Dark sweet lie

Az ágyban forgolódok. Újra és újra eldöntöm, hogy elalszok, de amint lehunyom a szemem, egy arrogáns hang ismétlődik bennem... "tudom"... Miért mondtam ezt? Ahh... ez... annyira... nem mintha nem erről lenne szó, de nem lehet beleszeretni valakibe mint ő.. mármint mindenki beleszeretne, ezért nekem nem kellett volna... Annyira, könnyen irányíthatónak érzem magam. 

Ezek között a gondolatok között henteregtem ide oda az ágyamban. Az előző nap nem találkoztam vele, mert el kellett intéznie a bulin történteket, így egész nap távol volt. MA este jött haza, de már nem találkoztunk mert én már itt hánykolódtam. Nem mintha, nem viselkedtünk volna egy párként, nem értem miért is akadtam ki azon, hogy hallotta a vallomásom. A  legtöbb lány örülne, ha meghallanák a vallomását, és viszonoznák... én is örülök de... aaah nem igazodok ki ezen. Két külön világból jöttünk, és nem feltétlenül kívánja megosztani velem az övét. Amikor mással kellett andalogni romantikusan, az átlagos volt és könnyű, viszont mellette ellazulni, nehezebb mint egy emeltszintű matek érteségi...pff. Gondolataim folyamát az szakítja meg hogy kivágódik a szobám ajtaja. Sötét van bent is, és a nappaliban is, így csak két vörös szemet látok, amit hihetetlenül  mérgesen lángolnak. 

- NEm alutam egy percet sem, 2 napja. - kezdi a mély, és reszelős hang, megszokva a sötétséget, lassan kirajzolódik, ahogy kimerül Black az ajtókeretnek támaszkodik, és azt töri el majdnem helyettem. -Viszont 3 órája azt hallgatom, hogy az ágyon össze vissza csikorog, meg nyekereg... - hangja folytott, mintha próbálna nem megölni vele. Veszélyes egy ember ez, mikor felébresztem... Kicsit megremegek. 

- Én... elnézést. - elfelejtettem milyen jó füle van. Hehe, meg fog ölni azt hiszem. 

- Mondd, kicsim, mi a franc bajod van?! - nem úgy érzem mintha a megfelelő alkalom lenne ez, megtárgyalni bármit is. 

- Hmm... mit szólnál, ha visszamennél aludni. MEg se mozdulok többet, ígérem.. - ajánlom egy mosollyal, remélve, hogy kihúzom magam, a fáradt, és tudatát vesztett démon dühe alól. 

- Persze, hogy nem fogsz mozogni... erről gondoskodok is. - ropogtatja meg az ujjait. Hátrébb kúszok az ágyamon. Sosem ütne meg... akkor meg mi a? Lassan, kimért, és ráérős léptekkel indul el felém, majd int hogy mennyek kicsit arréb. Gyorsan engedelmeskedek, mire eldől az ágyam bal oldalán. Azt hittem, hogy rögtön elaludt, de mikor megpróbálnék szökni, egy gyors mozdulattal, leránt maga mellé, mint egy plüssállatot, átkarol hátulról. 

- Ne mozgolódj. Most plüss játék vagy. A plüssjáték nem mozog. - morogja a fülembe, mint egy bosszús macska, mire megdermedek. Nem mozog. Értem. A parancsnak engedelmeskedve nem mozdultam, de ez nem jelentette azt, hogy miközben mellkasa hátamnak simult, ahogy az egész teste is, képes lettem volna elaludni. Éberen feküdtem ott, és élveztem kellemes melegét, és illatát, meg próbáltam elmulasztani saját zavaromat. 

 

Reggel, annak tudatában ébredtem, hogy alig egy órát sikerült pihenéssel töltenem. A mellettem fekvő démon, úgy aludt mint a tej, és a tegnapiakból tanulva eszem ágában sem volt itt lenni, mikor felébred, vagy netalán felébresztem. Alvás közben sem engedett ölelése, így esélyem sem volt elillanni. 

- Jó reggelt. - suttogta egy ismerős hang a fülembe. 

- Mondd, mostmár, nem fogsz megölni ugye? - kérdeztem halkan, és óvatosan mire felnevetett. 

- Ah igen... nem bírom ha felébresztenek. - nevet fel, mintha nem lenne ruhadt para amit tegnap este csinált. Elengedett, és felülve kinyújtóztam, majd eldőltem megint az ágyon. 

- Mintha nem aludtad volna ki magad.. - jegyzi meg ördögi mosollyal, mire "ez most komoly?" tekintettel felé fordultam. 

- Nem mondod... - vágok vissza fáradtan és bosszúsan. - Én mozgolódok álmomban, így koncventrálást igényelt, hogy egyhelyben maradjak. Az után amit levágtál az ajtóban, levegőt venni is óvatósan mertem. - panaszolom fejemet a párnába fúrva. 

- Nem bántanálak ébredés után sem... legfeljebb, kevesebb "nemet" hallok meg.. - nevet fel, valószínleg egy emléken amit szerencsére én nem ismerek. A konyhába megy feltételezhetően, hisz meghallom a kávéfőző hangját. Komolyan úgy tart mint egy kisállatot... Ahh... hulla vagyok, és ma meg kéne írnom egy esszét hétfőre... 

Lassan lefolyok az ágyamról szó szerint, hisz nincs kedvem egyetlen végtagomat sem használni. 

- Black! - szólok ki a konyhába, mondjuk addigra már kint vagyok, és lenyúlom a kávét amit feltételezhetően magának csinált. - Nem tudnád használni az agyas képességedet arra, hogy ne kelljen leadnom az esszémet holnap? - kérdeztem boci szemekkel, mire sértődötten a kávéja után nézett. 

- Kíváncsi voltam, mikor kell majd elkezdenem használni az erőmet, különböző dolgozatok miatt... egész sokáig bírtad, azt hittem, az első Tz-nél már hozzám fordulsz... - mosolyodik el gúnyosan, mire felhúzom az orrom. 

- Tudod mit? Felejtsd el. Megírom azt az izét. De ha rossz lesz egyedül a te felelősséged, mert míg te kíválóan pihentél, én alig aludtam egy órát! - mutatok rá mutatóujjammal, vádlón. 

- A legtöbb pár így alszik, sőt nem is mindig alszik, nem az én gondom, ha zavarban vagy miatta.. - vonja meg a vállát, a pult felé fordulva.

- ZAVARBAN??! FÉLTETTEM AZ ÉLETEMET TE SEGGFEJ!  - ordítok rá, mire mint egy sértett macska, ellenőrzi színpadiasan, hogy nem süketült e meg. Megforgatom a szemem, majd ravasz mosollyal felém fordult, a pultnak támaszkodva. 

- Fáradt voltam, de pedig annyit mozgolódtál, mitha éppen a nászéjszakádat töltenéd. - jegyzi meg nevetve, mire elvörösödök. 

- AZért nem bírtam aludni, és ezáltal te sem mert, túl jó a füled. - jegyzem meg az orrom alatt, inkább magamnak mint neki. Hirtelen kiszélesedig a mosolya. 

- Eredetileg nem akartam válaszolni, hogy később utalásokkal az őrületbe kergesselek, amíg meg nem kérdezed, hogy hallottam e, de végül nem bírtam ellenállni a kísértésnek. - amolyan "neked meg mi bajod van, na ne már" arccal néztem rá, elég bosszúsan. 

- Mondd black, te szadista vagy? - kérdeztem kedvesen. 

- Csak veled szemben... - nevet fel. - Valahogy szeretem nézni, ahogy a kislányos zavaroddal küzdessz. - vigyorog, felém lépkedve, és egészen közel hajolva ajkamhoz, mire elakad a lélegzetem, MAjd hirtelen elhajol, és felemeli a kezében lévő bögrét.

- Te tényleg ilyen aljas trükkel loptad vissza a kávét? - kérdeztem majd felrobbanva, megropogtattam az öklömet. Felnevetett.

- Meg fogsz büntetni vagy mi? - nevetett tovább. Arrogáns hülye.  

- Egyszer elég erős leszek, és majd én leszek az akit nem mersz felébreszteni. - húzom fel az orromat elszántan. 

- A tesztedet nem akarod megírni, de a lehetetlen feladatokhoz van kedved... kiismerhetetlen vagy kicsilány. - csóválja meg a fejét. 

- Megint úgy beszélsz mintha az apám lennél .- emlékeztettem, rászegezve a tekintemet. 

- Kicsit úgy kell viselkedjek, hamár egyszer én vigyázok rád... és mivel "nem vagyunk egy pár" ahogy te mondtad, csak "csapat" ez tök normális nem? - kérdezi ravaszul vigyorogva. 

- Elmentem esszét írni... - adom fel a szobám felé idulva, de előtte odalépek hozzá, és megdöntve a kezét kicsit, beleiszok a bögrébe... 

- Ahh koffein... - sóhajtok fel elégedetten - mire kedvesen elmosolyodik és lenéz rám. Megpuszilja  a homlokomat. Meglepő hogy milyen gyengéd tud lenni, ahhoz képest, milyen erős, ás milyen hirtelen szokott mozdulni. Kicsit vörös vagyok, de mikor hátrébb akarok lépni, nem engedi, úgyhogy továbbra is karjaiban állok, ami végsősoron nem zavart.

- Dolgom van... - nyögöm, de nem engd továbbra sem.

- A kávénak ára van, kicsilány...

