Jan 24

-Na figyelj! Maradj csendben és igyekezett semmit sem leverni! -szóltam Maxre mikor nagy hévvel az ajtó felé indult, hogy körbe nézzen a lakásban.
-Nyugi Dia olyan leszek, mint egy valódi szellem. -vigyorgott és átment az ajtómon.
-Azt látom. -mondtam magam elé.
-Hogy mondod? -hajolt vissza így deréktól felfelé az én oldalamon volt a másik oldalon feneke pedig a folyosón virított.
-Semmi! -mondtam és kinyitottam az ajtót majd kiléptem mellé-Ez komolyan ijesztő!
-De hasznos. -mondta és elindult anyuék szobája felé-Mekkora ház! És milyen szép. -nézelődött és szinte kivirult az arca. Az ágyra feküdt anyuéknál és figyelte a díszpárnát-Ezen miért lógnak ilyen...rongydarabok? -húzta meg a rojtot.
-Mert...honnan tudjam? Ilyenre csinálták meg.
-De tök kényelmetlen lehet, ha bele akad a fülbevalódba.
-Ezen nem szoktak aludni.
-Akkor mi az értelme.
-Max. Nem vagyok mindent tudó. -indultam ki-Megyek enni, lent megtalálsz.
-AZTA! -hallottam a kiálltást mögöttem mire megperdültem. A víz folyni kezdett a fürdőből. Azonnal befutottam, hogy lássam a házi szellemem, most miben sántikál. Ahogy beértem egy vízsugár talált arcon. Kapkodva vettem a levegőt miközben elfordultam-Max! -kiáltottam rá, de hamar a szám elé kaptam a kezem mert eszembe jutott, hogy csak én látom.
-De durva! Ebben állnak? -bökött a zuhany felé-Bocs. Azt hittem nem jön csak így a víz belőle. Mi ez a nyelv akkor rajta?
-Csupa víz lettem. Tedd azt le!
-De ez mi?
-Max! -a fejemhez kaptam és sóhajtottam. A víz csöpögött a ruhámból és a hajamból is-Az arra van, hogy beállítsa a hőmérsékletet. Nem szabad csak úgy megnyitni a csapot. Most moshatok fel.
-Majd én felmosok.
-Isten ment. Mit mondok anyunak varázslattal mozog a felmosó? Mindjárt jövök. -mondtam és lementem a konyhába.
-Miért kiáltottál kicsim? -nézett rám a sütő mellől anyu-Te csupa víz vagy!
-Láttam egy pókot, le akartam csapni és véletlenül megnyitottam a csapot. Megyek felmosok. -mondtam felkapva a szükséges tárgyakat majd elindultam fel ám akkor trappolás csapta meg a fülem. Rögtön anyára néztem, aki meglepetten fordult felém-Ez mi?
-Én...nem tudom. -nyeltem és a lefelé futó Maxra néztem. Anya letette a rongyot, amivel kivette a combot a sütőből és elindult felém.
-Dia! Képzeld mit találtam. Olyan hosszú izét. Ott volt a wc mellett és...
Anyu elment mellettem én pedig inkább rá fókuszáltam. Kicsit későn érte el az agyam, hogy Max mit mondott azonnal anyu után futottam-Anya! -sikítottam.
Anyu meglepetten nézett rám-Mi az?
-Valami befutott a szobámba. Láttam.
-Hogy?
-Egy egér! -sikítottam és a szoba felé mutogattam.
-Azonnal hozom a partvist! -indult anyu le és mikor hátat fordított a legcsúnyább nézésemmel felé fordultam mire behúzta a nyakát-Ajánlom, hogy jól játszd el az egeret. -suttogtam. Max pedig hevesen bólogatott és már futott is a szobámba. Én a fürdőbe mentem rendet rakni. A fürdőben káosz volt. A wc papír a földön hevert mindenhol és a víz is tocsogott. A tusolóban ismét folyt a csap és jól kivehetően a mosdó is épp töltötte újra a tartáját-Te úr isten.
Aztán hallottam a csapkodást és anya sikolyát, ami egyet jelentett azzal, hogy az egérvadászat elindult. Minél hamarabb végeznek kellett a takarítással. Felszedtem a papírt kidobtam aztán felmostam. Kicseréltem a tekercset egy újra és elindultam ki mikor anya szinte izzadtan állt elém-Elszökött. Kiugrott az ablakon. Teszek be csapdát.
Bólintottam-Köszi anyu! -a kezemben lévő szemeteszsákra nézett, de nem mondott semmit. Együtt lementünk a földszinte és a mosolygó Maxre néztem, aki a konyhában ült és nézte a sült húst és krumplit. Leültem mellé miután elintéztem a szemetet és elvigyorodtam-Szép volt! -súgtam. Miután ettem anyával, szegény Max csak nézte felmentem tanulni. Max hatalmas segítség volt adott tippeket és elmagyarázta, amit nem értettem eddig. Nagyon gyorsan végeztem a tanulással és az egy diáknak csak jó lehet.

Este megnéztünk egy filmet, kártyáztunk majd mikor alvásra került a sor láttam, hogy feszeng egy kicsit-Mi a baj?
-Mi...nem alszunk. Tudod.
-Ó értem. Akkor ott a laptop laptopozz nyugodtan.
-És ha anyud bejön?
-Nem fog csak reggel. Majd hallgatod mikor jön lecsukod és ennyi. -mondtam betakarózva-Jóéjt Max.
-Jóéjt Dia! -mosolygott és a billentyűk kopogására aludtam el. Másnap reggel anyu ébresztett ahogy szokott. Álmos szemekkel néztem fel és pislogtam-Szia anyu!
Anyu mellém rakta a tejeskávét megpuszilt és elsorolta a teendőimet suliba indulás előtt, majd kiment. Mikor egyedül maradtam és kicsit felébredtem akkor realizálódott mellettem, hogy Max mellettem alszik felém fordulva összegömbölyödve. Nagyon kis aranyos volt. Lassan hozzáértem és éreztem az arcát. A kezem majd lefagyott ahogy szokott, de simogattam a pofiját. A szája álmában elkezdett felfelé görbülni és nagyon kis aranyos mosolyra húzódott. Egyszer csak felnézett és olyan álmos fejjel nézett rám, mint amilyen én szoktam lenni reggelente. Elvettem a kezem és elmosolyodtam-Nem alszotok mi?
Nyújtózott egyet és a hasára fordult egy szó nélkül. Muszáj voltam nevetni rajta. Ezek szerint rossz ébredő. Elvettem a tejeskávém és megittam majd felöltöztem a fürdőben és rendbe szedtem magam. Mire visszaértem már Max is ébren volt és a táskámat pakolta el-Tessék. -nyújtotta felém.
-Megcsináltam volna.
-Cserébe mert itt lehettem.
-Itt leszel minden nap suli után. Ez már az otthonod. -mosolyodtam el és felvettem, a táskát. -Ez már a te házad és ez a te szobád is. -néztem körbe. Azt arcán a meglepettség minden fázisa végig futott majd elmosolyodott és megölelt-Köszönöm.
-Hé...elfogok ájulni emlékszel?

Mint akit megégettek úgy ugrott el-Bocsi.
-Majd hozzá szokunk! Menjünk elkések! -futottam le a lépcsőn ő utánam osont. Felvettem a kabátom és hátra néztem de Max eltűnt. Nézelődtem de sehol sem találtam. -Max! -súgtam. Tudtam, hogy anyu már vár ezért kicsit sietősebbre fogtam. Végig futottam az alsó szinten majd megtaláltam apa dolgozó szobája előtt. Az ajtó felé fordulva állt a keze ökölben volt és a lába alatt egy hatalmas vértócsa gyűlt. Azonnal mellé futottam és a vállára tettem a kezem-Max! Max mi a baj?

A fiú szeme ki volt kerekedve, a szája tátva volt és remegett ahogy befelé nézett, az ajtón túlra. A nyakából folyt a vér, most figyeltem meg jobban, hogy nem az az egyetlen seb, ami található rajta. A halántéka, a gyomra, a könyöke, a füle, az orra és a körmei mind véreztek. De a legfrissebb, ami vérzett az a nyaka volt. Óvatosan hozzáértem mire felém fordult elkapta a karom és lélektelen szemekkel nézett rám. A szemöldöke össze volt húzva és majd leszakadt a csuklóm úgy szorította.

