Dark sweet lie

- Szi... szia Dave.. - kezdem kedves hangot erőltetve magamra. 

- Kicsim hol voltál... az elmúlt napokban? - furán hangzik hogy kicsimnek szólít... már megszoktam a "kicsilány" megszólítást. 

- Beszélnünk kell.. - magyarázom, kicsit megpróbálva kijebb húzva. Szörnyen fáj amit éppen érzek. Ő volt az első szerelmem, a nagy tökély. Viszont én belekeveredtem valamibe, ami sajnos most jobban érdekel, bármilyen őnzőn is hangizk... és belekeveredtem valaki életébe, akit pedig vesztemre szeretek... mrámint... kedvelek. izé.. nah mindegy. Lerázza a kezem magáról. 

- Mondd már mi van... úgy... megváltozott minden közöttünk. - néz rám korholóan,mire egy ideges pillantást lövelek felé. 

- Annak a barna csajnak a kaszinóban nem szájrapuszit adtál igaz? - forgatom meg a szemem mire megremeg.

- Te tudtad? - kérdi végül .- Miért nem mondtad el? Az csak egy félreértés. - erre mérgesen nézek rá.

- Nehéz félreérteni az ilyesmit... - felelem ridegen, mivel tudom, hogy igazából Black miatt tette.

- Mondjuk azt elég könnyű, hogy a haverjaim, pár napja folyamatosan egy másik pasi házából látnak kijárkálni. - böki ki, mire megdermedek. 

- Ez nem az aminek tűnik! - jelentem ki határozottan. - AZért vagyok ott mert, muszály... - próbálom meg elmagyarázni amit nem lehet. Megrántja a vállát.

- Ki az? Tudni akarom ki  miatt romlott meg a kapcsolatunk. - néz a szemembe tüzesen. Felnevetek keserűen.

- Mit érnél vele? - kérdezem halkan. 

- Összeverem, aztán meglátjuk, hogy mennyire akar még szeretőt játszani... újra kezdhetjük... - jelenti ki magabiztosan, mire akaratlanul is nevetésben török ki. 

- Mi olyan vicces? - vonja fel a szemöldökét.

- Kezdek aggódni, hogy összevereted magad. - mondtam végül abbahagyva a nevetést. Próbáltam megbántani, és lekezelően viselkedni, hogy hamar túllegyen rajtam... meg hát vicces volt elképzelni, ahogy dave megpróbálja összeverni Blacket. 

- Kicsim, mintha elfelejtetted volna, hogy a verekedés, az erősségem... - billenti oldalra a fejét.

- Nos az idénglenes lakótársamnak is, de nem vagytok egyszinten. - jegyzem meg gúnyosan.  Felvonja a szemöldökét.

- Mond hogy nem valami birkozó izomagyat szedtél össze... - néz rám mérgesen. 

- Nem...nem szedtem össze... de ez bonyolult... amúgy is, ő nem birkozó...sem izomagy... - mondom értetlenkedve, hadonászva, de nem tudok egy értelmes mondatot összerakni. 

- Ki az? - kérdezi még mégegyszer folytott hangon. 

- Senki... úgy értem, nincs semmi közöttünk. - már a folyosó egyik eldugottabb részén álldogálunk erre az időre. 

- Ebben biztos lehetek? - kérdezi idegesen kissé. 

- Azért lakom nála, mert van valami amiról meg kell egyeznünk... ha meg akarnálak csalni, nem költöznék az illetőhöz... - forgatom meg a szemem... nem nem költöznék hozzá... csak lemennék a gyengélkedőre, és egy félmesztelen démonnal smárolnék... ez sokkal jobb Vanessa! 

- Akkor megmondhatod ki az.. - vonja emg a vállát. Elmosolyodok.

- Apám egyik barátja. - nyögöm ki végül. - A pótapám egyik barátja...- köszörülöm meg a torkom.

- Kicsilány, hoztam neked ennivalót... nem tudtam merre jársz, az osztálytársaid mondták, hogy itt vagy.. - hallom meg Black szórakozott hangját. Megfagyok, és lehunyom a szemem, hogy ne lássam Dave arcát. 

- NAgyon.. nagyon rossz időzítés.. - suttogom magamban. 

- Miért hív így? - kérdezi Dave megfeszült állal. Black felé fordulok segítségkérően, de ő is elég meglepettnek tűnik.

- Zavarok? - kérdezi, egy kcisit sem kisegítve. 

- Igen. - jelenti ki Dave. - Nálad lakik Vanessa? - kérdezi mielőtt megszólalhatnék. Black rám pillant, majd hiába is könyörgök a tekintetemmel, elmosolyodik.

- Igen, nálam. - válaszolja gúnyosan vigyorogva Dave-re. 

- Milyen üzletről tárgyaltok ha szabad tudnom? - megfeszül dave egész teste, ahogy visszafogja magát. 

- Nem tárgyalünk semmiről. Csak szeretem, és szeret ezértnálam lakik... - vonja meg a vállát, mire én ösztönből a falnak verem a fejem. 

