20. rész Kutya
Tegnap Ádámmal mentünk az utcán, már sötétben, és beszélgettünk. Olyan szomorkás kedve volt.
-Vikivel egyre nehezebb. Ikrek vagyunk, és nem szeretnénk, hogy tudjanak róla, ugye tudod?-kérdezte.
-Körülbelül azóta, hogy meghívtál randizni, igen?-kérdeztem vissza.
-Na. De ő is szeretne ismertebb lenni, de eddig csak én voltam az. És nem szeretném, tényleg, hogy tudjanak róla. Mit csináljak?-kérdezte.
-Szereted a testvéredet? Ha igen, akkor engedd meg neki, hogy ismerkedhessen. Mert látom rajta, amikor nagyobb csoportokra néz, szomorú. Mert ő nem lehet ott, hogy beszélgessen-mondtam.
-Szerinted akkor elmondjuk? Mindenkinek?-kérdezett még egyet.
-Persze. Neked nem lenne jó?
-De, csak a népszerűségemmel is játszok most.
-Tudom, de ez neked is jobb lesz. Lehet, hogy még ennél is népszerűbb leszel-mondtam neki. Ekkor ugatást hallottunk hátulról. Ott volt egy tündérien édes kiskutya. Mindig arról álmodtam, hogy lesz egy kutyám, de nem igazán valósult meg, így nagyon örültem. Kis beagle-border collie keveréknek határolnám be, de nem tudom. Hazavittem, és megkérdeztem a nagymamámat, hogy megtarthatom-e. Igent mondott. Van egy saját kutyám!
-Legyen a neve Virginia-mondta Ádám.
-Miért pont az?-kérdeztem.
-Egy. A neved pár átváltoztatással. Kettő. Van amerikában egy ilyen állam.-adott választ.
-Jó, legyen akkor Virginia.
