Dark sweet lie

Nagyot nyújtózok a puha ágynamű birodalmában, amit az emberek köznéven ágynak hívnak. Mikor kinyitom a szemem egy férfi állt az ajtóban, oldalra billentett fejjel fürkészve engem egy gyengéd és gondoskodó mosollyal. Sötétbarna haj, és gyönyörű vonások. A fejembe belehasít a fájdalom. semmit sem tudok. Hol vagyok? És hol kéne lennem? És... semmire sem emlékszem... Pánikolva mászok ki az ágyból. Egy bársonyágynemű van rajtam és egy hatalmas kastélyszerűségben llehetek, a belső díszítéseket figyelve. 

- Én... - kezdem a férfira nézve aki biztosan valamennyivel idősebb nálam, egy olyan 26-ra saccolom. Bordó szemei, magas szép alakja pedig egészen emberfellitéve teszi. - Te... ki vagy? Én pedig... hol vagyok? - kérdeztem értetlenül és félénken. Nevek próbálták átrágni magukat a homályon ami elfedte előlem a leghalványabb emlékfoszlányokat is.

- Te... te vagy Black? - kérdezem halkan. Ez ugrott be... Felnevet, majd megrázza a fejét.

- A nevem Clay. Veled élek már vagy 3 éve... - mondja megsimítva az arcomat. - Nemrég elrabolt egy démon, ő törölte ki az emlékeidet... de azt hogy ki ez a "Black" arról elképzelésem sincs. - kezei idegenek számomre, elhúzódok, kellemetlen érzéssel a gyomromban. Démon? Miért nem sokkolódok... valami nincs rendben. 

- Miért élek veled? - kérdezem halványan. Úgy érzem mintha lényem egy atalmas darabját kitépték volna belőlem. Szükségem volt valakire, akit nem volt itt... 

- Uhm... mert járunk? - nevetett fel zavartan. Összeráncoltam a szemöldökömet... Ő a szerelmem lenne? Szörnyen eshet neki, hogy mégcsak nem is emlékszem... Bűntudat fog el, de a mardosó hiányérzet nemtávozik mellőlem. 

- Saj...sajnálom. - motyogom, elindulva egy irányba a hatlmas épületben. Esetlenül lépkedtem. 

- Pihenj le szerintem... - hallottam meg a hátam mögül a hangot, de nem érdekelt. Fürdőszoba után kutattam és hamarosan találtam is egyet. Belépve egy véres fekete inget pilantottam meg. Több helyen el volt szakadva. Az alvad fér és a szappan szagával keveredett egy roppant kellemes illat, ami felerősítette a mellkasomba lyukat égető fájdalmat. Valamit elfelejtettem... valamit ami nagyon fontos volt. 

- Ez kié? - kérdeztem remegő lábakkal. Mikor Clay megjelent mellettem eltakarta a szememet, egy gyengéd mozdulattal. 

- Elintéztem a démont.. ez az övé. - megdermedek.

- Megöltél egy démont? - kérdeztem hitetlenkedve. 

- Kicsim, én is démon vagyok... ráadásul nem öltem  meg... inkább csak elintéztem, hogy ne tarthasson többé magánál. - suttogja a fülembe, amitől kellemetlen borzongás fut rajtam végig. Ki ez a férfi? És ha szeretem miért nem akarom hogy megrintsem? Vajon.. vajon a démon jól van? Miért érdekel ez? Ch.. elrabolt vagy nem? 

 

Egy két napba telt, hogy kiismerjem magam a hatalmas kastélyban. Bár Clay-hez nem tudtam feltennii az összes kérdést ami a fejemben cikázott, kicsit megnyugodtam. Eszembe jutottak dolgok. Bár kifejezetten Clay nem, de az első csókunk igen... valami csata után... Bár valahogy az emlékeimben lévő Clay... sokkal másabb. Gondolom nehéz lehet ez most neki is. éppen a dolgozó szobályába indultam, mikor meghallottam hogy beszél valakivel. Tekintve hogy nem volt vendégünk gondolom telefonált.