 

A következő napokban a felhőkben jártam. Ahogy ma is. Még csak 3 nap telt el a szülinapom óta, de hétvége érkezett, és bár kicsit rosszul éreztem magam mikor Black minden reggel, mikor meglátta Dave-et látványosan, elkezdett velem flörtölni ( nem tudom mit vártam tőle...) , de ezen kívül  minden tökéletes volt. A kedvenc démonom, tökéltes fősztjét ehettem, és a szokásos dolgokon kívül nem volt semmi problémám. Kívéve Jennifer... Nem tudtam kiverni a fejemből valamiért, úgy éreztem Black nem mondott el mindent róla, és ez csak még egyel több ok volt, hogy aggódjak miatta. Annak ellenére, milyen hidegen utasította el Black, a szemében láttam, hogy rengeteg érzelem és emlék fűzi a nőhöz, akinek valószínűleg a nyomába sem érhetek. Főleg, hogy én még attól is zavarba jövök, ha szemérmetlenül rámmosolyog, nemhogy olyasmiktől amit valószinűleg, ők nem egyszer csináltak. Black gondterheltnek tűnt, mikor azt hitte nem látom, sokat telefonált, és annak ellenére, hogy mindig velem volt, mintha el sem értem volna őt. Ez a krízis ma, ebben a pillanatban csúcsosodott ki, hiszen jelenleg is meredten állok az ajtóban. Elég halkan jöttem be, mivel azt hittem Black pihen, ahogy reggel szokott. Viszont a hatalmas üvegfal előtt találtam jenniferrel együtt. Ráadásul, inge mellette hever a földön.  A fekete inge. Meredten nézek, és próbálok megmozdulni, de nem tudok egészen addig, amíg Jennifer rám nem emeli vörös szemeit. Ahogy végignéz rajtam, mintha kiolvasna mindent belőlem, és gúnyosan elmosolyodik. 

- Ez rosszul jött ki nem? - nevet fel, mintha kicsit is sajnálná. Mivel ő vett észre először, Black még csak most fordítja felém a tekintetét. 

- Hazaértél ballettról? - kérdezi kedvesen, mint aki nem félmesztelenül áll, szemben a kígyó exével. 

- Talán túl hamar? - kérdeztem folytott hangon. Bár megpróbáltam feltételnálkül hinni benne, és azt gondolni, mindenre van magyarázat, sajnálatos módon, Jennifer elégedett tekintete, és a tudat, hogy sosem lehetek olyan mint ő, erősen összeszorította a mellkasom. 

- Ne zavartasd magad, elmegyek tanulni. - indulok el a szobám felé feldúltan, de hirtelen megállok lépés közben. nem mozdulnak a tagjaim. 

- Te tudsz ilyet? - kérdeztem meglepetten, mire a szekrényhez lépett, ehy új inget keresve gondolom, és megvonta a vállát.

- Én nem, de Jenni igen. - bök fejével az ideges nő felé, aki mintha küzdene. 

- Sokat fejlődött, a befolyásolási képességed.. .- morogja a nő az orra alatt, mira akaratlanul is felkuncogok. - Ha engednéd, én mennék is, úgyis végeztünk már nemde? - kérdezi hihetetlen arrogánciával villantva rám egy mosolyt, majd láthatóan Black elengedi, egyúttal engem is, a démoni nő pedig az ajtó felé indul. El tudom képzelni, milyen könnyű lehet legyőzni bárkit, ha az ő képességét is felhasználhatod saját maga ellen.. 

- Kicsilány, feldúltnak tűnsz, volt valami táncon?  - kérdezi elindulva felém. Nem gombolta még be az ingjét.

- Mostmár soha többé fel sem öltözöl, annyira meghitt pillanatot szakítottam meg? - kérdeztem ellenségesen, mire felnevetett halkan. 

- Először is, szeretném ha te gombolnád be. - áll meg előttem, mire mérgesen nézek rá. 

- Úgy érzem, nem érzékeled a helyzet súlyosságát. - jelentem ki a tekintetemet az övébe fúrva. 

- Nos, el tervezem magyarázni, de olyan aranyos téged féltékenynek látni, hogy el akartam húzni a választ a kérdéseidre. - nevet fel kisfiúsan. Hihetetlenül feszült vagyok, és még ebből is viccet csinált. Ökölbe szorult kezemmel, először le akarom törölni kibuggyanó könnyeimet, de jobb jut eszembe, és ösztönös mozdulattal ütöm meg az előttem állót, de az sokkal gyorsabb sézlelése lévén, egyszerűen felemeli a kezét, és elkapja az öklöm a levegőben. 

- Gyűlöllek! Tudom, hogy neked nem kell aggódnod miattam! Te tökéletes vagy, és ha az egész poklot átkutatnám akkor sem találnék idegesítőbben hibátlan démont, viszont én csak egyszerű ember vagyok. Felbukkan Ms. tökély, aki az exed, és nyíltan közli velem amit úgy is tudok, hogy sosem leszek elég jó melletted! Majd hazajövök és ezt látom! De neked ez továbbra is vicces! - miközben kifakadva ordibálok vele, a könnyek egyre erősebben záporoznak az arcomról, a padlót nézem. Erősen nekifeszülök a kezemmel, de ő könnyedén megtartja egész erőmet, a tenyerét feltartva. A tehetlenség dühe urrá lesz rajtam, és megremegnek a lábaim. 

- Jennifer, a titkárom úgymond... a legutóbbi verekedés miatt volt itt, mert valamit mondanom kellett arról mi is volt az a bálon... mondta hogy nyilatkoznom kell rólad, de felidegesítette, hogy nem akarok, és ahog mega akarta markolni a felsőmet, kitépett belőle ehy méretes darabot... nézd csak meg ha meg akarod... - mondta hátralépve, és kezének feszülő öklömet magával rántotta, így nekiestem mellkasának. Ölelésében, kevésbé voltam dühös, de még mindig szipogtam. 

- Meg kell bennem bíznod... nincs egyetlen nő sem a világotokban, vagy azon kívül, akit magaménak akarnék tudni. Egyetlen egy sem, érted? - kérdezi halványan mosolyogva, fülembe suttogva mély hangján, ami az egyetlen kapaszkodóm jelenleg, vállán kívül. 

- Hogy tudsz ennyi butaságot összehordani? - kérdezi végül hitetlenül felnevetve. - Elképzelésem sincs, midazok után, amit veled tettem, és amit megtudtál rólam, hogy jutottál arra a következtetésre, hogy tökéletes vagyok. - láthatóan jól szórakozik rendellenes gondolataimon, de legalább tudom, hogy semmi nem történt. Vajon miért inkább Jenni-nek hiszek, mint neki? Ennek semmi értelme, abba kell ezt hagynom. 

- o..oké.. - nyögöm ki végre, letörölve a könnyeimet.  - Sajnálom, csak napom óta, nyomasztott, és most meg ez... - mondtam fáradtan, mire kicsit meglepődött.

- Gondoltál már arra, a régimódi, és biztosan hülye módszerre, hogy elmondod nekem ha bánt valami? - nevet fel, mint aki nem hiszi el milyen reménytelenül bizalmatlan vagyok. 

- Mert te eltudod képzelni, ahogy mi az érzelmeinkről beszlgetünk? - kérdezem meg, amolyan "légy őszinte" nézéssel felpillantva rá. Pár pillanat múlva mindketten röhögésben törünk ki, ahogy elképzelem a jelenetet, ahogy MI ketten az ÉRZELMEINKRŐL beszélgetünk.  Mikor abba hagyjuk a nevetést, felegyenesedek. 

- Jó pár vagyunk, hogy egyikünk sem képess beszélni arról ami bántja. - nevettem tovább, a falnak támaszkodva. 

- Kikérem magamnak, én elmondtam, ha zavart valami. - húzza fel az órrát, gyerekesen, mire megforgatom a szemem. 

- Igen, elmondtad nekem, hogy azért vagy rám mérges, mert emlékeznem kéne valamire, amire fizikailag lehetetlenség hogy emlékezzek. - néztem rá az amolyan " most komolyan? " nézésemmel. - Na meg, mikor felelősségre vontál, hogy megcsókoltam azt a srácot aki akkor még a barátom volt... - sorolom tovább a nevetséges dolgait. 

- Nekem mondod? Legutóbb, még magamhoz képest, is bunkón viselkedtm Jinnivel hogy nehogy rosszul érezd magad, erre három nappal később derül ki, hogy majd megevett a féltékenység. - válaszolja egy visszavágó mosollyal. 

- Mindig mindenki a titkárnőjével csalja meg azt akivel együtt él! - jelentem ki magabiztosan, tájékozdva, az amerikai filmekből. 

- De nálunk nincs értelme, hogy megcsaljalak, mert bármikor ki is rakhatnálak a lakásból, ha mással akarnék élni. - tájékoztat. 

- Megint úgy beszélsz velem, mintha egy tudatlan kislány lennék! - emlékeztetem mérgesen, mire gonoszul, de valahogy vidáman elmosolyodik. 

- Nem... - borzolja össze a hajamat, majd az ablak felé indul. - Úgy beszélek veled mint valakivel akit szeretek. - kacsint rám, a válla felett. Bár tudom, hogy a célja 99% -ban az, hogy hihetetlenül zavarba hozzon, sajnos nem tudok küzdeni ez ellen. Kellemes érzés tölt, el az arcomat pedig vörösség.

- Én...is szeretlek. - suttogom, úgy, hogy még én magam sem hallom, és reménykedek benne, hogy nem annyira nagyon szuperhallása van, ami persze naiv volt tőle. Az üvegfelület előtt megállva szemléli a várost, nem reagál, így gondolom nem hallotta. Megkönnyebülten indulok el a szobám felé, mikor hirtelen felnevet megában, majd meghallom, az arrogáns, de lágy hangot.:

- Tudom... 

A nap kellemetlenül, és erőszakosan adta a tudtomra, hogy reggel van, ugyanakkor, lassan rájöttem, hogy nem a nap az egyetlen, aki bejött felébreszteni. Meglepetten nyitom ki a szemem, hisz ismerős illatot érzek. Az ágyam szélén Black ül, a megszokott fekete ingjében, kedves mosollyal figyelve.

- Boldog szülinapot kicsilány. - billenti oldalra a fejét, mire teljesen ledöbbenek.  

- Honnan... tudod mikor van a születésnapom? - kérdeztem meglepetten. Hihetetlenül kellemes érzés töltötte el a szívemet, évek óta senki sem köszöntött fel, még Dave is elfelejtette, vagyis összekeverte a dátumokat...

- Ennél meglepőbb dolgokat is tudok rólad... - nevet fel könnyedén. Hálásan nézek rá, és a legnagyobb meglepetésére, lassan könnyek kezdenek el folyni a szememből. Hihetetlenül boldog voltam. Nem azért mert a szülinap egy akkora dolog. Inkább mert, ezzel az egyetlen reggerrel olyasmit adott, amire senki  sem volt képes.

- Hé, mi..miért sírsz? - kérdezte kétségbeesett ahngon, mint az apuka aki nem ért még a gyerekekhez. Lassan nevetve letöröltem a könnyeimet. 

