Dec 26

-Jobban vagy már? -egy női hang ébresztette. Fényt láttam semmi mást. Pislogtam párat és egy csempés helyen találtam magam, zöld függönnyel körbevéve. Fölöttem a védőnő tornyosult és engem figyelt-Elájultál óra közepén.
Lassan feltápászkodtam és körbe néztem. Max sehol sem volt. - Mitől ájultam el?
-Ezt szerettem volna kérdezni én is tőled angyalkám. -mondta szelídhangon a nő és mosolygott.
-Nem tudom. -a hangom őszintén csengett, de mégis úgy láttam, hogy aggodalmasan ugrik össze a néni szemöldöke.
-Édesapádnak az előbb küldtem fel az egyik osztálytársadat. Elkísért téged.
-Kicsoda?
-Egy fiú.
-Max! -vágtam rá rögtön mire a nő figyelt és elmosolyodott-Azt hiszem nem ezt a nevet mondta.
Csalódottan dőltem vissza-Ó.
-A barátod?
-Nem...Vagyis, igen. De csak barátkozunk.
Az ajtó kivágódott és egy szőke ciklon rohant be rajta. Anya volt az. Azonnal végig mért és megölelt-Édes istenem. Minden rendben? -kérdezte a felelemtől elvékonyodott hangon. Az arca szinte beesett ahogy meglátott és kicsit frusztrált mert ez azt jelentette, hogy szörnyen nézek ki.
-Igen. Sokkal jobban vagyok.
-Hazaviszlek amint fel tudsz állni.
-De anya már semmi bajom. -mondtam makacsul és felültem, de ő visszanyomott-Pihenj még.
-Nincsen bajom anya. Kérlek.
-Diamond Huggson. Azt mondtam pihenj ameddig jobban nem leszel utána hazaviszlek.
Durcásan húztam magamra a takarót. Utáltam mikor a teljes nevemen hívott. Akkor mindig dühös volt. Egy sóhajjal kinéztem az ajtón és láttam Maxet, aki ott állt. Egy halvány mosolyt küldtem felé ő pedig a földre nézett és láttam, hogy rázkódik a válla.
-Anya...kérlek szólj a többieknek. Nem akarom, hogy aggódjanak miattam.
Anya bólintott és egy puszit nyomott a homlokomra miközben a doktornőre nézett elég aggódó tekintettel. Majd megsimogatta a kezem és a szemembe nézett-Ha hazamentünk kérlek pihenj amennyit csak tudsz rendben?
Egy picikét bólintottam, valahogy az erőm nem engedett többet és mosolyt erőltettem magamra. Egy ideig még meregetett majd felállt és kisétált az ajtón. A doktornőre néztem, aki felvett egy mappát és az íróasztalához ment-Megírom a kilépődet.
-Köszönöm szépen. -mondtam mosolyogva és mikor háttal volt Maxre néztem. A fiú az ajtóban guggolt és a térdére támasztott fejjel figyelt engem. Intettem neki egy picit mire megrázta a fejét. Ismést intettem és kicsit összehúztam a szemem, hogy ne makacskodjon. Ismét egy hanyag fejrázást kaptam. A matracra csaptam és a legdühösebb nézésemet vetettem be.
-Ms.Huggson valami probléma van? -kérdezte a védőnő és hátrafordult mire elpirultam. Égett az egész arcom és a szívem a torkomban dobogott majd megráztam a fejem-Csak...egy légy volt. -mondtam mosolyogva majd Maxre néztem és a szúrós tekintetem megtette a hatását. Nagy lassan felállt, mintha ólomból lenne minden porcikája és odasétált hozzám. A sebeket átvilágította a nap és a vér folyt le a ruháján. Pár napja nem láttam ezeket a sebeket, egy egészséges fiúnak tűnt, most mégis...
-Sajnálom. -mondta és leült a székre. Figyeltem és sóhajtottam. Ebben a sóhajban minden benne volt, a hozzá társuló grimaszban meg pláne. Azt üzentem vele ,,Nem a te hibád!"
Max arca szomorú volt ahogy figyelt, a szemei csillogtak és a szemöldöke felfelé ívelt a frufruja felé. Az arcához nyúltam és felfelé görbítettem a száját majd egy szikrázó vigyort villantottam rá. A fiú figyelt majd megfogta a kezem. Fájdalmasan hideg volt. Az arcom összeugrott az érintésre mire elrántotta a kezét és a tenyerére nézett-Azt hiszem...nem érinthetlek meg.
A telefonomért nyúltam és gépelni kezdtem-Így, hogy fogok táncolni veled a bálon?
-Nem fogsz táncolni velem a bálon. -mondta szomorúan és dobolt a lábával.
A szemem magasra szökött és ismét gépeltem-De fogok.
Mielőtt válaszolhatott volna, illetve meg is tette, csak a figyelmem elterelődött anyára, aki visszaért.
-Brokk azt üzeni gyógyulj meg hamar.
