Kutyamagazin

Amit bizonyosan tudni lehet, hogy a tacskó mai fenotípusát a XIX. századi szelektív fajtatenyésztés alapozta meg, s erre épült rá a XX. századi tenyészt?k – túlzásoktól sem mentes – munkája.
Ismeretes tény, hogy a háziasított kutya történetében igen korán megjelennek azok a rövidlábú változatok, melyek némelyikét a szakirodalom el?szeretettel tekint a tacskó el?djének. Mindez azért különösen érdekes, mert a kutya ?sének tekintett vad alakok mindegyike hosszúlábú ragadozó. Kérdés: valóban így van? 
A kutyafélék törzsfejl?désének hajnalán az el?dök, az eocén idején él? Miacis és az oligocén kor Cynodictise (30 millió éve), valamint a 15-10 millió éve élt Tomarctus, s a Dél-Amerika es?erdeiben ma él?, él? fosszíliának tekinthet?, erdei kutya, testarányaikban rövidlábúak. Az, hogy egy ragadozó esetében, mely testalkat felel meg leginkább a faj fennmaradásának, a komplex ökoszisztéma által meghatározott. A fejl?dés kés?bbi fázisában a kutyafélék olyan megváltozott életviszonyoknak kellett megfeleljenek, melyek a gyors és kitartó futásra képes hosszúlábú egyedeknek kedveztek.
Tudjuk: a lábhosszért több gén (génhalmaz) felel. Ezek a gének ?si örökségként maradtak fenn, úgy, hogy a génhalmazon belül a rövidlábúságért felel?sek dominánsak (lásd: Zöldág). Felfogható mindez úgy is, mint „a hosszú csöves csontok dominánsan örökl?d? fejl?dési »zavara«, melyet a kondrodiszplázia okoz.” (Zöldág). Stohl Gábor a jelenséget kondrodisztrofiaként, a törpenövés egy meghatározott formájaként értelmezi, s mutációnak tartja. 
Míg a hosszúlábú fajták túlsúlyának érvényesülését a természetben a fentebb írott ragadozó életmódból következ? természetes szelekció biztosítja, addig a házikutya esetében ezt az ember tenyészt?i érdeke magyarázza.
A genetikai háttér ismeretében nem meglep?, hogy a domesztikált ebek között, egymástól elszigetelt tenyészt?i központokban, mégis találkozhatunk rövidlábú ebekkel. Ezek megjelenése olykor speciális igények kielégítésére ad lehet?séget. 
Az ókori Egyiptomból az egyik thébai sír falfestményér?l ismerünk egy rövidlábú, embert kísér? kutyaábrázolást. Szintén egyiptomi (Közép-birodalom, XII. dinasztia, Kr.e.: 2100-1850) emlékként maradt ránk a rövidlábú Teckel, más olvasatban Tekal neve. ? lesz névadója több európai nyelvben a tacskónak.
Xenophonnál (Kr.e.: 427-355) olvashatunk egy kimondottan hódvadászatra tenyésztett fajtáról, melyet canis castoriusnak nevez. Több szerz? ezt a fajtát is tárgyalt alakkörünkbe tartozónak véli.   
A római Museo Nuovo ?riz egy Kr.u.: III. században készített márvány szarkofágot, melynek a mitológiai kalydoniai vadászatot megörökít? jelenetén mellékszerepl?ként egy közepes testméret? kutya játszik vélhet?en rövidlábú társával. Tobiás szerint: „a rómaiak a sagacesek, finomorrúak között a vizslafélék mellett a tacskókat is értik.”.
A prekolumbián közép-amerikai Colima-kultúra (Kr.e.: I. – Kr.u.: III. szd.) tárgyi emlékei bizonyítják, hogy nem hiányoztak a rövidlábú kutyák az Újvilág ebeinek köréb?l sem. Létjogosultságukat étkezési célú tenyésztésük biztosította. Ázsia rövidlábú kutyái a vallási képzetek megtestesüléseiként születtek.
Egyes mai fajták (svéd juhászkutya, drever /svéd tacskókopó/, welsh corgi, bassetek) ?sei között okkal gyanítjuk a gallok és a vikingek rövidlábú kutyáit. 


