Dec 14

Az este folyamán jobban utána néztem a szellemeknek és meg akartam kérdezni pár dolgot Maxtől. A suliba érve azonnal nekiláttam a keresésének, de sehol sem találta, a folyosókon. Csengetéskor a termembe mentem, de ott sem volt. Kezdett gyanús lenni a dolog és valljuk be nem tetszett, hogy csak úgy eltűnik mikor épp beszélni akarok vele. Mikor elrendezkedtem a padomon egy fiú ült mellém és az asztalra könyökölt. Rásandítottam és óvatosan felé néztem-Szia. Mit szeretnél? -a hangom furcsán vékonyan csengett.
-Szia. Látod azt a fiút? -bökött az egyik nagymenőre az osztályból-Meg akarunk hívni moziba mert akar tőled valamit. Ha gondolod eljöhetnél.
-Hát én, nem is tudom...
-Ne kéresd magad. Jó lesz. Jönnek csajok is.
-Nem vagyok olyan mozizós. -vallottam be őszintén és a padra néztem. Erre olyan történt, hogy a szívem is megállt egy pillanatra. Átkarolta a nyakam és szinte az ölembe mászott-Na. Hidd el nem bánod meg. Az osztálytársak szoktak közös programot szervezni. Mozizunk, aztán kajálunk. Semmi extra csak egy kis kikapcsolódás. És én mondom, Sam kevés lányt szemel ki magának.
-Kiszemelt magának? -néztem rá dühösen és azonnal felegyenesedtem.
-Hát...-láttam ahogy a haverjára sandít majd egy vigyorral ismét felém-Mondhatjuk, hogy igen. A csajok szeretik ugráltatni a fiúkat. Próbáld ki. Ha pedig túl nyomulós majd én segítek. Na?
-Még átgondolom. -mondtam és a szemem sarkából mozgást láttam. Arra néztem és Max sétált be a terembe majd elkerekedett szemmel nézett, az egyébként helyét elfoglaló fiúra. A szemöldöke magasra szökött, karba tette a kezét és sunyi vigyorral nézett rám.
-Mit nézel? -zavart meg egy hang oldalról mire zavartan elmosolyodtam-Semmit...azt hiszem láttam egy pókot.
-Igazán? Félsz tőlük? Majd én megvédelek.
-Nem...nem félek. -mondtam és ekkor éreztem ahogy Max a vállamra teszi a kezét.
-Te az a tipikus lány vagy aki nem fél senkitől és semmitől? -kérdezte majd oldalra sandított és a szeme elkerekedett. Követtem a pillantását és láttam ahogy Max lapozgatja a füzetemet. Azonnal rácsaptam a kezem és hátra tűrtem egy tincsem. Nagyon zavarban voltam-Csak a szél.
-Be van csukva minden. -mondta a fiú és körbenézett-Mi ez? Valami automata?
-Ó nem...csak...a hajtások. Igen, ahol be vannak hajtva tudod...-nevettem. Ekkor cipzár hang csapta meg a fülem és a tolltartómra néztem. Max szépen lassan húzta el a cipzárt.
A fiú mellettem azonnal felpattant-Mi a jó isten ez?
Én is felugrottam és a szám elé kaptam a kezem-Úr isten nem tudom. Jézusom. Nézd meg. Biztos van benne valami.
-Én megnem nézem.
-Lehet valami állat! -hátráltam és oldalra sandítottam a telivigyor Maxra és elég szúrós szemmel néztem rá.
A srác az ajkába harapott majd egy nagy lendülettel lesöpörte a tolltartómat a padról. Mikor az nem mozdult rádobta a könyvem és kicsit meglöködte a cipőjével-Nincs benne semmi.
-Hála istennek. -sóhajtottam.
A fiú a fejét fogva vissza ült-Ez..durva volt.
-Hát akkor én is leülök.-mondta Max és még mielőtt megállíthattam volna leült egyenesen a székre így beleolvadt a srácba. A szám elé kaptam a kezem és figyeltem. Max elkezdett színt kapni és életszerű lenni a fiú pedig fehéredett le és ásítozott.
-Hú látszik keveset aludtam az este. Majd akkor mond meg a válaszod. Alszok az órán. Na csá. -mondta a fiú és tiszta libabőrösen a helyére ment. Max elégedetten ült a széken és vigyorogva figyelt.
-Ez azért durva volt. -morogtam az orrom alatt és leültem.
-Rád mászott.
-Csak beszélgettünk.
-Segítettem lekoptatni.
-Azt látom.
-Jó akkor hisztizz be. Többet nem is beszélek veled.
-Én vagyok a hisztis? -sziszegtem a fogaim között majd elfordultam-Hülye.
-Aki mondja Bee! -mondta a túloldalamon Max majd a padra feküdt és durcásan bámult maga elé. Én is elfeküdtem és utánoztam.
-Ne utánozz.
-Nem utánozlak.
-De igen.
-Nem.