Jan 3

~1982 Tél~

Nap mint nap rettegés fogott el ahogy megláttam az iskola kapuit. Tudtam, hogy a napi szenvedéseim folytatódni fognak. Ez volt az én poklom. És minden nap ugyan az a nóta szólt. Reggel bementem az osztályba leültem a helyemre és szinte remegve, gyomorgörccsel vártam, hogy gyűlölt osztályfőnököm és a még nála is jobban gyűlölt osztálytársaim belépjenek az ajtón.
Sajnos hárman várták a halálomat és a tanárnő ennek a ráadása volt.
A tél volt talán a legkegyetlenebb. Ahogy esni kezdett a hó és kinéztem reggel a szobám ablakán már tudtam, hogy semmi jóra nem számíthatok. Más gyerek talán boldogan ugrándozik, ha havat lát, de én nem. Ólomnak éreztem a végtagjaim ahogy öltöztem és könyörögnöm kellett a lábaimnak, hogy mozgásra bírjam őket. A meleg paplan alól amúgy sem lehet hirtelen kiszállni, mert emiatt már lett tüdőgyulladásom is. Szépen lassan kell, hogy a test hozzászokjon a fűtetlen szobához. Itthon csak egy helység van fűtve. A konyha, az is azért, mert a gázpalack fűti, mikor apa össze kotyvaszt valamit. A többi helység nincs. A fürdőszoba, ha annak lehet hívni a kis betonos helységet a lavórral és a gödörrel, szinte teljesen átadja a kinti hideget, mivel az ablaka hiányzik és csak egy rongydarab van, ami nem engedi a szélnek, hogy befújja a havat.
Mikor tüdőgyulladásos voltam, a szomszéd néni adott nekünk fát. Mai napig nem tudom, hogy honnan tudta meg a betegségem, de nagyon jó szívű volt. Arra kérte apát, hogy csak legalább nálam fűtsön be. De sajnos azt a fát mire hazaértem nem láttam. Apa eladta és az árából elment kocsmázni, szinte nevetve mesélte el nekem este mikor hazajött részegen és leült az ajtó mellé, hogy a szokásos egér látomásain nevessen, ahogy elkapkodja őket a láthatatlan egérfogó. A mai didergős nap is hasonló volt, egy valami kivételével. Apa nem volt otthon, mikor indultam. Kisebb bánattal indultam az iskolába, mert hát, lehet részeg volt, de a tudat, hogy itthon fekszik és nem az árokban megnyugtatott. Az ujjaimat tördelve, elvékonyodott talpú cipőmbe mentem a suli felé és közben mindenkit, akit ismertem megkérdeztem, hogy nem e látták édesapámat. Sajnos a válaszok mind azok voltak, hogy nem. Mikor leültem a padba akkor is magam elé merengtem, nem vettem észre mikor a három kegyetlen főnököm belép. Ősz óta szinte nyitáskor már ide kell érnem az osztályba, mert ők nagyjából fél órával utána érkeznek meg. Mikor belépnek le kell térdelnem eléjük és Nagyságos úrnak kell szólítanom mind a hármat külön-külön. Utána Végig kell csókolnom a cipőjüket, és ha nem teszem akkor megvernek. Sajnos nem maradt sok választásom. Viszont ezen a napon mégsem figyeltem. Már bent voltak és vártak egy ideig mikor én magam elé meredve gondolkodtam azon, hogy apa nem mondott-e nekem valamit arról, merre a fenébe fog ma kóborolni. Az taszított ki az elmélkedésből, hogy az egyik zsarnokom megunta a várakozást és elkapta a hajamat hátul a fejemet pedig a padnak vágta. Meglepetten kapkodtam levegő után és a fájdalom pontjához szorítottam a kezem. Mikor felnéztem ott tornyosultak mind a hárman elég dühös arckifejezéssel.
-Mégis mit képzelsz kutya? -üvöltött, aki még mindig a hajamat fogta és felrántotta a fejem-Hol marad a talpnyalás? -lerántott a székről maga elé és az arcomba tolta a sáros cipőjét. Kénytelen voltam megtenni az arcom így is fájt. Éreztem, hogy az orrom is vérzik ezért folyton visszaszívtam, nehogy véletlenül a cipőjére csöppenjen. Mikor végig mentünk a szokásos rituálén már álltam fel, hogy figyeljem a folyosót mikor jönnek tanárok, hogy addig a három füves cigit szívhasson az ablaknál. Az ajtóban állva dörzsölgettem a homlokom, ami szinte égett az ütéstől, pontosan úgy éreztem, mintha egy kést vágtak volna a szemeim közé. Szédültem és fájt a fejem is. Mind minden nap, negyven percet álltam megkövülve az ajtóban és mint minden nap az utánuk következő első érkezettel együtt ültem le a helyemre.
Az óra végeztével, mint mindig mentem a D.Ö.K.-be, hogy ne kelljen látnom a három kínzómat. Leültem a padra, amit kaptam és néztem a többieket, ahogy beszélgetnek. Mindig ez megy, én figyelek és hallgatok ők pedig az otthoni és az iskolai történéseket osztják meg egymással. Viszont volt egy tag, aki mindig beinvitált a beszélgetésbe. Nate. Olyan volt nekem, mint a bátyám. Felnéztem rá és a legjobb barátomnak tartottam. Ha csináltam valamit neki mindig úgy éreztem, hogy fontos dolgot tettem és jót cselekedtem. Nekem ebben a teremben lévő diákok számítottak a családomnak. Mind jószívűek és kedvesek voltak.
-Miért olyan vörös a homlokod? -kérdezte Nate és odasétált hozzám.
-Elaludtam órán és megnyomta a ruha. -hazudtam.
-Te aludtál?
-Sajnos este nem tudtam valami jól. Elég hideg volt.
-Na igen, én is az éjszaka mentem ki egy szál köntösben, hogy begyújtsak, különben megfagytam volna.
Mi az a köntös?
-Nekem a kutya nem maradt egész éjszaka nyugodtan. Ugatta a havat az ablak alatt. -nevetett Mike a kilencedikesek megszavazott képviselője. Én valahogy nem tudtam nevetni. Apa volt a fejemben, mint eddig végig.
-Mi a baj kölyök? -Kérdezte Nate-Olyan vagy, mint aki citromot evett. Ez nem álmosság, bántott valaki?
-Nem. -mondtam a legőszintébben-Csak...elveszett apa.
-Elveszett?
-Este elment...dolgozni...és reggel mikor indultam még nem ért haza.
-Biztos mire hazaérsz már otthon lesz.
Bólintottam és a ruhámat markolásztam-Én is ezt remélem. -nem akartam elrontani a hangulatukat pedig látszott, hogy sikerült. Csengetéskor visszamentem a terembe és ez folytatódott az ebédszünetig. Szünetbe lementem a menzára és a kisadagyni ételemmel leültem legjobb csevegő partnerem Lisa mellé. A lány mindenhez hozzá tudott szólni és nagyon jókat nevettünk az ebéd közbe. Még ezt a fancsali napot is feldobta nekem pár őrült megszólalással. Mivel apa egyedül nevel ezért az étel az iskolában nekem ingyen van. Az iskola ebben segít nekünk. Ha nem segítene már éhen haltam volna. Ez az egész napi étel, amihez hozzá tudok jutni, a többi pedig az a moslék, amit apa minden dologból, amit talál összerak. Egyszer, mikor üres volt minden szekrényünk füvet tépett az udvarról és azt tette vízbe. Öntött rá sót és azt ettük napokon keresztül. Magának öntött bele sört, így nem a fű kesernyés ízét, sokkal inkább a sörjét érezte. A menza végén egy pacsival búcsúztunk.
-A suli előtt megvárlak. Megnézzük a cicát ugye?
-Igen meg! -mondtam mosolyogva és a terembe futottam. A három drogos mikor vigyorogva besétáltam úgy nézett rám, mint akit menten megvernek. És tudom, hogy így is lett volna, ha nincsenek ott a többiek.
Utolsó óra után mikor futottam le a lépcsőről, hogy Lisahoz menjek valaki kigáncsolt. Előre estem és vagy öt lépcsőfokot csúsztam végig. Az orrom vérzett, a könyökömről és a hasamról pedig lejött a bőr. Azt se tudtam, melyikhez kapjak legelőször.
-Ó bocsánat. -hallottam a hangot mögöttem és megfordultam. Az egyik kínzó volt az, róka vigyorral az arcán, majd a másik kettő is megjelent mögötte. Azonnal remegés futott végig a testemen és felültem-Se...semmi baj...-mondtam dadogva és az ujjaimat tördeltem.
-Ó dehogy is nincs. -mondta a legnagyobb darab és felkapott-Azonnal el kell vinni a védőnőhőz mielőtt elmérged.
-Semmi...semmi szükség rá.
-Talán nem értékeled, hogy kedves vagyok? -vicsorgott rám és közel hajolt az arcomhoz. A neve Benjamin volt.
-De...de igen. Nagyon hálás vagyok.
Egy szelíd mosoly jelent meg az arcán-Remek. -mondta és elindult velem valamerre. Valóban a védőnő felé mentünk.
-Tudod, ma nincs itt a védőnő ezért mi fogunk leápolni. -mondta a leggonoszabb mind közül és tudom, hogy Joshnak hívták. Egy kulcsot vett elő, amivel kinyitotta az ajtót.
Megremegtem mégsem mertem menekülni. A nagydarab túl erősen fogott. Mikor beértünk a szobába bezárták az ajtót és az ágyra fektettek.
-Hadd nézzem, hol vannak azok a sebek. -mondta a harmadik Nicolas.
--E-e-elég lesz egy...f-f-fájdalom cs-cs-csillapító is. -remegtem és a szívem a fülemben dobogott. Nicolas elvigyorodott mikor Josh intett és befogta a száman. A szemem nagyra nyílt és figyeltem. Benjamin a lábaimat és a kezemet fogta le. Josh pedig felhúzta a pólómat-Ejha. De undorító. Jól feljött a bőr. Ez így soha nem fog begyógyulni. Mindjárt leápolunk. -monda és a táskájához ment, majd vett ki kölnit-Előbb eltávolítjuk azt a részt, ami lóg. -mondta halál nyugodtan és mellém tette a kölnit utána elém guggolt. Nicolas egy erőteljeset rántott rajtam, hogy kiegyenesedjek és Josh a sebem körül lógó bőrhöz ért majd megrántotta, hogy letépje. Felüvöltöttem a fájdalomtól, de nagyon tompán hallatszott a szám előtt lévő tenyértől-Kussolj! -szólt rám Nicolas és az ujját a számba dugta le a torkomon, amitől bokákolni kezdtem-Ha üvöltesz mindig ezt fogom csinálni kutya. Nicolas felnevetett és még egyet tépett. Ismét kiáltanom kellett mire mind a hárman felnevettek és az ujj ismét a torkomat csikizte. Ez ment egy jó ideig, a hasamról a könyökömre tértek át és addig csinálták, ameddig úgy látták, hogy van még mit tépkedni. A szemem már égett a könnyektől és a fájdalom lüktetett az egész testemen. Nicolas most felvette a kölnit és a sebre locsolta. Csípett, nagyon csípett. Ami félre folyt azt letörölte majd elővett egy gyufát. Megráztam a fejem, hisz előre tudtam mire készül. Kapálózni kezdtem és rugdalni, hogy eleresszenek, de ő csak nevetve meggyújtotta a gyufát és az alkoholos, kölnis sebemre nyomta. Nevettek én pedig émelyegtem. Mikor elérte az égett hús szaga az orromat nem bírtam tovább az egész ebédem a lefogóm tenyerében landolt. Azonnal elengedett mind a három és hátra ugrott.
-Fúj basszus ez undorító. -mondták majdnem egyszerre és mosni kezdték a kezeiket. Leszédültem az ágyról a földre és a hasamat fogtam miközben rázott a zokogás. Léptek visszhangoztak nagyon közel ezért ők is felkapták a fejket. A takarító nő volt az. Mellém dobták a kulcsot, összeszedték a holmijukat és elindultak ki azonban Benjamin megállt és a lábamhoz lépett. Levette a cipőmet és megnézte-Lyukas talpú cipőnek mi értelme mi? Nyomorék? -kérdezte és letépte a cipőt talpát, a fejemhez vágta majd elmentek, mielőtt a takarítónő benézne és ők lebuknának. Lassan a hasamat fogva feltápászkodtam és a cipőre néztem először is. Nem volt talpa. Majd utána felhúztam a ruhám. A seb szörnyű volt. Végig söpört rajtam a zokogás és jó ideig mozogni sem tudtam. Mikor mégis sikerült. visszavettem a cipőm és ráhúztam a zoknim majd kimentem Lisahoz és tettem, hogy semmi baj sincs. A cicához mentünk, akit mindig megszoktunk szeretgetni. Azt szoktuk mondani, hogy olyan árva, mint mi is. Megkérdezte, hogy miért kint van a zoknim és sajnos egy hazugsággal azt feleltem, hogy azért, mert lyukas a cipőm talpa és így nem érzem. Kicsit furcsállva nézett, de elfogadta a kifogásom. Mikor sötétedni kezdett hazamentem. Apa már otthon volt. Részegen. Levettem a cipőm és megkerestem azt, amit még tavaly kinőtem. Úgy néz ki ez a tél egy fájó lábujjas tél lesz. A leszakadt talpút az ágyam alá dugtam és legközelebb csak fürdésnél néztem rá a sebemre, ami még mindig piszkosul fáj. Itthon és az iskolában vissza húzódó vagyok, de Lisaval minden őrültségbe benne vagyok. Nevetünk, játszunk, cigány kerekezünk és a legőrültebb dolgokat is véghez visszük. Most ezekre nem voltam képes. És fájt a lelkemnek, hogy nem szórakozhattam a lánnyal olyan jót, mit amilyet szoktunk. Még alvásnál is ez ment az eszembe, és most az egyszer nem fáztam a takaró alatt sokkal inkább melegem volt és fojt rólam a víz. Biztos a seb miatt.

 

Dec 26

-Jobban vagy már? -egy női hang ébresztette. Fényt láttam semmi mást. Pislogtam párat és egy csempés helyen találtam magam, zöld függönnyel körbevéve. Fölöttem a védőnő tornyosult és engem figyelt-Elájultál óra közepén.
Lassan feltápászkodtam és körbe néztem. Max sehol sem volt. - Mitől ájultam el?
-Ezt szerettem volna kérdezni én is tőled angyalkám. -mondta szelídhangon a nő és mosolygott.
-Nem tudom. -a hangom őszintén csengett, de mégis úgy láttam, hogy aggodalmasan ugrik össze a néni szemöldöke.
-Édesapádnak az előbb küldtem fel az egyik osztálytársadat. Elkísért téged.
-Kicsoda?
-Egy fiú.
-Max! -vágtam rá rögtön mire a nő figyelt és elmosolyodott-Azt hiszem nem ezt a nevet mondta.
Csalódottan dőltem vissza-Ó.
-A barátod?
-Nem...Vagyis, igen. De csak barátkozunk.
Az ajtó kivágódott és egy szőke ciklon rohant be rajta. Anya volt az. Azonnal végig mért és megölelt-Édes istenem. Minden rendben? -kérdezte a felelemtől elvékonyodott hangon. Az arca szinte beesett ahogy meglátott és kicsit frusztrált mert ez azt jelentette, hogy szörnyen nézek ki.
-Igen. Sokkal jobban vagyok.
-Hazaviszlek amint fel tudsz állni.
-De anya már semmi bajom. -mondtam makacsul és felültem, de ő visszanyomott-Pihenj még.
-Nincsen bajom anya. Kérlek.
-Diamond Huggson. Azt mondtam pihenj ameddig jobban nem leszel utána hazaviszlek.
Durcásan húztam magamra a takarót. Utáltam mikor a teljes nevemen hívott. Akkor mindig dühös volt. Egy sóhajjal kinéztem az ajtón és láttam Maxet, aki ott állt. Egy halvány mosolyt küldtem felé ő pedig a földre nézett és láttam, hogy rázkódik a válla.
-Anya...kérlek szólj a többieknek. Nem akarom, hogy aggódjanak miattam.
Anya bólintott és egy puszit nyomott a homlokomra miközben a doktornőre nézett elég aggódó tekintettel. Majd megsimogatta a kezem és a szemembe nézett-Ha hazamentünk kérlek pihenj amennyit csak tudsz rendben?
Egy picikét bólintottam, valahogy az erőm nem engedett többet és mosolyt erőltettem magamra. Egy ideig még meregetett majd felállt és kisétált az ajtón. A doktornőre néztem, aki felvett egy mappát és az íróasztalához ment-Megírom a kilépődet.
-Köszönöm szépen. -mondtam mosolyogva és mikor háttal volt Maxre néztem. A fiú az ajtóban guggolt és a térdére támasztott fejjel figyelt engem. Intettem neki egy picit mire megrázta a fejét. Ismést intettem és kicsit összehúztam a szemem, hogy ne makacskodjon. Ismét egy hanyag fejrázást kaptam. A matracra csaptam és a legdühösebb nézésemet vetettem be.
-Ms.Huggson valami probléma van? -kérdezte a védőnő és hátrafordult mire elpirultam. Égett az egész arcom és a szívem a torkomban dobogott majd megráztam a fejem-Csak...egy légy volt. -mondtam mosolyogva majd Maxre néztem és a szúrós tekintetem megtette a hatását. Nagy lassan felállt, mintha ólomból lenne minden porcikája és odasétált hozzám. A sebeket átvilágította a nap és a vér folyt le a ruháján. Pár napja nem láttam ezeket a sebeket, egy egészséges fiúnak tűnt, most mégis...
-Sajnálom. -mondta és leült a székre. Figyeltem és sóhajtottam. Ebben a sóhajban minden benne volt, a hozzá társuló grimaszban meg pláne. Azt üzentem vele ,,Nem a te hibád!"
Max arca szomorú volt ahogy figyelt, a szemei csillogtak és a szemöldöke felfelé ívelt a frufruja felé. Az arcához nyúltam és felfelé görbítettem a száját majd egy szikrázó vigyort villantottam rá. A fiú figyelt majd megfogta a kezem. Fájdalmasan hideg volt. Az arcom összeugrott az érintésre mire elrántotta a kezét és a tenyerére nézett-Azt hiszem...nem érinthetlek meg.
A telefonomért nyúltam és gépelni kezdtem-Így, hogy fogok táncolni veled a bálon?
-Nem fogsz táncolni velem a bálon. -mondta szomorúan és dobolt a lábával.
A szemem magasra szökött és ismét gépeltem-De fogok.
Mielőtt válaszolhatott volna, illetve meg is tette, csak a figyelmem elterelődött anyára, aki visszaért.
-Brokk azt üzeni gyógyulj meg hamar.
-Ő...köszönöm.-mondtam zavartan és Maxre sandítottam akinek valami megcsillant a szemében és az öklére támasztotta a kezét.
-Azt mondta olyan kis könnyű vagy mint egy tollpihe. El se hitte.
-Ő hozott le?
Anya bólintott majd felém nyújtotta a kabátját-Próbáljunk meg menni kicsim. Otthon jobb lesz.
Nehezen felültem és ekkor éreztem csak meg, hogy a végtagjaim zsibbadnak, fájnak és olyan mintha minden energiámat elszívta volna valami. És az a valami épp előttem ült a széken és nagyon dühös arckifejezéssel bámult kifelé. Megérintettem az órámat és miközben vettem fel a kabátot Max orra elé lógattam. A fiú megemelte a fejét az ökléről és szinte hipnózis alá került az óra láttán. Mikor a zsebembe csúsztattam egyik szemöldökét kérdőn felhúzva, a fejét oldalra döntve meredt rám, nagy ártatlan szemeivel. Egy mosolyt küldtem felé majd anyuval elindultam ki. Mikor nem hallottam a lépteit, az ajtóban megfordultam és figyeltem.
-Mi az kicsim?
-Csak azt nézem, nem-e hagytam el valamit.
A védőnő rám nézett-Nem kicsim. Semmi sem volt nálad. Gyógyulj meg hamar.
-Köszönöm szépen! Viszlát! -mondtam és Maxre néztem majd biccentettem és tovább sétáltam. Most megcsapta a fülemet a mögöttünk lévő léptek zaja. Épp kifújtam magam mikor a folyosót egy fiú hangja zengte be-Diana...Huggson.
megfordultam, mert ez a hang nem Maxtől származott. Egy fiú állt mögöttem. Az a fiú, aki megkérte a barátját, hogy hívjon el moziba. A legmacsóbb fiú az osztályban. Figyeltem mire elindult felé. Közvetlenül elém állt és végig nézett rajtam-Már jobban vagy? Egyél többet, mert szinte meg sem kellett erőltetnem magam.
-Igen jobban. -az arcom paradicsom vörös lehetett és nem bírtam tovább a szemkontaktust a földre kellett néznem. A srác a zsánerem. Minden nő zsánere. Kidolgozott test, macsó tekintet, tökéletes dús ajkak. Az arcom pedig vörösödik, vörösödik, az agyam felforr és kikapcsol. - Köszönöm, hogy lehoztál. Nagyon kedves vagy. -suttogtam.
-Semmiség. -mosolygott-Nos...öm...Mi ma elmegyünk, de ha lesz kedved...esetleg a hétvégén megnézek veled is valamit.
Az ajtóban megjelent Max feje és kidülledt szemekkel figyelt minket.
Rásandítottam majd egy nyugtató mosolyt küldtem felé. Utána az előttem állóra néztem-Még megbeszéljük rendben?
A fiú bólintott-Számítok rád. -kacsintott-Majd rosszalkodunk egyet a városba mi ketten.
Mielőtt válaszolhattam volna a védőnő ajtaja egy hatalmasat csapódott én pedig ijedten ugrottam egyet.
-Mi volt ez? -kérdezte Brokk és figyelt.
-Biztos a huzat...-vigyorogtam-Elég szellős az épület. -mondtam és a fiú mögé néztem. Max pont mögötte állt és elég lenézően, sőt, megvetően figyelte a fiút. Elkezdett mutogatni mögötte minden félét mint, hogy tarkón vágja, seggbe rúgja, lelövi.
-Igen észrevettem. -válaszolta a fiú kicsit zavartan, mire ismét ránéztem.
-Nos...nekem mennem kell. További jó napot.
-Nem kell ilyen feszülten. Nem vagyok tanár.
-Ó, igaz. Akkor kösz és...
-Szevasz! -vigyorodott el és a tenyerét nyújtotta felém én pedig pislogtam párat, hogy mit is akar pontosan most tőlem.

