Dec 14

-Kérlek...ne sírj! -a hangom olyan halk volt mintha súgtam volna és remegett. Rázott a sírás és nem éreztem a nyelvem. Zsibbadt-Kérlek Max ne csináld ezt velem.

-Miért...miért félsz tőlem? Én nem ártok senkinek. -sziszegte fogai között a sírás közepette és felnézett rám. A bőre, nem is tudnám pontosan leírni milyen színű volt. Mint mikor kikeverjük a vízfestékből a bőrszínt majd az ecsetet a vízbe mártjuk és a róla lejövő szín ad valami hatást az amúgy átlátszó folyadéknak. A szeme viszont, az egészen szikrázó volt. Kék és kicsit sem áttűnő, hanem rendes emberi, hús vér szemre hasonlított. A haja sötét barna, olyan étcsokoládé színű félhosszú, dús kicsit hullámos volt. Ha nagyon szerettem volna akár bele is túrhattam volna, hogy az arca elé lógó tincseket hátra simítsam. Szakadt véres régi egyenruhát viselt, azzal a kék és zöld csíkos nyakkendővel, amit apa ma is hord az igazgatói székben. Lassan felé nyúltam, de a kezem megállt a levegőben. Nem akarta, hogy a filmes jelentekhez hasonlóan a kezem átmenjen a testén és esetleg megsebezzem, vagy megszálljon ő engem. Figyeltem, mintha egy utasításra vagy engedélyre vártam volna tőle. A földre nézett és nyelvét picit kidugta, hogy az alsó ajkát behúzza és ráharapjon. Nagyon aranyosan festett, mint egy zavarban lévő kisfiú. A keze felém indult én pedig önkénytelenül is hátrébb hajoltam. Azonban ő csak nyúlt, egészen addig amíg az arcomhoz nem ért és végig nem simított a szeplőimen. Felnézett rám és enyhe bocsánat kérő arckifejezést nyugtázott felém-Nem bántalak! -mondta ismét és elvette a kezét. Egy aprót bólintottam és megérintettem az arcom ott, ahol az imént az ő keze volt. A bőröm jéghideg volt. Mint a decemberi napokon mikor apával hógolyó csatázunk a kertben, és hóangyalt készítünk a puha hótakarón. -Nem félek tőled. -mondtam őszintén és letöröltem a könnyeim. -Jobban ismerlek, mint te azt hinnéd. -a szemei elkerekedtek a döbbenettől és kihúzta magát, miközben várta a magyarázatom. -Apám rengeteget mesélt rólad, és a gyilkosaidról. Tudom, hogy folyton segítettél neki, szóval köszönöm. -biccentettem hozzá csak, hogy nyomatékosítsam szavaim komolyságát. -Magányos vagy itt egyedül igaz? -kérdeztem és közben vettem fel a sport cipőmet.
-Mindig egyedül vagyok a folyosókon. Még este is. Én nem alszom. Nekem már nem kell puha ágy és könyv az elalváshoz. Nekem már nem kell semmi. -mondta a földet figyelve és megrándult a szája, mintha ismét sírni akarna.
-Miért vagy itt?
-Nem tudom. Nem tudok tovább menni. Pedig már jó lenne. A szüleim, a bátyám, már mind ott vannak, ahol...nekem kellene. Át akarok menni, hogy végre megnyugodhassak, csak nem tudom, hogy hogyan. Nekem itt nincs helyem.
Lassan a kezéhez értem és mikor a szemeimbe nézett egy halvány mosolyt erőltettem, pedig pontosan azt éreztem, amit ő. A szívem megfacsarodott és égett.
-Segítek neked átkelni, hogy ismét velük legyél.
-Hogyan?
-Nem tudom. De meg fogom próbálni. Megígérem. -mondtam őszintén majd felkaptam a fejem a csengőre és felálltam-Én hallak. És ha nagyon magányos vagy nyugodtan gyere velem bárhova. Kivéve az öltözőbe. Mit szólsz hozzá?
Egy pillanatra felderült és bólintott-Olyan lenne, mint mikor még éltem.