- 2 -

Áttekintésemb?l belátható: a rövidlábúság önmagában nem elégséges bizonyíték arra, hogy valamely hajdan született ebfajtát a tacskó ?sének tarthassunk. Az ?sök valószín?síthet?en az utóbb említett gall gyökerekben lelhet?ek fel.
Érdekes sorokat találunk a tacskó származásáról Diesel – Mika: Vadászebek cím? m?vében (1899.): „Annál inkább ismeretes volt azonban ezen kicsiny, helyes jószág a régi és legrégibb id?kben a németeknél. Már a Boji-törvényekben »Bibar-Hund« (sic!) név alatt említés van téve róla s ugyanezen elnevezés és más nevek alatt, mint »Canis Bersarius«, »Beverarius« és »Bibracco« szerepel a IX. és XV. század irataiban.”. 
Forrásunk értékeléséhez néhány részlet tisztázásra szorul. A bój kelta eredet? nép, mely id?legesen lakta a Kárpát-medencét is, s végül Bajorország, Ausztria egyes területein települt. Több forrás szerint a csehek országának Bohémia, Böhmen neve is t?lük eredeztethet?. Írott kelta törvényekr?l aligha lehet szó. Az idézett „Bibar-Hund” esetében nem világos, hogy szövegromlás esetével állunk-e szemben, ám egyértelm?en felismerhet? a német Biber-hund (valószín?síthet?en hód vadászatra alkalmazott kutya), mely nem feltétlenül azonos a már Xenophonnál említett fajtával. A „Bibracco” elnevezés pedig világosan utal Bibracte, Bibrax gall városokra, mint lehetséges származási helyre. A IX.-XV. századi datálás végül indokolatlanul tág, az eligazodást ellehetetlenít? id?intervallumot ölel fel.
Szerz?párosunk hivatkozik bizonyos Fitzingerre, aki a „tacskó” tizenkét vállfaját sorolja fel. Ezek közül a ma is ismert három sz?rmin?ségen túl, az egyenes- és görbelábúakat, a disznófarkút, a vidrafarkút, a hasított orrút és Domingó-tacskót nevesítik. Utalnak továbbá arra, hogy az idézett szerz? – másokkal együtt – a francia borzebet (basset a basból levezetve) és a német simasz?r? tacskót tekinti ?salaknak. A „Bibar Hund”-ot mint földalatti vadászatban használatos vadászebet említi. Idézetük szerint a francia Du Fernilleux 1573-ban a bassets à jambes torsest (görbelábú) és az à droits torsest (egyeneslábú) Flandriából Artoisba és Franciaországba kerültnek tartja. Levezetése szerint a francia bassets és a német borzeb egy fajtához tartozott, ám miután a franciák a földszínén is használták, a németek pedig f?ként földalatti munkában vették igénybe az ebeket, el?bbiek nagyobb termet? hajtó ebekké, utóbbiak kisebb, a kotorékmunkára is alkalmas vadászkutyákká váltak.
A középkori emlékanyagot vizsgálva, két reprezentatív forrást érdemes kiemelni. A londoni British Múzeum ?rzi Mária királyn? zsoltároskönyvét 1340-b?l. Ennek egyik miniatúrája két dáma üregi nyúl vadászatát ábrázolja. A módszer egyszer?: egyikük vadászgörényt enged a kotorékba, másikuk pedig a kitör? nyulat keretes hálóval ejti foglyul. Gaston Phoebus, Foix grófja, 1387-es munkájában, a Livre de Chasse-ban (Vadászat könyve) két miniatúrát láthatunk a kotorékozásról. El?bbi esetben ugyancsak üregi nyúl a kiszemelt zsákmányállat. A vadászok a kotorék egyes kijáratait eltorlaszolják, másokat zsákszer? hálókkal zárnak le. A vad ki?zését kifüstölés, illetve vadászgörény bevetése által érik el. A néhány szabadon maradt kijáraton kitör? nyulat alant gentilek és spánielek várják. A borzvár bevétele – másik miniatúránk – hasonló módszerrel történik. A varsaszer? hálóval rekesztést a kifüstölés követi. A kitör? borzokra agarak és spániel vár. Ez utóbbi félig beásta magát a kotorékba.
Példáinkból, különösen az utóbbi átfogó vadászati munkából, látható, hogy tacskó, vagy más kotorékeb alkalmazása a XIV. században még nem tartozik a bevett vadászati módok közé.
Hol van hát a tacskó?- vethet? fel a kérdés. 
Az eddigiekben kifejtett részletes okfejtés ismerete nélkül aligha lenne értelmezhet? annak a három fennmaradt kódexlapnak a jelent?sége, melyet 1985-ben sikerült felfedezni, s melyek Budapesti Dalkéziratként váltak ismertté (Cod. Germ. 92, H, Bpest OSZK).
A teljességében fennmaradt Manesse kódex keletkezését több évtizeddel megel?z?en, a XIII. század végén keletkezett m? a német világi líra (Minnesang) eddig ismeretlen, feltehet?en legkorábbi gy?jteményes kézirata lehetett,  amely a költ?k teljes életm?ve mellett,  azok fiktív portréját is tartalmazta. A kódex azonban a jelek szerint nem készült el teljesen. A miniatúrákról (a Kürenbergi lovag, a Regensburgi ?rgróf, Rotenburgi Rudolf „várnagy”) hiányzik a fed?festék és az aranyozás, a versszakok kezd? iniciáléira is csak kihagyott helyük utal. A feltehet?en Bajor-osztrák Duna-völgye, Regensburg és Bécs közötti tájon keletkezett kódex megtalált lapjai értékes anyaguknak (pergamen) köszönhetik fennmaradásukat. Mint oly sok más esetben is, a befejezetlen, csonkán maradt kódex lapjait más könyvek kötése során felhasználták. Felfedezésük így valóban a véletlen szerencsének köszönhet?.
Számunkra a „Regensburgi ?rgróf”-ként aposztrofált, valójában inkább palotagrófként értelmezhet? (felirata szerint ugyanis nem marktgraf, hanem burggraf), solymászó lovas kíséretében lév? kutyák az érdekesek. A rajz befejezetlensége, sematikussága ellenére megállapítható, hogy ezek az ebek er?sen tacskós karakterrel bírnak. A lógófül?, enyhe stoppal elhegyesed? fej?, rövidlábú, hosszútörzs? kutyák jól felismerhet?ek. A mai fenotípustól csupán farokt?zésükben térnek el. Az értelmezésnél figyelembe kell venni – a rajz minden anatómiai hiányossága ellenére – az alkotó azon törekvését, hogy a részletekben a legnagyobb pontosságot érje el (a lovas viselete, a ló farhám nélküli szerszámzata). Mindezek tükrében a kutyák jellegzetes megjelenítése nem lehet a véletlen m?ve. Érdekes információja az ábrázolásnak, hogy nem kotorékmunkában – arra, mint láttuk ott a vadászgörény –, hanem kajtatásban, a vad sólyom számára való felriasztásában látjuk ?ket dolgozni. A XIII. században tehát, a tacskó már kiforrott fajta németföldön, s mai utódaihoz hasonlóan, sokoldalúan alkalmazható, agilis vadászkutya.