-Adj egy ötöst. -tette hozzá mosolyogva én pedig nevetve a tenyerébe csaptam-Szia brokk!-integettem és anyuhoz szaladtam. Akár egy kislány. Tök gáz.
Anyu elpirulva figyelt minket és méregetett-Aham. Szóval elhívott moziba.
-Anyu! -szóltam rá és az arcomhoz kaptam.
-Miért pont egy ilyen piperkőc? -hajolt a fülemhez Max és felciccent-Erről még, számolunk.
Rásandítottam és nem értettem miért kér számon. Komolyan a hideg futkosott a hátamon a nézésétől. A kocsihoz érve a múltkori taktikát bevetve hátra ületem és Max is beült. A gyomrom ökölnyire ugrott, mikor az autó elindult és Maxre néztem, aki elég komoran ült és bámult maga elé. Anyu lassan kikanyarodott a suli parkolójából és ráhajtott a négysávosra. Max pedig ott ült mellettem. Kikaptam az órát és magamhoz öleltem majd egy nagy mosollyal fordultam felé mire a srác elkapta a fejét. Mi ütött beléd te szellem? Inkább örülj, hogy sikerült! -gondoltam és kezdtem dühös lenni, mert dühös volt. Otthon kipattantam a kocsiból, megvártam amíg Max végez majd elindultam be, azonban nem számoltam valamivel. A kutyával. Szépen szólva szegény pajti összepisilte magát Max láttán. Vinnyogva szaladt a házába és remegve nézett ránk.
-Ennek mi baja? -kérdezte anya és kinyitotta a kaput.
-Én...nem is tudom. -mondtam és Maxre néztem, aki egy vállrántással édesanyám után ment. Bezártam a kaput és a kutyához mentem-Semmi baj öregharcos. Ne félj, ő nem bánt. -súgtam neki ő pedig felém lövellte a leg kivert kutyásabb tekintetét, amitől, mindig azonnal elolvad az ember. Megöleltem az állat nyakát és nyugattam. De most nem úgy reagált, ahogy szokott. Morgott és megfeszült. Maxre néztem, aki már a tornácon járt. Ahogy belépett a házba a kutya pedig elveszítette szem elől, Kapitány a barna keverék kispurizott a házból és a kapunak ugrált, hogy menekülhessen.Sajnos nem járt sikerrel, én pedig nem segítettem neki. Eldobtam az egyik játékát és Max után szaladtam. A napaliban nem volt, viszont megreccsent a padló az emeleten. Felfutottam és láttam ahogy a szobám ajtaját nyitja-NE!-kiáltottam mire megdermedt és rám nézett. Oda sprinteltem és a kilincsr etettem a kezem, hogy vissza fogjam.
-Mi van?
-Nagyon kupi van odabent. -mondtam vörösödve-Gyorsan...rendbe teszem.
-Szerinted engem érdekel?-tette csípőre a kezét és komolyan figyelt-Na eressz be.
-Nem!-feszültem az ajtónak.
-Baj van kicsim?-szólt anyu a szobájukból és kinézett. Egyszáll melltartóban és a nadrágjában. Önkénytelenül is Maxre sandítottam, aki elpirult és az arcát a tenyerébe temette.
-Ó nem...nem nem...dehogy...semmi baj anyu. -dadogtam-Cs...csak...csak egy pók.
-Nem kell félni tőlük. Jobban félnek tőled, mint hinnéd. Csapd le.
-Nem vagyok állatkínzó.
-Akkor engedd ki az ablakon. -ment vissza a szobájukba, hogy folytassa az öltözést.
-Igen...az lesz. Köszi anyu. -mondtam kivágtam az ajtót, elkaptam Max kezét és berántottam-Ülj le. Rendet rakok. -mondtam és nekikezdtem a hiper-szuper, mindent a szekrénybe pakolásnak.
-Anyád...kiégetett. -mondta Max és rám nézett-Nem szégyenlős.
-Azt hiszi csak csajok vagyunk. Csodálkozol? -nevettem és a szekrényemhez mentem-Fordulj el.
-Ne már, te is?
-Elfelejtetted? Csak csajok vagyunk.
-Ha-ha. Nagyon vicces Ms...
-Max...-az ujjammal köröket írtam le jelezve, hogy forduljon. A fiú egy szippantással és egy grimasszal törökülésbe ült az ágyon és elfordult. -Csak gyorsan. -dünnyögte az orra alatt.
-Aputól azt hallottam, vissza húzódó voltál. Mégis elég nagy a szád. -mondtam miközben kibújtam a felsőmből-A lány öltözőbe is bejárkálsz. Nem pont egy szentléleknek nézel ki, mint amilyennek apu lefestett. Perverz vagy.
-Nem vagyok perverz! -fordult felém én pedig kinéztem a szekrény mögül és a fiú láthatta csupasz karom, amitől ismét pipacsvörös lett.
-Mondtam, hogy öltözök. Szólok, ha fordulhatsz. -nevettem és láttam ahogy ismét az arcát fogja. Tévedtem. A gyerek szent.
-Tényleg...engem akarsz elvinni a bálba?
-Igen téged. Jobb táncparterem nem is lehetne.
-Senki sem lát. Őrültnek fognak nézni?
-Így is annak néznek! -nyögtem ahogy leszenvedtem magamról a csőszárú nadrágot-Mit változtat?
-Ti lesztek a szervezők...speciel akkor ti nem is táncolhattok.
-De igen. A szervezők táncolhatnak a végzősökkel és te végzős vagy!
-Én nem élek.
-Még!
-Micsoda? -ismét felém fordult.
-Hallom az ágyat Max vissza.
-Majd elmondom mit találtam az interneten. -mondtam és kiléptem a szekrény mögül-Kész. -szakadt nyúlott felső, szakadt nyúlott nadrág, lyukas zokni, torzi-borzi haj. Ez vagyok én itthon. Egy átlagos, fiús lány.

  !
Dec 18

Szeptember 1. (Hétfő)

Első nap az iskolában. Végig hallgattam az unalmas évnyitót, a diri köszöntött minket mint minden évben és szerencsékkel teli új évet kívánt mindenkinek. Miért kell ezzel is pesztrálni a diákokat? Soha sem értettem! Miután bevonultunk a tantermünkbe és mindenki leült a helyére (Szokásomhoz híven hátra ültem, na nehogy már a tanárral szembe legyek ott nem lehet ügyesen puskázni)az ofi kiosztotta az ellenőrző könyveket, lediktálta a névsort és adott mindenkinek egy lapot.

-Nyomtatott nagybetűvel írjatok! Figyelmesen töltsétek ki....bla bla bl.a.... Hülye szipirtyó soha nem csíptem! Undok dög a pláza macskákkal meg a buzikkal kedves a hozzám hasonló kissé virgonc emberekkel meg egy bunkó! Ránk néz és legszívesebben megölne! Na mindegy szépen a falon csüngő órára néztem majd a papírra Essünk neki!-gondoltam és a elkezdem olvasni a kérdéseket jó pár kérdésből állt ezért előkészítettem a tollam és válaszoltam.

 

Hülye szipirtyó soha nem csíptem! Undok dög a pláza macskákkal meg a buzikkal kedves a hozzám hasonló kissé virgonc emberekkel meg egy bunkó! Ránk néz és legszívesebben megölne! Na mindegy szépen a falon csüngő órára néztem majd a papírra Essünk ...     

Majd jött az utolsó feladat! Ezen elgondolkodtam egy ideig! Nem volt egyszerű de sikerült oda is kaparnom valamit!

 

Mikor végig olvastam miket is írtam odaadtam a tanárnőnek vissza ültem a helyemre és Eliot haverommal kezdtem beszélgetni!     

Mikor végig olvastam miket is írtam odaadtam a tanárnőnek vissza ültem a helyemre és Eliot haverommal kezdtem beszélgetni!

-Ethan pontos adatokat kértem!

A tanárnőre néztem-nem szeretném megosztani másokkal a hivatalos adataimat csak írja be ezt a naplóba!

-Ezt nem írhatom be! Be fogom hívni édesanyádat!

Ostoba nő-Őt aztán hívhatja! Nem hiszem, hogy előtántorog a temetőből és megmondja magának az adataimat, de sok sikert!-mondtam és hátra dőltem a hasamnál összekulcsoltam az ujjaimat és diadal ittas vigyorral figyeltem a nőt.

Mikor még kicsi voltam....kicsi.....kb 14-15 éves anya és apa eltűnt. Anyám egy démon volt színtiszta démon, apám Arkangyal a nem nemesebb fajtákból mondhatni csak egy angyalvolt egy hülye ranggal! Igen jól gondoljátok bennem egy kevés, egy picike, egy cseppnyi emberi vér sincs csak démon és angyal! Én emberiben 20 ugyan de démoniban 20.000 éves vagyok szóval ez a nyanya ne pattogjon nekem mert odamegyek és kikövetelem a tiszteletet. Tovább pattogott még végül a dirinél kötöttem ki. Széles vigyorral bementem és leültem a székre.

-Már első nap?-nézett rám kikerekedett szemekkel a nagybátyám Kyeran.

 

Kyeran egy barna szemű 35 éves körüli férfi a haja mindig hátra van nyalva és fekete szemüveget visel...mintha kellene neki! Biztos azt hiszi hogy okosabbnak néz ki vele!

Én bólintottam-az első óra után! Rekord mi?

-Mit csináltál?-kérdezte sóhajtva és a tanárnőre nézett

-Nem vagyok hajlandó a személyes adatokat megadni.

-Ethan!-förmedt rám Kyeran én csak még szélesebben elmosolyodtam

-Igeeeen? Figyelek! Figyelmem akár a penge!

-Ezerszer elmondtam már, hogy az ÉN adataimat add meg! Én vagyok a gondviselőd a nevelő apád és a kereszt apád! Én felelek érted!

-Persze és nézzenek le cikizzenek ki, és piszkáljanak mi?? Hagyjál!-mondtam felciccenve és elfordultam, mint aki nagyon beduzzogott- Neked kellene a legjobban tudnod milyenek a kölykök mivel elvileg diri vagy nem???

Kyeran a nőre nézett-hozza ide a naplót kitöltöm, de nem akarom hogy bárki is lássa az adatokat!

-Tudod te milyen egyszerű megtudni ki hol lakik?? ,,Tanárnő kérem, had nézzem meg a jegyeimet!" Ennyi az ember kezébe kerül a napló és már piszkál is! Tudod, hogy nem tűröm ha.... húzzák az agyam!-mondtam beszívva a levegőt-hazudj valamit, amit eddig!

-Eddig máshogy voltak a naplók.... beírom neked az adataimat aztán...ennyi....nem tudják én hol lakom ha mégis azt mondjuk egy szobával arrébb lakom a sorházban! Megegyeztünk?

Bólintottam. Ekkor megszólalt a nő-túl komplikált egy ilyen bonyolult múltú kölyök!

Felmorogtam Kölyök? Igen kölyök? Megmutassam milyen kölyök vagyok te hárpia??-gondoltam dühösen ekkor Kyeran elkapta a karom hogy meg ne moccanjak.

-Pontosan tudom, de tudja hogy ő egy különleges eset, vele kivételt teszünk közöttünk a helye....

-De ő nem is ember!-mondta a nő

-Jó! Mondja ki! Korcs vagyok! Okés akkor az vagyok! Nem kell a támogatásotok!-mondtam és elsétáltam.

Rühellem az ilyen embereket! Rosszindulatúak és kegyetlenek, na meg tanárok persze! Mégis mit képzel az a szipirtyó mi? Elkapnám a pici fejét és elroppantanám!

Kint Eliot és Deth a haverjaim vártak. Eliot egy magas nyurga jó vágású fickó, Deth egy számítógép zseni alacsonyabb és szemüveges! Mi hárman követjük el a suliban és akörül keletkezett károk....sok százalékát! A tanárok csak Defekteseknek, Defekt Triónak vagy hülye kölyköknek szoktak minket emlegetni! Ők tudják amit tudniuk kell, hogy egyedül vagyok és a diri nevel Ők pedig mindig még így is kiállnak értem! Semmi többet a korcsságomat nem mondtam el nekik! Kiléptem az ajtón zsebre tett kézzel és érdeklődve figyeltem rájuk épp Deth a telefonján mutatott valamit Eliotnak. Odasétáltam és a korlátnak dőltem majd a készülékre néztem-mi ez Deth?