- Köszönöm. - suttogom halkan, mire megsimogatja a fejemet, mint egy kisállatnak. 

- Egy nap lehet az évben, amikor kedves vagyok nem? - mosolyodik el szórakozottan, mire felnevetek, majd hirtelen elvigyorodik. - Na meg... 18 éves lettél... ami azt jelenti, most már, nem számít bűncselekménynek, ha ilyesmiket csinálok... - vigyora eelárulja, hogy ha most azonnal futni kezdenék, akkor sem menekülhetnék el előle. Visszahanyatlok a párnák közé, mivel mikor megcsókol kicsit meglök. Vörösen, fekszem, a kellemes társasággal együtt, aki mellettem ül. 

- Minden csóknál el fogsz vörösödni a jövőben? - nevet fel, elengedve, és kicsit hárébb hajolva. Durcisan ránézek.

- Valószínűleg... - jelentem ki dacosan, mire elégedetten elmosolyodik.

- Ajánlom is. Nos, mivel nehezen tűrtőztetem, magam, így hogy az ágyban vagy, öltözz fel gyorsan, és egyél valamit, csináltam reggelit. Ma programunk lesz. - jelenti ki felállva az ágy széléről, és ajtó felé indul.

- Black, nem tudod mennyire hálás vagyok, de ma iskola van. - emlékeztetem, hogy hétköznap van.  Játékosan a szája elé teszi a mutató ujját.

- Már hatalmasabb dolgok is próbáltak megállítani, mint egy iskola.. - kacsint, mire megforgatom a szemem. Ma valóban kitesz amgáért, hogy kedvesen és emberien viselkedjen. Bár nincs szükségem rá hogy megváltozzon, a figyelmessége, meghatott. Felöltöztem gyorsan, majd a nappaliba mentem, ahol a kávéját iszogatta. Megettem az isteni rántottát amit készített, majd ragyogó arccal néztem rá.

- Tuddo, hogy nem kell sehova elvinned? Nekem tökéletes, ez az egész, akkor is ha csak itthon vagyunk . - mondtam őszintén. - Nem akarok problémát okozni, tudom, hogy rühelled az embereket, és a tömeget is. - magyarázom mire felnevet. 

- Te is ember vagy... - emlékeztet. 

- Jó hogy szólsz, mert mostanában ezt az apróságot elfelejtettem. - nyújtok nyelvet, megakadt rajtam a tekintete. Megköszörüli a torkát. Ahogy ott ül a kanapén, úgy néz ki mint egy uralkodó. testartása, nézése,  mindene... tökéletes. 

- Ahányszor rámnyújtod a nyelved, nem tudom eldönteni, le akarlak szídni vagy megcsókolni. - vigyorodik el kajánul. 

- Szürke 50 árnyalata komplexusod van, kicsim? - nevettem fel önkéntelenül is nyelvet öltve rá ismét, mire felnevet. 

- Isten ments... - néz engem szórakozottan. - Csak vvalahogy kihívásnak veszem, mikor pimaszkodsz, az egyértelműen előrnyfölényben lévővel. - nyújtja rám a nyelvét, ami (bár magamat nem láttam) valószínűleg 100 szexisebb volt mint ahogy én csináltam. Kicsit vörös lesz az arcom, majd elmosolyodok. 

- Oké, nem csinálom, ha te se... - ajánlok alkut, zavaromat figyelembe véve, mire elégedett mosollyal biccent. 

- Szót értünk mi kicsilány. - most először tűnik tényleg vidámnak. Bár lépésről lépsére próbálok őszintébb lenni vele, és magammal, mindig is távolságtartó voltam, pont vele., és ez nem lehet elég kellemes. 

- Ez a legtöbb párnál, inkább azelőtt derül ki, hogy összejönnek. - mondtam nevetve, mire hirtelen elvigyorodott.

- Bevallod, hogy pár vagyunk? - billenti oldalra a fejét, mire a makacsságom megint átveszi az uralmat.

- Mármint csapat... jó csapat.. - egészítem ki magam, mire kuncogni kezd. 

- Egyszer ráveszlek hogy feladd... és biztos vagyok benne, hogy imádnivaló arcot fogsz vágni. - vigyorog, mikor befejezem a reggelit. - Nos gyere, indulunk. - fogja meg a kezem, és kihúz az ajtón. Ahogy fogja a kezem, és egymás mellett haladunk, eszembe jut hogy ez... tisztára olyan mint egy randi..

- Azért, mert ez egy randi kicsilány. - somolyog halványan, mire én megpróbálom eltörni ujjait, amiket összefont az enyémekkel.

- MIT MONDTAM A GONDOLAT OLVASGATÁSRÓL? - gyerekes vidámsággal nevet fel, és kinyit nekem, egy teljesen fekete autót. Gyönyörű, és újnak tűnik.

- Neked van kocsid?  - vonom fel a szemöldököm. - Tisztában vagy vele, hogy lefutod, akármelyik emberi járművet? - kérdezem hitetlenkedve nézve az autót. 

- De te nem. - int hogy szálljak be, mire engedelmesen leülök, ő pedig a kormányhoz.  - Ezért vettem egyet, úgyis volt egy ilyen színben. - mondja. Miért nem lepődök meg, hogy a kocsi fekete a belseje pedig világos szürke....

- Tudsz vezetni egyáltalán? - vonom fel a szemöldököm.

- Nos... el tudlak kapni, ha ütközünk. - leesik az állam. Mikor ment el annyira az eszem, hogy beültem mellé. Felnevetek. 

- Te őrült vagy. - nevetek hitetlenkedve. Mikor elindul meglepődök rajta, milyen könnyedséggel vezet, annak ellenére, hogy nem tud.. 

Nem tudtam hova mehetünk,  nem igazán ismertem a vársost, sosem volt időm sétálgatni benne. A délelőtött különböző helyeken sétálva , köztük a vidámparkban is, ettünk vattacukrot, és szokásosan szekált, én pedig zavarba jöttem, és így tökéletes párt alkottunk, legalább is a járókelők, így gondolták. Éppen a parkban sétálgattunk, és valami "hihetetlen fontos" dolgon vitatkoztam vele.

- Black. - hallok meg egy kedves és csábító női hangot. Előre nézek, és kikerekedett szemekkel nézek, a 180 magas, hosszú combú nőre, aki legalább olyan tökéletesn néz ki mint Black, csak nőbe. Megfagyok és kellemetlen borzongás fut rajtam végig. Nagyot sóhajt a mellettem álló. 

- Vannessa, ő itt Jenifer. - mutat be a nőnek. Akaratlanul is eltörpülök, a nő mellett, aki valahogy úgy érzem, tökéletesen odaillik Black mellé, hisz olyan emberfelettien szép mint ő maga, és úgy látom, oda is akar kerülni. Megvető pillantást mér rám.

- Kicsim, mennyit iszol, hogy összeszedtél egy emberlányt, és itt andalogsz vele? Ennyire megvisel, hogy külön vagyunk? - lép a nő blackhez arcát két kezébe fogva. "kicsim"? Mit képzel ez? Éktelen haragra gerjedek. Látom, hogy Black megszólalni készül, de megelőzöm.

- Megtennéd... hogy nem érsz hozzá? - kérdeztem halkan, mire a nő felém fordult. Lassan végigmért, majd elmosolyodott. 

- Köszi, hogy eddig itt voltál, kis cafka, de mostmár nincs rd szükség... - jelenti ki sajnálkozó mosollyal. EZ meg?? - Visszatértem. - mondja blackra pillantva. 

- Kár hogy senkinek nem kellessz. - jelenti ki gonosz és rideg hangon Black. Talán akkor volt ennyire rideg velem, mikor először láttam. Azóta soha nem beszélt így. Annak ellenére, hogy Black elutasította, láttam ahogy utolsó pillantásokat váltanak egymással. Ez a nő sokkal többet tud Blackről mint én, és ezt tudja is. Ő  jobb... nálam? - Szeretném ha elntűnnél a szemem elől. Nem az én bajom, ha nem tudsz túllépni azon, hogy nem kívánom igénybe venni a "szolgáltatásaidat". - közli hidegen a nőre nézve. - És ha még egy szót szólsz Vanessához, attól tartok nem direkt, de valamilyen ösztönből, igazítom helyre a csinos kis pofidat. - felizzik Balck szeme, vörösen világítva a nő szintén parázsló szemébe. A nő elfordul Blacktől, és hozzámlép, majd a fülembe súgja:

- Azt hiszed te vagy az első, akivel megpróbál túllépni rajtam? - kérdezi alig hallhatóan, amitől mintha megfagyna  a szívem. - Élvezd ki amíg veled van, mert ő csak egyetlen valakihez hűséges, és az én vagyok. - sziszegi, majd távozik. Hidegség önt el, a kellemes érzések is jéggé fagynak bennem. 

- Mit mondott? - kérdezi Black mérgesen és egyszerre aggódva. - Sajnálom... nem tudom hogy kerül ide. Egy alkalmi kapcsolatom volt, és azóta követ, meg van győződve róla, hogy szeretem, csak eltitkolom... - magyarázza gondterhelten, mire lassan bólintok, üres tekintettel.  Elgondolkozva néz rám, majd lehajol hozzám. 

- Kicsilány, szerinted hogy bírnék ki egy percet is valaki mellett aki legalább annyira seggfej mint én? - kérdezi felvont szemöldökkel, mire kicsit jobban érzem magam. Megbízom benne. És valószínűleg nem ez az utolsó nő aki ilyesmiket fog mondani így hát, meg kell tanulnom hogy bízzak a szavában. 

- HazamehetünK? - kérdeztem kissé erőtlenül, mire bólintott.  Besegített a kocsiba, majd hazafelé indultunk. 

- sajnálom. - szólalt meg végül. - Megpróbáltam összehozni egy tökéletes szülinapot, de tekintve hogy rólam van szó, ez csak szarul sült el. - mondja bosszúsan és gondterhelt arccal. Nem szólok semmit, hisz amit mondani akarok az nekem túl zavarbaejtő. Mikor beparkol, hirtelen inditatásból, rátámaszkodok a combjára, és megcsókolom. Bár ügyetlenül, mivel először próbálkozok ilyesmivel, de mintha megpróbálnék mindent elmondani neki így. Bár nyálas, és szörnyen filmes jelentről beszélünk, azt hiszem mindent sikerült megoldanom... 