-Ő...köszönöm.-mondtam zavartan és Maxre sandítottam akinek valami megcsillant a szemében és az öklére támasztotta a kezét.
-Azt mondta olyan kis könnyű vagy mint egy tollpihe. El se hitte.
-Ő hozott le?
Anya bólintott majd felém nyújtotta a kabátját-Próbáljunk meg menni kicsim. Otthon jobb lesz.
Nehezen felültem és ekkor éreztem csak meg, hogy a végtagjaim zsibbadnak, fájnak és olyan mintha minden energiámat elszívta volna valami. És az a valami épp előttem ült a széken és nagyon dühös arckifejezéssel bámult kifelé. Megérintettem az órámat és miközben vettem fel a kabátot Max orra elé lógattam. A fiú megemelte a fejét az ökléről és szinte hipnózis alá került az óra láttán. Mikor a zsebembe csúsztattam egyik szemöldökét kérdőn felhúzva, a fejét oldalra döntve meredt rám, nagy ártatlan szemeivel. Egy mosolyt küldtem felé majd anyuval elindultam ki. Mikor nem hallottam a lépteit, az ajtóban megfordultam és figyeltem.
-Mi az kicsim?
-Csak azt nézem, nem-e hagytam el valamit.
A védőnő rám nézett-Nem kicsim. Semmi sem volt nálad. Gyógyulj meg hamar.
-Köszönöm szépen! Viszlát! -mondtam és Maxre néztem majd biccentettem és tovább sétáltam. Most megcsapta a fülemet a mögöttünk lévő léptek zaja. Épp kifújtam magam mikor a folyosót egy fiú hangja zengte be-Diana...Huggson.
megfordultam, mert ez a hang nem Maxtől származott. Egy fiú állt mögöttem. Az a fiú, aki megkérte a barátját, hogy hívjon el moziba. A legmacsóbb fiú az osztályban. Figyeltem mire elindult felé. Közvetlenül elém állt és végig nézett rajtam-Már jobban vagy? Egyél többet, mert szinte meg sem kellett erőltetnem magam.
-Igen jobban. -az arcom paradicsom vörös lehetett és nem bírtam tovább a szemkontaktust a földre kellett néznem. A srác a zsánerem. Minden nő zsánere. Kidolgozott test, macsó tekintet, tökéletes dús ajkak. Az arcom pedig vörösödik, vörösödik, az agyam felforr és kikapcsol. - Köszönöm, hogy lehoztál. Nagyon kedves vagy. -suttogtam.
-Semmiség. -mosolygott-Nos...öm...Mi ma elmegyünk, de ha lesz kedved...esetleg a hétvégén megnézek veled is valamit.
Az ajtóban megjelent Max feje és kidülledt szemekkel figyelt minket.
Rásandítottam majd egy nyugtató mosolyt küldtem felé. Utána az előttem állóra néztem-Még megbeszéljük rendben?
A fiú bólintott-Számítok rád. -kacsintott-Majd rosszalkodunk egyet a városba mi ketten.
Mielőtt válaszolhattam volna a védőnő ajtaja egy hatalmasat csapódott én pedig ijedten ugrottam egyet.
-Mi volt ez? -kérdezte Brokk és figyelt.
-Biztos a huzat...-vigyorogtam-Elég szellős az épület. -mondtam és a fiú mögé néztem. Max pont mögötte állt és elég lenézően, sőt, megvetően figyelte a fiút. Elkezdett mutogatni mögötte minden félét mint, hogy tarkón vágja, seggbe rúgja, lelövi.
-Igen észrevettem. -válaszolta a fiú kicsit zavartan, mire ismét ránéztem.
-Nos...nekem mennem kell. További jó napot.
-Nem kell ilyen feszülten. Nem vagyok tanár.
-Ó, igaz. Akkor kösz és...
-Szevasz! -vigyorodott el és a tenyerét nyújtotta felém én pedig pislogtam párat, hogy mit is akar pontosan most tőlem.

-Adj egy ötöst. -tette hozzá mosolyogva én pedig nevetve a tenyerébe csaptam-Szia brokk!-integettem és anyuhoz szaladtam. Akár egy kislány. Tök gáz.
Anyu elpirulva figyelt minket és méregetett-Aham. Szóval elhívott moziba.
-Anyu! -szóltam rá és az arcomhoz kaptam.
-Miért pont egy ilyen piperkőc? -hajolt a fülemhez Max és felciccent-Erről még, számolunk.