Dethy felém mutatta a telefonját-egy olyan program hogy lefényképezed a matematika feladatot ő pedig levezeti neked és megadja a megfejtést!

,,Ő" Mindig így hívta a telefonját vagy ,,Te" esetleg ,,Kicsimnek" hívta nagy ritkán!

-Hallod jövő héten biztos irat a tanár úr akkor majd kipróbálhatnánk jó e! Én szívesen elvégzem a tesztelését!-mondtam elvigyorodva közben a szemem sarkából egy lépcsőn felfelé jövő lányra néztem-Hé te Deth ha olyan okos nem tudja kiszámolni nekem hogy a csaj milyen értékekkel rendelkezik?-biccentettem a lány felé széles vigyorral. Deth követte a pillantásom-Hülye vagy?-suttogta-ő Hitomi! A királyi család sarja!
-Kicsoda??? Nem mondod! Udvari cica? Wow!-mondtam figyelve a lányt.
-Azt mondják nagyon undok ,nagyképű és beképzelt!-mondta Eliot és egy másik lányt figyelt.
-Ó Rose tetszik neked?_kérdeztem pajkos vigyorral-szóljak neki???-kérdeztem meg löködve Mire ő felmorgott-Hülye vagy? Biztos hogy nem!
Dethre néztem-hé csöpi te lógsz ki a sorból ki tetszik neked?

Deth szeme felcsillant-nekem?? Ó nekem egy gyönyörűség tetszik!
-Igazán ki?-kérdeztem komoly meglepettséggel soha nem láttam hogy valaha is lányokat kukkolt volna.....nem is beszélt róluk soha!
Valamit keresett a telefonját-ő az én szerelmem: Asus X551CA-SX032D a neve!
A képen egy fehér laptop volt recézett stílussal fekete betűkkel és egy hatalmas Windows 8 felirattal a képernyőjén.
-Jézusom Deth! Komolyan!-mondtam bár tudtam hogy ő komolyan is gondolta-na és a csaj hova jár?-böktem a hercegnő felé
-Te tényleg nagyon vak vagy!-mondta Eliot rámnézve-beteg vagy ember? A tanár előtt ül a mi termünkben! A mi osztályunkba jár!! Osztálytársunk! Ragozzam még???
-igen? Ja....akkor....hmmm....és nem vettem észre?? Tudok én ilyet??-mondtam elgondolkodva és a lányra néztem aki bement a titkárságra-gondolom nem beszél vele senki....
Elioték megrázták a fejüket ekkor villanykörte gyúlt a fejemben-akkor majd én fogok!-mondtam és bementem a titkárságra elkaptam a lány vállát és a szemébe néztem-Hé szia! Segíthetek valamiben? Tudod elég jó vagyok ám a csajszik megmentésében! Tudod hogy milyen az!-mondtam kacsintva. Látszólag nem örült a közeledésemnek mert hátra lépett párat és félre nézett-nem kell! Megvagyok!-mondta és kisétált mellettem.
Utána néztem és a hajamba túrtam Tényleg eléggé mogorva!-gondoltam és kimentem a fiúkhoz.
Eliot figyelt-eddig tartott a csábítás? Hú öcsém meg ne erőltesd magad!-mondta miközben elindultunk vissza.
-Fogd be!-orroltam rá-tök jót beszélgettünk odabent!-mondtam és beléptem a terembe azonnal Hitomira kaptam a tekintetem aki rám nézett és félre kapta a fejét.
Eliot figyelt minket-ahham....látom...megijesztetted szegény csajt!-mondta ő nekem okoskodós hangnemben és leültünk.
-Figyi Eliot ha félévig nem szedem össze...
-Akkor azt teszed amit mondok megírod mindig a házimat és reggel eljössz értem kocsival és haza is viszel!-tudni kell hogy Eliot barátom rohadt messze lakik és rohadt sokat kell buszoznia, jogosítványa pedig nincs mert nem állják neki a szülei!

Dec 18

-Hülye köcsög! ; -Mocskos Buzi! ; -Menj vissza anyádba!-üvöltötték a kölykök és egy-egy követ kaptak a kezükbe, amit dühtől fűtve, minden erejüket beleadva az előttük heverő fiúnak vágtak. A fiú, hogy védekezzen magzatpózba húzta magát és a sártól csatakos hajába markolt hogy védje az arcát és a fejét az ütődésektől. Halkan hüppögött, arcára nedves csíkokat szántottak meleg, sós könnyei amik olyan gyorsan gördültek le az arcán, ahogy a kicsi fiú szíve vert a félelemtől. Nem érdekelte senkit fájdalma! Nem szánták meg! Nem szóltak rá a fiúkra hogy hagyják abba! Tudták mi volt ő. Hogy a társadalom utolsó rongyaként született egy beteg családba. Ilyen söpredékek pedig nem kellenek a társadalomba. A tanárok nem messze cigiztek de nem tettek semmit. Talán oda se figyeltek igazán, hogy mi történik körülöttük. A fiú átkozta a világot, átkozta a bántóit, átkozta magát. Átkozta az anyját aki világra hozta.

Az egyik fiú odalépett hozzá és az arca elé guggolt-Hé te, Buzi!-Köpött oldalra és felrántotta-Olyan rohadt meleg vagy mint a kazán. Komolyan azt hitted, csak úgy elengedünk? Faszkalap!-mondta és vissza ejtette a fiút aki ismét össze húzta magát.

-Undorító módon letapiztál a menzán és végig engem stíröltél. Ez megbocsáthatatlan te kretén!-üvöltött egy másik fiú aki felvett egy vastag botot és az előtte heverő felé sétált.

***
STEFAN

-Hé, Stefan! Beteg vagy?-hajolt egy lány a mellette ülő szőkés barna hajú fiú arcába. A srác a transzból meglepetten pislogott és kérdőn felvonta az egyik szemöldökét.

-Nagyon elmerengtél, mi van?

-Semmi, semmi bajom!-mondta és összepréselte szépen ívelt húsos ajkait, hogy azok egy csíkká szűküljenek. Szája szélén előcsillant egyik hegyes metszőfoga mivel bevett rossz szokása volt az ajkába harapni ha valami lelki kilengése volt. Ettől viszont folyton sebes volt a szája és kismilliószor érezte az ajkából előbuggyanó vasas vér ízét. Szinte a legtöbb ételről már leszokott ami csípte a száját kezdve a paradicsomtól a sóig.

-Tuti megbukok matekból!-folytatta a lány szemébe nézve és a tenyerébe eresztette a homlokát.

A lány Stefan vállára tette a kezét és bátorító mosolyt erőltetett magára. Tudta min megy keresztül , hisz éveken át ő is mindig rossz volt matekból.-Figyelj ha kicsit is bír olyat ír össze neked amit a kisujjadból kirázol.Ne már, hogy a félév utolsó napján az egeret itatod. Ugyan Stefan most lettünk 6 hónaposak.

A fiú a kék szemekbe nézett és elmosolyodott-Igen igazad van! Bár nincs olyan amit kisujjból kirázok de majd igyekezni fogok!-mondta megfogta a lány állát és maga felé fordította majd megcsókolta.

A lány finoman felsóhajtott a csókra majd ránézett és elhúzódott-Csak eret ne vágj nekem ha megbuksz!

Stefan felhorkant és kissé nyögött egyet-Tudod, hogy csak egyszer csináltam. Többet nem fordul elő.-húzta a vastag karkötőt az említett hegre-Ugyan már Alice!

Alice összevonta a szemöldökét-Elég hülye ötleteidet valósítod meg, mondtam már?-húzta el a száját a lány-Csak gondolj arra mit érez az aki szeret.

-Akkor te is egy téves ötlet vagy? Téged is elterveztelek, hogy felszedlek!

Alice figyelte-Nem. Az kivételesen jó volt.-mondta és a fiúhoz bújt.

Stefan megölelte-Tudod, hogy szeretlek. Te vagy az életem.-mondta a barna göndör , loknis fürtöket piszkálgatva.

Így voltak még pár percig mikor a csengő szó törte meg az idillt.

Stefan felnézett-Franc essen belé. Heló matek dolgozat, Heló bukás!-mondta keserűen majd elkapta Alice kezét és elindult be.

Alice ránézett-Nagy kalappal.

Stefan ránézett-Nem hiszek az ilyen mondásokban.-a terem előtt még váltottak egy puszit majd mind a ketten bementek a saját termükbe.

Stefan leült a helyére és hamar amit tudott a képletekből és az egyenletekből megjegyzett magának. Még épp memorizált mikor belépett a tanár.

Mindenki felállt kivéve Stefan.

-Khm.-köszörülte a torkát valaki-Fiam kérem álljon fel!-mondta egy reszelős, mély, ordas hang.

Stefan hamar talpra ugrott és felnézett. Az előtte álló ismeretlen férfi, átható pillantásokat küldött felé és féloldalasan elmosolyodott. Érezte, hogy a szíve kihagy egy ütemet és félre ver egy pillanatra.

-Bukdácsolunk? Nem most kellene tanulni, édes gyerekem, nem tanította meg a drága szülő?

Stefan beszívta a száját, hogy ne valami arcátlanságot köpjön vissza majd a férfi szemébe nézett olyan megvetően ahogy csak tudott , de az állta a tekintetét. Sőt szórakozott rajta.

-Nem, uram. Nem tanította meg senki!

A teremben mindenki őket figyelte és váltogatták a tekintetüket.

Stefan leült mikor a tanár bólintott és intett hogy le lehet ülni, majd kiosztotta a féléves nagy értékelő dolgozatot azoknak akik bukásra álltak. Mikor Stefanhoz ért ránézett-Ha ez egyes lesz nincs sok esély rá , hogy év végén átmenj.

Stefan elvette a papírt-Tisztában vagyok vele.-nézett a férfi szemébe.