- Nézz oda, el sem pirultál... - mondja nevetve, nem engedve hogy elhajoljak. 

- Black... nem kell úgy viselkednek még a szülinapomon  sem ahogy nem szoktál. Nem kell emberibbnek lenned, ezt tudod ugye? - kérdeztem halkan. 

- Hamarabb tudtam, hogy a démonokra buksz, mint te magad...kicsilány.

- Te őrült vagy. - nevet fel hitetlenül Black a nappaliban állva, fura kérdésemen elszórakozva. 

- Ugyan már.... gyerünk. - nógatom, hatalmas szemekkel, mire megrázza a fejét mérgesen. 

- Legutóbb mikor csak az EGYIK KEZEM engedtem átváltozni, te majdnem meghaltál... - csóválja meg a fejét. - Amúgy is, az igazi alakom már biztosan meg kell hogy ijesszen, rosszakat fogsz álmodni... - mosolyodik el kajánul. - Bár megoldhatjuk, hogy ne tudj aludni este... - széledeik ki gonosz vigyora, tekintete pedig könnyedén levetkőztetne, ha ilyen ereje volna. 

- Hogy tudsz te mindenből, ide kilyukadni? - kérdezem vörös arccal. - Gyakorlod? - vonom fel a szemöldököm. 

- Csak egy megoldást ajánlottam fel. - teszi az ártatlant, mire megforgatom a szemem. 

- Black kérlek szépen... nem tudod megoldani, hogy ne nyíródjak ki közben? Tartsd magadban az erődet, kicsit uralkodj magadon. - mondtam önzően, csak magamra gondolva, hogy látnom kell, hogy is néz ki egy démon. 

- Ha átváltozok, ide fog seregleni egy csomó démona  vározsba... olyan macerás... - vonakodik, mire hirtelen meghökkenek, és eszembe jut valami, amit a parti óta meg akartam kérdezni.

- Mondd... te valami nagymenő vagy démon-körökben? - kérdezem, leülve a kanapéra. Ő a nappaliban álldogál, derekát a pultnak vetve, és így figyelve engem. Halkan felnevet.

- Fiatalabb koromban.. nem tudom valahogy 1000, 1500 éve , úgy éreztem, mindenkinek meg kell mutatnom, mennyivel erősebb vagyok... és elég sok értelmetlen balhét rendeztem. Mint a legtöbb tini, kerestem a kihívást, és miután nem találtam senkit, elkezdtem az ilyen nemeseknek tartott rendezvényeken mészárolni... nem vagyok rá kifejezetten büszke, nem mintha sajnálnám a démonok egyikét is, de azóta mindenki megjegyezte a nevem, pedig már eltelt egy kis idő... - magyarázza, elmerülve kissé a komor emlékekben.

- Ne aggódj, gondolom minden átlagos 500 éves tini ezt csinálja... - mondtam halvány mosollyal, mert a tragédia ellenére, nevetséges volt azt hallani, hogy "fiatalabb koromban" úgy ezer éve... ja és te ebbe a pasiba vagy szerelmes... a korkülönbség... nem sok, ugye? 

- Vanessa, gyilkos vagyok... ez nem ijeszt meg? - vonja fel a szemöldökét. 

- Nem vagy te elég ijesztő, hogy bármi is megijesszen benned. - nevettem fel. - Akárhogy is próbálkozol, az elejétől. - nyújtok nyelvet, hirtelen ajkaimra vándorol tekintete, és a szórakozott fénye valami egészen vad és állatias dolgora változik, aminek erejétől szinte hátrahőkölök, és nyelek egyet. Fura borzongás fur végig a hátamon, ennek az egy kicsi pillantásnak a hatására, és teljesen elvörösödök. Tekintetét gyorsan felemeli a szemembe, majd a kanapé másik oldalára, sétál, és elég erősen megragadja a felsőmet, hogy közelebb rántson. 

- Még mindig nem bocsájtottam meg a csókért, amit a szemem előtt adtál Dave-nek. - jelenti ki, amit teljesen értetlenül fogadok. Ez most hogy jutott eszébe. 

- Képzeld bele magad a helyzetébe... hirtelen minden összeomlott közöttünk és.. .- kezdem, de belevág:

- Nem érdekel a helyzete, nem vigyázott rád eléggé, az nem az én bajom. - jelenti ki, mintha nem ő maga manipulálta volna többször is Dave-et. Hangja kemény, és mintha nem kedvelné az illetőt akiről szó van.

- Búcsúnak szántam, és bocsánatkérésnek.. szembe kell nézned vele, hogy az első szerelmem volt! - csapom az arcába, de későn bánom meg hogy ezt mondtam. Megfeszül az álla, és csak még inkább mérges lesz. A blúzom gallérjánál fogva tart, ami nem éppen kényelmes, de nem ez a legnagyobb baj. Visszafogja magát, és tudom, hogy a visszafogott Blacknél nincs veszélyesebb állatfaj... 

- első szerelem... mi? - ismétli meg gúnyosan. - Nincs ízlésed. - közli nyersen. 

- Ezzel inkább magadat minősíted jelenleg... - emlékeztetem, a fél vallomásomra. 

- Én kivétel vagyok, mivel az irántam táplált érzéseid ellen küzdessz... ezért tudom, hogy rossz ízlésed van. - mérgesen nézek rá. Miért kell mindig ilyen gyerekesen viselkednie. 

- Persze, mert ha jól emlékszem, Davel úgy találkoztam, hogy elhívott randizni, te pedig közölted, hogy fel fogsz falni! - vágok vissza mérgesen, és megforgatom a szemem. 

- Mégis, most itt vagy, nem nála, szóval valamit jobban csinálok. A csókot mégis ő kapta... - jelenti ki mint egy kisgyerek akit igazságtalanság ért. 

- Vele nem nehéz közvetlennek lennem...! - próbálom elmagyarázni, azt amit én magam sem értek. 

- Miért, velem az? - kérdezi felvonva a szemöldökét, mire nagyot nyelek. Egy pár másodpercig csak egymást nézzük, de égő tekintete, válaszra kényszerít... őszinte válaszra. 

- I..igen. - nyögöm ki végül. - Igen az! Mindig zavarba hozol, és az előtt tudod mit fogok érezni, mielőtt, elkezdeném érezni! - magyarázom zavartan. - Amikor veled beszélek, sosem tudok normálisan gondolkodni, és hadarok is, meg hülyeségeket mondok! - folytatom kifakadva. - Te bezzeg mindig a beszélgetés tetetjéről nézed a szenvedésem, és jól is szórakozol! - fogása a felsőmön kicsit meglágyul, ahogy tekintete is. 

- Ennek örülök. - mosolyodok el végül kedvesen... ha ő kedves, akkor utána mindig valami szörnyű dolog történik... - Ez csak annyit jelent, hogy Dave-nek gőze sem volt rólad, és zavarba hoz, hogy kiismerem magam rajtad. - nevet fel gonoszul, összeborzolva a hajamat, mire durcisan nézek rá.

- Arrogáns idióta... - morgom az orrom alatt.

- Én is szeretlek.. - nevet fel. Életemben először hallom hogy ezt mondja nekem, mégis... olyan könnyedén tette. A fejem teljesen vörösre vált.

- Sosem fogom megunni ezt az arcot... - vigyorodott el elpirulásomra utalva, egy arrogáns vigyor kíséretében.  Vissza akartam vágni de végül beletörődtem, hogy muszály ezt eltűnöm... mert akármilyen idióta, gonosz arrogáns szörnyű. és kibírhatatlan alak... képtelen vagyok egy percet is eltölteni anélkül, hogy ő járna a fejembe... Ami megőrjít de nincs mit tenni. 

- Ez aranyos volt... - billenti oldalra a fejét, mire elmosolyodok, ami lassan vicsorrá változik, és ökölbe szorul a kezem. 

- Csak még egyszer olvass a gondolataimban, te perverz hülye, és darabokra téplek! 

- Szi... szia Dave.. - kezdem kedves hangot erőltetve magamra. 

- Kicsim hol voltál... az elmúlt napokban? - furán hangzik hogy kicsimnek szólít... már megszoktam a "kicsilány" megszólítást. 

- Beszélnünk kell.. - magyarázom, kicsit megpróbálva kijebb húzva. Szörnyen fáj amit éppen érzek. Ő volt az első szerelmem, a nagy tökély. Viszont én belekeveredtem valamibe, ami sajnos most jobban érdekel, bármilyen őnzőn is hangizk... és belekeveredtem valaki életébe, akit pedig vesztemre szeretek... mrámint... kedvelek. izé.. nah mindegy. Lerázza a kezem magáról. 

- Mondd már mi van... úgy... megváltozott minden közöttünk. - néz rám korholóan,mire egy ideges pillantást lövelek felé. 

- Annak a barna csajnak a kaszinóban nem szájrapuszit adtál igaz? - forgatom meg a szemem mire megremeg.

- Te tudtad? - kérdi végül .- Miért nem mondtad el? Az csak egy félreértés. - erre mérgesen nézek rá.

- Nehéz félreérteni az ilyesmit... - felelem ridegen, mivel tudom, hogy igazából Black miatt tette.

- Mondjuk azt elég könnyű, hogy a haverjaim, pár napja folyamatosan egy másik pasi házából látnak kijárkálni. - böki ki, mire megdermedek. 

- Ez nem az aminek tűnik! - jelentem ki határozottan. - AZért vagyok ott mert, muszály... - próbálom meg elmagyarázni amit nem lehet. Megrántja a vállát.

- Ki az? Tudni akarom ki  miatt romlott meg a kapcsolatunk. - néz a szemembe tüzesen. Felnevetek keserűen.

- Mit érnél vele? - kérdezem halkan. 

- Összeverem, aztán meglátjuk, hogy mennyire akar még szeretőt játszani... újra kezdhetjük... - jelenti ki magabiztosan, mire akaratlanul is nevetésben török ki. 

- Mi olyan vicces? - vonja fel a szemöldökét.

