Dec 14

~1982 Ősz~

A levelek éles ropogása, színük intenzív ragyogása ésa diákok tömegének morajlása. Mind-mind, az ősz megérkeztének jelei. Az utcátbetöltő nemzeti Himnusz, az igazgató bíztató szavai és a diákoknak egy újabbmunka kezdete. De nekem, teljesen mást jelentett. Ugyan olyan nap volt, mint anyár, az év bármelyik napja. Annyi kivétellel, hogy az alkoholista apám helyettaz osztálytársak gyötrését kell elviselnem. Első nap beválogattak, egészenpontosan szándékosan jelentkeztem a D.Ö.K.-be, mint tag. Ugyanis, az osztályombanrettegtem. Ahányszor visszamentem a terembe, a hangulatom nyomottá vált ésmagamba fordultam. Egy idő után pedig ezért a különcködésért megvető pillantásokatkaptam és látni sem akartak maguk között. Azért is utáltak mert én voltam a tanárokkiskedvence. Nem szándékosan lettem az. Egyszerűen inkább tanultam otthon,minthogy apámat kelljen figyelnem és elviselnem. Világ életemben bajaim voltaka közösségbe való beilleszkedésbe. Álltalános iskolás koromban rettegtem a tanáraimtól.Egyszer tesin, mikor nem volt időm elmenni mosdóba a betonos pálya közepénvizeltem össze magam. Nem mertem kikéretőzni. A tanárnőm persze kérdezte, hogymi volt ez és ki volt, de én lapítottam mert nem akartam, hogy leszidjon miatta.Az arcom égett és a sírás szélén álltam, próbáltam mindenfélét kitalálni, hogymi lehetett. Sajnos kiderült. Utána folyton szekált. Mikor a betűket tanítottanekünk és az X hez jutottunk engem szólított. Én mindenhogy megpróbáltam neki elolvasnia betűt. Volt az iksz vagy kiejtés szerint „ksz" de még kereszt is. Mégsemfogadta el. Utána felszólította egy másik osztálytársam, persze a kiskedvencétés neki elfogadta ugyan azokat a variációkat, amiket én mondtam. Teltek az időkmi pedig egyre rosszabb kapcsolatban lettünk. Nagyjából harmadikas koromban,egyszer mikor öltöztem át testnevelésre a mellkasomon furcsa pöttyöket vettem észre.A bárányhimlőn már túl voltam és volt annyi eszem, hogy tudtam nem himlősvagyok. Éreztem, hogy ez valami egészen más. A tanárnőhöz mentem és megmutattamneki. Pánikot vettem észre az arcán és benézett a pólóm alá. Azonnal hívta aférjét és elmondta neki a tüneteket. - Bárányhimlő. -hallottam a diagnózist avonal túlsó feléről.
-De...én már voltam. -mondtam kis szendén.
-Egy ember többször is lehet nem tudtad? -kaptam rögtön a fejmosást és hívták aszüleimet, hogy jöjjenek el értem és vigyenek el orvoshoz. A bőrgyógyászszintén himlőre tippelt, de tévedett. Az igazi oka a pöttyeimnek a stresszvolt. Stressz allergiában szenvedtem. Nagyon fájt és viszketett. Mikor már anadrágot sem tudtam felvenni annyira fájtak a pöttyök és egy nagy vörös folttáolvadtak össze elmentünk egy messzebb lévő városba, ahol egy kedves doktornő diagnosztizáltaa pöttyeim eredetét. Kis idővel később jobban lettem és a kenőccsel képesvoltam enyhíteni a szenvedéseimen. Abba az iskolába négy évet kellett kibírnom.Ugyanis negyedik félévébe megvertem az egyik osztálytársam. A szemüvege megrepedtés a táblának dőltem. Rossz társaságba keveredtem. Felkarolt az osztály rosszbandája. És én nagyon boldog voltam. Nem szellemként ültem a többiek között,hanem ezzel bizonyítottam, hogy lehetek valaki. De sajnos tévesen. Én soha nem tartoztamközéjük, csupán a stresszt akartam levezetni, ami a négy év alatt felgyűltbennem. Az eset után pedig egy igazgatóival szépen elmentem egy másik iskolába.Itt a tanárok egyszerűen fantasztikusak voltak. Egyikkel sem volt probléma. Deaz osztálytársak. Az egyik lány kinézett magának és folyton szekált. AZöltözőben szétdobálta a torna cuccomat mire beértem, a táskámmal dobálta acsillárt és hülye beceneveket talált ki nekem. Én lettem az iskola szelleme.Fel alá járkáltam és senki sem vett észre. Egyszerűen léteztem úgy, hogy nemvoltam sehol sem önmagam. Illetve, de igen. Az én magányomban voltam igazán én.Az a személy, a megfigyelő volt. Voltak az osztályon belül cimboráim, de csak akkor,ha a három kerékből egy hiányzott. Akkor a másiknak betölthettem azt az űrt,amit az ő igazi barátja hagyott a hiányzása miatt. Volt egy fiú is. Veleeleinte nem kedveltük