Virág élete

Már tegnap tudtam, milyen fájdalmas lesz, de hogy ennyire. Az iskola felé Ádámmal egy szót sem beszéltünk. Még csak köszönni sem volt kedvünk. Viki lehajtotta a fejét, és ő sem szólt semmit. Úgy döntöttem, nem mondok semmit arról, hogy dönthettem volna. Ha azt mondtam volna, hogy forduljon vissza, most ez nem történne meg. De én azt mondtam, hogy valósítsa meg az álmát. Mert ha nem teszi, akkor más teszi meg helyette. és én ezt nem akarom. Soha nem is akarnám. Viszont várom a délutánt. Mivel jön a téli szünet már holnap, ezért kitaláltam, hogy pizsamabulit tartunk, és Viki és Laura is beleegyezett. Viki átjön hozzám, Laurával pedig aközben skype-olunk. Nem lenne ott Laura, de mégis olyan, mintha. És így, mivel holnap már nem kell suliba jönni, ezért addig maradhatunk fent, amíg akarunk. Kivéve Laurát, akinek reggel 9 órakor van egy zeneórája. Bármint gyakorlása. Ott nagyon kemény felvételi volt állítólag, legalábbis Laurát nagyon megviselte. De felvették. És ez a lényeg. Egész nap csak csendesen vártam a délutánt. Nem szóltam senkihez. Addig, míg Viki meg nem érkezett, a skype már elő volt készítve, már csak arra vártunk, hogy Laura elérhető legyen. A buli kellékei ott voltak az asztalon, megminden elő volt készítve, amikor kaptunk egy hívást Laurától.

-Sziasztok! Tudjátok, mennyire hiányoztok?-kérdezte.

-Sziaaaaa!-mondtuk egyszerre Vikivel.

-Mennyire?-kérdeztem egyedül.

-Nagyon. Nem gondoltam volna, hogy ennyire hiányozni fogtok-mondta.

-Ezt búcsúbulinak is terveztem-mondtam.

-Amúgy te is hiányzol nekünk-mondta Viki-Ma nem is beszéltünk egy szót sem senkivel, mert egy szó nem jött ki a szánkon a hiányodtól.

-Tényleg?-kérdezte Laura.

-Igen-mondtam. És estig folytattuk a beszédet. És a ruhák próbálgatását. Meg a sminkelést, és ilyeneket. És 2 órakor sikerült elaludnunk.