 

Appenzelli pásztorkutya standard (FCI 46)

Rövid történeti áttekintés: 1898-ban már önálló kutyafajtaként tartják számon az appenzelli pásztorkutyát. Az els? standard a fajta lelkes támogatója, Max Siber közrem?ködésével született, és a fajtát 8 példány képviselte az els? nemzetközi kutyakiállításon, Winterthurban. Albert Heim professzornak köszönhet?en 1906-ban megalakult az Appenzeller SennenHunke Club azzal a célkit?zéssel, hogy a fajtát a maga természetességében ápolják és ?rizzék meg. A kölykök kötelez? bejegyeztetésével az appenzelli törzskönyvbe kezdetét vette a célirányos tenyésztés. Az eredeti származási hely az appenzelli vidék volt, de a fajta ma már Svájc egész területén megtalálható, és az országhatárokon kívül is tenyésztik. Az appenzelli pásztorkutyama már tisztán definiált és a többi svájci pásztorkutyától világosan elhatárolt fajta. Bár sokan kedvelik, tenyészállománya még mindig nagyon kicsi. Csak felel?sségteljes és figyelmes tenyésztéssel lehet majd a fajta kiváló, természetes tenyészanyagát meg?rizni és kiszélesíteni.
Általános megjelenés: Háromszín?, közép nagy, izmos, szinte kvadratikus felépítés? kutya, ravasz arckifejezéssel; minden testrésze harmonikusan kiegyensúlyozott.
Fontos arányok: A marmagasság és a testhossz aránya 9:10, inkább zömök, mint hosszú. A fang és az agykoponya hosszának aránya 4:5.
Magatartás és karakter (wesen): Élénk, temperamentumos, magabiztos és rettenthetetlen. Idegenekkel szemben kissé bizalmatlan. Megvesztegethetetlen ?rkutya, vidám, tanulékony.
Fej: A testtel harmonikusan méretarányos, enyhén ék alakú. 
Agykoponya: Meglehet?sen lapos, a fültövek között a legszélesebb, a fang felé fokozatosan elvékonyodó. A nyakszirtcsont alig észrevehet?, enyhe homlokbarázda és stop, nagyon enyhén fejlett pofák.
Fang: Közepesen er?s, egyenletesen elvékonyodó, er?teljes állkapoccsal. Az orrhát egyenes.
Orr: Fekete kutyáknál fekete, havannabarna kutyáknál barna (lehet?leg sötétbarna). 
Ajkak: Szárazak, feszesek, fekete kutyáknál feketén, havannabarna kutyáknál barnán, (lehet?leg sötétbarnán) pigmentáltak.
Harapás: Er?teljes, rendezett és teljes ollós harapás. Tétreharapás megengedett. Egyik vagy mindkét P1 hiánya vagy M3 hiány megengedett. 
Szemek: Meglehet?sen kicsik, mandulaformájúak, nem kidülled?k, az orr irányába enyhén ferdén ül?k. Élénk tekintet. Színük fekete kutyánál sötétbarna vagy barna, havannabarna kutyánál világosabb barna, de olyan sötét, amennyire csak lehet.
Szemhéjak: Feszesek, fekete kutyánál feketén, havannabarna kutyánál barnán (lehet?leg sötétbarnán) pigmentáltak.
Fülek: Viszonylag magasan és szélesen t?zöttek, lelógóak, háromszöglet?ek, a végük enyhén lekerekített. nyugalmi állapotban a fülek laposan a pofához simulnak, izgalmi állapotban a fült?nél enyhén megemelkednek és el?re fordulnak, hogy elölr?l és fölülr?l nézve a fej a fülekkel szembet?n? háromszöget alkot.
Nyak: Középhosszú, er?teljes, száraz. 
Törzs: Er?teljes, kompakt.
Hát: Mérsékelten hosszú, szilárd és egyenes. 
Far: Rövid, a hátvonal folytatásaként egyenes.
Mellkas: Széles, mély, a könyökig ér?, határozott el? mellel. A szegycsont kell?képpen messze hátra nyúló. A mellkas keresztmetszete kerek-ovális.
Ágyék: Rövid és jól izmolt.
Has: Csak kissé felhúzott.
Farok: Magasan t?zött, er?teljes, közepes hosszúságú, s?r? sz?rzet borítja, alsó felén a sz?r valamivel hosszabb. Mozgás közben a hát fölé kunkorodó, oldalt vagy középen hordott. 
Végtagok: Er?teljes csontozat.
Mells? rész: Jól izmolt, elölr?l nézve egyenes és párhuzamos, nem túl sz?k végtagállás. 
Váll: A lapockák hosszúak és ferdén elhelyezked?k.
Felkar: ugyanolyan hosszú vagy rövidebb, mint a lapocka. A lapockával bezárt szög nem túl tompa. A könyök szorosan a testhez simul. 
Alkar: Egyenes, száraz.
Lábközép: Elölr?l nézve az alkar egyenes folytatása, oldalról nézve nagyon enyhén szögelt.
Mancsok: Rövidek, íveltek és zártak. 
Hátulsó rész: Jól izmolt, elölr?l nézve egyenes és párhuzamos, nem túl sz?k végtagállás. 
Comb: Meglehet?sen hosszú, a lábszárral nyitott szöget alkot, a felkarral harmonikus szögelésben.
Lábszár: Körülbelül ugyanolyan hosszú, vagy kissé rövidebb, mint a comb. A combbal nem túl tompa szöget alkot. Száraz és jól izmolt.
Csánkízület: Viszonylag magasan elhelyezked?.
Hátulsó lábközép: mer?leges és párhuzamosan állított, sem kifelé, sem befelé nem forduló. A farkaskörmöket el kell távolítani.
Hátulsó mancsok: Rövidek, íveltek és zártak. 
Jármód: er?teljes toló mozgás, a mells? végtagok jól el?renyúlnak. Elölr?l és hátulról nézve egyenes végtagvezetés.
sz?rzet: Félhosszú, sima és testhez simuló. 
A sz?rzet szerkezete: A fed?sz?rzet s?r? és fényes. Az aljsz?rzet s?r?, fekete, barna vagy szürke. A fed?sz?rzeten át kilátszó aljsz?rzet nem kívánatos. Enyhe hullámok csak a maron és a háton megengedettek, de nem kívánatosak.
Szín és mintázat: Az alapszín fekete vagy havannabarna, szimmetrikus rozsdabarna és fehér jegyekkel (foltokkal) a szemek felett, a pofán, a mellkason (bal- és jobboldalon, a lapocka-felkar ízület tájékán) és a végtagokon; a végtagokon a fekete és a fehér rész között fekszenek. Fehér jegyek: Jól látható fehér fejfolt, mely a koponyától megszakítás nélkül az orrháton át húzódik, részben vagy teljesen a bajuszt is lefedve. Fehér folt húzódik megszakítás nélkül az álltól a torkon át a szügyig. Fehér folt található mind a négy mancson és a farok végén. Fehér tarkófolt vagy fél nyakörv megengedett. Összefügg?, vékony fehér nyakörv megengedett, de nem kívánatos. 
Marmagasság: Kanok 52-56 cm, szukák 50-54 cm (+/- 2 cm megengedett).
Hibák: A felsorolt szempontoktól való minden eltérés hibának tekintend?, melynek értékelését az eltérés mértéke határozza meg.

