Dark sweet lie

Az ágyamban fetrengtem az éjszaka közepén, és olyan dolgokon járt a fejem, minthogy, vajon normális e, hogy a szerelmem egy démon, ezen kívül a példaképem, és kedvenc színészem is egyben, szintén az. A legtöbb ember ha szerencséja van eggyel sem fut össze egész életében, én pedig folyton folyvást beléjük botlok...és ezért csak Blacket tudom hibáztatni, mielőtt, találkoztunk, nem voltak ilyen gondjaim... most derülne ki, hogy Dave is démon volt... haha vicces lenne. Normális vajon, hogy pár létünkre, nem alszunk még csak egy szobában sem? Mondjuk nyílván, elég nehéz lenne megoldni, hisz ő ritkán alszik, én pedig akkor nem tudok, ha mellettem van, szóval... ah mindegy is. Hirtelen, elkezdek remegni. Miután, egy ideig csöndben figyelem, a testem reszketését, rájövök, hogy nem csak én de minden más is zörög, össze vissza, mint ha maga az épület akarna összedőlni. földrengés? Nagy dörömböléseket hallok, amik ritmusosan, rezgetik meg a házat újra és újra. Kimegyek a nappaliba, ahol már nem ég a villany, de a kopogó hang onnan jön. Ahogy a szemem hozzászokik a sötéthez,  megpillantom Blacket, ahogy a kanapén, ülödégél, lazán a karván támasztva kezeit, "gyengéden" rúgdosva az asztalt előtte. A szemei világítanak, ami jelenelg az egyetlen dolog, amit jól látok, annak ellenére, hogy majdnem háttal van nekem. Ez komolyan képes bárhova úgy leülni, mintha egy herceg lenne az arany trónon. Gyorsan rájön, hogy ott vagyok, így, megszüntetve a rúgdosást, a válla felett hátranéz. 

- Ah... elnézést. - szabatkozik, végül, miután pár másodpercig, csak nyugtatja rajtam lángoló vörös szemeit. 

- Valami baj van? - kérdeztem halkan. Aggódtam érte, és ahogy észrevettem, csak akkor világít a szeme, ha használja az erejét, vagy ha mérges. És ezek közül nekem egyik sem jó. 

- Semmi. - válaszolja egyszerűen, mire karba teszem a kezem.

- Ezért üldögélsz itt a sötétben hajnali 4-kor, igaz? - kérdeztem szarkasztikus hangon, mire a Tv-re bökött.

- Eddig nem volt sötét, Tv-ztem. Most fejeztem be az összes filmet amit meg kellett néznem. - felvontam a szemöldökömet, mire int, hogy mindjárt elmagyarázza. - Megnéztem  Davis Stransford összes filmjét. - jelenti ki egyszerűen, mire leesik az állam.

- Az legalább... 10, ha nem számítjuk a mellékszerepeket... mi..miért? - hitetlenkedek, össze vissza kicsit közelebb menve hozzá. 

- Ismernem kell az ellenséget. És ennek a legjobb módja, ha felmérem, milyen karaktereket hoz, és hogyan. Micsoda pojáca.. démon létére, színésznek... - teszi hozzá mogorván.

- Milyen ellenséget? Black nem vagy egy kicsit paranoiás? Értem én, hogy keményen kezdted a karriered, de biztosítalak, hogy Davis nem akar bántani. Remek színész fajától függetlenül, és remek ember is... már amennyire az... érted? - Hirtelen felkapcsolódik a villany, mire ijedten nézek körbe. 

- Ugyan, már láttál már hihetetlenebb dolgot tőlem, ne ájulj el. - vágja oda kicsit durván, mire bólintok. Nagyon gondterheltnek és idegesnek tűnik. Pedig majdnem mindig rideg, és komoly.  - Nem attól tartok, hogy bántani akar... amúgy sem képes rá. - vonja meg a vállát. 

- Jaa hogy az a bajod, hogy elhívott magával... hidd el, minden csoda 3 napig tart. Nyílván mindenki meglepődött, hogy kivételesen, nem egy prostit tartassz magad mellett, ráadásul, hogy nem ettél meg, ezért most egy hétig, mindenkit érdeklek, főleg, hogy milyen mágiát alkalmaztam rajtad. El fog múlni. Nem akar tőlem semmi mást. - magyarázom, mire halkan felnevet, ahogy engem néz. 

- Többek között, a naiv ártatlanságodat is szeretem benned. - elvörösödök, mert mérgesnek kéne lennem, hisz megint gúnyolódik, másrészről, mindig meglep a hirtelen "vallomásaival".  