- Öhm... Dave... - szólalok meg végül. - Kérhetek egy utolsó dolgot? - kérdezem elgyengülten. 

- Bocsáss meg nekem...- suttogom halvány csókot adva ajkaira, búcsúképpen. 

- Nem Black miatt.. - kezdem. - Hanem... mert nem vagyok hozzád való. Mi nem az álompár vagyunk... én... nem is ismerlek eléggé, hogy együtt legyünk, és nem is akarlak, mert neked valaki más kell... én önveszélyes vagyok, és valahogy egy nagyon fura dolgoba keveredtem bele... egy seggfej minden nap, kipróbálja, mikor fogy el a türelmem, és ütöm agyon egy hatalmas kalapáccsal- ennél a résznél, a drámai mondandóm ellenére, black felkuncogott -, nem tudok már normális dolgokat rajzolni, sem szeretni a normális dolgokat... - hadarom el, mire kissé keserűen náz rám, az exem. - Az a lány aki veled volt még pár hete tényleg remekül megvolt, de egyenlőre az utálat és a szerelem között sem tudok különbséget tenni. - magyarázom fáradtan. 

- Tudom... hülyén hangzik, mintha csak egy szappanoperában lennénk, de ez az igazság.... - engedem el vállait amibe eddig kapaszkodtam, hogy felérjem ajkait.  Úgy éreztem magam mint valami tini dráma főszereplő... jó szarul. 

- Black. - szól utánunk Dave, mikor már kifelé indulok, kedvenc démonom oldalán. - Légyszíves... - gondolom most jön a "vigyázz rá" vagy a "becsüld meg jobban mint én" rész, amilyen filmes ez a jelenet. - Rohadj meg. A kedvemért. - na erre nem számítottam... pedig kellett volna. Válla felett Dave felé fordult, és elmosolyodott.

- Egy pókerpartira felteszem az életem... - villantott, egy "mindig győzök" mosolyt, majd egy isten tudja honnan elővarázsolt "ász" kárnyalapot dobott a földre. Mikor kiértünk sok mindent akartam mondani, de ez volt az első:

- Színpadias vagy, tudod? - kérdezem kissé ellenségesen, mire felnevet. 

- " az utálatot és a szeretetet is képtelen vagyok megkülönböztetni" - ismétli meg amit mondtam. - Te nem szólhatsz be nekem a színpadiasságról... - vigyorog, mire megforgatom a szemem. 

- Könyörögtem neked, hogy ne mondj neki semmi olyasmit, amit végül monddtál... - jelentem végül ki. 

- Máskor.... könyörögj jobban. Majdnem megesett a szívem rajtad, de ha láttad volna a gondolatait Dave-nek... ideges lettem kissé be kell vallani. - vonja meg a vállát szórakozottan. Még egy ideig csipkelődünk, mint a testvérek, aztám komolyra fordítom a szót, ahogy felérünk a laksába. 

- Azt hiszem, tudom mit kéne neked elmondanom.. - kezdem kissé halkan. - De azt hiszem, még küzdök egy kicsit az igazság ellen ha ez neked megfelel így. - jelentem ki elszántan, mire oldalra billentett fejjel lassan elmosolyodik.  - Ez így nincs jól. Nem szerethetek bele valakibe, aki veszélyes, gonosz, és azt élvez ha zavarba hoz... - folytatom egyre vörösebben. 

- Nehogy azt hidd, hogy én egyáltalán bele akartam szeretni bárkibe... - jegyzi meg nyersen, majd megenyhül a mosolya, és tekintete lágy lesz. - De ha egyszer ilyen imádnivaló vagy mikor zavarban vagy, mit tehtetnék? - nevet fel. Ahogy folytattuk az örökös harcunkat ráébredtem, hogy akármennyi nap telik is el, szeretek úgy ébredni, hogy tudom, hogy valahol ott van a másik szobában. Szeretem látni a mosolyát, és akármilyen ideges is tudok lenni tőle, szeretem, hogy mindig tudja mit titkolok el magam elől is. Sokat segített hogy megértsem magam... bár nem sokat segít hogy megértsem őt. 

- Nos, mivel én mint már tudod nem kényszerítelek többbé a maradásra, hazamehetsz...- ahogy kimondja ezeket a szavakat, hirtelen olyan egyedül érzem magam. 

- Tudod.. - fordulok el, hogy ne lássam az arcát. - Nem bánom.. ha még egy kis ideig, megpróbálsz rávenni az eggyességre... - mondom teljesen zavarban, és nagyon halkan. Felnevet, majd hallom hogy közelebb jön. Lágy lehelletét, megérzem a tarkómon, hogy lehajol a fülemhez, és hátulról átkarol. érzem, hogy mosolyog, és ez melegséggel tölt el. 

- Hallani akarom... - suttogja. - Tőled... hiába tudom az igazságot, hihetetlenül szeretném, ha te modanád ki... most az egyszer feladhatnád a harcot, és engedhetnél nyerni... - mondja mosolyogva, mögöttem állva. 

- Én... utállak . - suttogom kedvesen, mire felnevet.

- Nem is te lennél, ha nem ezt mondtad volna... -