hiányzó másodlagos nemi jelleg
a megadottnál alacsonyabb vagy magasabb méret, a toleranciahatáron túl
nagyon hosszú vagy nem harmonikus testfelépítés
kerek koponya
túl er?s stop
túl hosszú, túl rövid, vékony, hegyes fang, kosorr
túl er?s ajkak
több mint egy hiányzó P1
el?re- vagy hátraharapás 
túl er?sen kiugró pofák
kerek, kidülled? vagy túl világos szemek
ektrópium, entrópium
túl kicsi, túl nagy, elálló, túl magasan vagy túl mélyen t?zött fülek
beesett hát, pontyhát, magas far
felhúzott has
lapos vagy hordószer? mellkas, hiányzó el? mell, túl rövid szegycsont
Puha mells? lábt?ízület
hosszúkás-ovális mancsok (nyúlmancsok), szétálló lábujjak
kiforduló könyök
elégtelen mells? és/vagy hátulsó szögellések
tehénállás
sarlófarok
nem szabályos mozgás, például rövidlépt?, peckes, talajon szuk, keresztez?, stb.
hibás mintázat: fekete pettyek a fehér jegyekben, nem összefügg? fejfolt, összefügg?, széles fehér nyakörv, apró részekre osztott fehér a szügyön, szemmel láthatóan a mells? lábt?ízületen túlnyúló fehér (csizma), hiányzó fehér a mancsokon és farkvégen
gyenge wesen, temperamentumhiány, agresszivitás
Tenyésztésb?l kizáró hibák:kék szemek, nem egyszín?, foltos szemek, 
egyértelm?en lógó farok, megtört farok
nem félhosszú sz?rzet
túl hosszú, puha sz?rzet
hiányzó háromszín?ség
nem fekete illetve havannabarna alapszín
Megjegyzés: A kanoknak két, szemmel láthatóan normálisan fejlett herével kell rendelkeznie, melyek teljes egészében a herezacskóban helyezkednek el.

 

 

Egészen pontosan két fajtáról kell beszélnünk: a felálló fül? "pillangó" papillonról és a lógó fül? "éjjelilepkér?l", a phalene-ról. A két változat csupán fülében különbözik egymástól, mégis, ez az aprócska eltérés hatalmas népszer?séget hozott a papillonnak, míg a phalene csupán árnyékéletet él mellette.

