Vajon kell-e tanítani a kutyát arra, hogyan ugorjon? Már maga a kérdés is teljesen abszurdnak t?nik, hiszen köztudomású, hogy négylábú kedvenceink igencsak sokoldalú atléták: ragyogóan futnak és ugranak. Ám mégis...
Való igaz, a kutya született ugróbajnok, de nem a kölyök vagy a serdül?, illetve - mondjuk - csíp?ficamos eb. Éppen ezért nem árt figyelembe venni néhány fontos szempontot, különösen akkor, ha a kutyaiskolák komolyabb akadálysorain akarjuk "ugráltatni" kutyánkat. Az els? és legfontosabb szabály: kizárólag edzéssel el?készített kutyát taníthatunk komolyabb er?feszítést kívánó ugrásokra. Ezért értelmetlen dolog, ha a gazda egészen fiatal kölyköt hajszol keresztül az akadályokon. Az ugrás az izmokat, a szalagokat és az ízületeket hihetetlen módon igénybe veszi! Emiatt a felel?tlen kiképz? könnyen jóvátehetetlen sérülést okozhat a kutyának. Semmit sem mulaszt el a tulajdonos, ha ebét csupán 8-11 hónapos korától kezdve szoktatja magasugráshoz.
Jókedv és buzgalom
Az oktatás megkezdésekor f?leg azt kell szem el?tt tartani, hogy nem az ugrás magassága a fontos. Minden a technikán, valamint a kutya ugrás közben megnyilvánuló "hozzáállásán" múlik. Ha a kiképzés során kedvet csinálunk kedvencünknek az ugráshoz, akkor a nagyobb magasság magától adódik.
Meg kell jegyezni, hogy a 2,80-3,60 m-es palánkmászás csak néhány egzaltált kiképz?nek jelent valamit. A különböz? kutyabemutatókon ugyan alkalmilag tetszést arathat, de az életben - és még a kutyakiképzés területén is - gyakorlatilag teljesen értéktelen gyakorlat.
A magasugrás a kutyától, különösen a hibás lábállású ebt?l, rendkívüli er?feszítést kíván. Az ilyen állatokat nem szabad kimerülésig tartó ugrógyakorlatokba kényszeríteni.
Az ugrás betanításánál mértéket kell tartanunk. A gyakori és egymás utáni unos-untalan ismételt ugratások a kutya kedvét szeghetik. Nagyon el?nyös az ugrás-oktatást olyan természetes akadályon (sövény, támla nélküli kerti pad, stb.) kezdeni, amely nem magasabb mint 30-60 cm, és melyet a tulajdonos is keresztül tud ugrani.
kutyafuttában...
A kiképz? és a pórázra csatolt eb játékosan fusson a természetes akadály felé és a "hopp" hangjelre (persze egyéb vezényszót is választhatunk) együtt ugorják át az akadályt. Ilyen esetben a kutya tudatára sem ébred annak, hogy akadályt ugrott. A futási és követési játékos kedv arra késztette, hogy simán átugorja az útjába kerül? akadályt. Néhányszor megismételve a gyakorlatot, dicsérettel fejezzük be a "mulatságot".
Újra hangsúlyozni szeretném: a túlhajtott ismételgetés helytelen - "kiöli" az érdekl?dést. Bátortalan, nehézkes mozgású kutyákat semmiképpen nem célszer? az akadályokon keresztül vonszolni. Ezen a problémán úgy segíthetünk, hogy az akadály mögé olyan segít? álljon, akihez a kutya vonzódik, akit jól ismer. A segít? csalogassa magához a kutyát, s ugyanakkor távolodjon el az akadálytól, hogy ezáltal az eb követési vágya fokozódjék. Ha már pórázon biztosan veszi az akadályt a kutya, áttérhetünk a szabadon való ugrásra. Ilyenkor a pórázról lecsatolt eb tulajdonosa futólépésben közelítse meg az akadályt, odaérve a kutya "hopp" jelre átugorja, a vezet? pedig elfut az akadály mellett és a túlsó oldalán ismét futnak együtt tovább. A sikeres ugrást mindaddig kell gyakoroltatni, amíg az állat biztosan nem hajtja végre.
nyitókép: archív