Kutyamagazin

 Régészeti leletek bizonyítják, hogy már a népvándorlás korában is éltek kopó típusú kutyák a Kárpát-medencében. Ez nem is csoda, hiszen a kutyával történ? vadászat ?si módszer, mondhatni ezen alapult kutya és ember évszázados szövetsége. Nemcsak honfoglalás kori ásatási leletek, m?vészeti alkotások is ?rzik az erdélyi kopó ?seinek emlékét. A legkorábbi színes ábrázolások a Nagy Lajos megbízásából valószín?leg Kálti Márk által összeállított Bécsi Képes Krónikában láthatók. A "Magyarok az ?shazában" cím? miniatúra medvevadászatot ábrázol, a mai kopókhoz hasonlatos kutyákkal. Egy másik képen szarvasvadászat látható, a krónika egy harmadik miniatúráján Hunt lovag pajzsát és zászlaját egy-egy kopófej díszíti.

A legels? írásos emlék 1237-b?l származik, Copou alakban. 1940-b?l a Copo írásmód maradt fenn, kés?bb Kopou, Kopo majd Koppó formákkal találkozni. A már Erdélyben kialakult speciális kopó el?ször serlegeken jelent meg mint díszít? elem. Ezek az 1600-as években készült apró domborm?vek medvét állító kutyákat ábrázolnak. A kopókat egyébként medve, szarvas, vaddisznó, apróvad és hiúz mellett még bölényvadászatra is használták, persze csak az 1700-as évekig, míg ki nem haltak ezek a hatalmas állatok Erdélyben. A mai erdélyi kopóra legjobban hasonlító ábrázolás Várady György kb. 180 évvel ezel?tt készült festményén látható: a kép Újfalvi Sándort ábrázolja egy elejtett medvével és három kopójával.

Ezek a kutyák színben, alakban, felépítésben igen közel álltak napjaink erdélyi kopójához. Testük kétharmad részét fényes, fekete sz?r fedi, homlokcsíkuk, szügyük, lábszáruk és mancsuk fehér, szemük felett, szájuk szélén, végtagjaik bels? felületén vörös jeggyel.

A XIX. század vége felé az erdélyi kopót még meglehet?sen nagy számban tartották mind Magyarországon, mind Erdélyben. Az akkori krónikák a kutyák tulajdonságai és képességei mellett csak testalkatukat jellemezték alaposabban, hiszen a sz?rszín nem befolyásolta a kopók teljesítményét. "Légyen bár barnásvörös fehérrel, akár szürke-barna-fehér, fekete-cser vagy háromszín?, a vadásznak mindegy, csak jó kopó legyen!" írja az egyik krónikás.

Az erdélyi kopó els? részletes leírását Czynk Ede, korának jeles vadászati írója készítette. Egy osztrák vadászújságban, a Waldmannsheil 1901. évi harmadik és negyedik számában jelent meg tanulmánya "Die Siebenbürger Bracke" címmel. Írásához akkori nagyszebeni kopók képét csatolta, így a századforduló erdélyi kopójáról hiteles dokumentummal rendelkezünk.

Közismert tény, hogy a magyar királyok, nemesek el?szeretettel vadásztak kopókkal, a lóról való társas vadászat nagy népszer?ségnek örvendett. Mátyás királynak, a Rákóczi és Zrínyi családnak mindig voltak kopóik. Különösen nagy becsben tartották az ún. fekete magyar kopót kiváló szaglása és bátorsága miatt. dokumentumok bizonyossága szerint az erdélyi kopó még a két világháború közötti években is népszer? vadászkutyavolt, mígnem egy 1947-ben kiadott román rendelet vadállományra káros dúvadnak min?sítette és a magyar agárral egyetemben kiirtását írta el?. A fajta szinte kihalt, szerencsére 1968-ban sikerült egy testvérpárt Budapestre menekíteni. Dr. Fodor Tamás és Gy?rffy Lajos a 68-as vadászati kiállítás szervezésén dolgoztak, s szerették volna bemutatni a magyar vadászkutyafajtákat. Hamar rádöbbentek, erdélyi kopót nem is lesz olyan könny? beszerezni. Az FCI szerint a fajta egyszer?en kihalt, 1944 óta egyetlen almot sem jelentettek be. Erdélyi kutatóútjuk során Fodor bukkant egy vadászra Máramarosszigeten, aki a tilalom ellenére sem hagyta abba a kopótartást. Fodor egy kan és szuka kölyköt vásárolt t?le, azonban a kutyák Magyarországra juttatása nem ment olyan egyszer?en. Gy?rffy segítségével csak úgy tudtak a kutyákkal átjutni a határon, hogy a határ?rnek azt hazudták, a két kopót Ceaucescu küldi ajándékba Kádár elvtársnak, Erdély Romániához csatlakozásának ötven éves évfordulója alkalmából. E két kopó az Állatkerti Morzsi és Állatkerti Réka nevet kapta, s az Állatkertben több almot is felnevelt. kés?bb szerencsére sikerült újabb fajtatipikus egyedeket felfedezni, s megkezd?dhetett az erdélyi kopó újtratenyésztése.

