Kutyamagazin

Minden történetíró igyekszik kedvenc fajtájának távoli múltba nyúló családfát varázsolni, s az ?si származást megfelel? bizonyítékokkal alátámasztani. Így vannak ezzel a spinone italiano barátai is, de esetükben talán valóban ?si múltra visszatekintô fajtáról beszélhetünk, s ezzel most nem a farkasel?dökre céloztam.

Senofonte egyik i.e. 500 körüli m?vében említ durva sz?r? vadászkutyákat, melyeket Petronusnak hívtak. Az id?számításunk szerinti els? században a filozófus Grazio Falisco, majd kés?bb Marziale is jegyzeteiben Vertragus néven hasonló kutyákra utal, melyeket el?kel? gazdáik a vad megölésére használtak. Ezek után századokon át nem maradt ránk olyan m?, mely a spinone ?seire vonatkozna, a reneszánsz viszont már annál inkább b?velkedik vadászkutyákkal foglalkozó alkotásokban. Dante és Bocaccio is megemlékezik az arisztokrácia által igen kedvelt rövidsz?r? vadászkutyáról, a spinonéhoz hasonlító bracco italianóról. A spinone legkorábbi fest?i megjelenítése Andrea Mantegna tizenötödik századi, szabadtéri jeleneteket ábrázoló munkáin látható. Selincourt 1863-ban kijelenti, hogy a legjobb griffonok Itáliában találhatók, s "A tökéletes vadász" c. munkájában kifejezetten megemlíti a spinonét. Egyesek szerint a segugio-val és a griffon típusú pointerrel történt keresztezés alakította ki a spinonét, míg mások igazi ?si fajtának tekintik, mely görög keresked?kkel érkezett Itáliába. A XIX. század közepén számos spániel-szetter rokontenyésztés történt Európa-szerte, f?leg Franciaországban, Olaszországban és Németországban. Több ilyen fajta, például a Barbet, a Griffon de Bresse, a Griffon Korthal és a Griffon Boulet, hasonlít a spinonéra. A Boulet-nak, a Barbet-nek és a Bresse-nek ugyan hosszabb, puhább sz?re van, de sajátjuk a spinonéra oly' jellemz? barátságos arckifejezés.

De a lehetséges rokonok helyett lássuk a tényeket: Giuseppe Solaro 1939-ben megalkotott és az ENCI - az olaszországi kennel klub - által 1944-ben kijavított standard el?tt öt fajtaleírás is született a spinone italianóról. 1897-ben és 1923-ban a Societa Braccofilia, 1904-ben a kutyás szakíró Angelo Vecchio, 1928-ban maga az Olasz Kennel Klub, majd 1936-ban az akkori fajtaklubbal, a Societa Amici dello Spinone-val együttm?ködve a fajta hivatalos történetírói, Adriano Ceresoli, Manlio Matteucci és Paolo Brianzi próbálták minél tökéletesebben megfogalmazni, hogyan is fest az ideális spinone.

A fajta nevében olvasható spinone szó "nagyon szúrósat" jelent, mely egyaránt utalhat a sz?r min?ségére és arra a vadászterületre, melyen a spinone olyan lelkesen és eredményesen dolgozik. Ez a fajta ugyanis híres arról, hogy képes szembenézni a s?r?, tüskés, szederindás bozóttal is. Ezt a tulajdonságát mindig is nagy becsben tartották vadász gazdái.

Sajnos a második világháborút alig bírta átvészelni a fajta. Hogy mégse t?njön el nyomtalanul, néhány tenyészt? kénytelen volt más fajtákkal keresztezni a spinonét, például Korthal Griffonnal, drótsz?r? német vizslával, bracco italianóval és más kevésbé közeli rokon spániellel és szetterrel. Az 1950-es években azonban megalakult a "La Famiglia dello Spinone" klub, mint az ENCI hivatalos fajtaklubja, s az átgondolt tenyészt?i munka következtében ismét egyre jobb lett az állomány min?sége, a küllemet és a munkát tekintve egyaránt, s a spinonék sikeresen szerepeltek Európa nagy kiállításain is.