Dec 14

Az este folyamán jobban utána néztem a szellemeknek és meg akartam kérdezni pár dolgot Maxtől. A suliba érve azonnal nekiláttam a keresésének, de sehol sem találta, a folyosókon. Csengetéskor a termembe mentem, de ott sem volt. Kezdett gyanús lenni a dolog és valljuk be nem tetszett, hogy csak úgy eltűnik mikor épp beszélni akarok vele. Mikor elrendezkedtem a padomon egy fiú ült mellém és az asztalra könyökölt. Rásandítottam és óvatosan felé néztem-Szia. Mit szeretnél? -a hangom furcsán vékonyan csengett.
-Szia. Látod azt a fiút? -bökött az egyik nagymenőre az osztályból-Meg akarunk hívni moziba mert akar tőled valamit. Ha gondolod eljöhetnél.
-Hát én, nem is tudom...
-Ne kéresd magad. Jó lesz. Jönnek csajok is.
-Nem vagyok olyan mozizós. -vallottam be őszintén és a padra néztem. Erre olyan történt, hogy a szívem is megállt egy pillanatra. Átkarolta a nyakam és szinte az ölembe mászott-Na. Hidd el nem bánod meg. Az osztálytársak szoktak közös programot szervezni. Mozizunk, aztán kajálunk. Semmi extra csak egy kis kikapcsolódás. És én mondom, Sam kevés lányt szemel ki magának.
-Kiszemelt magának? -néztem rá dühösen és azonnal felegyenesedtem.
-Hát...-láttam ahogy a haverjára sandít majd egy vigyorral ismét felém-Mondhatjuk, hogy igen. A csajok szeretik ugráltatni a fiúkat. Próbáld ki. Ha pedig túl nyomulós majd én segítek. Na?
-Még átgondolom. -mondtam és a szemem sarkából mozgást láttam. Arra néztem és Max sétált be a terembe majd elkerekedett szemmel nézett, az egyébként helyét elfoglaló fiúra. A szemöldöke magasra szökött, karba tette a kezét és sunyi vigyorral nézett rám.
-Mit nézel? -zavart meg egy hang oldalról mire zavartan elmosolyodtam-Semmit...azt hiszem láttam egy pókot.
-Igazán? Félsz tőlük? Majd én megvédelek.
-Nem...nem félek. -mondtam és ekkor éreztem ahogy Max a vállamra teszi a kezét.
-Te az a tipikus lány vagy aki nem fél senkitől és semmitől? -kérdezte majd oldalra sandított és a szeme elkerekedett. Követtem a pillantását és láttam ahogy Max lapozgatja a füzetemet. Azonnal rácsaptam a kezem és hátra tűrtem egy tincsem. Nagyon zavarban voltam-Csak a szél.
-Be van csukva minden. -mondta a fiú és körbenézett-Mi ez? Valami automata?
-Ó nem...csak...a hajtások. Igen, ahol be vannak hajtva tudod...-nevettem. Ekkor cipzár hang csapta meg a fülem és a tolltartómra néztem. Max szépen lassan húzta el a cipzárt.
A fiú mellettem azonnal felpattant-Mi a jó isten ez?
Én is felugrottam és a szám elé kaptam a kezem-Úr isten nem tudom. Jézusom. Nézd meg. Biztos van benne valami.
-Én megnem nézem.
-Lehet valami állat! -hátráltam és oldalra sandítottam a telivigyor Maxra és elég szúrós szemmel néztem rá.
A srác az ajkába harapott majd egy nagy lendülettel lesöpörte a tolltartómat a padról. Mikor az nem mozdult rádobta a könyvem és kicsit meglöködte a cipőjével-Nincs benne semmi.
-Hála istennek. -sóhajtottam.
A fiú a fejét fogva vissza ült-Ez..durva volt.
-Hát akkor én is leülök.-mondta Max és még mielőtt megállíthattam volna leült egyenesen a székre így beleolvadt a srácba. A szám elé kaptam a kezem és figyeltem. Max elkezdett színt kapni és életszerű lenni a fiú pedig fehéredett le és ásítozott.
-Hú látszik keveset aludtam az este. Majd akkor mond meg a válaszod. Alszok az órán. Na csá. -mondta a fiú és tiszta libabőrösen a helyére ment. Max elégedetten ült a széken és vigyorogva figyelt.
-Ez azért durva volt. -morogtam az orrom alatt és leültem.
-Rád mászott.
-Csak beszélgettünk.
-Segítettem lekoptatni.
-Azt látom.
-Jó akkor hisztizz be. Többet nem is beszélek veled.
-Én vagyok a hisztis? -sziszegtem a fogaim között majd elfordultam-Hülye.
-Aki mondja Bee! -mondta a túloldalamon Max majd a padra feküdt és durcásan bámult maga elé. Én is elfeküdtem és utánoztam.
-Ne utánozz.
-Nem utánozlak.
-De igen.
-Nem.
Ezt egészen addig folytattuk amíg a tanárunk el nem kezdte az órát és csendben nem kellett lennem, mert az osztály csendjében bizony hamar meghallhatta volna bárki is, hogy magamban beszélek. A szünetben még mindig játszotta a duzzogósat de többször ram mosolygott szóval tudtam, hogy csak játssza az eszét. Most elsőre megértette, hogy nem jöhet be a lány öltözőbe, ami nagyjából az utolsó öt percig ment is neki. Szerencsére már át voltam öltözve és nem igazán érdekelte a többi lány, nem találta viccesnek, ha csak úgy meglesi őket mikor láthatatlan. Mikor sorba álltunk és megtörtént a létszám ellenőrzés bementem a tükrösterembe és a világ felszívódott körülöttem. Bekapcsoltam a zenét és táncolt. Átadtam magamat az érzésnek. Ezeket a pillanatokat imádom a legjobban a napjaimban amikor bejöhetek hallgathatom a zenét és átadhatom magam a ritmusnak. Mikor vége lett a táncnak akkor vettem észre, hogy Max tükörként utánoz. Felé fordultam és kérdőn néztem rá miközben a lépéseket igyekezett lekövetni.
-Tudsz táncolni? -kérdeztem mikor megállt.
-Mindig akartam tudni. Mikor szalagavató táncokat tanulnak a diákok van, hogy bejövök és táncolok velük. Én sajnos nem jutottam el a sajátomra. Se a végzősök báljára. Nem lettem bálkirály és a bálkirálynőt sem kérhettem fel egy táncra. Pedig mindig is akartam.
-Érdekes. Apa azt mesélte, hogy nem várta a saját végzősök bálját.
-Tudod az elnyomott fiúknak az a bál egy nagy lehetőség. Ha sikerül kitűnőd akkor a többi fiú és a tanárok elismerését, sőt a lányok figyelmét is elnyerheted. Majd meglátod, ha neked lesz. -mondta újra kapcsolta a zenét és elém állt-szabad egy táncra? -nyújtott kezet én pedig természetesen elfogadtam az invitálást és egy laza keringőt hoztunk össze a lassú zenére.
-Tudod kinyomoztam, hogy miért nem tudtál hazajönni velem. -mondtam közben.
-Igazán? Miért? -kérdezte miközben megpörgetett.
-Mert minden ideköt. Adj valamit, ami hozzám is köt.
-Akkor odaadom a szívemet. -mondta kacsintva.
-Te kaszanova! -mondtam poénosan-Fizikai dolog kell, hogy legyen. Tudsz valamit?
-Kerítek.
-A nap végéig. -mondtam és kipörögtem a meghajláshoz-köszönöm a táncot Mister! -pukedliztem.
-Nagyon szívesen Madam!-vigyorodott el és egy kézcsókot nyomott a csuklómra. Szerintem fülig vörösödtem mert úgy elkezdett nevetni, hogy a hasát fogta, még akkor is mikor csapkodtam, hogy fejezze be. Hiába. Menthetetlenül lüke.
-Menj inkább keress valami dolgot.
-Jól van küldjél. Fogok én még hiányozni. -mondta és elment.
Egy fejrázással engedtem útjára és utána, egész nap nem is láttam a fiút.Igaza volt. Tényleg elkezdett hiányozni. Utolsó óra előtt azonban megjelent. Besétált és leült mellé.
-Nos? Találtál? -láttam, hogy a keze csupa föld és mocsok, szóval elég felesleges kérdés volt, de az elégedett arcából és a felcsillanó szeméből tudtam, hogy jól esett neki. A padra tett egy régi órát és karba tett kézzel hátra dőlt.
Elvettem az órát és megnézegettem-Ez mi?
-Mindig ez volt a kabalám a suliban. Ezzel temettek el.
Fal fehéren nézhettem rá, mert az arcáról lefagyott a mosoly.
-Nem jó?
-De...csak....morbid.
-Ez az egész dolog morbid.
És igaza volt, tényleg elég morbid dolog, hogy egy szellemmel beszélgetek, egy szellem a padtársam és egy szellemmel táncoltam. Néztem az órát és a tenyerembe zártam-Nagyon fogok rá vigyázni.
-Innentől hozzon neked szerencsét. -mosolygott és a padra dőlt-Jóéjt.
-Te nem is alszol.
-Nem. De ezeket az órákat régen mindig végig horpasztottam.
-A bioszt?
-Egen. Szerinted nem unalmas?
-Hát...én szeretem. Doki akarok lenni.
-Szívatsz? Minek akarsz te doki lenni? Az tök stresszes.
-Életeket menthetek.
-Hát engem már nem tudtak megmenteni. -nevetett fel mire a szívem összeszorult a gyomrom pedig ökölnagyságú lett. Észrevehette, hogy elkámpicsorodtam mert a vállamra tette a kezét-Na...ne haragudj. Nem úgy gondoltam.
De már mindegy volt, könnyek gyűltek a szememben-Miért gondolsz magadra így?
-Hogy?
-Mintha elfogadnád, hogy ez történt.
-Mit csináljak? Szellem vagyok basszus.
-Add vissza nekik.
-Hogyan? Ugyan már Dia.
-Nem, komolyan mondom. Neked élned kellene, felnőtt lennél, lenne családod.
-Jaj könyörgöm. -mondta és elfordult.
Tessék ma már másodszor kapja fel a vizet-Bocsánat. -súgtam.
Rám nézett és a nyakamhoz bújt-Nem a te hibád.-mondta és megfogta a kezem.
A fáradtság azonnal levert, de nem löktem el, nem húzódtam el. Csak ültem és végig gondoltam azt, amit apa mesélt nekem arról a tavaszról.

Dec 14

~1982 Ősz~

A levelek éles ropogása, színük intenzív ragyogása ésa diákok tömegének morajlása. Mind-mind, az ősz megérkeztének jelei. Az utcátbetöltő nemzeti Himnusz, az igazgató bíztató szavai és a diákoknak egy újabbmunka kezdete. De nekem, teljesen mást jelentett. Ugyan olyan nap volt, mint anyár, az év bármelyik napja. Annyi kivétellel, hogy az alkoholista apám helyettaz osztálytársak gyötrését kell elviselnem. Első nap beválogattak, egészenpontosan szándékosan jelentkeztem a D.Ö.K.-be, mint tag. Ugyanis, az osztályombanrettegtem. Ahányszor visszamentem a terembe, a hangulatom nyomottá vált ésmagamba fordultam. Egy idő után pedig ezért a különcködésért megvető pillantásokatkaptam és látni sem akartak maguk között. Azért is utáltak mert én voltam a tanárokkiskedvence. Nem szándékosan lettem az. Egyszerűen inkább tanultam otthon,minthogy apámat kelljen figyelnem és elviselnem. Világ életemben bajaim voltaka közösségbe való beilleszkedésbe. Álltalános iskolás koromban rettegtem a tanáraimtól.Egyszer tesin, mikor nem volt időm elmenni mosdóba a betonos pálya közepénvizeltem össze magam. Nem mertem kikéretőzni. A tanárnőm persze kérdezte, hogymi volt ez és ki volt, de én lapítottam mert nem akartam, hogy leszidjon miatta.Az arcom égett és a sírás szélén álltam, próbáltam mindenfélét kitalálni, hogymi lehetett. Sajnos kiderült. Utána folyton szekált. Mikor a betűket tanítottanekünk és az X hez jutottunk engem szólított. Én mindenhogy megpróbáltam neki elolvasnia betűt. Volt az iksz vagy kiejtés szerint „ksz" de még kereszt is. Mégsemfogadta el. Utána felszólította egy másik osztálytársam, persze a kiskedvencétés neki elfogadta ugyan azokat a variációkat, amiket én mondtam. Teltek az időkmi pedig egyre rosszabb kapcsolatban lettünk. Nagyjából harmadikas koromban,egyszer mikor öltöztem át testnevelésre a mellkasomon furcsa pöttyöket vettem észre.A bárányhimlőn már túl voltam és volt annyi eszem, hogy tudtam nem himlősvagyok. Éreztem, hogy ez valami egészen más. A tanárnőhöz mentem és megmutattamneki. Pánikot vettem észre az arcán és benézett a pólóm alá. Azonnal hívta aférjét és elmondta neki a tüneteket. - Bárányhimlő. -hallottam a diagnózist avonal túlsó feléről.
-De...én már voltam. -mondtam kis szendén.
-Egy ember többször is lehet nem tudtad? -kaptam rögtön a fejmosást és hívták aszüleimet, hogy jöjjenek el értem és vigyenek el orvoshoz. A bőrgyógyászszintén himlőre tippelt, de tévedett. Az igazi oka a pöttyeimnek a stresszvolt. Stressz allergiában szenvedtem. Nagyon fájt és viszketett. Mikor már anadrágot sem tudtam felvenni annyira fájtak a pöttyök és egy nagy vörös folttáolvadtak össze elmentünk egy messzebb lévő városba, ahol egy kedves doktornő diagnosztizáltaa pöttyeim eredetét. Kis idővel később jobban lettem és a kenőccsel képesvoltam enyhíteni a szenvedéseimen. Abba az iskolába négy évet kellett kibírnom.Ugyanis negyedik félévébe megvertem az egyik osztálytársam. A szemüvege megrepedtés a táblának dőltem. Rossz társaságba keveredtem. Felkarolt az osztály rosszbandája. És én nagyon boldog voltam. Nem szellemként ültem a többiek között,hanem ezzel bizonyítottam, hogy lehetek valaki. De sajnos tévesen. Én soha nem tartoztamközéjük, csupán a stresszt akartam levezetni, ami a négy év alatt felgyűltbennem. Az eset után pedig egy igazgatóival szépen elmentem egy másik iskolába.Itt a tanárok egyszerűen fantasztikusak voltak. Egyikkel sem volt probléma. Deaz osztálytársak. Az egyik lány kinézett magának és folyton szekált. AZöltözőben szétdobálta a torna cuccomat mire beértem, a táskámmal dobálta acsillárt és hülye beceneveket talált ki nekem. Én lettem az iskola szelleme.Fel alá járkáltam és senki sem vett észre. Egyszerűen léteztem úgy, hogy nemvoltam sehol sem önmagam. Illetve, de igen. Az én magányomban voltam igazán én.Az a személy, a megfigyelő volt. Voltak az osztályon belül cimboráim, de csak akkor,ha a három kerékből egy hiányzott. Akkor a másiknak betölthettem azt az űrt,amit az ő igazi barátja hagyott a hiányzása miatt. Volt egy fiú is. Veleeleinte nem kedveltük egymást, de aztán jóban lettünk. Sajnos sokszor a többisráccal lógott és csak pár percre néha, néha a büfé előtt állt meg velembeszélgetni. Hatodikban viszont, megismerkedtem a buszon egy lánnyal. Éslegjobb barátok lettünk. Együtt mentünk haza, hazakísértem és mindenféle őrültségbenbenne voltunk. Mivel egyel alattam járt hamarabb ballagtam, mint ő. Ahogy álltaa sorfalat mellettem láttam, ahogy a könnyek némán elhagyják a szemeit és végigfolynak az arcán. Egy biztató mosolyt löveltem felé mielőtt én is zokogni kezdtem.Végig bőgtem a ballagásom és fájó szívvel hagytam ott az intézményt, ami azelső iskolám után megmutatta, milyen diáknak lenni az órákon. Ezután jött a középiskola.Az első év még lazán kezdődött Diáktanács-tagként elintéztem, hogy ne legyeksokat az osztályba és a suliban szorgoskodtam. Nem akartam szellem lenni.Segíteni akartam a tanároknak és azoknak, akik megérdemlik azt. A szám nem lettnagyobb, erősebb sem lettem, nem tudtam kiállni magamért ezért azt próbáltamkiharcolni, hogy a szorgosságaim miatt megszeressenek és kipártoljanak ha kell. Középiskolaéveim harmadik őszének utolsó napja volt az, ami megszámlálta a napjaimat. Alapból bal lábbal keltem. Apámmalösszevesztem, nekem vágott egy sörös dobozt, az úton kétszer orra estem, órán pedigfájt a fejem. Utolsó óra előtt nem bírtam tovább, kimentem levegőzni. Miközbenbóklásztam fel alá az udvaron betévedtem a suli mögé. Az osztályomban lévőrosszfiúk pedig cigiztek. A füst ami csípte az orrom különös illatot árasztott.
-Drogoznak.-ijedten pördültem hátra a hírtelen beszédre. Kapkodtam a levegőt, aszívem a torkomban dobogott. Nate állt mögöttem és elmosolyodott a meglepettségemen.Átnézett a vállam felett és elkomorodott-Ezt azonnal jelentenem kell az igazgatónak.-mondta az elnököm és egy vállveregetést után elindult vissza az épületbe. Acigizőkre néztem és mikor Nate elment úgy döntöttem valaim menedéket keresekameddig visszaérnek a dirivel. A sarok felé mentem, mikor a dühös Nate utáncsapódott az ajtó. A rossz fiúk azonnal felkapták a fejüket és felém néztek.Összehúzták a szemüket és az egyikük felém indult. ijedten, fej rázva kezdtemhátrálni majd sarkon fordultam és az épületbe futottam. Natet kerestem, hogymegállítsam. Fel alá futkostam a lépcsőkön, mert fogalmam sem volt, hogy adirinek épp hol van órája. Végül a könyvelő előtt találtam meg és elkaptam akarját. Nate meglepetten fordult felém és elhúzta a kezét-Mi...mi van? Bántottak?Baj van?
-Semmi, csak...nem kell szólnod az igazgató asszonynak.
-Dehogynem. Drogoztak.
-Felesleges.
-Miért?
-Elfutottak-a hangom megremegett ahogy hazugságra bírtam magam. Nem tudtamNate, az egyetlen barátom szemébe nézni-Nem ide járnak, csak beszöktek. Mikorbecsukódott az ajtó utánad leléptek.
Nem akartam a saját elnökömnek hazudni, de rettegtem az osztálytársaimtól.Tudtam, ha elkapnak, nekem végem. Kérelőlen nézem Natera aki elhúzta a szájátés csigalassan bólintott. Eleresztettem egy nagy sóhajt. A tüdőmből szaggatottantávozott a levegő. Natete a barátomnak tekintettem, még akkor is, ha ő engemnem. Mindig kedves volt hozzám, törődött velem és ezt nagyra értékeltem. Nmetudtam tovább mellette lenni, úgy éreztem elárultam. Visszamentem a termembe ésa fiúk még nem voltak ott. Leültem a helyemre, előpakoltam és a padra dőltem. Atanárunkkal együtt léptek be a bűnösök. Feléjük néztem ők pedig egyenesen engemfigyeltek. Az egyik felém indult én pedig remegtem a széken és kitágult szemmelfigyeltem. A fiú elment a padom előtt és leverte a dolgaimat. Megállt,megfordult és összeszedte-Hopsz, Bocs! -mondta és még egy két ceruzátösszeszedett. A padra tette és suttogóra fogta a hangját-Ha köpni merszkinyírunk te kretén!
A remegés a testemben erősödött és bólintottam. A fiú elégedetten, szinte ördögienelvigyorodott-Nagyon helyes! -paskolta meg a fejem majd a helyére ment. Utánanéztem és éreztem ahogy a lában a remegéstől mindenfelé mozog. A térdemre tettem a kezem, hogy lenyomjam de nem tudta. Mindenféle gondolat cikázott az agyamban és egyre jobban remegtem. Végül felállta és botladozva kirohantam.