-Csak nem lát senki, kivéve én. -indultam kifelé-Lehetsz a házi szellemem. És együtt rájövünk, hogy juttassunk át a túlvilágra. Kisétáltam a többiekhez és elindultam az öltöző felé. Mikor hátra sandítottam Max ott volt pár centire és nem tágított. Azonban mikor az öltözőhöz értünk a falnak dőlt és várakozóan figyelte az ajtót. Intettem neki és bementem a csajok után. Odabent az egyik lánynak megmutattam a tánclépéseket, amiket felvettem-Látod és utána egy spicc, majd egy piruett...-ahogy felnéztem a telefonról Alex ott állt. Ő is a képernyő fölé hajolt. A szám tátva maradt és beszívtam a levegőt. Nem tudtam, hogy sikítsak, a pólómért nyúljak, vagy leüvöltsem a fejét. Az osztály társam Gisell aki még mindig a videót nézte engem bámult-Mi a baj?
-Se...semmi...csak...egy bogár! -mondtam dühösen és Maxre néztem, aki körbenézett a sok melltartóban lévő lányon és elpirult.
-Pedig direkt kihessegettem mielőtt bejöttem! -folytattam.
Azonnal vette a célzást és már futott is ki.
Az egyik felsőbb évfolyamos, aki öltözött át a következő órára megborzongott-Hú szerintetek is hideg van?
Nem. Csak Max futott át rajtad. Semmi komoly. -mondtam volna, ha nem veszik ki a kezemből a telefont.
-Ez komoly? Mi ez? Balett? Semmi modern? -kérdezte gúnyosan ugyan az a lány, aki öngyilkosnak titulálta Maxet. És már megtanultam a nevét: Jana.
-Társas tánclépések. -mondtam keserűen-Vissza kérhetem?
Az ölembe dobta a telefont és tovább sétált-Gagyi.
-Legalább tud valamit. -mondta Britney mellettem csak úgy az orra alatt.
Jana azonnal megfordult-Én is tudok valamit képzeld! -ingatta a fejét-És nem más fiúknak bohóckodni miközben pörgök-forgok körülöttük. Képzeld nekem eszem van ehhez az iskolához. Nme azért járok ide, mert apuci az igazgató.
-Nem fiúkkal táncol. -mondta egy másik lány miközben öltözött.
-Leszbikus! -köpte Jana.
Na ez sértő volt. Britneyre néztem és láttam, hogy mindjárt egymásnak ugranak ezért hamar felvettem a pólóm és felugrottam és kisiettem. Az ajtó előtt Max várt és felvidult mikor meglátott.
Elindultam fel a lépcsőn és intettem neki. Ő követett-Elég feszült a hangulatot. Mi az?
-Hagyjuk-súgtam.
-Történt valami?
-Egy legyintéssel, válaszoltam, hogy most nem alkalmas. Besétáltam a terembe és leültem a helyemre. Egyedül ültem, viszont ahelyett, hogy a szomszéd székre tettem volna a táskám szabadon hagytam és rá ütöttem, hogy Max leüljön. Engedelmesen mellém is telepedett majd érdeklődve nézett rám, hogy mit akarok.
Elővettem egy füzetet és egy tollat. Kinyitottam a füzetet és bele írtam. -Mutatok valamit, és mond el, hogy mi a véleményed. - elindítottam a videót némán. Úgy tettem, mint aki nézi, de igazából teljesen elment a kedvem az egésztől. A végén lezártam a telefont és kinyitottam a füzetet-Mi a véleményed? -kérdeztem és Max felé fordítottam kicsit. Felvette a ceruzát és válaszolni akart, de kivettem a kezéből és ismét írtam-Te beszélhetsz. Téged nem hallanak.
-Ja igaz! -mondta és elmosolyodott-Ez bámulatos! Nagyon ügyes vagy.
-Azt mondod? Hát nem tudom... ☹ 
-Nem vagy valami lelkes. Mi a baj?
-AZ, hogy lánnyal táncolok és a többiek azt hiszik, hogy leszbikus vagyok. Szekálnak miatta.
-Irigyek. Ne foglalkozz velük, akármit is jelent az a lesz..lesz....izé...
-Te nem tudod mi az?
-Hé, az én időmben ilyen nem volt.
-Igaz. Szerinted akkor mit csináljak?
-Állj ki magadért. Ne hagyj, hogy elnyomjanak. Az a legrosszabb, ha másnak a csicskása vagy.
-Pont te mondod?
-Hé! Mellettem nem volt senki. Viszont neked itt van apukád is. Simán le tudjátok rendezni az ügyet. És ő szeret téged. Legyél talpra esett. 