Rásandítottam és nem értettem miért kér számon. Komolyan a hideg futkosott a hátamon a nézésétől. A kocsihoz érve a múltkori taktikát bevetve hátra ületem és Max is beült. A gyomrom ökölnyire ugrott, mikor az autó elindult és Maxre néztem, aki elég komoran ült és bámult maga elé. Anyu lassan kikanyarodott a suli parkolójából és ráhajtott a négysávosra. Max pedig ott ült mellettem. Kikaptam az órát és magamhoz öleltem majd egy nagy mosollyal fordultam felé mire a srác elkapta a fejét. Mi ütött beléd te szellem? Inkább örülj, hogy sikerült! -gondoltam és kezdtem dühös lenni, mert dühös volt. Otthon kipattantam a kocsiból, megvártam amíg Max végez majd elindultam be, azonban nem számoltam valamivel. A kutyával. Szépen szólva szegény pajti összepisilte magát Max láttán. Vinnyogva szaladt a házába és remegve nézett ránk.
-Ennek mi baja? -kérdezte anya és kinyitotta a kaput.
-Én...nem is tudom. -mondtam és Maxre néztem, aki egy vállrántással édesanyám után ment. Bezártam a kaput és a kutyához mentem-Semmi baj öregharcos. Ne félj, ő nem bánt. -súgtam neki ő pedig felém lövellte a leg kivert kutyásabb tekintetét, amitől, mindig azonnal elolvad az ember. Megöleltem az állat nyakát és nyugattam. De most nem úgy reagált, ahogy szokott. Morgott és megfeszült. Maxre néztem, aki már a tornácon járt. Ahogy belépett a házba a kutya pedig elveszítette szem elől, Kapitány a barna keverék kispurizott a házból és a kapunak ugrált, hogy menekülhessen.Sajnos nem járt sikerrel, én pedig nem segítettem neki. Eldobtam az egyik játékát és Max után szaladtam. A napaliban nem volt, viszont megreccsent a padló az emeleten. Felfutottam és láttam ahogy a szobám ajtaját nyitja-NE!-kiáltottam mire megdermedt és rám nézett. Oda sprinteltem és a kilincsr etettem a kezem, hogy vissza fogjam.
-Mi van?
-Nagyon kupi van odabent. -mondtam vörösödve-Gyorsan...rendbe teszem.
-Szerinted engem érdekel?-tette csípőre a kezét és komolyan figyelt-Na eressz be.
-Nem!-feszültem az ajtónak.
-Baj van kicsim?-szólt anyu a szobájukból és kinézett. Egyszáll melltartóban és a nadrágjában. Önkénytelenül is Maxre sandítottam, aki elpirult és az arcát a tenyerébe temette.
-Ó nem...nem nem...dehogy...semmi baj anyu. -dadogtam-Cs...csak...csak egy pók.
-Nem kell félni tőlük. Jobban félnek tőled, mint hinnéd. Csapd le.
-Nem vagyok állatkínzó.
-Akkor engedd ki az ablakon. -ment vissza a szobájukba, hogy folytassa az öltözést.
-Igen...az lesz. Köszi anyu. -mondtam kivágtam az ajtót, elkaptam Max kezét és berántottam-Ülj le. Rendet rakok. -mondtam és nekikezdtem a hiper-szuper, mindent a szekrénybe pakolásnak.
-Anyád...kiégetett. -mondta Max és rám nézett-Nem szégyenlős.
-Azt hiszi csak csajok vagyunk. Csodálkozol? -nevettem és a szekrényemhez mentem-Fordulj el.
-Ne már, te is?
-Elfelejtetted? Csak csajok vagyunk.
-Ha-ha. Nagyon vicces Ms...
-Max...-az ujjammal köröket írtam le jelezve, hogy forduljon. A fiú egy szippantással és egy grimasszal törökülésbe ült az ágyon és elfordult. -Csak gyorsan. -dünnyögte az orra alatt.
-Aputól azt hallottam, vissza húzódó voltál. Mégis elég nagy a szád. -mondtam miközben kibújtam a felsőmből-A lány öltözőbe is bejárkálsz. Nem pont egy szentléleknek nézel ki, mint amilyennek apu lefestett. Perverz vagy.
-Nem vagyok perverz! -fordult felém én pedig kinéztem a szekrény mögül és a fiú láthatta csupasz karom, amitől ismét pipacsvörös lett.
-Mondtam, hogy öltözök. Szólok, ha fordulhatsz. -nevettem és láttam ahogy ismét az arcát fogja. Tévedtem. A gyerek szent.
-Tényleg...engem akarsz elvinni a bálba?
-Igen téged. Jobb táncparterem nem is lehetne.
-Senki sem lát. Őrültnek fognak nézni?
-Így is annak néznek! -nyögtem ahogy leszenvedtem magamról a csőszárú nadrágot-Mit változtat?
-Ti lesztek a szervezők...speciel akkor ti nem is táncolhattok.
-De igen. A szervezők táncolhatnak a végzősökkel és te végzős vagy!
-Én nem élek.
-Még!
-Micsoda? -ismét felém fordult.
-Hallom az ágyat Max vissza.
-Majd elmondom mit találtam az interneten. -mondtam és kiléptem a szekrény mögül-Kész. -szakadt nyúlott felső, szakadt nyúlott nadrág, lyukas zokni, torzi-borzi haj. Ez vagyok én itthon. Egy átlagos, fiús lány.