Lelki társak - Felismerés
-Amúgy minek mész Kölnbe? - már öt perce a levegőben voltunk és csak meredtünk egymásra.
Elgondolkoztam. Minek is megyek igazán? Ez a gyerek, akármennyire is unszimpatikus (vagy nem? nem is tudom már... ó jajj) sikeresen rátapintott a lényegre.
-Én pszichológus vagyok - próbáltam minél inkább tömöríteni, hogy biztosan megértse amit mondok. Nem volt semmi kedvem újrafogalmazni az egészet.- Egy cég vezetőjének a fia... nos szüksége van rám. és egy kis plusz pénz reményében házhoz megyek. Elméletileg csak egy hétről van szó, utána mehetek haza.
-Értem - és láttam a szemében, hogy tényleg megértette. - és hol fogsz lakni?
-Hát náluk... a cég vezetőjénél - válaszoltam bizonytalanul. Erről még én sem kaptam semmilyen információt.
-Az jó - vont vállat Mate, majd bedugta fekete fülhallgatóját és hátradőlt a székben.
Pár percig némán néztem ahogy halkan szuszog. A haja egyik fele az orrán pihent, másik fele a fülei mögött hátratűrve lógott. Most, hogy jobban megfigyeltem, bal fülében egy ezüstszínű fültágító és három fülbevaló is csillogott, ezek közül az egyik egy csont formájú bifokális fülpiercing volt.
Kis pisis - gondoltam magamban.
-Te hova mész? - kérdeztem hirtelen.
Kivette egyik füléből a fülhallgatót, de a szemei csukva maradtak.
-Tessék? - kérdezte halkan. Éreztem rajta, hogy hallotta, csak hirtelen nem értette a kérdést.
-Hova mész? - ismételtem meg.
-Jaaa... - lelkesült fel. -Dolgozni Kölnbe. Kint tanultam de aztán most megyek haza. Dolgozni fogok.
-Hol fogsz dolgozni?
-Egy... vállalatnál... Automechaniker... ömm... apa is ott dolgozik, nála fogok dolgozni.
-Értem - mondtam szinte suttogva, azzal elfordultam az ablak felé és imádkoztam, hogy ne legyen igaz amit sejtek... vagy talán hogy igaz legyen.