A legkorábbi bizonyítékok - régi freskók - szerint törpespánielek már a XIII. században léteztek, s?t gyakori kedvencei voltak az arisztokrácia képvisel?inek. A firenzei Santa Croce bazilikában látható, utolsó ítélet cím? híres freskón is szerepel egy törpespániel, akárcsak a Medici család szinte mindegyik életképén. Festmények tanúsága szerint a fehér-tarka spánielecskék 300 éven keresztül voltak a francia királyi udvar lakói. A szerencsétlen sorsú Marie-Antoinette is szerette ezeket a kutyákat, egyik kedvence még a börtönbe is elkísérte, s?t - állítólag - még a veszt?helyre is magával vitte a kutyát, bár kétséges, hogy a forradalmárok tolerálták-e ezt a nagy állatszeretetet, hiszen a francia forradalom az arisztokratákhoz hasonlóan a törpespániel-állományra is igen károsan hatott. De visszatérve a festményekre, Tiziano, Rubens és Murillo is sok-sok törpespánielt szerepeltetett, a rokokóban pedig még skandináv mester képein is felfedezni ezeket az apróságokat. Ezeken a képeken mindig lógó fül? kutyákat látni, egészen 1700-ig, mikor Jacob Bogdani egyik csendéletén egy álló fül? példány jelenik meg. Azt ma már persze nem tudjuk kideríteni, hogy ez a felálló fül véletlen mutációként jelent meg vagy más fajták bevonásának köszönhet?. Egy biztos, ma már a papillon sokkal népszer?bb a phalene-nál. Egy id?ben egyébként az összes kontinentális törpespániel háttérbe szorult az angol cavalier king chaerles spániel mögött, csak a XIX. század második felében kezdték francia és belga kedvel?ik újra népszer?síteni.

A papillon kedves, ragaszkodó fajta, de korábban nem csupán kellemes természete miatt tartottak rá igényt: azért is voltak az el?kel? dámák állandó kísér?, hogy elkapdossák az asszonyukon pattogó bolhákat és más él?sköd?ket.

A papillon a legapróbb kutyafajták közé tartozik, a legkisebb példányok súlya csupán másfél kiló, de a nagyobbak is csak maximum 4 és fél kilógrammosak, az 5 kg már nem kívánatos. Amilyen apró, olyan öntudatos fajta, temperamentumos, energikus, tele életkedvvel. Nemcsak megkapóan sármos, de ismer?i szerint megdöbbent? beleérz?képességgel rendelkezik, mintha csak olvasna gazdája gondolataiban... H?séges, lojális típus, de idegenekkel szemben is barátságos. Játékos, alkalmazkodó, így több kutyával vagy más háziállattal is könnyen együtt tartható. Intelligens, könnyen tanul, nemcsak a kísér?kutya-vizsgát teheti le sikerrel, hanem az obedience feladataival is könnyen boldogul. Ezek után magától értet?d?, hogy az agility-pályán is kiváló versenyz?, mintha csak egy aprócska, lökhajtásos sz?rpamacsot látnánk száguldani, olyan gyors.

Ausztriában a fajta képvisel?i több Országos Bajnok címet szereztek, pillanatnyilag is több aktív versenyz? papillon van az országban. Svédországban gombakeresésre is használják, s?t a rend?rség is alkalmazza kábítószeres kutyának. Kirándulni is nyugodtan magunkkal vihetjük, túrákon is fáradhatatlan a papillon, amilyen kicsi, olyan kitartó: ugyanakkora távot képes teljesíteni, mint gazdája.

Ápolása nem túl bonyolult, hetente egyszer alaposan át kell kefélni, a fülsz?rzetet háromnaponta kifésülni, hogy ne filcesedjen. Kölyökvásárlás el?tt alaposan gondoljuk meg több mint egy évtizedre kiható döntésünket, ugyanis a papillonnál nem ritka a 16-17 éves életkor sem.

 

 

John (Jack) Russell 1795-ben született Dartmouth-ban, ? a Jack Russell terriernek, mint kutyafajtának a megalapítója. Édesapja iskolaigazgató volt a North Devon-i Iddesleigh-ben. Már az apa is szenvedélyes vadász volt, amely szenvedély a fiúban is nagyon korán felébredt. John Russell már oxfordi egyetemi évei alatt vásárolt magának egy terriert egy tejárustól. A kutyát "trump"-nak hívták. Ez volt az a kutya, amelyben megtestesítve látta a tökéletes vadászkutyát. A szuka színe fehér volt, a fején folttal, durva sz?r?, mely tulajdonságok lényegében a mai standardnak felelnek meg. "Trump" képe ma a Sandrigham-i kastély nyeregkamrájának falán lóg, és a királyn? tulajdona. A kutyát E. W. L. Davis a "Memoir of the Reverend John Russell" cím?, John Russellr?l szóló életrajzi munkájában az alábbiak szerint írja le:

"A színe fehér, a két szeme fölött és a farokt?nél egy-egy barna folttal, amelyek nem nagyobbak, mint egy penny. sz?rzete szorosan a testhez simuló, enyhén durva, ami védi a testet a nedvességt?l és a hidegt?l. Ez a  sz?rzet azonban semmiféleképpen sem hasonlítható a skót terrier hosszú durva sz?rzetéhez. A lábai nyílegyenesek, a mancsok tökéletesek. Az ágyék és a kutya formája rettenthetetlen bátorságra és kitartásra utal."

