Dark sweet lie

- Emlékszel rám? - kérdezi még mindig a földön ülve Black. Vörös arccal bólintok.

- Téged nehéz elfelejteni... - válaszoltam halkan. 

- Mintha direkt rájátszanál, hogy ilyen imádnivaló legyél... - borzolja össze a hajam. 

- Elhányom magam... - hallom meg a szarkasztikus hangot, mellőlünk. Clay még él? - Te aztán tényleg valami fura rózsaszín dologba estél bele Black... akit én ismerek az nem mondott volna ilyet egy nőnek... biztos jó lehet az ágyban ha ennyire véded, és meg sem etted. - érzem hogy füstöl a fejem.

- MIÉRT HISZI MINDENKI AZT HOGY LEFEKDÜTÜNK?! - ordítok rá kikelve magamból, de hirtelen rájövök mit tettem... hehe... ezt...nem így kellett volna. 

- Nos mostmár a szomszéd városban is tudják, hogy nem...  puszilja meg a fejem, szórakozottan vigyorogva, Black. - Elrontod a hírnevem kislány... legalább mondhatnád azt... - suttogja gonoszul a fülembe. 

- MÉG csak az kéne, hülye! - mordulok rá. Marakodtunk egy ideig, mikor hirtelen Clay elordította magát. 

- Figyeltek egyáltalán?! TI HOGY LEHETTEK SZERELMESEK! NEM LÁTTALAK TITEKET MÉG KEDVESEN NÉZNI EGYMÁSRA! - mutogat össze vissza türelmét vesztve. Meglepetten egymásra nézünk Blackel. 

- Szoktunk, csak különböző időőpontokban... - jegyzi meg Black nevetve. 

- Igazából én mindig kedves vagyok, csak ez a hülye... - kezdem el, mire Clay megmaszírozza az orrnyergét. 

- Oké feladom... tönkre tesziktek ti egyást, nem kellek ehhez én. - Áll  fel , de BLack kedvesen felnevet. 

- Jobban is ismerhetnél már. - mondja továbbra is kedves szórakozott hangon. - Azt hiszed ezek után, el fogsz innen menni élve? - nevet tovább ártatlanul, mint aki nem gyilkosságról beszél. - Átléptél egy határt. - áll fel BLack nehézkesen, és az öcsséhez sétál, aki úgy tűnik nem ellenkezik, elfogadva az elkerülhetetlent, csak áll, meg sem fordul. 

- Mondd Black... ez a techinka amivel ölni szoktál... fáj? - kérdezi elgyengült hangon. NOs ez az a rész, ahol a főszereplőnek megesik a szíve a testvérén, kiderül hogy csak a kiskori macijaikon vesztek össze, és nagy családi összeborulás... 

- Csak a te kedvedért Clay... Fog. - hallom meg Black kegyetlen hangját. Elfordulok ösztönösen, de hamarosan meghallom hogy Clay mondd valamit. 

- Angelikát jobban bírtam. - nyögi halkan Clay, mire Black keserűen elmosolydik. 

- Ez fura, őt megölted, Vanessát viszont csak használtad... - válaszolja kicsit megfeszülve. Mintha szomorúnak tűnne. KI az az Angelika? 

- Az volt a tervem, hogy miután megutáltatja magát veled, az emlékvesztés miatt... visszadom az emlékeit, hogy rájöjjön mit tett.. - nevett fel nehézkesen Clay. Ennek mi baja van velem komolyan. - Látni akartam, hogy hogy néz ki mikor valakit igazán megutálsz.. mit régen. - nevet tovább. Hogy két testvér ilyen... rideg legyen..

- Akkor most figyelj... - suttogja Black, olyan könnyen megragadva testvérét mintha az egy gyerek lenne, és a földre dobja. - NAgyon figyelj, mert most megmutatom milyen mikor gyűlölök valamit. - térdre esek, ahogy hirtelen fellángol Black szeme, és a bátyja füstté válik. ennyivel nagyobb az ereje? Mindegy is... én csak szeretnék úgy tenni, mintha minden a régiben lenne... csak nem tudok. Olyan fájdalmat okozhattam neki... nem tudom hogy tegyem jóvá. emberrablónak hívtam, és... a legrosszabb hogy komolyan gondoltam. Én... utálom magamat... emlékeznem kellett volna rá... az egyetlenre akinek számítok és aki számít nekem. De nem tudtam.. LAssan felemelt a földről és az ölében vitt el az autóig. és óvatosan letett a ülésre, majd beült a volán mögé, és kifordult a birtokról. 

- Jól vagy? - kérdezi végül megtörve a csöndet. 

- Nekem mi bajom lenne?- kérdeztem halkan felnevetve. 

- A démonok érzékelik a lelkeket... majdnem minden kicsi részletüket.. ezért tudom mikor és pontosan mit érzel... mert nekem is éreznem kell, egy kicsit... - magyarázza... EZ NEM FAIR... kellett nekem egy démon összeszednem... 

- Akkor tudhatod, hogy rendben vagyok. - felelem, bár nem tudom hogy tudnám átverni. 

- Ne kényszeríts rá, hogy ms módszerekkel szedjem ki belőled... - figyelmeztet mire felvonom a szemöldököm.

- "Más módszerekkel?" - kérdezem hitetlenkedve. 

- Kicsilány légy óvatos... jelenleg eléggé azon vagyok, hogy megcáfoljam az állításod miszerint nem feküdtünk le. - a fejem paradicsom vörös lesz. 

- Hülye... ne viccelődj velem, ilyennek. - jelentem ki sértődötten, mire óvatosan elmosolyodik. 

- Néha nagyon örülök, hogy nem látsz a fejembe... - vigyorodik el, mire mérgesen nézek rá. Az igazság az, hogy közel akartam lenni hozzá... amennyire csak lehet... tudom mire gondoltok.. én is. Láttam, hogy valamin gondolkozik, majd meglepődtem, mert a mélygarázsba állt meg a régi helyünk helyett. Nem sokan parkoltak itt, nem is értettem mit csinál. Ahogy leállítota az autót, egy gyors mozdulattal meghúzta a kart, ami az ülésem dőlésszögéért volt felelős, és hirtelen teljesen hátradöntötte. Vörösen és mérgesen néztem rá,  mikor fölöttem volt, mellkasát támasztva  próbáltam eltolni. Fülemhez hajol.

- Hozzád ért az öcsém? - kérdezte buja és halk hangon. Még vörösebb lettem. Igen... egyszer megcsókolt, de azt hittem együtt vagyunk.. ezt neki inkább nem mondom el..

- Izé... nem... igazán... - nyögöm megpróbálva letolva  magamról, de képtelen vagyok rá. 

- Hazudós... - suttogja halkan felnevetve. Keze lassan elvándorol az ülséről. Halkan felszsisszenek. 

- Nem fogom hagyni... - jelenetem ki erőtlenül, kezei között. 

- Nos, kicsilány mindig adok a véleményedre, de most nagyot tévedsz....