Kutyamagazin

A collie és a sheltie állomány nagy része napjainkban "munkanélküli" kedvencekb?l, családi kutyákból áll. De míg a skót juhászoknak csupán a kiállítási ring jutott, miniat?r rokonaiknak kiváló elfoglaltságot jelent az agility, ahol saját méretkategóriájukat fölényesen uralják. Igen kevés az olyan angol pásztorkutya, amelyik igazi birkát terelhet, azonban az elszánt gazdáknak hazánkban is van lehet?sége, hogy kipróbálják kedvenceik ezirányú ösztöneit.

Ahogy a fajta elnevezése is utal rá, a sheltie a Shetland-szigetekr?l származik. De talán kevesen tudják, hogy 1468 el?tt, míg Shetland Skócia tulajdonába nem került, a szigetlakók kizárólag Skandináviával tartottak fenn kereskedelmi kapcsolatokat, s?t nagyon sok skandináv család telepedett le a Shetland-szigeteken, magukkal hozva állattenyésztési és mez?gazdasági kultúrájukkal együtt saját kutyáikat is. Ezek az ebek spicc, más néven eszkimó típusú kutyák voltak. Horace William Wheelwright 1865-ben megjelent könyvében részletesen taglalja a skandinávok életét, szokásaikat, és kitér az általa Svédországban látott kutyákra is. Szerinte akkoriban három típus létezett ott: a farkas méret?, kissé masztiffos Dahlbo kutya, az eszkimó kutyára hasonlító, kicsi medvekutya, és a rénszarvasokat ?rz? lapp kutya, mely Wheelwright szerint egyetlen általa ismert fajtára sem hasonlított. Egy biztos, a skandinávoknál is kialakult egy mindenes farmerkutya, akárcsak Skóciában a collie, melynek veszély esetén az embereket és az állatokat egyaránt hangosan csaholva figyelmeztetnie kellett a közeled? veszélyre. Ez az ösztön napjaink modern sheltie-jére is kimondottan jellemz?.

Hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy Skandinávia a halban b?velked? fjordok és a hósapkás, feny?erd?s hegyek világa, holott északon is ugyanolyan fontos volt a mez?gazdaság és állattenyésztés, mint például Angliában. A Shetland-szigeteken letelepedett családok gazdasága a halászat és a madártoll mellett els?sorban a birkagyapjúra épült. Kutyáiknak itt már nem a medvéket és farkasokat kellett elijeszteniük, hanem a fiatal bárányokat el?szeretettel zsákmányoló ragadozó madarakat. Mivel a megm?velt földeket még nem védte kerítés vagy valamilyen természetes akadály, a kutyáknak kellett a háziállatokat távol tartaniuk a parcelláktól, a mindennapi terelési feladatok ellátása mellett.

Terel?kutyák tehát már legalább a IX. századtól léteztek a szigeteken. Mikor a XV. században felélénkült a kereskedelmi kapcsolat Skóciával, sok gazda a szárazföldr?l a szigetekre költözött, természetesen magával hozva a skót munkakutyákat is. Ahogyan a skandináv és skót életvitel összeolvadt, úgy keveredtek a helyi kutyák a skót collie-kkal. Mivel a szigetek vegetációja nem volt éppen b?séges, a tenger pedig állandó viharokkal sújtotta a szárazföldet, a kedvez?tlen klímájú, sziklás terepen csak a leger?sebb és legkisebb példányoknak volt esélye a túlélésre. Emberen és állaton ez egyaránt meglátszott, gondoljunk csak a shetlandi pónira, de a terel?kutyák mérete is kisebb lett az id?k során. Sajnos a Shetland-szigetek kés?bbi kereskedelmi izolációja miatt sokáig tartott, míg a sheltie-t felfedezte a kutyakedvel?k világa, és emiatt szinte semmi sem maradt fenn a fajta történetér?l. Iris Combe, a brit pásztorkutyák szakért?je 1974-ben egy skóciai terel?versenyen beszélgetésbe elegyedett egy közel kilencven éves úrral, aki érdekes információkkal szolgált a sheltie történetér?l. Combe kés?bb többek között levelek és vidéki újságok cikkei alapján ellen?rizte az öregúr állításait, melyek messzemen?en igaznak bizonyultak.