- NEm érdekel! Csinálj valamit! - morogja mérgesen a kagyló tulsó felén lévőnek. - Mit tudom én...  agyj neki édességet, azt szereti .-  vonja meg a vállát. - LEszarom ha lord Black mitudomén ki örjöng! Csinálj vele valamit! - B..black? Valami fura... a név mintha egy ici pici mécsest gyújtana a fejemben lévő káoszban. 

- Te.. tessék? - Clay arca hirtelen sokkal idegesebb és mintha  ijedtebb lenne. - Szörnyeteg... - morogja az orra alatt. - Gőzöm sincs miért menne el ilyen messzire egy ember fruskáért... de a lényeg hogy nálam van, így nem fog semmi sem lépni.. - magyarázza kicsit nyugodtabban. Rólam beszél? Nem az nem lehet.. - Teszek rá ha megöl egy két.. - kezdi de láthatóan a szavába vágnak. Megdermedve hallgatózok ott.

- Hé, ha megkérlek hogy ne sikíts megteszed? - hallok meg egy suttogó hangot. Ismerem... jobban mint a sajátomat. KIé lehet? Ez az illat... a fájdalom megszűnik a mellkasomban. Ez a démon lenne? Megpróbálok Clay-ért kiálltani, de befogja a számat, és magával húz. Annak ellenére, hogy el akar rabolni, olyan gyengéde fog, hogyha kicsit megerőlteném magam lerázhatnám magamról a kezét...de valahogy nem akarom. Lehet ez is az erejéhez tartozik amiről Clay mesélt? Mikor kiértünk a hatalmas házból, levette a kezét a számról, és óvatosan elengedett, mintha attól aggódna bármeliyk pillanatban darabokra török. Ekkor kerültem vele először szembe. Hasonlít Clay-re... de sokkal inkább olyan mint az emlékeimben élő Clay.. érdekes. Gyönyörű volt, de keserű mosoly ült ajkain. 

- Kicsilány nagyon megijesztettél... de nem ismerted fel a hangom? Hogy hogy sikítani próbálsz? Azt hittem ezen már túl vagyunk .- legnagyobb meglepetésemre összeborzolja a hajam. Ujjainak érintése kellemes melegséggel tölt el, de elhúzódok. 

- Mit akar tőlem? Nem tudom ki maga, de ha igazán elmondhatná mia  francért rabolt el legutóbb is! - mondom mérgesen, mire egy meglepett, tekintettel találom szembe magam. 

- Te magázol? - kérdezte úgy mint akivel azt közöltem, hogy van egy egyszarvúm. Értetlenül nézem, mire mintha rájönne valamire, és érzem hogy hihetetlen haragra gerjed.  - Úristen... - motyogja magához húzva és áölelve. Megpróbálom eltolni, de nem enged. - Elképzelésed sincs róla ki vagyok... igaz? - kérdezi mintha félne a választól. Valahogy aggódni kezdek az ellenségemért, és a torkom összeszorul. 

- Te vagy Black? - kérdezem végül halkan,mire eltol magától, és lelkesen rámnéz.

- Igen, én. - mondja kicsit megkönnyebülve, de a fájdalmat még így s látom hideg szemeiben... mi baja lehet? Ő rabolt el negem nem fordítva. - De most mennünk kell mielőtt kiér.. - húz el hirtelen egy fekete autó felé. Belerak, és meg sem vrva hogy bekössem magam elhajt. 

- Azt mondta megölt... vagy valami ilyesmi. - mondtam végül, megtörve a csöndet. Erre egy gúnyos kacajt kapok válaszul.

- Tudod van a tipikus story amikor, van két testvér akik sosem jöttek ki, aztán kibékülnek és meglátják egymásban a jót... nos ez nem az. Ennek ellenére, szegényke csak valami kellemes álmában győzhetett le... - magyarázza. Mikor megérkezünk a helyre ahova hozott, valahogy fura érzésem támad... megnyomom a 9. emeletre vezető gombot a liften, mint aki itt lakik. 

- Tudod hol vagyunk? - kérdezi óvatosan. 

- Gondolom itt tartassz fogva.. - válaszolom szárazon, mire mint valami rajzfilm szereplő teljes erőből beleveri a fejét a falba. Meglepetten nézem, ahogy ezután megropogtatja a nyakát és felsóhajt. 

