly választ.
- Nemcsak a baglyokén, más állatokén is - felelte a férfi, és tekintetével követte a baglyot.
- Komolyan? - kérdeztem vissza meglepetten.
- Komolyan - nézett rám kifürkészhetetlen arccal. És el is hittem neki. Csendben sétáltunk tovább, és habár az erdő mintha kezdett volna átalakulni, igyekeztem nem bámészkodni. Ami nem volt könnyű, mert egyre furcsább dolgokat kezdtem el látni a szemem sarkából. Theo kitartóan sétált mellettem, néha előttem tört át bokrokon, mert éppen arrafelé volt a lakhelye. A hajunk tele lett ágakkal meg levelekkel, a ruháink szakadtak és koszosak voltak, de velem ellentétben Theot ez nem érdekelte. Bizonyára megszokta.
- Hogyhogy itt élsz az erdőben? - folytattam a kérdezősködést.
Theo sóhajtott.
- Gondoltam, hogy felteszed ezt a kérdést. Csak a választ lesz nehéz elfogadnod.
- Nem baj. Szeretném hallani.
- Te kérted - figyelmeztetett. - És én teljesen őszintén válaszolok rá. Készen állsz?
- Készen - vágtam rá.
- Azt kétlem - vetett rám sanda pillantást. - De ha ennyire tudni akarod... A természetfeletti lények, amikről a meséitek szólnak, igenis léteznek. Mint a griffek, amikhez már volt szerencséd. Ugyanúgy vannak manók, törpék, és sok más varázslatos lények. Némelyikük embernek néz ki, mint én. Például a mágusok, akiket most ne ősöreg, hosszú szakállú, taláros uraknak képzelj el, hanem hagyományos fiatal felnőtteknek. Egy kicsit mi is modernizálódtunk az emberi világgal együtt.
- De... de ez... ez... hogyan? - dadogtam csodálkozva.
- Szóval elhiszed - mosolyodott el Theo. - A legtöbb embert nehéz lenne meggyőznünk arról, hogy amit elmondtam, tényleg igaz. Örülök, hogy téged nem. Ugyanis amit látni fogsz, annak láttán a legtöbb ember menten elájulna, nem bírná felfogni a látványt.