- Kezdek aggódni, hogy összevereted magad. - mondtam végül abbahagyva a nevetést. Próbáltam megbántani, és lekezelően viselkedni, hogy hamar túllegyen rajtam... meg hát vicces volt elképzelni, ahogy dave megpróbálja összeverni Blacket. 

- Kicsim, mintha elfelejtetted volna, hogy a verekedés, az erősségem... - billenti oldalra a fejét.

- Nos az idénglenes lakótársamnak is, de nem vagytok egyszinten. - jegyzem meg gúnyosan.  Felvonja a szemöldökét.

- Mond hogy nem valami birkozó izomagyat szedtél össze... - néz rám mérgesen. 

- Nem...nem szedtem össze... de ez bonyolult... amúgy is, ő nem birkozó...sem izomagy... - mondom értetlenkedve, hadonászva, de nem tudok egy értelmes mondatot összerakni. 

- Ki az? - kérdezi még mégegyszer folytott hangon. 

- Senki... úgy értem, nincs semmi közöttünk. - már a folyosó egyik eldugottabb részén álldogálunk erre az időre. 

- Ebben biztos lehetek? - kérdezi idegesen kissé. 

- Azért lakom nála, mert van valami amiról meg kell egyeznünk... ha meg akarnálak csalni, nem költöznék az illetőhöz... - forgatom meg a szemem... nem nem költöznék hozzá... csak lemennék a gyengélkedőre, és egy félmesztelen démonnal smárolnék... ez sokkal jobb Vanessa! 

- Akkor megmondhatod ki az.. - vonja emg a vállát. Elmosolyodok.

- Apám egyik barátja. - nyögöm ki végül. - A pótapám egyik barátja...- köszörülöm meg a torkom.

- Kicsilány, hoztam neked ennivalót... nem tudtam merre jársz, az osztálytársaid mondták, hogy itt vagy.. - hallom meg Black szórakozott hangját. Megfagyok, és lehunyom a szemem, hogy ne lássam Dave arcát. 

- NAgyon.. nagyon rossz időzítés.. - suttogom magamban. 

- Miért hív így? - kérdezi Dave megfeszült állal. Black felé fordulok segítségkérően, de ő is elég meglepettnek tűnik.

- Zavarok? - kérdezi, egy kcisit sem kisegítve. 

- Igen. - jelenti ki Dave. - Nálad lakik Vanessa? - kérdezi mielőtt megszólalhatnék. Black rám pillant, majd hiába is könyörgök a tekintetemmel, elmosolyodik.

- Igen, nálam. - válaszolja gúnyosan vigyorogva Dave-re. 

- Milyen üzletről tárgyaltok ha szabad tudnom? - megfeszül dave egész teste, ahogy visszafogja magát. 

- Nem tárgyalünk semmiről. Csak szeretem, és szeret ezértnálam lakik... - vonja meg a vállát, mire én ösztönből a falnak verem a fejem. 

- Öhm... Dave... - szólalok meg végül. - Kérhetek egy utolsó dolgot? - kérdezem elgyengülten. 

- Bocsáss meg nekem...- suttogom halvány csókot adva ajkaira, búcsúképpen. 

- Nem Black miatt.. - kezdem. - Hanem... mert nem vagyok hozzád való. Mi nem az álompár vagyunk... én... nem is ismerlek eléggé, hogy együtt legyünk, és nem is akarlak, mert neked valaki más kell... én önveszélyes vagyok, és valahogy egy nagyon fura dolgoba keveredtem bele... egy seggfej minden nap, kipróbálja, mikor fogy el a türelmem, és ütöm agyon egy hatalmas kalapáccsal- ennél a résznél, a drámai mondandóm ellenére, black felkuncogott -, nem tudok már normális dolgokat rajzolni, sem szeretni a normális dolgokat... - hadarom el, mire kissé keserűen náz rám, az exem. - Az a lány aki veled volt még pár hete tényleg remekül megvolt, de egyenlőre az utálat és a szerelem között sem tudok különbséget tenni. - magyarázom fáradtan. 

- Tudom... hülyén hangzik, mintha csak egy szappanoperában lennénk, de ez az igazság.... - engedem el vállait amibe eddig kapaszkodtam, hogy felérjem ajkait.  Úgy éreztem magam mint valami tini dráma főszereplő... jó szarul. 

- Black. - szól utánunk Dave, mikor már kifelé indulok, kedvenc démonom oldalán. - Légyszíves... - gondolom most jön a "vigyázz rá" vagy a "becsüld meg jobban mint én" rész, amilyen filmes ez a jelenet. - Rohadj meg. A kedvemért. - na erre nem számítottam... pedig kellett volna. Válla felett Dave felé fordult, és elmosolyodott.

- Egy pókerpartira felteszem az életem... - villantott, egy "mindig győzök" mosolyt, majd egy isten tudja honnan elővarázsolt "ász" kárnyalapot dobott a földre. Mikor kiértünk sok mindent akartam mondani, de ez volt az első:

- Színpadias vagy, tudod? - kérdezem kissé ellenségesen, mire felnevet. 

- " az utálatot és a szeretetet is képtelen vagyok megkülönböztetni" - ismétli meg amit mondtam. - Te nem szólhatsz be nekem a színpadiasságról... - vigyorog, mire megforgatom a szemem. 

- Könyörögtem neked, hogy ne mondj neki semmi olyasmit, amit végül monddtál... - jelentem végül ki. 

- Máskor.... könyörögj jobban. Majdnem megesett a szívem rajtad, de ha láttad volna a gondolatait Dave-nek... ideges lettem kissé be kell vallani. - vonja meg a vállát szórakozottan. Még egy ideig csipkelődünk, mint a testvérek, aztám komolyra fordítom a szót, ahogy felérünk a laksába. 

- Azt hiszem, tudom mit kéne neked elmondanom.. - kezdem kissé halkan. - De azt hiszem, még küzdök egy kicsit az igazság ellen ha ez neked megfelel így. - jelentem ki elszántan, mire oldalra billentett fejjel lassan elmosolyodik.  - Ez így nincs jól. Nem szerethetek bele valakibe, aki veszélyes, gonosz, és azt élvez ha zavarba hoz... - folytatom egyre vörösebben. 

- Nehogy azt hidd, hogy én egyáltalán bele akartam szeretni bárkibe... - jegyzi meg nyersen, majd megenyhül a mosolya, és tekintete lágy lesz. - De ha egyszer ilyen imádnivaló vagy mikor zavarban vagy, mit tehtetnék? - nevet fel. Ahogy folytattuk az örökös harcunkat ráébredtem, hogy akármennyi nap telik is el, szeretek úgy ébredni, hogy tudom, hogy valahol ott van a másik szobában. Szeretem látni a mosolyát, és akármilyen ideges is tudok lenni tőle, szeretem, hogy mindig tudja mit titkolok el magam elől is. Sokat segített hogy megértsem magam... bár nem sokat segít hogy megértsem őt. 

- Nos, mivel én mint már tudod nem kényszerítelek többbé a maradásra, hazamehetsz...- ahogy kimondja ezeket a szavakat, hirtelen olyan egyedül érzem magam. 

- Tudod.. - fordulok el, hogy ne lássam az arcát. - Nem bánom.. ha még egy kis ideig, megpróbálsz rávenni az eggyességre... - mondom teljesen zavarban, és nagyon halkan. Felnevet, majd hallom hogy közelebb jön. Lágy lehelletét, megérzem a tarkómon, hogy lehajol a fülemhez, és hátulról átkarol. érzem, hogy mosolyog, és ez melegséggel tölt el. 

- Hallani akarom... - suttogja. - Tőled... hiába tudom az igazságot, hihetetlenül szeretném, ha te modanád ki... most az egyszer feladhatnád a harcot, és engedhetnél nyerni... - mondja mosolyogva, mögöttem állva. 

- Én... utállak . - suttogom kedvesen, mire felnevet.

- Nem is te lennél, ha nem ezt mondtad volna... -

Nagyot nyújtózok az ágyban, aminek kellemes férfias illata van. A takaró ami mögöttem van kellemes melegít, de van vele egy fura dolog... van keze meg.. meg izmos felsőteste... meg.. meg... MI? Kipanttan a szemem, és megfordulok, mikor hirtelen szemben találom magam, az imádni való arccal alvó Blackel... hát nem aranyos mikor alszik? 

- Vanessa... - suttogja halkan, de nem nyiitja ki a szemét... Velem álmodna?

- aranyos... - suttogom mint egy fangirl, figyelmenkívül hagyva a tényt, hogy gőzöm sincs miért fekszem egy ágyban vele. Kimászok derekamat átölelő karja alól, mikor megpillantok ajkain egy ismerős mosolyt. Elvörösödök.

- Elhitted hogy alszom? -  vigyorog, mire sértett macska képet vágok. 

- Életedben egyszer vagy aranyos, akkor is színleleled... - sóhajtok csalódotta, mire felül, és mintha nem lepődne meg, hogy egy ágyból keltünk ki, kinyújtózik.

- Mondd, egyetlen drága démonom... - kezdem mézesmázosan. - Mi a francért vagyunk... így? - kérdezem mutogatva az ágyra. 

- Mire gondolsz? - kérdi ártatlanul, mire kezdem elveszteni a türelmemet. 

- ÉBREDTEM ÉN MELLETTED VALAHA MÁSKOR HÍGAGYÚ? - ordítom le a fejét, mire vádlón náz rám.

- Te aludtál el az én ágyamban, szóval magadra vess. - tényleg... de nem olvasni jöttem be a szobájába.

- Lehet egy ágyban aliudni valakivel anélkül is, hogy ilyen.. közel mész.. - fejeztem ki magam enyhén, vörös arccal, mire elmosolyodott, és felemelve az állam,  a szemembe nézett.

- De akkor reggel, nem látnám ezt az imádnivaló arcot... - vigyorog, mire megforgatom a szemem, és visszadőlök az ágyba. 

- Úgy érzem magam mint aki egész este fent volt.. - nyögöm erőtlenül. 

- Megérdemled. - jelenti ki.

- Nem fogod ma sem elmondani, mi a francot tettem ellened, azon kívül, hogy engedtem hogy önkényesen a házadba hozz, naphosszat szexuálisan zaklass, és hogy elég jól kezelem a tényt, hogy a jövendőbeli vacsorád vagyok? - kérdeztem magamra húzva a takarót, mire elkezd felöltözni. 