Trump hagyatékként bátor, kit?n? vadászkutyákat hagyott ránk, amelyek ma is Parson nevét viselik, és nagy megbecsülésnek örvendenek.

John Russell a legkülönböz?bb keresztezéseket hajtotta végre más egyszín? vagy tarka foltos terrierekkel. Tenyészállományát devoni és New Forest-i vadászkennelekb?l gy?jtötte be, de nagyobb utazásokra is vállalkozott, hogy távolabbi vidékekr?l származó ?si terriereket találjon, ami akkoriban meglehet?sen szokatlan volt. F? tenyészcélja a munkára való alkalmasság volt, a tipikus fajtakép kialakítása másodlagos volt a számára.

Elmondható, hogy John (Jack) Russell tiszteletes f? érdeme az az er?feszítése volt, hogy új tenyészanyagot hozzon létre, idegen keresztezéseket végezzen, de ugyanakkor mindig egy határozott típust kövessen. Élete nagy részét a devoni Swymbridge-ben élte le. 1873-ban egyike volt a "Kennel Club" alapító tagjainak. Nagyra becsült és nagy tekintélynek örvend? bíró volt a terrier kiállításokon. 1883-ban halt meg, 87 éves korában. A királyi család részvétnyilvánítása mellett tízezer környékbeli polgár kísérte el utolsó útjára. A halála után a terriereknek egy olyan csoportja maradt fenn, amelyet eleinte csak "Working Terrier"-eknek neveztek. A harmincas években merült fel annak a gondolata, hogy a "Jack Russell terrier" legyen a nevük, ami alatt a terriereknek azt a típusát értették, amit Jack Russell tiszteletes valamennyivel szemben el?térbe helyezett.

A Jack Russell terrier a második világháború óta egyre nagyobb népszer?ségnek örvend Európában, különösen a vadászok és a lovasok körében. 1990. január 22-én az angol Kennel Club elismerte a fajtát és hivatalos standarddal látta el "Parson Jack Russell" terrier néven.

A sokoldalú vadászkutya

A vadászat olyan er?s munkakutyát követel meg, amely egyaránt mentes a fizikai és wesenbeli fogyatékosságoktól. A keménység a dúvad vadászatkor is elengedhetetlen feltétel. után keresésnél (beteg vagy sérült vad), kotorékmunkánál, vízi munkánál vagy vaddisznóhajtó vadászatokon a hang és a kitartás a sikeres vadászat el?feltétele.

Fordulékonysága, keménysége és hangja, valamint kiemelked? intelligenciája miatt a Parson Jack Russell terrier a vadászat nagyon sok területén a tényleges bevetéseknél nélkülözhetetlen.

Használhatósága a vadászpraxisban:

 Róka- és borzvadászat természetes kotorékban. 
 Hajtóvadászat apró- és nagyvadra. 
 Lövés utáni munka. sz?rmés és szárnyas vad megkeresése, elhozása, illetve jelzése. 
 Vízi munka. 
 Sérült, beteg vad után keresése (vércsapa).

A fajta jelenlegi helyzete Magyarországon

1999. január 31-ig kilenc, a MEOE által regisztrált Parson Jack Russell terrier volt az országban, de a kilencb?l hét már Magyarországon született. Ezeken kívül van még néhány kutya, sajnos általában törzskönyv nélkül, vagy az FCI által el nem ismert szervezetek származási lapjaival. Várható azonban, hogy el?bb-utóbb itt Magyarországon is egyre több kutya t?nik majd fel, eleinte a lovasoknak, majd kés?bb talán az igényesebb vadászoknak köszönhet?en.

Most, amikor ott tartunk, hogy ez a fajta megjelenik, és meghonosodik Magyarországon, a legfontosabb, amir?l szót kell ejtenünk az, hogy a fajtán belül két típus létezik: az egyik egy rövid, esetenként görbe lábú, nagyon alacsony (30 cm és alatta) marmagasságú, a hivatalos fajtaleírásnak és a vadászok elvárásainak sem megfelel? forma, a másik az angol Kennel Club és az FCI által meghatározott méretek (kanok: ideális marmagasság 35 cm, de minimum 33 cm; szukák: ideális marmagasság 33 cm, de minimum 31 cm) szerinti, el?lr?l és hátulról nézve is egyenes lábú kutya, vagyis az igazi Parson Jack Russell terrier.

A fajta érdekében nem szabad megfeledkeznünk arról, hogy a Parson Jack Russell terrier els?sorban vadászkutya, és mint ilyen, a használhatóságát és a fajtagazda ország, Anglia által megadott méreteit, testarányait szigorúan szem el?tt kell tartani. Nyilván nem várhatunk el egy rövid, görbe lábú kutyától olyan (fizikai) teljesítményt - akár robbanékonyságról, fordulékonyságról, akár hosszú távolság megtételér?l van szó - mint egy szabad, eleven, harmonikus mozgású, hosszú lábú kutyától. Itt szeretném megjegyezni, hogy Nyugat-Európában az FCI- tag VDH (Verband für das Deutsche Hunkewesen) és KFT (klub für Terrier) a tenyésztésb?l kizárja a rövid lábúakat.