-Lehet az kellene. Köszi.
Nagyon kis édesen elvigyorodott és odahajolt hozzá-Ha egyedül ülsz...lehetek a mindenkori padtársad?
Bólintottam és én is elmosolyodtam. Egy sóhajjal a padra dőltem majd felé gurítottam egy ceruzát. Ő vissza gurította és így játszottunk amíg be nem jött a tanár. Órán többször figyeltem a szemem sarkából, ahogy Max szinte áhítattal hallgatja az órát pedig biztos vagyok benne, hogy már vagy százszor végig hallgatta ugyan azt. Összesen egy nap hét óránk van, aminek fél háromkor van vége és ebbe benne van egy húsz perces ebédszünet. Óra közben az jutott eszembe, hogy suli után mi lesz Maxel, hisz egyedül lesz. Nem tudom el tud-e jönni velem haza. Ebédszünetig fontolgattam ezt a kérdést amíg Britney és Ana oda nem jöttek, hogy menjünk a tetőre. Nem örültem neki, meg szerettem volna kérdezni Maxet erről de egy mosollyal elfogadtam és mentem velük. Miközben ebédeltünk odafent Max mindenféle mutatványt leejtett előttem és nagyon ügyesen tudott kézen járni. Sokat mosolyogtam rajta, de nem akartam feltűnő sem lenni. Anara néztem, aki nagy számítógép és okkult mániás. Illetve a horror játékokat és filmeket is kívülről fújja.
-Ana léteznek szellemek?
-Hát hogyne! -virult ki az arca.
-És szerinted miért vannak itt? Miért nem tudnak átmenni...tudod...-Erre Max is közénk ült és figyelte Anat.
-A fénybe? Hát, sok féle magyarázata van. Nem akarnak, itt ragadtak a haláluk végett, de a legelterjedtebb, hogy valamit nem fejeztek be, amit szerettek volna az életükben. Ez egy vágy, egy el nem jött kívánság, egy esemény, amin ott kellett volna lenniük...bármi ilyen. Miért?
-Mert szeretnék egy táncot erről...valahogy koreografálni. És ha megkapja, amit akart akkor átmegy?
-Elméletben igen. De dönthet úgy, hogy nem megy át.
-Azta Ana! Nagyon ügyes vagy.
Britney lenézően figyelt minket-Baromság. Szellemek nem léteznek. A gyerekek kitalált baromságai, és a felnőttek ezzel ijesztegetik őket. Pedig nincs. Vannak azok a hülye műsorok, hogy Szellem járás, meg Catch the Gost de mikor a hangot játszák vissza és kamerát a hülye szinkron színészen kívül semmit sem hallasz. Baromság az egész.
Erre olyat mondott Max, ami nem tűr tintát. Egy csúnya nézéssel elcsendesítettem.
-Én attól szeretem ezt a témát. -mondta Ana.
-Te mindent szeretsz, ami nem normális. A Játékokat is fiúknak találták ki.
-Ez nem igaz! -förmedtünk rá mind a ketten mivel én is szerettem Simsezni és különböző katonai játékokkal játszani amikor még volt rendes asztali számítógépem. Sajnos eladtam mert a kutya lepisilte és tönkre ment.
Britney csak legyintett és tovább ette a szendvicsét.
Kérdőn Max felé néztem, aki elmerengve bámult maga elé. A suli végeztéig nem szólt egy szót se, csak követett. Kicsit zavart is. Majd az iskola ajtajában megállt.
-Nem jössz haza velem?
Meglepetten kerekedett el a szeme és pislogott párat-Akarod? -kérdezte és egyik lábáról a másikra állt-De fiúknak nem szabad lányoknál lenni.
-Mi? De hát...szellem vagy! -súgtam-Addig se itt vagy és unatkozol, hanem olvashatod a könyveim. Mit szólsz? Sőt megmutatom a kiskutyámat ő vele is játszhatsz este. És a laptopomon.
-Megpróbálhatjuk. -bólintott teli mosollyal és követett az autóig. Beszálltam hátra és kinyitottam neki is az ajtót. Azonban mikor távolabb értünk ő eltűnt. Szomorúan fordultam hátra. A suli kapuján ült és a földet bámulta. Felemelte a kezét és integetett majd visszakullogott az iskola épületébe.