Ezek szerint az I. világháború el?tt az öregúr családjának szomszédságában élt egy gátlástalan földm?ves és marhakeresked?, aki ugyan farmját elég sikertelenül m?velte, de amúgy mindenb?l aranyat csinált, ami eladható árú volt. Mindig volt néhány kiéhezett kutyája, melyekr?l azt állította, hogy ?shonos szigeti kutyák. Az biztos, hogy a környéken mindenki tudta, hogy a gazfickó családja már generációk óta tartotta ezeket a kutyákat, melyek egyetlen ebre sem hasonlítanak. Akkoriban nehéz sora volt a kölyökkutyáknak, mivel általában azonnal elpusztították az almot, amint felfedezték. Csak akkor tartottak meg néhány kölyköt, ha egy kiöregedett kutyát kellett pótolni, vagy a környékbeli nyaralóknak el lehetett adni ?ket.

Egy napon egy el?kel? hölgy kereste fel a farmot, és egy alom kölyköt rendelt azzal a feltétellel, hogy nem hasonlíthatnak egyetlen más létez? fajtára sem. A földm?ves-keresked? a hölgynek is azt mondta, hogy kutyái ?shonosak a szigeten, majd megkötötték az üzletet. Larwickban élt egy Logie nev? kutyakeresked?, aki nemcsak ebekkel kereskedett, hanem, mai elnevezéssel, kutyapanziót tartott fenn nyaralóknak vagy az öbölben horgonyzó hajók utasainak. Logie tudomást szerzett a nem kis pénzért eladott alomról, s azonnal megkereste az öreget, és hosszas alkudozás után sikerült néhány kölyköt saját magának megszereznie a szóban forgó alomból. Természetesen tenyészteni kezdte ?ket, s a környéken hamarosan Logie's toy-nak kezdték hívni ezeket a kutyákat. James Logie a másik keresked?vel együtt - akit?l az alapító kölyköket vette - sokat tett az ?si fajta meg?rzésért, azonban elkövette azt a hibát, hogy kutyáit collie-nak nevezte el, ami kés?bb számtalan bonyodalomhoz vezetett. Logie nyilván nagyobb népszer?séget, és persze több pénzt remélt ett?l a névt?l. 1908-ban javaslatára megalakult a Shetland Collie Club, hogy még jobban kiaknázhassa a fajtában rejl? aranybányát. A kutyakeresked?nek azonban némi problémája támadt több hivatalos testülettel is, így gyorsan összepakolt, és Ausztráliában telepedett le, minden további érdekeltségét Charlie Thompsonra hagyva. Ekkor a Logie's toyokat már shetland collie-knak hívták, s elérték a kiállítások világát is, ahol azonban maró kritikák kereszttüzébe került a fajta.

A skót juhászkutya ugyanis working collie-ból már show collie-vá vált, s a bírók és tenyészt?k fejében ez a látványos, nagyon sz?rös kép élt a fajtáról, melyre a mini collie ekkor még csöppet sem hasonlított. A skót juhászkutya hívei egyáltalán nem örültek, hogy a shetland-szigeteki fajtát collie-nak nevezték, s folyamatosan küzdöttek ellene. Két sheltie-t egyébként, Lerwick Flosst és Lerwick Besst, tévesen collie-ként regisztrált a Kennel Club. A korabeli kiállítások legtöbb gy?ztese a Lerwick, a Nesting és az Inverness kennelekb?l került ki. A ma is ismert típus kialakításában természetesen szerepet játszottak a show collie-k is, hogy még tetszet?sebb legyen a sheltie külleme. Ez azonban állatorvosi problémákat is eredményezett, a méret túlzott csökkentése pedig a sz?rzet minél dúsabbá tételével párosult, ami persze egy igazi shetlandi terelési szituációban csak hátrányára vált volna a kutyáknak.