- Igen... minden emberrabló ilyesmiket csinál. - jelenti ki szarkasztikusan, mikor felérünk a lakásba. 

- Aztaaa! Miylen kilátás! - szaladok az üvegfalhoz, mire halkan felnevet. - Ne nevess ki... legalább hagy élvezzem, hogy ilyen pazar helyen leszek rab... Na és mégis mit tervezel velem ha megtudhatom? - kérdezem ártatlanul. 

- Hmm... Clay.. mond ez neked valamit? - kérdezi leülve a knapaéra. Hevesen bólogatni kezdek. 

- A szerelemem... három éve együtt élek vele a kastélyban amiből elhoztál. - hirtelen a tekintete hihetetlneül komor és mérges lesz. 

- Valóbban? - kérdezi mintha meg akarna ölni valamit csak a szavaival. Nem értem ezt a fickót... mégis mintha mindig is ismertem volna, ezért biztonságban érzem magam. 

- OKé... akkor itt az én verzióm. - néz rám. - Te egy DAve nevű sráccal jártál, egészen a 18. szülinapod előtt egy hónappal belém nem futottál. Én szemet vetettem a lelkedre, és elhoztalak ide... elég sokáig velem éltél, és eldöntöttem, hogy nem eszlek meg... Szerelmesek lettünk, boldogan éltünk, bla bla bal.. - hadarja el a végét, mintha zavarban lenni, ami fura egy ilyen magabiztos fickótól. - Clay az öcsém, aki úgy érzi hogy jó vicc lesz elvenni az emlékeidet... szerencsére alábecsült, így most itt vagy újra...  - sóhajtott befejezve. Teljesen össze voltam zavarodva. 

- Honnan tudjam melyik rejtélyes idegen mondott igazat? - gondolkodtam hangosan, és irónikusan. Hirtelen feláll, és elindul felém, de csak akkor veszem észre magam mikor a hátam az üvegnek csapódik, ajkait pedig megérzem az enyémeken. Majd hagy levegőhöz jutni és újra megcsókol... mAjd újra.. Ahogy próbálom eltolni magamtól vörös arccal, nosztallgikus érzés kerít hatalmába. Beugrik egy jelenet amikor valahogy ennél az ablaknál csináltunk valami hasonlót... mérges voltam, de boldog... na meg a kanapé... és az a falk... hirtelen teljesen elvörsödök. Kicsit fura érzés, hogy majdnem minden felület eszembe jut a csókjáról... 

- Ismerős kicsilány? - kérdezi talán az 1001. csók után, egy vigyor kíséretében. Kitérek a válasz elől, és oldalra pillantok.

- Eddig olyan kiskutya képet vágtál, mi ez az elégedett vigyor? - kérdezem durcásan, mire a fülemhez hajiol. Lehelletére  kellemes borzongés fut rajtam végig. 

- Megkönnyebbültem, hogy semmit sem változtál... és azon is hogy még egy ilyen erős varázslaton keresztól is emlékszel rám. - mondta. HAngja valóban boldognak tűnt. 

- Ki... ki mondta hogy emlékszem rád? - kérdeztem zavartan... majd hirtelen ösztönösen lecsüsztam az üvegen a földre, ahogy fura emlékek ugrottak be. egyre vörösebb lettem.  - Mondd... Black te szexuálisan zaklattál.... és erre akarod hogy emlékezzek? - kérdeztem mérgesen, mire szórakozottan felnevett. 

- Annyira.. örülök... - guggol le mellém, fejét a vállamra döntve. - Nem érdekel, ki akar és mit tenni veled... - suttogja magához ölelve. - Nem mondok le rólad egy kicsi időre sem... mert nekem nagyobb szükségem van rád.. - bár nem som mindenre emlékeztem még róla... tudtam hogy iylen dolgokat nem sűrűn hallok. 

- Milyen arrogáns alak mondana ilyeneket? - kérdeztem halkan. Nem tudom pontosan ki ez a férfi... és jelenleg a legtöbb dolgot nem tudom róla... na és lehetséges hogy besétáltam a csapdájába és nem is itt kéne lennem... de őt ismerem... ezt ismerem. És itt akarok maradni. Ha az igaz szerelmem Clay...akkor miért ilyen kellemes ez?