Északi Fény

1.

Egy újabb nap kezdődött a kisváros életemben. Kiderült, hogy reggel 6:00 megint eljött ahogy eddig is. Jó barátom az ébresztő óra megint értesített arról, hogy iskolába kell menni.

 Bár mindenki más azt mondaná, hogy milyen egyszerűek a mindennapjaim, én nem látom őket annak. Mivel gyerek vagyok nekem nem a politikán, vagy a havi számlákon kell agyalnom. Megvagyok a magam kis ”érdektelen” problémáimmal. Mint például, hogy vidítsam fel Alexandrát, legjobb barátnőmet, aki éppen a miatt esik át lelki traumán mert 2-es lett a matek dolgozata. Mit kéne máshogy csinálnom, hogy ne akarjam minden pillanatban átrendezni apám új barátnőjének csodálatos fogsorát. De a legegyszerűbben megoldható probléma egy átlag napomban az, hogy miképpen nézek ki majd az iskolában. Egyszerűen odaállok a tükör elé és szembenézek a vörösesbarna katasztrófával a fejem tetején. felkapom a tegnap előre odakészített haspólót és farmernadrágot, meg a többi ruhámat és átöltözöm. Egy a hátamra lógó fonatba illesztem a hajam, majd ha gondosan végigmértem magam aggódva pillantok az órára.

Mint mindig ez csak 10 percet vett igénybe, az ajtónak vettem az irányt és lesiettem a lépcsőn. A konyhában már Gergő az öcsém és apám várt.

• Jó reggelt. - mosolyogtam rájuk - Mi a reggeli? Rántotta?

• Ahogy mondod. - mondta és a kezembe nyomott egy tányérnyit az illatozó ételből.

Megreggeliztem utána fogatmostam és készen álltam az indulásra. Egy kicsit még Apánk elkészülésre még várni kellett, de hamarosan a hátunkra kaptuk az iskolatáskát és elvitt minket az suliba.

• Anabeth! - szólt utánam, miután kiszálltam az autóból.

• Igen?

• Majd anyád elvisz arra a lovas gyakornoksági izére. Jó?

• Gyakornokság egy lovardában. -javítottam ki - És rendben.

Még megajándékozott egy mosollyal és elhajtott. Én pedig bementem a nagykapun, utána fel a lépcsőn a 2.-ra ott pedig be az osztályba. Már csak várni kellett a csengőt.

~~~

Amikor anyám megérkezett az iskolánk elé szorosan átöleltem, mert már nagyon hiányzott. Az apával való vállásuk óta mindig ingáztunk havonta egyik otthonunkból a másikba Gergővel, de mindig töltöttünk egy-két napot a másik szülőnél is. Hát ez a rendszer néhol nem működött Karen miatt. Ki az a Karen? Hát persze, hogy apám irritáló barátnője. Annyi “családias” programot szerveztek, hogy jobban megismerjen minket, hogy az már sok.

Gergő még nagyon kicsi volt amikor tönkre ment anyáék kapcsolata, de Karen jelenléte megviseli. De ő erről nem szól apának, én meg arról, hogy ki nem állhatom a libát.

Visszatérve anya érkezésére, ő is örült, hogy lát.

• Gyere kincsem, nehogy elkéss az első napon. - figyelmeztetett.

Beültünk a kocsiba és levitt a farmra. Kivettük a holmim csomagtartóból. Anyu szerencsét kívánt majd sorsomra hagyott.

Pár perc múlva egy mosolygó szőke lány jött oda hozzám a kezében egy táblával amire valamiféle táblázat lehetett erősítve.

• Szia. Johanna vagyok és én foglak útbaigazítani az Északi Fény Tanyán történő gyakornokságod alatt. -nyújtott kezet felém.

• Szia. Én Fehérvári Anabeth vagyok. - mutatkoztam be.

• Anabeth...Anabeth…- fürkészte a papírt majd kipipált valamit - elnézést csak be kell jelölnöm, hogy megjelentél ma. Gyere velem körbevezetlek! - mondta és megragadta a karom és húzott maga után.

• Ez a nagyház. Itt van étel, ital, pihenési lehetőség, mosdó, és az itt élők szobái. Gyorsan pakold le oda a holmid. - hadarta Johanna.

Az utasításai szerint jártam el, de közben azon kattogott az agyam milyen lehet egy farmon élni. Lehet kicsit elmerengtem mert a lány megint megragatta a karom és ismét mozgásban voltunk.

Megmutatta, hol az edzőpálya, a levegők, a körkarám, a nyerges és végül az istállóhoz értünk. Odabent is nagy volt a sürgés forgás, valószínüleg a sok gyakornok miatt készülődtek ennyire.

• Ez itt az istáll…-kezdett volna bele a mondókájába, de hirtelen elhalgatott és a a fején lévő headset-hez nyúlt. Pár percig csak hallgatott valamit, és utána…

• Máris megyek! Hé Axel! - kiáltott egy srácnak aki épp egy pej kancát simogatott - Őt átadom, ossz neki lovat!

Meg se várta a fiú válaszát és elviharzott.

• Johanna! Johanna állj már meg! - közben odasétáltam hozzá - Jó hagyjuk.

17 éves körül lehetett a srác, rövid vörös haja volt és smaragd zöld szeme. Nagyából 180 cm lehetett.

• Fehérvári Anabeth vagyok. - tartottam oda a kezem kézfogást sejtve.

• Jó neked. Na figyelj. A gyakornokságod közben egy lóról fogsz gondoskodni és lovagló órákat veszel, illetve segítesz a farmon a feladatok elvégzésében. Érted?

Kicsit megrökönyödtem a kezdeti bunkósága miatt, de bólintottam.

• Nekem kell kiválasztani a gondozandó lovad. És szerencséd van mert Johannánál senki nem vezet gyorsabban körbe az egész lovardában, úgyhogy te vagy az első aki lovat választ. De melyik is legyen...? - kérdezte magától miközben szemügyre vette a lovakat. Végül kaján vigyor terült el az arcán.

• Tessék ő lesz a legjobb számodra. - mutatott egy korom fekete lóra. - A neve Androméda. Egy 4 éves Shagya Arab kanca. Ő is új még itt, mint te jól kijöttök majd.

Közelebb sétáltam a lovam boxához. Andromédánál szebb lovat még életemben nem láttam. Gyönyörű volt. Kicsit magasabb volt a marmagassága mint a fejem. Tehát a legkényelmesebben lovagolható méret volt számomra.

Lassan odanyújtottam a kezem, hogy megszaglászhasson. Majd óvatosan el kezdtem simogatni az orrát. Axelnek (Johanna úgy emlékszem így szólította) tényleg igaza volt. Biztos voltam benne, hogy Andromédával jó barátok leszünk.