Dec 14

-Kérlek...ne sírj! -a hangom olyan halk volt mintha súgtam volna és remegett. Rázott a sírás és nem éreztem a nyelvem. Zsibbadt-Kérlek Max ne csináld ezt velem.

-Miért...miért félsz tőlem? Én nem ártok senkinek. -sziszegte fogai között a sírás közepette és felnézett rám. A bőre, nem is tudnám pontosan leírni milyen színű volt. Mint mikor kikeverjük a vízfestékből a bőrszínt majd az ecsetet a vízbe mártjuk és a róla lejövő szín ad valami hatást az amúgy átlátszó folyadéknak. A szeme viszont, az egészen szikrázó volt. Kék és kicsit sem áttűnő, hanem rendes emberi, hús vér szemre hasonlított. A haja sötét barna, olyan étcsokoládé színű félhosszú, dús kicsit hullámos volt. Ha nagyon szerettem volna akár bele is túrhattam volna, hogy az arca elé lógó tincseket hátra simítsam. Szakadt véres régi egyenruhát viselt, azzal a kék és zöld csíkos nyakkendővel, amit apa ma is hord az igazgatói székben. Lassan felé nyúltam, de a kezem megállt a levegőben. Nem akarta, hogy a filmes jelentekhez hasonlóan a kezem átmenjen a testén és esetleg megsebezzem, vagy megszálljon ő engem. Figyeltem, mintha egy utasításra vagy engedélyre vártam volna tőle. A földre nézett és nyelvét picit kidugta, hogy az alsó ajkát behúzza és ráharapjon. Nagyon aranyosan festett, mint egy zavarban lévő kisfiú. A keze felém indult én pedig önkénytelenül is hátrébb hajoltam. Azonban ő csak nyúlt, egészen addig amíg az arcomhoz nem ért és végig nem simított a szeplőimen. Felnézett rám és enyhe bocsánat kérő arckifejezést nyugtázott felém-Nem bántalak! -mondta ismét és elvette a kezét. Egy aprót bólintottam és megérintettem az arcom ott, ahol az imént az ő keze volt. A bőröm jéghideg volt. Mint a decemberi napokon mikor apával hógolyó csatázunk a kertben, és hóangyalt készítünk a puha hótakarón. -Nem félek tőled. -mondtam őszintén és letöröltem a könnyeim. -Jobban ismerlek, mint te azt hinnéd. -a szemei elkerekedtek a döbbenettől és kihúzta magát, miközben várta a magyarázatom. -Apám rengeteget mesélt rólad, és a gyilkosaidról. Tudom, hogy folyton segítettél neki, szóval köszönöm. -biccentettem hozzá csak, hogy nyomatékosítsam szavaim komolyságát. -Magányos vagy itt egyedül igaz? -kérdeztem és közben vettem fel a sport cipőmet.
-Mindig egyedül vagyok a folyosókon. Még este is. Én nem alszom. Nekem már nem kell puha ágy és könyv az elalváshoz. Nekem már nem kell semmi. -mondta a földet figyelve és megrándult a szája, mintha ismét sírni akarna.
-Miért vagy itt?
-Nem tudom. Nem tudok tovább menni. Pedig már jó lenne. A szüleim, a bátyám, már mind ott vannak, ahol...nekem kellene. Át akarok menni, hogy végre megnyugodhassak, csak nem tudom, hogy hogyan. Nekem itt nincs helyem.
Lassan a kezéhez értem és mikor a szemeimbe nézett egy halvány mosolyt erőltettem, pedig pontosan azt éreztem, amit ő. A szívem megfacsarodott és égett.
-Segítek neked átkelni, hogy ismét velük legyél.
-Hogyan?
-Nem tudom. De meg fogom próbálni. Megígérem. -mondtam őszintén majd felkaptam a fejem a csengőre és felálltam-Én hallak. És ha nagyon magányos vagy nyugodtan gyere velem bárhova. Kivéve az öltözőbe. Mit szólsz hozzá?
Egy pillanatra felderült és bólintott-Olyan lenne, mint mikor még éltem.
-Csak nem lát senki, kivéve én. -indultam kifelé-Lehetsz a házi szellemem. És együtt rájövünk, hogy juttassunk át a túlvilágra. Kisétáltam a többiekhez és elindultam az öltöző felé. Mikor hátra sandítottam Max ott volt pár centire és nem tágított. Azonban mikor az öltözőhöz értünk a falnak dőlt és várakozóan figyelte az ajtót. Intettem neki és bementem a csajok után. Odabent az egyik lánynak megmutattam a tánclépéseket, amiket felvettem-Látod és utána egy spicc, majd egy piruett...-ahogy felnéztem a telefonról Alex ott állt. Ő is a képernyő fölé hajolt. A szám tátva maradt és beszívtam a levegőt. Nem tudtam, hogy sikítsak, a pólómért nyúljak, vagy leüvöltsem a fejét. Az osztály társam Gisell aki még mindig a videót nézte engem bámult-Mi a baj?
-Se...semmi...csak...egy bogár! -mondtam dühösen és Maxre néztem, aki körbenézett a sok melltartóban lévő lányon és elpirult.
-Pedig direkt kihessegettem mielőtt bejöttem! -folytattam.
Azonnal vette a célzást és már futott is ki.
Az egyik felsőbb évfolyamos, aki öltözött át a következő órára megborzongott-Hú szerintetek is hideg van?
Nem. Csak Max futott át rajtad. Semmi komoly. -mondtam volna, ha nem veszik ki a kezemből a telefont.
-Ez komoly? Mi ez? Balett? Semmi modern? -kérdezte gúnyosan ugyan az a lány, aki öngyilkosnak titulálta Maxet. És már megtanultam a nevét: Jana.
-Társas tánclépések. -mondtam keserűen-Vissza kérhetem?
Az ölembe dobta a telefont és tovább sétált-Gagyi.
-Legalább tud valamit. -mondta Britney mellettem csak úgy az orra alatt.
Jana azonnal megfordult-Én is tudok valamit képzeld! -ingatta a fejét-És nem más fiúknak bohóckodni miközben pörgök-forgok körülöttük. Képzeld nekem eszem van ehhez az iskolához. Nme azért járok ide, mert apuci az igazgató.
-Nem fiúkkal táncol. -mondta egy másik lány miközben öltözött.
-Leszbikus! -köpte Jana.
Na ez sértő volt. Britneyre néztem és láttam, hogy mindjárt egymásnak ugranak ezért hamar felvettem a pólóm és felugrottam és kisiettem. Az ajtó előtt Max várt és felvidult mikor meglátott.
Elindultam fel a lépcsőn és intettem neki. Ő követett-Elég feszült a hangulatot. Mi az?
-Hagyjuk-súgtam.
-Történt valami?
-Egy legyintéssel, válaszoltam, hogy most nem alkalmas. Besétáltam a terembe és leültem a helyemre. Egyedül ültem, viszont ahelyett, hogy a szomszéd székre tettem volna a táskám szabadon hagytam és rá ütöttem, hogy Max leüljön. Engedelmesen mellém is telepedett majd érdeklődve nézett rám, hogy mit akarok.
Elővettem egy füzetet és egy tollat. Kinyitottam a füzetet és bele írtam. -Mutatok valamit, és mond el, hogy mi a véleményed. - elindítottam a videót némán. Úgy tettem, mint aki nézi, de igazából teljesen elment a kedvem az egésztől. A végén lezártam a telefont és kinyitottam a füzetet-Mi a véleményed? -kérdeztem és Max felé fordítottam kicsit. Felvette a ceruzát és válaszolni akart, de kivettem a kezéből és ismét írtam-Te beszélhetsz. Téged nem hallanak.
-Ja igaz! -mondta és elmosolyodott-Ez bámulatos! Nagyon ügyes vagy.
-Azt mondod? Hát nem tudom... ☹ 
-Nem vagy valami lelkes. Mi a baj?
-AZ, hogy lánnyal táncolok és a többiek azt hiszik, hogy leszbikus vagyok. Szekálnak miatta.
-Irigyek. Ne foglalkozz velük, akármit is jelent az a lesz..lesz....izé...
-Te nem tudod mi az?
-Hé, az én időmben ilyen nem volt.
-Igaz. Szerinted akkor mit csináljak?
-Állj ki magadért. Ne hagyj, hogy elnyomjanak. Az a legrosszabb, ha másnak a csicskása vagy.
-Pont te mondod?
-Hé! Mellettem nem volt senki. Viszont neked itt van apukád is. Simán le tudjátok rendezni az ügyet. És ő szeret téged. Legyél talpra esett. 
-Lehet az kellene. Köszi.
Nagyon kis édesen elvigyorodott és odahajolt hozzá-Ha egyedül ülsz...lehetek a mindenkori padtársad?
Bólintottam és én is elmosolyodtam. Egy sóhajjal a padra dőltem majd felé gurítottam egy ceruzát. Ő vissza gurította és így játszottunk amíg be nem jött a tanár. Órán többször figyeltem a szemem sarkából, ahogy Max szinte áhítattal hallgatja az órát pedig biztos vagyok benne, hogy már vagy százszor végig hallgatta ugyan azt. Összesen egy nap hét óránk van, aminek fél háromkor van vége és ebbe benne van egy húsz perces ebédszünet. Óra közben az jutott eszembe, hogy suli után mi lesz Maxel, hisz egyedül lesz. Nem tudom el tud-e jönni velem haza. Ebédszünetig fontolgattam ezt a kérdést amíg Britney és Ana oda nem jöttek, hogy menjünk a tetőre. Nem örültem neki, meg szerettem volna kérdezni Maxet erről de egy mosollyal elfogadtam és mentem velük. Miközben ebédeltünk odafent Max mindenféle mutatványt leejtett előttem és nagyon ügyesen tudott kézen járni. Sokat mosolyogtam rajta, de nem akartam feltűnő sem lenni. Anara néztem, aki nagy számítógép és okkult mániás. Illetve a horror játékokat és filmeket is kívülről fújja.
-Ana léteznek szellemek?
-Hát hogyne! -virult ki az arca.
-És szerinted miért vannak itt? Miért nem tudnak átmenni...tudod...-Erre Max is közénk ült és figyelte Anat.
-A fénybe? Hát, sok féle magyarázata van. Nem akarnak, itt ragadtak a haláluk végett, de a legelterjedtebb, hogy valamit nem fejeztek be, amit szerettek volna az életükben. Ez egy vágy, egy el nem jött kívánság, egy esemény, amin ott kellett volna lenniük...bármi ilyen. Miért?
-Mert szeretnék egy táncot erről...valahogy koreografálni. És ha megkapja, amit akart akkor átmegy?
-Elméletben igen. De dönthet úgy, hogy nem megy át.
-Azta Ana! Nagyon ügyes vagy.
Britney lenézően figyelt minket-Baromság. Szellemek nem léteznek. A gyerekek kitalált baromságai, és a felnőttek ezzel ijesztegetik őket. Pedig nincs. Vannak azok a hülye műsorok, hogy Szellem járás, meg Catch the Gost de mikor a hangot játszák vissza és kamerát a hülye szinkron színészen kívül semmit sem hallasz. Baromság az egész.
Erre olyat mondott Max, ami nem tűr tintát. Egy csúnya nézéssel elcsendesítettem.
-Én attól szeretem ezt a témát. -mondta Ana.
-Te mindent szeretsz, ami nem normális. A Játékokat is fiúknak találták ki.
-Ez nem igaz! -förmedtünk rá mind a ketten mivel én is szerettem Simsezni és különböző katonai játékokkal játszani amikor még volt rendes asztali számítógépem. Sajnos eladtam mert a kutya lepisilte és tönkre ment.
Britney csak legyintett és tovább ette a szendvicsét.
Kérdőn Max felé néztem, aki elmerengve bámult maga elé. A suli végeztéig nem szólt egy szót se, csak követett. Kicsit zavart is. Majd az iskola ajtajában megállt.
-Nem jössz haza velem?
Meglepetten kerekedett el a szeme és pislogott párat-Akarod? -kérdezte és egyik lábáról a másikra állt-De fiúknak nem szabad lányoknál lenni.
-Mi? De hát...szellem vagy! -súgtam-Addig se itt vagy és unatkozol, hanem olvashatod a könyveim. Mit szólsz? Sőt megmutatom a kiskutyámat ő vele is játszhatsz este. És a laptopomon.
-Megpróbálhatjuk. -bólintott teli mosollyal és követett az autóig. Beszálltam hátra és kinyitottam neki is az ajtót. Azonban mikor távolabb értünk ő eltűnt. Szomorúan fordultam hátra. A suli kapuján ült és a földet bámulta. Felemelte a kezét és integetett majd visszakullogott az iskola épületébe.