A magyar standard elkészítése után az FCI hivatalosan, nemzetközileg is elismerte az erdélyi kopót, s kilencedik magyar kutyafajtánknak nyilvánította.

A tipikus falkakopókkal ellentétben - ilyen a beagle vagy a francia kopók - az erdélyi kopóval 2-5 kutyából álló füzérekben vadásztak a Kárpátok rengetegeiben. Leggyakrabban vaddisznó és nemes vad hajtására használták az erdélyi kopót, de olykor medvevadászaton is bevetették az er?sebb, rámen?sebb egyedeket. Az id?sebb, lassúbb kutyákkal végeztették a sebzett vad utánkeresését.

Magyarországon a kopózás a XIX. század közepéig a legelterjedtebb vadászati módok közé tartozott, a falkában tartott kutyák a régi udvarházak reprezentatív tartozékai voltak. A gazdag f?urak közti versenyszellem kiváló alkalmat nyújtott a fajta nemesítésére. A korabeli írások inkább csak a vadban szegényebb hegyvidéken engedélyezték a kopózást, s több mint három füzérrel egyszerre nem is lehetett vadászni, s?t, ha a kopók nagyon jók voltak, akkor csak egy füzért javasoltak.

A legjobb kopózási id?szak fenyvesekben az október volt, lomblevel? erd?kben pedig lombhullás után. A meleg, száraz id? és a kiszáradt talaj ugyanis megnehezíti a nyom és csapa követését, míg a nedvesség vagy a friss hó megkönnyíti azt. A vadászat során a puskások elállták a vadak forgóit, váltóit, a kopó-vezet? pedig a terület másik végében el?ször legjobb kopóit engedte el, s mihelyt egyikük elnyiffantotta magát, eleresztette a többi kutyát is, persze csak ha meggy?z?dött, hogy az els? eb a kívánt vadat jelezte. A jó vadász kopója csaholásából pontosan tudta, hogy az milyen vadat ?z illetve állít. Sajnos manapság már nincsenek akkora erd?ségek, hogy a kopók akár fél napon keresztül is hajthatnák a disznót.

Mivel a kopózás - a kutyák ugatása, csaholása miatt - fokozottan zavarja a vadak nyugalmát, napjainkban a kopó kiváló szimatát lehet hasznosítani vércsapázásnál és vaddisznóhajtásnál (hajtáson egyesével vagy párosával).

Az erdélyi kopó középnagy, rövidsz?r? állító és hajtó kopó. Elegáns megjelenés?, játékos, gyermekszeret?. Igénytelen és végtelenül alkalmazkodó, lakásban és kertben egyaránt nyugodttárs, feleslegesen sohasem ugat, rövid sz?re különösebb ápolást nem igényel, elegend? hetente átkefélni. Mivel nagyon intelligens és gyorsan tanul, hozzáért? és következetes gazda kezében kiváló munkakutya válhat bel?le. Idegenekkel szemben inkább bizalmatlan, gazdájához viszont nagyon ragaszkodik, ha kell meg is védelmezi. Igazi barát, általában egygazdás kutya. H?sége, bátorsága és kiváló szimata mellett nem szabad elfeledkezni nagy mozgásigényér?l sem. Ha erd?ben kirándulunk vele, érdemes pórázon tartani, mert vadászszenvedélye könnyen elragadhatja, és sajnos jó pár kopó halt meg vad?rök puskája által. A vadászkutyaként vagy kedvencként tartott kopóknál egyaránt nagy hangsúlyt kell fektetni az alapvet? fegyelem, f?leg a behívhatóság elsajátítására.

A kanok marmagassága 56-65, a szukáké 52-62 centiméter, de semmiképpen sem a centikben mért érték, hanem a harmónikus összbenyomás a fontos. Az erdélyi kopó fejlett mozgáskultúrával rendelkez? fajta, lépése nyújtott, sohasem tipeg?. Ügetése tértölel?, vágtája rendkívül kitartó. Törzse fekv? téglalapba írható, a mar kifejezett, a hátvonal egyenes, fejlett izomzattal. Feje hosszúkás, nem elkeskenyed?, de nem is durva. A koponyatet? enyhén ívelt, stopja gyengén fejlett. Szeme közép nagy, ovális, kissé ferdén metszett. Színe minél sötétebb, lehet?leg sötétbarna. Tekintete okos és komoly.