Egyebekben pedig, annak ellenére, hogy a Parson Jack Russell terrier nem tartozik az örökletes betegségekkel terhelt fajták közé, csak olyan kutyákat állíthatnak tenyésztésbe, amelyeket el?z?leg az ilyen betegségekt?l (pl.: Patella Luxation - térdkalácsficam) különböz? vizsgálatok alapján mentesnek nyilvánítanak.

Ahhoz, hogy Magyarországon egy egészséges, a Kennel Club és az FCI fajtaleírásának megfelel? típusú, felépítés? állomány alakuljon ki, a tenyészt?knek ezt a példát kell követniük.

Lang Ferenc Brit Spirit Kennel
A képanyagot a szerz? készítette

A Parson Jack Russell terrier (PJRT) részére el?írt vadászvizsgák (Németországban).

A vizsgák értelme és célja, hogy a PJRT-t el?készítse kés?bbi gyakorlati, tényleges vadászati feladatok végrehajtására, valamint, hogy rögzítsék a vizsgaeredményeket és azokat dokumentálják a tenyésztés számára. Ezért - a fajta vadászörökségének meg?rzése érdekében -  arra kell törekedni, hogy legalább a fedez?kanoknak meglegyenek a vadászvizsgáik.

Az FCI standardja szerint ahhoz, hogy a PJRT a CACIB tenyészszemlék munkaosztályában indulhasson, két vadászvizsgával kell rendelkeznie.

 JungHunkprüfung (JP) / fiatal kutyavizsga mint képességvizsga. Nyúlnyom, keresés, üres kotorékba bebujkálás, lövésállóság.

 Bauprüfung (BP) / kotorékvizsga célja megállapítani, hogy a kutyadolgozik-e m?kotorékban. Csak ezután kerülhet sor a természetes kotorékmunkára.

 Zuchtprüfung (ZP) / tenyészvizsga. Képességvizsga sz?rmés- vagy tollasvad vonszalékkal hajtóvadászat, lövésállóság, l?tt kacsa elhozása a mély vízb?l.

 Gebrauchsprüfung (GP) / munkavizsga. Teljesítményvizsga, vércsapamunka, f? hangsúllyal a lövés utáni munkán, vízi munka, engedelmesség, helyben maradás, pórázon vezetés, hajtóvadászat.

 Schweissprüfung (SwP) / vércsapavizsga. 1000 m-es mesterséges vércsapa 1/4 l vadvérrel, 3 éles fordulattal, 1 sebággyal, legkevesebb 20 órás késleltetéssel.

 Verbandsschweissprüfung (VswP = Sw) A kutyának minimum 24 hónaposnak kell lennie.

Szövetségi vércsapavizsga. Vércsapa 20 és 40 órás késleltetéssel, 2 sebággyal, 3 éles fordulattal.

Elke Übermuth, Lang Ferenc vom Wietzenbruch Kennel  Brit Spirit Kennel.

 

Összefoglalás:

A világon egyre több ember fedezi fel a Parson Jack Russell terriert mint családi kutyát. Méretei, utánozhatatlan humorérzéke és komikuma rengeteg barátot ennek a kis, barátságos kutyának szerez. Kiemelked? intelligenciája, futó- és ugróképessége, bátorsága, temperamentuma és kitartása rendkívüli kutyává teszik. Különleges tulajdonságai közé tartozik könnyelm? természete is. A Parson Jack Russell terriert különösen gyermekbarát fajtaként tartják számon. Ugyanúgy szeret tombolni, ugrándozni és játszadozni, mint a gyerekek. Alkalmazkodóképes, egészsége szinte megtámadhatatlan, és 15 éves kor fölött is fitt tud maradni. Vadászerényeit els?sorban a kotorékban rókákra vadászva csillogtatja, de a föld fölött is bizonyítja sokoldalú hadrafoghatóságát. Kit?n? apport?r, kifejezett vízimádatának és jó orrának köszönhet?en pedig felbecsülhetetlen vadásztárs.

 

A collie és a sheltie állomány nagy része napjainkban "munkanélküli" kedvencekb?l, családi kutyákból áll. De míg a skót juhászoknak csupán a kiállítási ring jutott, miniat?r rokonaiknak kiváló elfoglaltságot jelent az agility, ahol saját méretkategóriájukat fölényesen uralják. Igen kevés az olyan angol pásztorkutya, amelyik igazi birkát terelhet, azonban az elszánt gazdáknak hazánkban is van lehet?sége, hogy kipróbálják kedvenceik ezirányú ösztöneit.