- elfelejtettél valami fontosat... - vonja meg a vállát, mintha tehetnék róla.

- Még mindig ott a lehetőség, hogy megismételd a beszélgetést.. - ajánlottam fel. - persze csak egy kávé mellett, mert itt helyben visszaalszom. Szórakozottan felnevetett.

- Nos... azt hiszem, úgy is tudod miről beszéltünk, csak... csak tudat alatt. - mintha magát nyugtatná ezzel a ténnyel. - Szóval amíg rá nem jössz, mit kéne nekem mondanod, én úgy fogok viselkedni, mint aki szintén nem emlékszik. - jelenti ki, mire megforgatom a szemem.

- A tipikus példája vagy, hogy a korral nem jön meg senki esze... gyerekes vagy mint egy hatéves! - jelentem ki kimáaszva az ágyból, és az említett kávémért indulva.

- Honnan kéne tudnom mit mondjak... ráadásul ha elhibázom? Mostanában többnyire mérges leszel, ha valamit mondok. - halványan elmosolyodik, mintha nosztalgiázna valamin.

- Ezér nem leszek az. - mondta rejtélyes mosollyal összeborzolva a  hajam. - Könnyedén elmondhatnád amire kíváncsi vagyok, ha őszinte lennél magadddal, vagy velem egyszer is... - forgatja meg a szemét.

- Hmm... mire gondolsz? Arra vagy kíváncsi, amit nem merek magamnak bevallani? Lássuk csak... túl sok gyors kaját eszek... nem pakolom össze elégszer a szobámat... Dave-el nem volt tökéletes a kapcsolatunk... - kezdem el sorolni, ártatlanul, mire megint egy szemforgatást kapok. 

- Nem ilyesmire gondoltam... majd csak rájössz. - áll fel végül.

- Képzeld el, amúgy nagyon érdekes álmom volt! Lehet hogy pont a tegnapi miatt, mikor azt hittem szerelmet vallottál a  lelekemnek. - magyarázom vidáman, mire megdermed és felnéz rám.

- Való..valóban? És mi volt az? - kérdi mintha kicsit ideges lenne. 

- Tök vicces volt... egy sötét helyen voltam, és ott voltál te is.. egy filmvásznon néztük az emlékeimet, onnantól kezdve, mikor találkoztunk. És vicces volt mert feliratozva volt a kép, mintha azok lennének a gondolatok, és elég fura dolgok voltak... mint ahogy az igazi Black is tennél, felhasználtad ellenem ezeket... - magyarázom nevetve, mire mintha feladná a próbálkozást, végignyúlt az asztalon.

- Ahh szörnyű vagy.... - jelenti ki fáradt hangon.. 

- És még nem mondtam a slussz poént... - folytattam, amivel biztos voltam benne, hogy padlóra küldöm.. - a végén, bbeszéltünk valamit, és te azt mondtad szeretsz... olyan volt mint valami romantikus regényben... bár ne aggódj tudom, te sosem csinálnál ilyet, azért vicces volt. 

 - És te mit mondtál rá? - kérdezi hirtelen, mintha izgatná a kérdés. Meglepetten nézek rá.

- Hogy én is... természetesen, mondom, olyan volt mint valami hollywoodi film. - gondolkozom el. 

- Nem is volt olyan... - tiltakozik sértődötten, mire felvonom a szemöldököm.

- Mondd, hogy nem nézted meg az álmom amíg aludtam. - néztem rá fenyegetően. 

- Jobban ismerem ezt az álmot mint te magad... kicslány.. - nevet fel, majd megissza a kávéját, és mellém lép. - De attól tartok, kicsit ellenséges voltam veled az utóbbi napokban... viszont... azt kell mondjam, hogy van egy két bökkenő, amit elfelejtettünk a mai nappal kapcsolatban... - kezdi gonosz mosollyal, mire kérdőn ránézek.

- Mint például? - kérdeztem értetlenül.

- Hogy... hétfő van és kilenc óra múlt... ja és hogy azt hiszem, dave már emlékezni fog hogy együtt voltatok... - Pánikolva riadok fel a tudatlansá édes állapotából. 

- Hogyhogy, azt hiszed?! - meredek rá dühösen. 

- Lehetséges, hogy mivel mérges voltam, ezért feloldottam a memóriájáról a varázst... khhm.... hogy legyen egy kis nehézséges... - megforgatom a szemem. 

- Tisztázzuk, azért vagy rám mérges, mert nem emlékszek arra mit kéne neked mondanom... de nem mondod, el hanme megvárod míg rájövök, arra amire nem emlékszem? - vázolom röviden, mire lassan bólint.

- Pontosan! -

A vacsoránál üldögélek, nagyon kialudtam magam a bálon, így vidám vagyok, Blackel ellentétben, aki mintha csak idegesebb eltt volna mióta felébredtem. 

- Azt hittem... örülni fogsz hogy jól vagyok... - mondtam halkan megtörve a csendet. - Tudom, hogy csak a vacsora vagyok számodra, de akkor is ez... kicsit kegyetlen nem gondolod? - kérdeztem szelíd mosollyal, mire rámemelte tekintetét. 

- Kegyetlen mi? - mosolygott magában, mintha valami olyan közös viccen mérgelődne amit én nem ismerek. - Tudtam, hogyha elkövetem a hibát, hogy nem előlegbe kérem a dolgok árát, így járok... - mondja színpadiasan sóhajtozva, majd mikor befejezem az evést, elveszi előlem a tányért.

- elmondod miről beszéltünk? Olyan izgatottnak tűntél... és végre mosolyogtál, amit ritkán teszel azóta, hogy felhoztam a bált... - panaszolom, felülve a pultra, hogy ne tudjon elfordulni tőlem, hisz éppen pakolászott, megrándul az ajka, mintha érzékeny lenne a kérdésre, amitől még inkább elkezd érdekelni.

- Semmi fontos... a lelkeddel beszéltem, gondolom ezért nem emlékszel rá. - mondja kicsit komoran, a tányérokat a helyére téve. Aggódva nézek rá. - Mondtam valamit a lelkednek, és arra akartam választ, de elfelejtettem, hogy az embereknek a lelke, a tudatalattija.. - magyarázza, majd hirtelen közel hajol hozzám, és elmosolyodik. Meglepődök, hogy végre jobb kedvre derült, bár tudom, hogy e mögött, csak valami gonosz terv lehet. 

- akkor kérdezd meg.... most. - nyelek nagyot, mivel elég közel van, és zavarban vagyok tőle, ahogy mindig. 

- Tudni akarok pár dolgot... és mivel ma ravaszul megszívattál, ezért most megbüntetlek érte... - kezdi, a pulton letámaszkodva a lábaim mellé, ezzel sarokba szorítva engem. 

- Láthatólag, másokkal sokkal nyitottabb vagy... félsz tőlem? - kérdi egész közel hajolva, mire nekilapulok a falnak. 

- Én.. nem! - nyögöm zavartan, mintha vallatna. 

- Akkor esetleg zavarlak? - folytatja, kíméletlenül, célozgatva a valóságra, amit nem akarok beismerni.

- N..nem... - vallom be. - De hát... - kezdem el halkan. - ... Nem értelek! Miért akarsz megbüntetni? Nem csináltam semmi rosszat! Azt hittem... valamiért amióta felébredtem úgy érzem, többet tudok rólad egy kicsivel... hogy megbízhatok benned... mégis... Mintha kizárnál! Miért haragszol ennyire, nem csináltam semmi! - folynak le könnyek az arcomon, az értetlenség, és a tehetetlenség dühe miatt. Meglepetten húzódik kicsit hátrább. 

- Nos... eléggé... számomra nehezen kezelhető helyzetbe kergettél, mikor beszélgettünk, a lelkeddel... és meg kell hagyjam, valami olyasmit mondtam, amit nem gyakran teszek... te pedig elfelejtetted. - kikerekedett szemekkel nézek rá.

- Te szerelmetvallottál? - kérdezem emglepetten mire hátrahőköl.

- Ez meg hogy jött?! ÉN ? Neked... ah.. soha. - modnta kicsit gyorsabban, mint ahogy megszoktam tőle. Kicsit fura volt, de azért felnevettem.

- Nos, a filmekben az a dologg amit kevésszer mondunk, és a kemény főszereplő srácnak is nehezére esik, az a vallomás. - nevettem fel, a ponyvaregény lényegét magyarázva, mire mintha kicsit elvörösödött volna. 

- Te elvörösdtél? - kérdeztem felvont szemöldökkel.

- Ha mindannyiszor feltenném ezt a kérdést neked, mikor elpirulsz, már meguntad volna.. - jegyzi meg gonoszul. 

- Nos... végülis látom, nem akarsz erről beszélni szóval, nem faggatlak... - sóhajtok fel.  - De cserébe, mosolyogj... - mondtam felhúzva ajka egyik sarkát, mire meglepetten néz engem.

- Tudom, tudom fura ez tőlem, akit kiakasztassz az arrogáns mosolyoddal, de az is jobb mint ha, így morognál. - nevettem fel kislányosan naivan. 

- Ha már azt tervezed hogy megeszel, legye jó a kapcsolatunk. - mondtam aranyosan, mire megint kicsit fáradtnak tűnt.

- Persze persze... emg akarlak enni.. hogyne... - jegyezte meg alig érezhető szarkazmussal. 

- Tévednék? - kérdeztem, hitetlenül felnevetve. 

- Ah csak menj alundi... ma haszontalan kérdéseket teszel fel.... ráadásul, mind a 20 kilódat egyedül  kellett hazahoznom, és ki sem használhattam, hogy öntudatlan vagy, mert azt hittem hogy halott... - morogja fáradtan. 

- Kettőnk közül neked kéne alundi... apa... - teszem hozzá nyelvet nyújtva. 

- Ne hívj apának ez... kicsit furán jelent meg a fantáziámban... - köszörüli meg a torkát, a mondat végén egy sokatmondó mosolyt villantva rám.

- AHH fordulj fel, oké?  - indultam el az ő szobájába, mivel nem volt kedvem egyedül üldögélni a rajzaimmal.