- Te reagálod túl. Nem minden démon ellenség és nem minden férfi, aki kedves velem , veszélyes.  - nevetek fel, mire kinyúl felém, és a kanapéra ránt. A hirtelen egyensúly vesztéstől meglepődök, de már megszoktam, hogy nem kér meg vagy iylesmi, ami nem állítaná meg a szívem. mellettem ül, ahogy félig felém támaszkodik, és a szemembe néz, én pedig lélegzet visszafolytva figyelem, mit tervez. 

- ne találkozz vele többet. - kéri halkan a fülemhez hajolva.

- Ez hülyeség, imádom őt, szeretnék vele találkozni ha van rá alkalmam! -  morgom zavartan. 

- Azt akarom, hogy egyedül rám gondolj. Nem bírnám elviselni, ha mást szeretnél. Még a gondolatot sem szeretem. - legszívesebben megígérnék neki bármit, amilyen komor, és szomorkás a nyugott mély hangja.  De nem lehet, mert így nem élhetem az életem, és ő sem teheti. 

- Black... tudod hogy... khm... szeretlek. - nyögöm ki végül - és amikor azt mondom szeretem azt a színészt, máshogy értem. - folytatom vörösen. - Senki másnak nem engedném, hogy rángasson mint egy rongybabát, vagy, olyan hülyeségeket mondjon és csináljon mint te. - nézek végül a szemébe, mire elmosolydik, halványan. 

- Nem akarom utálni a dolgokat amiket kedvelsz, de féltékeny vagyok... csinálj vele valamit. - jelenti ki, mire elmúlik az érzelgős pillanatom. 

- Mond, kedves 4 éves, miért NEKEM kéne nekem csinálnom valamit azzal, hogy TE féltékeny vagy. - kérdezem hitetlenkedve, mire gonoszul elmosolyodik.

- Mert egyedül így állíthatsz meg benne, hogy fizikailag intézkedjek, hogy ne találkozzhass senki mással... - utálom... esküszöm utálom!

- Szörnyű vagy... utállak... hüyle kisgyerek.. az vagy! - motyogom össze vissza mérgesen.

- Megbízható forrsból tudom, hogy szeretsz. - mutat rám, arogáns mosollyal. 

- Vissza szívom! ÓVodás... - morgom, megpróbálva belebokszolni a mellkasába, de könnyedén elkapja a kezemet. 

- Nem én vagyok az aki még két teljesne ellentétes, és alapvető érzést sem tud megkülönböztetni... - nevet fel, tovább húzva az agyamat, de hirtelen megnyugszom, ahogy átsuhan a fejemben egy gondolat. Szeretném, ha örökre így maradhatnánk... talán sokkal rózsaszínebb, normálisabb lennék én, és a helyzet, meg a szerelmünk is, ha nem veszekednénk folyamatosan... de azt hiszem már képtelen lennék lenni, enélkül az idióta, arrogáns démon nélkül élni. Azt hiszem, én vagyok az, aki még a gondolatát sem bírná elviselni, hogy másba szeret bele, a másik. De ezt soha, de soha, nem fogja Black megtudni.. legalább is tőlem nem. Hirtelen látom, hogy oldalra dönti a fejét, és elvigyorodik. 

- Az aranyos, nem egy fogalom arra, amilyen ez volt... hiper.... nagyon aranyos? Van ilyen? Tudod, nem az, a kismacska aranyos, hanem, az az elolvadnak az emberek aranyos. - magyarázza, összeborzolva a hajam. 

- HA MÉG EGYSZER BELENÉZEL A FEJEMBE AKKOR....! - ugrok rá mérgesen, mire eldől hátra a kanapén felem együtt, így a mellkasán landolok. 

- Akkor mi lesz kicsilány? - kérdezi kihívóan. 

- nagyon mérges leszek. - mondom kis gondolkodás után.

- Most nem vagy az? - kérdi felvont szemöldöökkel. 

- De még sokkal jobban... És ha egyszer mérges leszek, akkor nem bírom abbahagyni a beszédet... - hirtelen felül, és a hosszú mondandómat, egy csókkal szakítja meg. Kikerekedett szemekkel ézek előre, majd lassan lecsukom a szemeim, ahogy ajkai megnyugtatnak. Mikor elhajol kissé, elmosolydik, és a fülemhez hajol, mialatt, én levegőt sem tudok venni.

- Jé.. abba hagytad.