Ezt egészen addig folytattuk amíg a tanárunk el nem kezdte az órát és csendben nem kellett lennem, mert az osztály csendjében bizony hamar meghallhatta volna bárki is, hogy magamban beszélek. A szünetben még mindig játszotta a duzzogósat de többször ram mosolygott szóval tudtam, hogy csak játssza az eszét. Most elsőre megértette, hogy nem jöhet be a lány öltözőbe, ami nagyjából az utolsó öt percig ment is neki. Szerencsére már át voltam öltözve és nem igazán érdekelte a többi lány, nem találta viccesnek, ha csak úgy meglesi őket mikor láthatatlan. Mikor sorba álltunk és megtörtént a létszám ellenőrzés bementem a tükrösterembe és a világ felszívódott körülöttem. Bekapcsoltam a zenét és táncolt. Átadtam magamat az érzésnek. Ezeket a pillanatokat imádom a legjobban a napjaimban amikor bejöhetek hallgathatom a zenét és átadhatom magam a ritmusnak. Mikor vége lett a táncnak akkor vettem észre, hogy Max tükörként utánoz. Felé fordultam és kérdőn néztem rá miközben a lépéseket igyekezett lekövetni.
-Tudsz táncolni? -kérdeztem mikor megállt.
-Mindig akartam tudni. Mikor szalagavató táncokat tanulnak a diákok van, hogy bejövök és táncolok velük. Én sajnos nem jutottam el a sajátomra. Se a végzősök báljára. Nem lettem bálkirály és a bálkirálynőt sem kérhettem fel egy táncra. Pedig mindig is akartam.
-Érdekes. Apa azt mesélte, hogy nem várta a saját végzősök bálját.
-Tudod az elnyomott fiúknak az a bál egy nagy lehetőség. Ha sikerül kitűnőd akkor a többi fiú és a tanárok elismerését, sőt a lányok figyelmét is elnyerheted. Majd meglátod, ha neked lesz. -mondta újra kapcsolta a zenét és elém állt-szabad egy táncra? -nyújtott kezet én pedig természetesen elfogadtam az invitálást és egy laza keringőt hoztunk össze a lassú zenére.
-Tudod kinyomoztam, hogy miért nem tudtál hazajönni velem. -mondtam közben.
-Igazán? Miért? -kérdezte miközben megpörgetett.
-Mert minden ideköt. Adj valamit, ami hozzám is köt.
-Akkor odaadom a szívemet. -mondta kacsintva.
-Te kaszanova! -mondtam poénosan-Fizikai dolog kell, hogy legyen. Tudsz valamit?
-Kerítek.
-A nap végéig. -mondtam és kipörögtem a meghajláshoz-köszönöm a táncot Mister! -pukedliztem.
-Nagyon szívesen Madam!-vigyorodott el és egy kézcsókot nyomott a csuklómra. Szerintem fülig vörösödtem mert úgy elkezdett nevetni, hogy a hasát fogta, még akkor is mikor csapkodtam, hogy fejezze be. Hiába. Menthetetlenül lüke.
-Menj inkább keress valami dolgot.
-Jól van küldjél. Fogok én még hiányozni. -mondta és elment.
Egy fejrázással engedtem útjára és utána, egész nap nem is láttam a fiút.Igaza volt. Tényleg elkezdett hiányozni. Utolsó óra előtt azonban megjelent. Besétált és leült mellé.
-Nos? Találtál? -láttam, hogy a keze csupa föld és mocsok, szóval elég felesleges kérdés volt, de az elégedett arcából és a felcsillanó szeméből tudtam, hogy jól esett neki. A padra tett egy régi órát és karba tett kézzel hátra dőlt.
Elvettem az órát és megnézegettem-Ez mi?
-Mindig ez volt a kabalám a suliban. Ezzel temettek el.
Fal fehéren nézhettem rá, mert az arcáról lefagyott a mosoly.
-Nem jó?
-De...csak....morbid.
-Ez az egész dolog morbid.
És igaza volt, tényleg elég morbid dolog, hogy egy szellemmel beszélgetek, egy szellem a padtársam és egy szellemmel táncoltam. Néztem az órát és a tenyerembe zártam-Nagyon fogok rá vigyázni.
-Innentől hozzon neked szerencsét. -mosolygott és a padra dőlt-Jóéjt.
-Te nem is alszol.
-Nem. De ezeket az órákat régen mindig végig horpasztottam.
-A bioszt?
-Egen. Szerinted nem unalmas?
-Hát...én szeretem. Doki akarok lenni.
-Szívatsz? Minek akarsz te doki lenni? Az tök stresszes.
-Életeket menthetek.
-Hát engem már nem tudtak megmenteni. -nevetett fel mire a szívem összeszorult a gyomrom pedig ökölnagyságú lett. Észrevehette, hogy elkámpicsorodtam mert a vállamra tette a kezét-Na...ne haragudj. Nem úgy gondoltam.
De már mindegy volt, könnyek gyűltek a szememben-Miért gondolsz magadra így?
-Hogy?
-Mintha elfogadnád, hogy ez történt.
-Mit csináljak? Szellem vagyok basszus.
-Add vissza nekik.
-Hogyan? Ugyan már Dia.
-Nem, komolyan mondom. Neked élned kellene, felnőtt lennél, lenne családod.
-Jaj könyörgöm. -mondta és elfordult.
Tessék ma már másodszor kapja fel a vizet-Bocsánat. -súgtam.
Rám nézett és a nyakamhoz bújt-Nem a te hibád.-mondta és megfogta a kezem.
A fáradtság azonnal levert, de nem löktem el, nem húzódtam el. Csak ültem és végig gondoltam azt, amit apa mesélt nekem arról a tavaszról.