Okt 22

-Max! -a leheletem meglátszódott a levegőben és fehér felhőként szállt a fiú felé, aki állt és nézett. A szívem a fülemben dobogott, zakatolt, mint egy gőzmozdony a síneken. A halántékomon egy verejtékcsepp szánkázott végig és a dermesztő félelem lett úrrá az egész testemen. Nem mertem pislogni. A szemem égett és egy pillanatnyi sötétségért ordított. Nem tudom pontosan miért féltem. Max nem volt ijesztő, de a nyakán lévő vágás, amiből tisztán látszódott, hogy folyik ki a vér és a ruháját egy csíkban elszínezi ijesztő volt. Felém lépett. Az a pici mozdulat elég bolt, hogy az ösztöneim nagyobb sebességre kapcsoljanak. Egy szempillantás alatt háttat fordítottam és a kapu mentén futottam, hogy körbe érve az iskolát vissza találjak az autónkhoz. Minden erőmet belevetettem a futásba. A futóversenyeken és a testnevelés órai felmérésekbe nem viszek ennyi energiát, mint ebbe a hatalmas körbe. Nem néztem hátra, nem akartam látni ahogy követ. Ahogy körbeértem megláttam anyut kisétálva az ajtón. Rám nézett és meglepett pislogás közepette, értetlenül figyelt, hogy mégis mit csinálok. Mikor odaértem hozzá, hamar hátra fordultam. Bíztam benne, ha Max esetleg megtámad anyu megment. Anyu mindig megment.
-Mi történt kicsim? -tette a vállamra a kezét. Ő volt az anyukám, a nővérem, a barátnőm. A szemébe néztem és a szám legörbült. Nem bírtam tovább. A hátam rázkódni kezdett a levegő pedig szakaszosan érte el a tüdőmet-Anyu! -mondtam zokogva és megöleltem.
Letette a táskáját a földre és magához vont-Mi történt édesem? Bántottak?
Megráztam a fejem és a mellkasához bújtam. Annyira rázott a zokogás, hogy egy értelmes szót nem tudtam kicsábítani magamból, akármennyire is szerettem volna.
Így álltunk percekig amég az orrom el nem dugult és még könnyező szemekkel a táskájáért nyúltam, hogy keressek zsepit. Hamar megtaláltam a kis csomagot és egy nagyot trombitáltam miközben anyunak dőltem-Menjünk haza.
Egy néma bólintással felkapta a táskáját és kézen fogva engem elindult az autóhoz. Mikor beszálltam az anyósülésre és szembe találtam magam az épülettel, láttam ahogy Max a lépcsőhöz sétál, ahol percekkel ezelőtt még zokogtam. Leguggolt és a tenyerébe temette az arcát, mintha sírna. Nem értettem. Mikor elhajtottunk a visszapillantó tükörben láttam, hogy még mindig ugyan úgy van. A látványtól elfacsarodott a szívem és némán könnyeztem kifelé fordulva, szinte az ablakra cuppanva. Otthon bevittünk mindent a nappaliba, átöltöztem egy kényelmes játszó ruhába és kimentem a hátsó udvarra, ahol a keverék kutyusunk boldogan farkcsóválva, ugrálva üdvözölt. A régi hintámhoz mentem és simogattam a kutya fejét miközben a szemeibe néztem-Te is látod a szellemeket igaz? Akkor te hiszel nekem. Max szelleme ott van. Szerinted elmondjam apának? -A jóságos és hű barna eb az ölembe fektette a fejét és élvezte, ahogy ujjaim végig szánkáznak a homlokán és az orrnyergén. -Lehet nem jó ötlet. Ha idejön majd te megvédesz! -mondtam és a homlokomat a kutya barna, puha és meleg homlokára döntöttem. Vacsora időig játszottam vele. Mikor apa szólt, hogy kész a kacsa bementem és kézmosás, illetve terítés után leültünk enni. Figyeltem apát. Nagy izgalommal mesélt arról, hogy miként telt az első napja. Többször megfordult a fejemben, hogy kikotyogom a szellemmel való találkozásomat, de nem tudtam, hogy hogy reagálna. Mikor befejezte a mesélést rám nézett-És az én nagy lányomnak milyen volt az első napja?
-Hát...izgalmas. -mondtam elmosolyodva.
-Szereztél barátokat?
-Igen kedves osztályom van. 
-Ennek örülök. -mondta a villát a szájához emelve.
-Apa...-kezdtem bár már meg is bántam. Mégis mit mondjak? Mit akartam mondani? -Emlékszel, hogy meséltél Maxről?
-Igen. Megint pletykákat hallottál?
-Azt is. -mondtam a tányéromra nézve és tologattam a borsót.
-Miért sírtál ma délután? -kérdezte anyu és megfogta a kezem-Még mindig nem mondtad el.
-Ó semmiség. Csak Maxről a pletyka. Eléggé mélyen érintett. Apu annyit mesélt róla, már olyan mintha a család tagja lenne.
-Max a családunk tagja. -mosolygott apa. -Ne foglalkozz a pletykákkal. Mi tudjuk az igazságot a többiek pedig gondoljanak amit akarnak.
-És ha ez fáj Maxnek? -kérdeztem az asztalra támaszkodva a villám pedig az asztallapon koppant.
-Akkor majd segítesz nekik, hogy megértsék miért rossz ha erről pletykálnak és elmondod az igazságot.-mondta apa vállat vonva.
Nem mondtam semmi többet. Csendben megvacsoráztunk és mikor végre az ágyba jutottam elővettem a laptopom és utána olvastam a szellemvilágnak. Mindenfélét olvastam. Vannak szellemek, amik követik az embert, vannak, amik megszállják az embert. Síró szellem, Figyelő szellem, állat szellem. Kopogó szellem. Mikor ezt a részt olvastam kopogtak az ajtómon. Azonnal odakaptam a fejem és gyors levegő vétellel, dobogó szívvel figyeltem az ajtót, mikor nyomják le a kilincset lassan és nyitnak be akár a horrorfilmekben. Nem mertem megszólalni. A laptop alatt lévő könyvért nyúltam, hogy lecsapjam a betolakodót és éleztem a hangszálaimat, hogy a félelem pillanatában el tudjanak szabadulni és bezengjék az egész lakást. Az ajtó kinyílt és anya nézett be-Még fent vagy? Van teád? Hozzak?
Egy hatalmas sóhajjal eresztettem le a merev testtartásom és megráztam a fejem-Van anyu köszi.
-Akkor jó. Aludj lassan mert holnap nagyon álmos leszel.
-Tudom anyu. Köszi! -mondtam és egy puszit küldtem felé. Ő elkapta és viszonozta. Imádom anyut. Lecsuktam a laptopot és elhelyezkedtem a párnámban. Lekapcsoltam az éjjeli lámpát ás próbáltam aludni. De nem tudtam. Minden kis neszre felnyitottam a szemem és befeszültem. Megöleltem a kutya plüssömet és bele fúrtam az arcom. De rossz ötlet volt. Azt képzeltem, hogy mögöttem áll Max és ha arra fordulok akkor látni fogom és megtámad. Nem mertem megmozdulni. Mikor megreccsent a parketta összerezzentem és alvást színleltem. A könnyeim folytak és rettegtem. Csiga mozdulatokkal megkerestem a telefonom és egy hirtelen mozdulattal felültem a telefonomat pedig a szoba közepére irányítottam, hogy bevilágítsa a szobát. Nem volt ott senki. Kapkodtam a levegőt és felkapcsoltam az éjjeli lámpát. Nézelődtem. És tényleg üres volt a szoba. Ittam egy kis teát és vissza feküdtem, de a lámpát inkább égve hagytam, pedig nagyon zavar a fény. Reggel mikor anyu jött ébreszteni már le volt oltódva a lámpa. Vagy csak kiégett a körte. Mindenesetre én szörnyen éreztem magam. A testem ólomból volt és szűk szemekkel figyeltem anyut.
-Mikor aludtál el?
-Nem tudom. -fordultam a hasamra.
-El késünk. Idd meg a tejeskávét és öltözz.
-Jó megyek már. -mondtam felemelve a kezem, de az vissza is hullott a párnára. Nagyon nehezen erőt vettem magamon és felkászálódtam ülésbe. Ittam a tejeskávémat és feloldottam a telefonom, de azt hittem kiköpőm amikor megláttam, hogy valaki írt egy SMS-t a telefonomra, ismeretlen számról hajnali négykor a következő üzenettel-Köszönöm a virágot.
Ez valami félre értés. Annak kell lennie. Valaki megajándékozott valakit, az a valaki pedig elütötte a számot. Biztosan így van. Robot mozdulatokkal kezdtem készülődni és nem akartam visszamenni abba az épületbe. De muszáj volt. Mikor beértem semmi szokatlant nem tapasztaltam. Max sem volt sehol. A teremben is a már összeszokott bartok együtt beszélgettek. Én is odaültem a csajok közé és beszélgettünk.
-Hé Diamond, szerinted is helyes fiú Jason?
Az említett nagymenőre néztem, aki már az első nap levett mindenkit a lábáról. Rajtam kívül. -Ja nem rossz. De én nem vagyok az a pasizós fajta.
-Ugyan már Dinamit. Te egy kristály vagy. Biztos valami nagymenő pasid lesz. -mondta...azt hiszem Monica a neve.
-Miért lenne az? Csak a nevem miatt? -Anyuék jól kicsesztek velem. A Diamond név a legrosszabb egy gyereknek. Annyi becézést, annyi cikizést szerintem senki sem élt még át, mint én az elmúlt nyolc évem alatt.
-A Diamond egy nemesi név. Tuti felkelti egy sztár figyelmét. -Mondta Britney, akit csak azért jegyeztem meg mert a kedvenc énekesem nevét viseli.
-Én fiús lánynak mondom magam.
-Azért keringőzöl lányokkal??
-Társas...társastánc. -mondtam szemrehányóan.
-Egyre megy. Én biztos a puccos szoknyákat választanám.
-A hózentróger jobb barátom. -mondtam majd feláltam-Szünetbe folytatjuk! -intettem és a helyemre mentem.
Egészen ebédszünetig semmi probléma nem volt. Aztán jött az az átkozott szünet. Már tegnap megbeszéltük, hogy felmegyünk a tetőre enni, mint a kedvenc sorozatainkban a menő lányok. Nem gondoltam rossz ötletnek mikor elindultunk. De mikor kinyílt az ajtó. A földbe gyökerezett a lábam. Max ült a tetőn és a felhőket figyelte.
-Szerintem mégsem jó ötlet.
-Félsz a magasban Dinamit?
-Nem...
-Akkor gyere már. -mondták a csajok és leültek a kerítés mellé.
Max rájuk nézett és figyelte őket. Kíváncsi tekinteteket lövellt feléjük. Nagyon óvatosan, halkan becsuktam az ajtót, mire rám nézett. Azonnal a lányokhoz sprinteltem elővettem a szendvicsem és enni kezdtem, hogy eltereljem a figyelmem. Max felállt és mellém térdelt. Nagyon közel volt. Libabőrös volt a karom és a hátam. Az arcomba nézett és figyelt. Próbáltam úgy tenni, mintha nem látnám és a csajok divattippjeit hallgattam. De, amikor hozzám ért, a karomhoz. Felkiáltottam és összerezzentem.
-Veled mi van?
-Semmi...semmi...biztos egy darázs.
-Darázs? Hol? -ugrott fel Britney ijedten és forgolódott.
-Már elment.
Láttam, hogy Max a földön fetreng a nevetéstől. És még hallottam is. Nagyon viccesen nevetett. Mint egy ló. A szám elé kaptam a kezem, hogy visszafojtsam a nevetésem. Britney sértetten nézett rám-Nem vicces Diamond. -mondta dobbantva-Én allergiás vagyok a darázsra. -a feje már lilult a dühtől. Gyorsan ki kellett találnom valamit.
-Bocsánat nem rajtad nevetek.
-Akkor mégis min?
Maxen. -Magamon! Én is megijedtem pedig faluból jövök.
Britney leült mellé-Egyáltalán nem vicces. -mondta duzzogva.
Max felült és figyelt minket. Törökülésben ült és nézelődött. Ismét a lányokra figyeltem. Nem tetszett az a seb a nyakán és azt sem akartam, hogy kísértsen. Mégis csak egy szellem. A csengőt meghallva összecsomagoltunk és elindult a termükbe. Még gyorsan Maxre pillantottam, aki ülve maradt és szomorúan nézett utánunk, mint egy árva kiskutya. Borsódzott a hátam mikor olyan közel jött, de így, hogy többen vagyunk annyira nem tűnt félelmetesnek. El is felejtettem, hogy szellem.

Az utolsó óránk tesi volt. Én a táncterembe mentem gyakorolni. Épp a nyolc számolásos forgást gyakoroltam mikor a tükörben megláttam a fiút. Megmerevedtem és a legelső félelem futott át rajtam. Mereven figyelt. Nem volt mosoly az arcán. Se kíváncsiság. Csak figyelt. Arra fordultam, de eltűnt. Mikor visszanéztem a tükörbe ismét ott volt. Elhátráltam a tükörtől és körbe néztem-Max...tudom, hogy itt vagy, Ha bántani akarsz csak rajta. A kamera téged is vesz. -mondtam remegő hangon és kitártam a karom, de nem történt semmi. -Istenem, miért ijesztgetsz folyton? -kérdeztem és ismét könnyezni kezdtem. Pedig most nem féltem annyira. Sőt. Inkább dühös voltam. De úgy tört rám a zokogás, mint derült égből a villámcsapás. Leültem a földre, megöleltem a térdem és a fejemet ráhajtottam. Egyszer csak hidegséget éreztem a vállamon. Lassan felnéztem és Max térdelt előttem. Ő is könnyezett. Nagyon szomorúnak tűnt. Figyelt és megbökte az arcom. Az érintésének a helyén a bőröm lefagyott-Kérlek ne. -mondtam remegve. Elengedett és előre hajolt. A homlokát a földhöz érintette. Meghajolt előttem. Láttam a vállát ahogy remeg. A kezeit ökölbe szorította. Ő is sírt. Csak ültem és néztem dermedtem. Nem tudtam, hogy egy szellemet milyen módon vigasztalhatnák meg.