A spinone szilárd felépítés?, robusztus, er?teljes, er?s csontozatú, jól izmolt vadászkutya. Felépítése kvadratikus, tehát a testhossz egyenl? a marmagassággal, annál 1-2 centiméterrel lehet hosszabb. A másik fontos arány, hogy a fej hossza a marmagasság 40 százalékát teszi ki. Ez is a fajta egyik különlegessége: ez az arány ugyanis nagyobb, mint általában a többi vizslánál vagy szetternél. Az sem minden fajtánál fordul el?, hogy a pofa és a koponya vonalai széttartanak, s nemcsak az ollós, hanem a harapófogószer? fogzáródás is szabályos! Sokan talán azt is furcsállják, hogy a spinone szeme sárga. Igen, a standard okkersárga íriszt ír elô, mely a sz?rszínt?l függ?en lehet kissé sötétebb vagy világosabb. Ha már a színnél tartunk, a sz?rzet lehet tiszta fehér, fehér narancs jegyekkel, fehér pettyezett naranccsal, fehér barna jegyekkel (brown roan). A barna kívánatos árnyalatát szerintem a kutyás világban egyedülállóan fogalmazza meg a fajtaleírás: "olyan, mint a kapucinus szerzetes csuhája". Szakért?k szerint ez valamelyest sötétebb, mint a kávé, és valamivel sápadtabb, mint az étcsokoládé. Legtöbbször gesztenyeszínként fordítják, viszont fontos tudni, hogy az olasz nyelvnek nincs annyi szava a színek leírására, mint az angolnak vagy a magyarnak, és ami az olasznak világosabb a "bruno-nál" vagyis a sötét barnánál, az mind "marrone", azaz gesztenyebarna. A nagyon sötét barna szín egyébként nem kívánatos a spinonénál, illetve nem megengedett a tricolor, a tan jegyek és fekete bármely formában vagy kombinációban. A spinone aljsz?rzet nélküli, kemény, inkább egyenes sz?re 4-6 cm a testen, rövidebb a pofán, a fejen, a füleken, a lábak els? felén és a mancsokon. Hosszú, kemény sz?r díszíti a szemöldököt és az ajkakat, szempillát, bajuszt és szakállt képezve.

De igazán a spinone hátvonala az, ami egy hozzá nem ért? bírót zavarba hozhat: e fajta ugyanis els? pillantásra nyerges hátúnak látszik, s?t még egy törés is éktelenkedik valahol a mar után. Hogy is van ez? A mar nem túl domború, írja a standard, a fels? vonal két részb?l tev?dik össze: az els? majdnem egyenes, a martól lejt a 11. csigolyáig, míg a másik némileg domború, a szilárd és ívelt ágyéki részhez csatlakozik. A far széles, hosszú, jól izmolt és ferde, a vízszintes alatt egy 30-35 fokos szöget alkot. A fels? vonal törése egyedülálló a spinonál, hajlékonyságot tesz lehet?vé a hát számára, mikor a spinone durva hegyvidéki tájon üget. Az izom támasztéka nélkül a hát gyenge és a lejtés túlhangsúlyozott lehet. Talán csak a hegyi és a mocsári pónikhoz (Fells, New Forest, Exmoor, Dartmoor, Shetland stb.) lehetne hasonlítani a spinonét, melyeknek izmos, rövid hátuk van, széles, igen gömböly? farral, ami segíti ôket a különleges élettérben - mocsár, s?r? hangás, erd? - való mozgásban. Az egyenes retriever hát vagy a lejt? szetter hát igencsak nemkívánatos az üget? spinonenál. A fajta egyik sajátossága, hogy hosszantartó, gyors ügetésre képes.

A kanok magassága 60-70 cm, súlyuk 32-37 kg, míg a szukák 58-65 cm magasak és 28-30 kg nehezek. A spinone italiano természett?l fogva társaságkedvelô, barátságos, tanulékony, türelmes. Kiváló vadász minden terepen, fáradhatatlan, bozótosban vagy jéghideg vízben is szívesen dolgozik, s kiváló az apportkészsége is. Hazánkba tavaly érkezett a fajta els? képviselôje, Olaszországból; kíváncsian várjuk mekkora népszer?ségre tesz szert, s lesz-e még több spinone italiano Magyarországon.