De visszatérve a fajta elnevezésére, a sheltie-rajongók az er?s tiltakozás ellenére tovább küzdöttek fajtájuk elismertetéséért, egyel?re még shetland collie néven. 1909-ben megalakult a Shetland Collie Club of Scotland, Forbes Grant elnökletével. A klub patrónusai között olyan el?kel?ségek szerepeltek, mint Lady Marjorie Sinclair, Aberdeen grófn?jének lánya. Mivel még mindig folyt a küzdelem a collie elnevezés miatt, a két tábor az Our Dogs hetilap szerkeszt?jéhez, Theo Marples-hez fordult tanácsért, aki arra kérte az érintetteket, fogadják el a Kennel Club által javasolt shetland sheepdog megnevezést. 1919-ben már English Shetland Sheepdog Club néven alakult új szervezet. Az 1909-ben elismert, de végleges nevét csak 1914-ben elnyer? fajtának 1915-ben adták ki az els? CC címet. A modern sheltie koronájának igazi ékköveként tartják számon Ch. Sandpiper of Sharvalt, aki 1978-ban a belfasti Championship Show-n több ezer kutya közül elnyerte a Best in Show címet.

Bár napjainkban kevesen tenyésztenek sheltie-t kifejezetten a terel?ösztön figyelembevételével, ez a készség még mindig megtalálható a fajtában. Érdekes tanulmányozni az American Shetland Sheepdog Association 1000 kutya terelési ösztönét vizsgáló felmérésének eredményeit. A kutyák 84 százaléka mutatott jellegzetes, tiszta terelési stílust, miközben az állatok és gazdájuk körül köröztek. Csupán 9 % nem mutatott tiszta stílust. A nyáj körül mozogva a kutyák 68 százaléka inkább az állatok közelében maradt, míg 32 % inkább szélesebb ívben mozgott. 35 % csendben dolgozott, míg 25 % egy kicsit ugatott csak terelés közben, a kutyák 40 százaléka pedig kényszerít? ugatást alkalmazott, tehát csak akkor csaholtak, ha az állatok némi ellenállást mutattak. Az amerikai felmérés vizsgálta a sheltie-k "szemmunkáját" is. Csupán 2 százalék dolgozott a border collie-hoz hasonló stílusban, szinte földhöz lapuló testtartásban "szuggerálva" a birkákat. 40 % "közepes szem?" volt, azaz szabadabb, felegyenesed? mozgásban köröztek az állatok körül, de azért megfeszített koncentrációval figyelték a nyájat. 48% képviselte a sheltie-re leginkább jellemz? "laza szem?" stílust, azaz folyamatosan szemmel tartották ugyan az állatokat, de szabadon mozogva, távolabbi rálátással dolgoztak.

A tapasztalt sheltie általában csendben dolgozik, és csak szükség esetén alkalmaz kényszerít? ugatást. Kis mérete és "laza szem?" stílusa miatt a legtöbb sheltie inkább csak leül, ha éppen nem mozog, de nagyon ritkán fekszik le, mint a border collie, s?t leginkább állva pihen terelés közben. Mivel a sheltie mindenes farmer kutya volt, nem csak terelnie kellett, hanem a közeled? veszélyt is jeleznie, az állatok megközelítését illet?en több stílus is elfogadott. Bár a sheltie már nem munkakutya, nagyon fontos, hogy a tenyészt?k els?dleges céljai között szerepeljen az intelligencia, a munkakészség, s?t a terelési ösztön meg?rzése, hiszen ezek a jellegzetes tulajdonságok teszik a fajtát olyanná, amilyen. A hazai fajtaklubok is lehet?vé teszik a terel?ösztön vizsgálatát, s?t versenyeket is rendeznek, és természetesen a felkészülésben is segítik az érdekl?d?ket.