 

 

- Vanessa kérlek.. - hallok meg egy ismerős hangot. Kissé kétségbeesett, és halk, vagy inkább aggódó? Olyan távol van, végülis mindegy is ki az és mit akar... pihentető ez a sötét... nincs kedvem felkelni. Az élet jelenleg... macerásnak tűnik. De vajon ki szólhatott? 

- Én voltam.. - jelent meg hirtelena  sötétségben egy vörös szempár, majd kirajzolódott Black alakja. 

- Mit keresel itt? Ne mondd, hogy a pokolba kerültem... - nevettem fel. a semmi közepén üldögélve.  

- Nos... a fejedben vagyunk... - lép mellém, és lenyújtja a kezét. 

- Mit keresünk itt? Mi történt? - kérdezem halkan, egy fura kivetítőn figyelve a filmet. Emlékek... 

- Megfeledkeztem arról, mennyire veszélyes rád az erőm és te legyengültél... aztán pedig valami érthetetlen okból kifolyólag, te felajánlottad a lelked... nekem.. - megrázom a fejem... 

 

- Nem hiszem, hogy ilyet tettem. - mondom elgondolkodva. 

- Felajánlottad nekem az életedet... azzal, hogy nem próbáltál meg ellenállni... és azzal, hogy mivel én tettem, nem próbáltál meg életben maradni... - derengeni kezdett valami... 

- Azt mondtam... ha meg kell halnom, azt akarom hogy te ölj meg, de ez... - fordultam felé, mire meglepetten néz rám. 

- Hogy juthatott ilyen ostobaság az eszedbe? - kérdezi mérgesen. 

- Várj! - mondtam gyanakodva. - HA én felajánlottam neked a lelkem akkor miért vagy még itt? Elérted a célod, a tied... nem? - hirtelen elfordul tőlem. 

- Nem voltam éhes. - felvont szemöldökkel hallgatom a világ legnagyobb hazugságát. 

- Nem voltál... éhes?  - ismétlem meg korholóan. 

- Ne kérdezgess erről, van nagyobb gondunk is annál, hogy éhes vagyok e. - néz rám sértődötten, mint egy hazugságon ért kisfiú, mire kicsit elmosolyodok. Nem akart... megölni.  Kellemes meleg tölti meg a szívem. 

- Ébredj fel kérlek... - suttogja végül. - Alszol, és nem vagy hajlandó visszatérni a testedbe...  - magyarázza, mire megint a vászonra nézek, amin valamiért az életem pereg éppen.. milyen filmes. 

- Nem vagyok biztos benne, hogy van értelme... - mondtam halkan. Bár nem tudom miért mondtam ezt. Leültem a földre, mikor észrevettem, milyen nagy érdeklődéssel figyeli, a 6 éves kilányt, aki voltam. Ez az emlékem maradt meg a szüleimről egyedül.. mikor a kertben voltunk. Anya imádta a rózsákat. Ahogy némán néztük a filmecskét, lassan felnőtt a régi önmagam... kicsit elvörösödtem, mikor végignéztem vele KETTESBEN, az első szerelmemnek írt gyerekes szerelmeslevél szövegét. Szeme sarkából, szórakozottan rámvigyorgott, more én még vörösebb lettem. 

- Úgy tűni, aranyosnak születni kell. - mondta halkan. - Én miért nem kapok ilyen aranyos levelet? Akarok egyet... - biggyeszti le az ajkait. 

- MAradj csöndben... - utasítom mérgesen, és visszafordulok az emlékeimhez. Jött Dave... a kézenfogva járás, a sok nyálas romantikus jelenet... és a szájrapuszik, ami megerősíthette Black-ben hogy az első csókomat vette el aznap a gyengélkedőn. 

- Mekkora egy seggfejbe tudtál te beleszeretni... - mondja kicsit mintha mérges lenne Dave-re. Bár nem értem, de halványan elmosolyodok. Nem tudom pontosan mit érzek Black iránt de... mégis ezt mondtam:

- Valahogy a seggfejekbe zúgok bele... nincs mit csinálni. - mondtam kiismerhetetlen mosollyal, mire torkána akadt a nevetés. 

- OLyan butus vagy kicsilány... - mondja halk és mély hangon. Most jön a "legviccesebb" része az életemnek. Amikor először láttam meg Blacket... ebbe az emlékekbe sajnos rengeteg gondolat is belekeveredett, amit  a szemét agyam, szépen feliratozott. Ez emg mi? XD "Mintha rosszfiúnak öltözött volna", " Gyönyörű de gonosz vonások", "teljesen zavarban vagyok ettől az arrogáns alaktól" és társai. Arcom egyre vörösebb lett... istenem, miért kell itt lennie? 

Elmosolyodott.

- Mindig tudni akartam mire gondoltál, miközben azt az imádnivalóan zavart arcot vágtad... de voltam olyan kedves, és nem néztem bele a fejedbe, így sosem tudtam meg. - nevet fel, rám villantva egy vigyort, amivel jelzi mennyire kiszolgáltatott vagyok neki, így hogy tudja, hogy elsőre is teljesen lenyűgözött.  Jött a táncparkettes jelenet... majd sorban az összes... a rajz, és mikor meglátogatott... majd mikor hozzáköltöztem. Rájöttem, mennyi dolgot tett értem végig... így hogy végignézhettem egy filmen rájöttem, hogy számtalan alkalommal mentett meg. 

- Nem megyek vissza, amíg el nem mondod, miért nem ettél meg. - jelentem ki komolyan a szemébe nézve. 

- Miért, azt akarod, hogy megegyelek? - tér ki számomra túl látványosan, a kérdés elől. Felállok, és közelebb sétálok hozzá. 

- Mondd el. - mondom kedvesen. 

- A lelked egy kicsit más mint te magad... - mondja halvány mosollyal. - Nos, a választ valószínűleg tudod... nem vagyok a vallomások nagymestere... konkrétan még sosem csináltam ilyet, szóval, tehetnénk úgy mintha kimondtam volna? - kérdezi kicsit zavartan felnevetve... élvezem hogy végre nem én vagyok zavarban.

 - Ne is álmodj róla démon.. - nevettem fel, gonoszan. - Most szenvedni fogsz, ahogy én szoktam. - a bosszú édes mi? Igen... 

- Szeretlek. - mondja ki végül egyszerűen, egy arrogáns mosoly kíséretében, az ujját a szája elé téve. - De most én is hallani akarom... csak nem itt. - vörösen bólintok. Lehunyom a szememet. 

- Istenem, ne csinálj ilyet többet... - ölel magához valaki, mikor kinyitom a szemem. Black...

- Mi történt? Hol vagyok? - kérdezem, mire a fülemhez hajol. Elvörösödök. 

- Hallani akarom.. most. - mondja mire én értetlenül nézek. 

- Mit? - kérdezem ártatlanul... - Sokáig voltam eszméletlen... gőzöm sincs mi történt, de úgy érzem, mintha egy nagyot aludtam volna! - nyújtózok ki vidáman. - Utoljára arra emlékszem hogy elestem a bálteremben... de te miről beszéltél? - kérdezem kedvesen. Bár midnig fehér a bőre, most sápadtnak tűnik, és kissé olyannak, mint aki nagyon közel van hozzá, hogy összetörjön valamit.

- Azt... azt akarod mondani, hogy nem emlékszel semmire, a beszélgetésből, amit 2 másodperce hagytunk abba? - mondja, fojtott haraggal a hangjában. Kicsit félve megrázom a fejemben. 

- BeszélgettünK? - kérdezem óvatosan, mikor látom, hogy megmaszírozza a halántékát. 

- Felejtsd el... - 

- Wow, wow, wow.. - lelkendezek, némán tátogva, mikor a hatalmas terem bejáratánál vagyunk. Azt hittem, hogy ez tényleg nem egy emberi bál lesz, de tévedtem. Milyen gyönyörű nők... milyen rövid ruhák... khhm.  Vörös szemek mindenütt, de mikor betoppantunk a terembe, egyszeribe, mozdulatlan lett az egész társaság. Nem értettem mi van, Black csak elindult befelé, mire a többiek lassan tovább folytatták amit eddig csináltak. Nem vontam kérdőre, inkább követtem. Nem tűnt kifejezetten jókedvűnek, mintha folyamatosan koncentrálna. 

- Izé... kérsz, egy.. italt? - szólaltam meg végül, mikor végigfurakodtunk a tömegen. Csalódott voltam, mert a képzeletemben, ez a bál arról szólt, hogy egy csomó ismeretlen dolgot látok, vagy esetleg táncolunk...

- Nem... most nem. - utasított el ridegen. Mi baja van ma? Nem értem én ezt. Hirtelen egy platina szőke rövid hajú srác jelent meg előttem. Fehér bőrével összeillet halvány haja, és vöröslő szeme. 

- wow, kikkel nem lehet összefutni egy ilyen unalmas partin? - mosolyodott el halványan, mikor Black ellenségesen nézve őt, válaszra nyitotta a száját, leintette a démon, ahogy black szokott engem. 

- Nem rád gondoltam, hanem a kivételes emberlányra... - nézett a szemembe. Zavarban voltam kissé, de elmosolyodtam.

- Esetleg elárulod a neved, akkor nem kell emebrnek szólítanalak... - nevetett fel kedvesen amin meglepődtem. Ki lehet ez?

- Vanessa. - hallottam meg mellőlem, egy rideg hangot. - A neve Vanessa. Örülünk a találkozásnak. Jó mulatást. - mikor mosolyogva Black felé pillantottam megfagytam. Nagyon...ijesztő... nem akarom soha magara haragítani... 

- Vanessa... megtisztelsz egy tánccal? Ha már az emberek világában vagyunk. - nyújtotta ki felém a kezét. Hátha tőle megtudhatok valamit. Black már éreztem, hogy kezd kiakadni, de nem volt kedvem mellette maradni, mivel nem tudtam sehogyan sem kideríteni mi baja van. 

- P..persze.. - nyögtem végül ki, mire győzdelemes mosolyt villantott. Elfogadtam a kezét, és lassan a táncparkettre vezetett. 

