Van a televíziós csatornákon egy kedves, megható reklám, amelyben egy keverék kutyus reménykedik a menhelyen, hogy gazdára talál. S amikor ez sikerül és nagyon boldog, társaira gondolva, arra kéri a néz?t, hogy személyi jövedelemadója egy százalékát ajánlja föl valamelyik állatmenhelynek, mert ezzel életet menthet.
Ezt látva, mindig arra gondolok, hogy vajon hány embernek jut eszébe a hatására lépni, átérezni, hogy nemcsak egymásért, hanem az állatokért is felel?sek vagyunk, szóval és tettel egyaránt.
S nemcsak az anyagi támogatás fontos, hanem az örökbefogadás is, hiszen egy-egy szeret? otthonra találó kutya helyére szinte azonnal érkezhet egy másik, akinek ez az életét jelenti. S ugyan vannak az állatmenhelyeken fajtatiszta kutyusok is, a legtöbb kis befogott csavargó keverék. Lassan a kóbor kutyák országává válunk. S ami a legszomorúbb: a különböz? gyepmesteri telepeken napi szinten több tucat állatot altatnak el, mert sokkal több a kóbor kutya, mint ahányat be tudnak fogadni a menhelyek. S mindez leginkább azért van így, mert sokan felel?tlenül vásárolnak kutyát, s amikor rájönnek, hogy gondoskodni kell róla, megszabadulnak t?le.
A kutyások között van olyan, aki a fajtatisztához ragaszkodik, s olyan is, aki inkább a keverékekre esküszik, mondván, hogy azok okosabbak és egészségesebbek.
nyitókép: archív