Okt 22

screenshot 2018-10-14 23.jpg

~1982-Tavasz~

Egy középiskolában a legjobb, ha valaki alkalmazkodik és beleolvad a tömegbe. Aki a középiskolában kitűnik és rászállnak az sajnos sok jóra nem számíthat.Max Luis Smith, egy külsőleg átlagosnak mondható fiú volt, viszont sokkal vissza húzódóbb volt, mint az átlag. Egy gyűjtő iskolában ez elég nagy hátrány, hamar észreveszik azok, akik észre akarják venni.
Én, mint az egyik Diák Tanács Elnök semmit sem vettem észre ebből, pedig folyton a D.Ö.K. teremben téblábólt és szaporán igent mondott minden kérésünkre. Akkor még nem gondoltam, hogy bujkál és nem akar visszamenni a termébe valami oknál fogva. Sajnos nem figyeltem eléggé, pedig sors fordító tetteket hajthattam volna végbe, hogy segítsek neki. Nem vettem észre, hogy szekálják, hogy elveszik a holmiját, hogy bántják. Vagy csak nem akartam észrevenni. A termébe tartozott az az öt fiú, akitől az egész iskola rettegett. A kirúgás szélén jártak, de valahogy mindig megúszták a fegyelmi tárgyalást. Egészen az „Eset" ig. Az Eset 1982 áprilisában történt meg ami az egész iskolát megrázta. Az iskola egy tavaszi szünet előtti lazább napot tartott. Nem voltak órák és a diákok szabadon sportolhattak akár egész nap a tesiteremben. Süteményeket kóstolhattak és főzhettek a többi diáktársuknak, hogy gyarapítsák az osztálykasszát. Éppen D.Ö.K. feladataimat végeztem és pontoztam a lányok süteményeit amikor Max odajött hozzám, hogy segíthet-e valamiben.
-Persze, ha szeretnél. -mondtam mosolyogva és felé nyújtottam egy sütit, amit a maga félszeg módján elvett-Az egyik mosdóban hagytam egy felmosórongyot és vegyszereket, idehozod nekem, hogy a kiömlött tejet és tojást fel tudják a csajok takarítani?
Természetesen bólintott és elindult az emeletre, hogy teljesítse a kívánságom. Akkor tűnt fel, hogy baj van mikor kicsengettek az egész napról, Max pedig még sehol sem volt. Megkérdeztem az egyik tanárt, hogy nem látta-e valahol a fiút, de nemleges választ kaptam. Felsétáltam az emeletre és benéztem a termébe. Az ijesztő fiúk nevetgéltek és nagyon ki voltak virulva. Roppant módon örültek maguknak. Féltem bemenni, mikor rám néztek már pucoltam is onnan. Lehet haza kergették Maxet? ilyen és e-fajta gondolatok jártak az eszemben miközben a mosdóba mentem, hogy elhozzam a takarításhoz szükséges holmikat. Ahogy beléptem az ajtón különös szag csapta meg az orrom. Az egyik fülke ajtója be volt csukva. Sehol sem találtam a takarító felszerelést. Már fordultam volna el, mikor valami pirosat láttam a földön. Odamentem és leguggoltam. Belenyúltam és az orromhoz emeltem, hogy érezzem a szagát. Vér volt. Vér folyt a mosdó padlólapjai közötti résben. Az amúgy fehér szegély most pirosan virított és szerte ágazóan, bajjóslóan tekergőzött egy irányba. Elindultam megnézni, hogy merről jön a vér. Valaki vagy elvágta magát és nem mer szólni, vagy...bele sem akartam gondolni. A legutolsó fülkébe vezetett a vér csík, de mikor azt ki akartam nyitni a kilincs nem engedett. Le sem tudtam nyomni. Valamiért beszorult. Vagy beakasztották. Azonban nem voltam kistermetű és egy ugrással meg tudtam kapaszkodni a fülke tetején, hogy benézzek. Amit akkor láttam, még a legszörnyűbb rémálmaimat is felülmúlta. Max ült a lehajtott wc fedélen, a keze mellette lógott és a nyakától a lábán át vörös csík folyt végig. Megszédültem és felkavarodott a gyomrom. A másik fülkébe rohantam, de az epe ízű hányás helyett csak a könnyeimet nyeltem, amik folyton megállíthatatlanul száguldoztak végig az egész arcomon. Levegő után kapkodtam és csak annyit tudtam makogni, hogy: Nem lehet!
Reszkettem, a szívem úgy dobogott, azt hittem kiugrik a helyéről. Szólnom kell az igazgatónak! -gondoltam, de a lábaim nem engedelmeskedtek. Úgy éreztem ólomból vannak és nem mozdulnak. Ekkor mellettem léptek hallatszottak. Odakaptam a fejem a szám elé pedig a kezem, hogy halkabban lélegezzek. Egy csizma sétált el a fülke előtt majd a behajtott fülke vékony résén láttam, hogy az ötök egyik tagja az. Egy olló volt a kezében, ami véres volt. A mellettem lévő fülkéhez ment és kirántotta az ajtót.
-Na mi van talpnyaló? Megdöglöttél végre? Hé, figyelj, ha hozzád beszélek faszfej. -üvöltötte és egy csattanást hallottam. Mintha valakit megpofozott volna.
-De hallod, ez kajakra megmurdált. -mondta egy másik, aki ekkor sétált el a fülkém előtt. Hátra léptem egyet, olyan halkan ahogy csak tudtam és a sarokba passzíroztam magam. Hallottam, ahogy besétál az egyik a fülkébe majd csinál valamit. Mintha vágna valamit.
-Add már ide a zsákot. Bele dobjuk a szemétbe, segítsetek szétszedni.
Vagy órákon keresztül álltam és hallgattam ahogy a gyilkosságukat próbálják eltüntetni. Ennél gyomorforgatóbb hangban, illatban és beszédben még a legszörnyűbb álmomban sem volt részem. Álom, sokáig hittem, hogy ez egy elfuserált álom. Mikor már azon voltam, hogy nem érdekel, ha elkapnak, de én elfutok az igazgató irodájába végeztek. Egy önelégült nevetéssel kisétáltak a mosdóból. Egy ideig még vártam, majd minden maradék lélekjelenlétemet összeszedve elrohantam az igazgató irodájába és a saját könnyemtől fuldokolva, zokogva meséltem el mit hallottam és mit tapasztaltam. Megmutattam nekik a mosdót és megkértem, hogy a leg erősebb idegzetű dolgozó nézze meg a szemetest. Mikor megtalálták Max szétcincált holttestét azonnal hívták a rendőröket és pedig mindent, ahogy tudtam segítettem nekik, az ötök elkapásában. Még aznap sikerült bilincset rakniuk a kezükre, viszont nekem hetekig, sőt hónapokig rémálmokkal kellett küzdenem és pszichiáterhez kellett járnom. Az iskola gyásznapot rendelt el, amit minden évben megtartottunk. Még azok is akik azt sem tudták kicsoda volt Max, akik utálták, lenézték, szekálták. Mind feketébe öltöztek azon a napon és együtt emlékeztek arra a fiúra, akit a szülők és a tanárok kérésére az iskola mögötti füves gyepen temettek el. Nem voltam a barátja, soha nem beszéltem vele sokat. Csak utasítgattam, de azt tudom, hogy mikor vége volt a napnak erre a gyepre ment ki és furuja trükköket gyakorolt, vagy kóbor állatokat etetett. Igazi szent lélek volt.

~2018-Ősz~

-Üdvözlök, minden kedves diákot. A mai naptól én vagyok az iskola új igazgatója. Mint tudjátok eddig Angolt tanítottam nektek azonban a kedves D.Ö.K. és tanár társaink megszavazták, hogy kedves Lídia néni nyugdíjba vonulását követően én vigyem tovább az iskola működtetését. Sok szeretettel fogadok minden új és régi tanulót, biztos vagyok benne, hogy együtt színessé tehetjük ezt az iskolát.
Apa mindig szerette a középpontot. Épp ezért lett tanár. Először nem akartam ide jönni, de ragaszkodott hozzá, mert így meg tud védeni. Elég vicces, hogy egy olyan iskolában akar megvédeni, ami kicsit sem biztonságos. Számtalanszor hallottam a meséjét a fiúról, akit megöltek és egy véletlen folytán találta rá a testére. Azt is tudom, bár tagadja, hogy a meséje után mindig vagy a verandára, vagy a fürdőbe esetleg a szobájába menekült, ahol útnak eresztett pár könnycseppet és maga elé suttogta, hogy „Bocsánat!" 
Az évnyitó végeztével a termeinkbe vonultunk és elkezdődött az első nap. Az iskola igazán gyönyörűen néz ki. Mindenhol fényes járólap, színes falak. Képek és idézetek. Azonban az a bizonyos mosdó előtt van egy fekete fehér kép arról a fiúról. Ezt akkor vettem észre mikor a lányokkal mentünk csoportosan a WC felé. Megálltam és figyeltem a képet. A fiú kis kedvesen mosolygott. Lehetett vagy tizenöt...esetleg tizenhat. A kép alatt pedig ott volt a neve: Max Luis Smith (1965-1982). Örökké a szívünkben élsz, ó magányos lélek. Hidd el nem felejtelek.
Egy évet tévedtem. Tizenhét éves volt. És milyen gagyi egy idézet.
-Hé Max! Neked se tetszik mi? Majd apával átiratom valami jobbra. A nevem Diamond és Nate Huggson lánya vagyok. -mondtam mosolyogva és figyeltem a képet. Irreális volt a gondolat, hogy ez a fiú a képen apa volt barátja és itt ölték meg. Aranyos arca volt. Mint egy kisbabábak. Viszont a mosolya nem volt őszinte, a szeme is szomorúnak tűnt. Biztosan sokan bántották. Egy ideig elidőztem a képen majd a kis lány csoportomat kerestem.
A lányok már bementek a mosdóba, nem vártak meg. Ahogy gondoltam. Utánuk mentem és a falnak dőltem.
-Hé Dia. -mondta az egyik osztálytársam, akinek még a nevét sem tudtam megjegyezni-Milyen, hogy apád az igazgató?
-Nem, nagy szám! -mondtam elmosolyodva-És milyen, hogy az osztálytársad a diri lánya?
-Nem túl extra! -mondta a lány és elővette a telefonját-Jó a sminkem?
-Épp a kamerát nézed!
-Attól még érdekel mások véleménye. -mondta csücsörítve.
Sóhajtva megforgattam a szemem majd elfoglaltam az épp megüresedett mosdót. Hallottam, ahogy odakint trécselnek a csajok és valahogy, zavart ez a nagy tömeg. Maxen agyaltam. Kíváncsi lettem volna ő miket mondott az iskoláról. Vajon neki is ennyire tetszett, mint nekünk? Első nap ő is izgatott volt? Mikor fordult a kocka és kezdték bántani? Még a termükben is ezen agyaltam mikor kinyílt az ajtó. Lassan, mintha ólomból lenne. Mind odanéztünk, majd hátul a fiúk azonnal ugratták egymást, hogy Szellem-szellem. Az egyik egyszerűen becsukta az ajtót és felénk fordult-Csak a szél. -elég dühös volt. Biztos zavarta ez a hangzavar, mint engem. A füzetembe kezdtem rajzolgatni mikor egy lány felsikított. Odakaptam a fejem az ajtó pedig ismét lassan kitárult.
-Valaki idióta szórakozik! -mondta a frissen megválasztott DÖKösünk és kisétált a teremből, hogy körbenézzen-Elfutott a rohadék. -mondta és bevágta az ajtót.
Az egyik lány hallottam, hogy szellemtörténetet kezd mesélni. És a mese alanya Max volt.
-Állítólag öngyilkos lett a suli wc-jében. Elvágta a torkát egy körzővel és a falra rajzolt egy hatalmas dákót.

Felháborító volt, engem felháborított. Felálltam és dühösen néztem a lányra-Ez nem igaz! -csattantam fel- Ez nem így volt. 
A lány rám nézett-Talán a diri kicsi lánya jobban tudja? Akkor mondjad édesem, hogy tudod? -mondta gúnyosan.
-Apám találta meg mikor meghalt és nem öngyilkos lett. Megölték.
-Biztos apád volt. -Mondta a lány.
-Mégis, hogy mondhatsz ilye te...
-Elég! -hallottuk az erőteljes hangot az ajtóból. Mind odanéztünk. Az osztályfőnök sétált be az ajtón-Mindenki a helyére! Már becsengettek.
Mikor leültünk és vártuk, mit akar mondani, az asztalra támaszkodott és olyan dühösen nézett, hogy a hátamon is felállt a szőr.
-Ez a történet tabu. Aki még egyszer kiejti a nevén annak a fiúnak a nevét, mesél róla valamit, pletykál róla és ijesztegeti a másikat. -itt rám nézett, amit nem értettem-Azonnal fegyelmi tárgyalásra megy. Ez az iskola szabálya. Akinek nem tetszik az most kiiratkozhat innen.
Remek első nap! -gondoltam és nagy sóhajjal tovább szenvedtem a napot, miközben próbáltam nem Maxre gondolni és arra a hülye pletykára.
Az utolsó óra után a parkolóban vártam anyuékat, hogy menjünk haza. Anya tesi órájának már rég vége kellett, hogy legyen. Elképzelni sem tudtam, hogy hol van eddig. És mivel meguntam a várakozást elmentem körbe nézni. Úgy gondoltam meglátogatom Max sírját, halottak napján mindig hoztunk gyertyát rá. Leszakítottam pár gombocskát és a sír tetejére raktam majd sóhajtottam-Ne vedd a szívedre, amit az a hülye liba mesélt. -mondtam csak úgy a levegőbe azonban jéghideg érzés futott át rajtam és a vállam majd lefagyott. Lassan hátra néztem, de senkit sem láttam. A vállamhoz kaptam mire az arcom fagyott le majdnem-Mi...mi a franc folyik itt? -felpattantam és elhátráltam a sírtól. Minél jobban féltem annál jobban körvonalazódott ki előttem egy nálam magasabb alak. A szívem zakatolt, a szemem elkerekedett és mozdulni sem tudtam. Max állt előttem a képen lévő mosolyával és a szomorú tekintetével.