egymást, de aztán jóban lettünk. Sajnos sokszor a többisráccal lógott és csak pár percre néha, néha a büfé előtt állt meg velembeszélgetni. Hatodikban viszont, megismerkedtem a buszon egy lánnyal. Éslegjobb barátok lettünk. Együtt mentünk haza, hazakísértem és mindenféle őrültségbenbenne voltunk. Mivel egyel alattam járt hamarabb ballagtam, mint ő. Ahogy álltaa sorfalat mellettem láttam, ahogy a könnyek némán elhagyják a szemeit és végigfolynak az arcán. Egy biztató mosolyt löveltem felé mielőtt én is zokogni kezdtem.Végig bőgtem a ballagásom és fájó szívvel hagytam ott az intézményt, ami azelső iskolám után megmutatta, milyen diáknak lenni az órákon. Ezután jött a középiskola.Az első év még lazán kezdődött Diáktanács-tagként elintéztem, hogy ne legyeksokat az osztályba és a suliban szorgoskodtam. Nem akartam szellem lenni.Segíteni akartam a tanároknak és azoknak, akik megérdemlik azt. A szám nem lettnagyobb, erősebb sem lettem, nem tudtam kiállni magamért ezért azt próbáltamkiharcolni, hogy a szorgosságaim miatt megszeressenek és kipártoljanak ha kell. Középiskolaéveim harmadik őszének utolsó napja volt az, ami megszámlálta a napjaimat. Alapból bal lábbal keltem. Apámmalösszevesztem, nekem vágott egy sörös dobozt, az úton kétszer orra estem, órán pedigfájt a fejem. Utolsó óra előtt nem bírtam tovább, kimentem levegőzni. Miközbenbóklásztam fel alá az udvaron betévedtem a suli mögé. Az osztályomban lévőrosszfiúk pedig cigiztek. A füst ami csípte az orrom különös illatot árasztott.
-Drogoznak.-ijedten pördültem hátra a hírtelen beszédre. Kapkodtam a levegőt, aszívem a torkomban dobogott. Nate állt mögöttem és elmosolyodott a meglepettségemen.Átnézett a vállam felett és elkomorodott-Ezt azonnal jelentenem kell az igazgatónak.-mondta az elnököm és egy vállveregetést után elindult vissza az épületbe. Acigizőkre néztem és mikor Nate elment úgy döntöttem valaim menedéket keresekameddig visszaérnek a dirivel. A sarok felé mentem, mikor a dühös Nate utáncsapódott az ajtó. A rossz fiúk azonnal felkapták a fejüket és felém néztek.Összehúzták a szemüket és az egyikük felém indult. ijedten, fej rázva kezdtemhátrálni majd sarkon fordultam és az épületbe futottam. Natet kerestem, hogymegállítsam. Fel alá futkostam a lépcsőkön, mert fogalmam sem volt, hogy adirinek épp hol van órája. Végül a könyvelő előtt találtam meg és elkaptam akarját. Nate meglepetten fordult felém és elhúzta a kezét-Mi...mi van? Bántottak?Baj van?
-Semmi, csak...nem kell szólnod az igazgató asszonynak.
-Dehogynem. Drogoztak.
-Felesleges.
-Miért?
-Elfutottak-a hangom megremegett ahogy hazugságra bírtam magam. Nem tudtamNate, az egyetlen barátom szemébe nézni-Nem ide járnak, csak beszöktek. Mikorbecsukódott az ajtó utánad leléptek.
Nem akartam a saját elnökömnek hazudni, de rettegtem az osztálytársaimtól.Tudtam, ha elkapnak, nekem végem. Kérelőlen nézem Natera aki elhúzta a szájátés csigalassan bólintott. Eleresztettem egy nagy sóhajt. A tüdőmből szaggatottantávozott a levegő. Natete a barátomnak tekintettem, még akkor is, ha ő engemnem. Mindig kedves volt hozzám, törődött velem és ezt nagyra értékeltem. Nmetudtam tovább mellette lenni, úgy éreztem elárultam. Visszamentem a termembe ésa fiúk még nem voltak ott. Leültem a helyemre, előpakoltam és a padra dőltem. Atanárunkkal együtt léptek be a bűnösök. Feléjük néztem ők pedig egyenesen engemfigyeltek. Az egyik felém indult én pedig remegtem a széken és kitágult szemmelfigyeltem. A fiú elment a padom előtt és leverte a dolgaimat. Megállt,megfordult és összeszedte-Hopsz, Bocs! -mondta és még egy két ceruzátösszeszedett. A padra tette és suttogóra fogta a hangját-Ha köpni merszkinyírunk te kretén!
A remegés a testemben erősödött és bólintottam. A fiú elégedetten, szinte ördögienelvigyorodott-Nagyon helyes! -paskolta meg a fejem majd a helyére ment. Utánanéztem és éreztem ahogy a lában a remegéstől mindenfelé mozog. A térdemre tettem a kezem, hogy lenyomjam de nem tudta. Mindenféle gondolat cikázott az agyamban és egyre jobban remegtem. Végül felállta és botladozva kirohantam.