- Ilyen lélekkel, idejönni, nagyon veszélyes, kishölgy... - mondja lágyan, miközben óvatosan vezeti a táncot. Ha össze kéne hasonlítanom mozdulatait Blackével, akkor ha azt vesszük hogy "Lord Davied" egy tigris, akkor ő egy kígyó, ami lágyan folyt meg. Micsoda metafórák... Mozdulatai sokkal emberibbek voltak, akármennyire is démoni volt a megjelenése. Illedelmes volt, és semmi gonosz mosoly, semmi gúnyolódás... fura.

- Azt mondják, problémák vannak az ösztöneimmel, ilyen téren.. - mondtam halkan, halvány mosoly kíséretében, mire felnevetett. - És... azt tervezed tánc közben, felfalsz? - kérdeztem, mintha ez olyan kis könnyed téma lenne. Jól szórakozva elmosolyodott. 

- Nincs kedvem összetűzésbe keveredni, a dobbermanoddal... - bök mosolyogva Black felé az állával. 

- Akkor miért kértél fel? - nevettem fel hitetlenül. 

- Hmm.. mert szórakoztatónak tűnsz... és mert mindenki kíváncsi ki lehet az akit a híres Lord, nyilvánosság előtt is maga mellett tart, nem csak az ágyában.... - suttogja a fülembe, mire teljesen elvörösödik. 

- Én nem vagyok az ágyasa! - jelentem ki határozottan, majd eszembe jut, hogy a szerepem szerint igen. - Mármint... én több vagyok... remélem.. - mosolyodtam el kedvesen, mire nyugtázta. 

- Szóval, ha ilyesmit csinálnék, szerinted érdekelné? - hajol köel ajkaimhoz. Megdermedve figyelem mit művel. - Ugyan, felettébb szemrevaló teremtés vagy, főleg egy emberhez képes... de biztosítanalak kell, Black csak a lelked miatt van melletted. Ha nem lenne ilyen különlegesen ritka, már rég kitépte volna, téged pedig eltesz lábalól... - suttogja gonoszul ajkaimra, mire, kicsit összeszorul a szívem.

- Tisztában vagyok vele... - mondom folytot hangon. Talán ez igaz de... már így is többet tett értem, mint akárki eddigi életemben. Ha valaki megöl, ha választani lehet, Black legyen az.

 Felvonta a szemöldökét, és elismerően biccentett.

- Valóban szórakoztató egy lány vagy... - suttogja, majd érzem, hogy ajka az enyémhez ér, de csak egy pillanatra. Lehunyom a szememet, mert valami hirtelen indulat érkezik mellém. Mikor kinyitom, szemtanúja lehetek, ahogy orrbaverte az előttem állót. Szemei égnek, és legnagyobb meglepetésemre, az egyik keze körül sötét köd gomolyog. Fogai élesek, és alig, de vicsorít, a férfira.

- Szemét.. - morogja a földre esett démon, vérző orrát tapogatva. Nem értem miért csinálta ezt. - Hozzá sem nyúltam a lelkéhez nyugodj le! - mordul fel, és visszaüt, de black olyan nyugodt arccal kerüli ki az ütést, mintha csak velem verekedne.  Hirtelen az idegen démon ajkaira gonosz mosoly kúszi, felismeréssel vegyülve.. - Lehetséges, hogy nem a lelkéért aggódsz? - vigyorog, mire meglepetten látom, hogy Black még mérgesebb lesz, de arca halványan vörös. MI a...? Elvörösödött volna? Nem..nem az nem lehet. 

- Nem akartam ide eljönni, mert gyorsan felfordul a gyomrom, az olyan egyszerű életformáktól, mint te. - jelenti ki hidegen. - Régóta nem rendeztem vérfürdőt ilyen rendezvényeken, de gondolom, te is emlékszel, milyen volt mikor megtettem. Ne dühíts. - néz megvetően lefelé. Sötétség kavarog körülötte, és hirtelen olyan sírhatnékom támad. Lassan elhátrálok a jelenettől. Megremeg a lábam. Mikor Black használja az erejét, mindig hamar elgyengülök.. vicces milyen hamar belehalna egy ember abba, amit heccelődésből csinálnak ők egymással. Egy pár illetőn áttolakszom erőtlenül, de végül elengednek a lábaim és a földre hullok, mire szétugranak a vendégek, így elterülök a hideg csiszolt padlón, megpróbálva nyitva tartani a szemem. Minden homályossá válik. "Ha valaki megöl,  ha választani lehet, Black legyen az" ... érzem, hogy az erő lassan elpárolog belőlem, távolról hallok meg egy ismerős hangot.

- Vanessa! - valaki felemel, ismerős illat. Így sokkal... kevésbé félek. 

- B..lack.. - suttogom, de minden elsötétül körülöttem...

- Én ezt nem veszem fel. - jelentem ki határozottan, égő tekintettel meredve, a jól szórakozó démonra. 

- Pedig ennél már csak durvábbakat ajálnhatok... te akartál démonbálra menni nem én... - vonja meg a vállát, vigyorogva nézve, emnnyire kiakadtam, a ruhától, ami  alég ér a fenekem alá, és ott is már inkább csak egy pókháló takarja el, a hozzátartozó harisnyába bújtatott bőrömet.  Felül egy vékony pántja van, és határesetnyi dekoltázsa.

- Minden démon nő egy kurva, vagy csak ravaszul törvénybe hozták a férfiak ezt a viseletet? - nyavajogtam tovább, mire jóízűen felnevetett. 

- Nos... én egy árny vagyok, és egy ilyen bálon muszály képviseltetnünk az alfajunkat... - magyarázza, mire hirtelen nevetésben török ki.

- Akkor te is, csipkés harisnyában jössz? - fetrengek a röhögéstől, az abszurd gondolatra, mire kissé morgósan, néz rám.

- Akármilyen fura fantáziáid vannak rólam, sajnálattal közlöm, hogy én simán ingben leszek, hisz az emberi világban tartják, ahogy néztem.  - jelenti ki, korholóan rámnézve. 

- Úgy kezelsz mintha a lányod lennék, közben pedig flörtölsz néha, most mégis kinek vannak fura fantáziái? - húzom el a számat, felülve, a földről, hogy kicsit magasabban legyek, de így csak a térdéig érek, hisz az ágyon ül, gonoszul elvigyorodik.

- Valóban? - emeli fel az állam, közelebb húzva magához, mire kicsit zavarba jövök. 

- Flörtölök? Én? Mikor.? - kérdezi ártatlan mosollyal. 

- Az embereknél, az ilyesmi már zaklatásnak is számít... bár a ruhát lárva, nálatok lehet, hogy ezt még férfiakkal is megcsinálnád... - mondom megforgatva a szememet. 

- Nos... nem állítom, hogy olyan gátlások lennének a démonok között, mint közted és köztem, de ha jól tudom, az átlag lányoknak sincsen ennyi gárlása mint neked... - vigyorodik el gúnyosan... 

- Ez csak miattad van! Nekem nincsenek gátlásaim! - morgom makacsul, mire szórakozottan, felemeli a szemöldökét.

- Szóval csak velem szemben vannak? Milyen szerencsétlen vagyok... - nem tudom letörölni a vigyorát. - Bár élvezem a macska egér játékunkat, szóval nem bánom, ha ennyire zavarba jössz, kicsilány... - mosolyog arrogánsan.

- Már megint! - értem tetten. - "kicsilány"... miközben... iylesmikről beszélsz... - mondom vádlóan. Nem mintha nem tudnám, hogy egy oka annak, hogy biztonságban érzem magam a közelében, az az erős apakomplekszusom miatt van, ami pedig a halott szüleimtől eredeztethető....  és hogy a pótapám, sosem igazán mutatott érdeklődést az iránt, hogy élek e még vagy nem. 

- Úgy vettem észre, hogy nem zavar, hogy így szólítalak, és az én pár ezer évemhez képest, valóban kicsi vagy. - jelenti ki, megvillantva vörös szemét, ezzel kicsit fegyelemre parancsolva, úgyhogy összehúzom magamat. 

- Ekkora korkülönbséggel, fel is jelenthetnélek, azért mait éppen csinálsz. - mosolyodok el halványan. 

- De csak akkor tennél ilyet, ha ki akarnád vívni, a haragom, vagy ha megint le akarnál vetkőztetni, és bekötni a sebeimet... - vigyorog, mire elvörösödök. 

- Az egyszeri alkalom volt, és ne hozd fel többet azt a délutánt! - utasítom mérgesen.

- Miért, nem tudod mit kezdj a csókkal amit kaptál? - nevet fel gonosz vigyor kíséretében. 

- Ahj lehetetlen vagy.,. - kaptam fel a ruhát, és a szobámba mentem hogy felvegyem. Megcsináltam a hajamat, és belebújtam a finom szövésű anyagba. Tényleg mint ha csak egy árnyékot hordanék. A ruha jól nézett ki, de képtelenül rövid volt, és a cipő amit hozzá kaptam... hasra fogok esni. Bár legalább nem lesz olyan sok különbség a magasságunk között. Mikor végül elkészültem szégyenlősen léptem ki a szobámból, a szoknya alját húzogatva. Mikor Black megfordult, hiszen eddig a várost nézegette, kicsit meglepődött, nem tudom azon, hogy végül felvettem, vagy azon, hogy nem esek hasra a magassarkúmban, de végül egy elismerő pillantást érdemelt ki a kihívó szerkó.

- Tudod... ahogy az ebédnél mondtam... Te IMÁDSz.. engem, és szegülsz ellen, semmi képpen sem. Egy tudatlan ember vagy, de roppant hűséges. Értve? - magyarázza el a szerepemet mégegyszer, majd bólintok, elhúzva a számat.

- A kövi partin, te leszel az én szeretőm, és akkor nem kell ilyen furán viselkednem. - jelentem ki sértődötten, mire elvigyorodik.

- Nem kell a következő ilyenig várni azzal, hogy a szeretőd legyek... csak egy szavadba kerül. - mondja szemérmetlen mosollya, mire, hirtelen elfog a vágy hogy megüssem, de inkább kipróbálom mennyire bírom az új szereposztást..

- Nagyon kedves tőled.. - köszörülöm meg a torkomat, hogy kedvesnek hangozzon. - Úgy elkényesztetsz... - nevetek fel kedvesen, mire meglepetten biccent.

- Wow... egy egész este erejéig, engedelmes leszel... - kezdi mosolyogva kihúzva az ajtón. - Milyen unalmas lesz...