32. álom?
Felkelek, elkészülök, fogatmosok, annak ellenére, hogy nem reggelizek, és elindulok iskolába. Alul vagyok öltözve, annak ellenére, hogy december közepe van, és esik a hó, rajtam egy vékony fekete pulcsi van csak. Nem zavar a hideg, sem a hó. A sok karácsonyi dísz annál inkább. A sok pár akik együtt sétálgatnak. majdnem egy hónap telt el azóta... azóta hogy ő.. mindegy. Nem mondom hogy rendbe jöttem. Nem hiszem hogy ez olyan dolog, ami idővel jobb lesz. Vannak sebek amik sosem gyógyulnka be, és minden kicsi dolog újra és újra mélyen felszakítja őket. Mikor beérek, halkan köszönök, és leülök a padomba, és zenét hallgatok. Minden napom ilyen. Nem beszélgetek senkivel, pedig talán azt kéne. Tovább kéne lépnem. De nem tudok és nem akarok. Bármit megtennék, hogy visszahozzam. Hogy mellettem legyen. Hogy felidegesítsen. A hiányába lassan belerokkanok.
- Nem akarok zavarni de... - hallok meg egy ismerős hangot... Dave. Végülis neki köszönhetem Blacket... is. - Tessa, kezdessz nagyon aggasztani. Lefogytál még jobban, pedig mindig nagyon vékony voltál... nem beszélsz, nem is tudom hogy láttalak e mosolyogni... - hangja őszintén aggódó. Magamra akarok erőltetni egy mosolyt, de nem tudok. elfelejtettem hogyna kell mosolyogni.
- Megvagyok, ne aggódj. - mondtam gyenge hangon, egyik fülesemet kivéve. Kipllantok az ablakon, a hóesésbe. Tessa... milyen régen használták ezt a becenevemet.
- azon gondolkoztam, hogy esetleg, nem adnál e még egy esélyt.. mármint, teljesen összezuhantál, és rossz nézni, milyen boldogtalan vagy.. rám támaszkodhatsz... mint azelőtt. - hangja kedves. Nem szólok semmit, felállok mielőtt visszautasítanám, és lépek egyet hátra, mert úgyis a szekrényemhez kell mennem, de nekiütközök valaki mellkasának. az illata arcba csap, és egy pillanatra megdermedek. Elkezdek remegni. Álmodok megint igaz..?
- Köszi Dave az ajánlatot, de eléggé elfoglalt lesz Vanessa mostanában. Sok megbeszélni valónk van. - ahogy meghallom a hangot a szám elé kapom a kezem, és valami fura lihegés és sírás közötti hangot adok ki. Ha álom is... ezt most át akarom élni.
- Ha megfordulok... és te vagy az... lehet hogy megáll a szívem. - jelentem ki elcsukló hangon. hogy sétálhat vissza az életembe... így? nem mintha nem ezért adtam volna az életemet is, de akkor is, ez most feldolgozhatatlan.
- Akkor semmi esetre se tedd kicsilány.. - a hang lány és nyugodt, érzem, hogy kissé lehajolt hogy a fülemhez érjen ajka. Dave bólint egyet, elhúzva a száját, és vissza ül a helyére. Lassan elkezd hátrálni, és engem is magával húz, kia folyosóra, majd az udvarra. Érzem au ujjait a csuklómon. Megint. Nem is hiszem el. Halott... egy hónap... egy teljes hónap.. megáll egy helyen ahol már senkit sem látok, és szembe fordul velem. érzem hogy sírni fogok, ahogy meglátom az ismerős arcot, és a mélyvörös szemeket.
- Megértem ha, összeszedted az életed, és nem akarsz látni többet... csak azt akartam hogy tudd.. hogy én.. - mielőtt befejezné belevágok.
- Mi tartott ennyi ideig? - ölelem át teljes erőmből, amitől láthatóan meghökken. - Soha többé ne menj el, kérlek. - folytatom a hangom a könnyektől elcsuklik. a fekete ing, az ismerős illat, a kezek a hátamon. Itt van... előttem. Ő az... él..
- Az emberi testem súlyosan megsérült, leálltak az életfunkciói. nehéz volt rendbe szednem, mert csak kevés erőt tudtam használni hozzá, hogy ne találjon meg senki.. - magyarázza, egy kezét a fejemre téve. Pár percig csak csöndben ölelkezünk. Megpróbálom elhinni hogy újra itt van, hogy ő az, és reménykedek hogy nem álmodok. Mikor végül elengedem, felpillantok rá, és szipogok még egy kicsit.
- Elmentem a lakásdoba és... és azt kértem. Ne légy halott. - mondtam halkan, mire mintha egy rossz emléket idézett volna fel, kicsit keserű lett a mosolya.
- Hallottam... a szobában voltam, amíg ki nem nyitottad az ajtót. - mondta halkan.
- nos... hmm sajnálom..? - törte meg a csendet.
- Nem sokat tehettél gondolom... - mondtam elcsukló hangon. - Nem tudom elhinni hogy itt vagy... nem tudod elhinni mennyire hiányoztál... minden... - suttogom erőtlenül, mire felé pillantok megint, már lehajolt hozzám, és ajka az enyémet érintette.
- Például ez? - kérdezi kihívó mosollyal, mire megkönnyebbületen elmosolyodok, és fel is nevetek egy picit.
- mindent mondtam, nem? Hagy ne részletezzem... - mondtam félrepillantva. Egy pillanatra megint ugyan olyanok vagyunk mint előtte.