 

Ahogy a fajta elnevezése is utal rá, a sheltie a Shetland-szigetekr?l származik. De talán kevesen tudják, hogy 1468 el?tt, míg Shetland Skócia tulajdonába nem került, a szigetlakók kizárólag Skandináviával tartottak fenn kereskedelmi kapcsolatokat, s?t nagyon sok skandináv család telepedett le a Shetland-szigeteken, magukkal hozva állattenyésztési és mez?gazdasági kultúrájukkal együtt saját kutyáikat is. Ezek az ebek spicc, más néven eszkimó típusú kutyák voltak. Horace William Wheelwright 1865-ben megjelent könyvében részletesen taglalja a skandinávok életét, szokásaikat, és kitér az általa Svédországban látott kutyákra is. Szerinte akkoriban három típus létezett ott: a farkas méret?, kissé masztiffos Dahlbo kutya, az eszkimó kutyára hasonlító, kicsi medvekutya, és a rénszarvasokat ?rz? lapp kutya, mely Wheelwright szerint egyetlen általa ismert fajtára sem hasonlított. Egy biztos, a skandinávoknál is kialakult egy mindenes farmerkutya, akárcsak Skóciában a collie, melynek veszély esetén az embereket és az állatokat egyaránt hangosan csaholva figyelmeztetnie kellett a közeled? veszélyre. Ez az ösztön napjaink modern sheltie-jére is kimondottan jellemz?.

Hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy Skandinávia a halban b?velked? fjordok és a hósapkás, feny?erd?s hegyek világa, holott északon is ugyanolyan fontos volt a mez?gazdaság és állattenyésztés, mint például Angliában. A Shetland-szigeteken letelepedett családok gazdasága a halászat és a madártoll mellett els?sorban a birkagyapjúra épült. Kutyáiknak itt már nem a medvéket és farkasokat kellett elijeszteniük, hanem a fiatal bárányokat el?szeretettel zsákmányoló ragadozó madarakat. Mivel a megm?velt földeket még nem védte kerítés vagy valamilyen természetes akadály, a kutyáknak kellett a háziállatokat távol tartaniuk a parcelláktól, a mindennapi terelési feladatok ellátása mellett.

Terel?kutyák tehát már legalább a IX. századtól léteztek a szigeteken. Mikor a XV. században felélénkült a kereskedelmi kapcsolat Skóciával, sok gazda a szárazföldr?l a szigetekre költözött, természetesen magával hozva a skót munkakutyákat is. Ahogyan a skandináv és skót életvitel összeolvadt, úgy keveredtek a helyi kutyák a skót collie-kkal. Mivel a szigetek vegetációja nem volt éppen b?séges, a tenger pedig állandó viharokkal sújtotta a szárazföldet, a kedvez?tlen klímájú, sziklás terepen csak a leger?sebb és legkisebb példányoknak volt esélye a túlélésre. Emberen és állaton ez egyaránt meglátszott, gondoljunk csak a shetlandi pónira, de a terel?kutyák mérete is kisebb lett az id?k során. Sajnos a Shetland-szigetek kés?bbi kereskedelmi izolációja miatt sokáig tartott, míg a sheltie-t felfedezte a kutyakedvel?k világa, és emiatt szinte semmi sem maradt fenn a fajta történetér?l. Iris Combe, a brit pásztorkutyák szakért?je 1974-ben egy skóciai terel?versenyen beszélgetésbe elegyedett egy közel kilencven éves úrral, aki érdekes információkkal szolgált a sheltie történetér?l. Combe kés?bb többek között levelek és vidéki újságok cikkei alapján ellen?rizte az öregúr állításait, melyek messzemen?en igaznak bizonyultak.

Ezek szerint az I. világháború el?tt az öregúr családjának szomszédságában élt egy gátlástalan földm?ves és marhakeresked?, aki ugyan farmját elég sikertelenül m?velte, de amúgy mindenb?l aranyat csinált, ami eladható árú volt. Mindig volt néhány kiéhezett kutyája, melyekr?l azt állította, hogy ?shonos szigeti kutyák. Az biztos, hogy a környéken mindenki tudta, hogy a gazfickó családja már generációk óta tartotta ezeket a kutyákat, melyek egyetlen ebre sem hasonlítanak. Akkoriban nehéz sora volt a kölyökkutyáknak, mivel általában azonnal elpusztították az almot, amint felfedezték. Csak akkor tartottak meg néhány kölyköt, ha egy kiöregedett kutyát kellett pótolni, vagy a környékbeli nyaralóknak el lehetett adni ?ket.

Egy napon egy el?kel? hölgy kereste fel a farmot, és egy alom kölyköt rendelt azzal a feltétellel, hogy nem hasonlíthatnak egyetlen más létez? fajtára sem. A földm?ves-keresked? a hölgynek is azt mondta, hogy kutyái ?shonosak a szigeten, majd megkötötték az üzletet. Larwickban élt egy Logie nev? kutyakeresked?, aki nemcsak ebekkel kereskedett, hanem, mai elnevezéssel, kutyapanziót tartott fenn nyaralóknak vagy az öbölben horgonyzó hajók utasainak. Logie tudomást szerzett a nem kis pénzért eladott alomról, s azonnal megkereste az öreget, és hosszas alkudozás után sikerült néhány kölyköt saját magának megszereznie a szóban forgó alomból. Természetesen tenyészteni kezdte ?ket, s a környéken hamarosan Logie's toy-nak kezdték hívni ezeket a kutyákat. James Logie a másik keresked?vel együtt - akit?l az alapító kölyköket vette - sokat tett az ?si fajta meg?rzésért, azonban elkövette azt a hibát, hogy kutyáit collie-nak nevezte el, ami kés?bb számtalan bonyodalomhoz vezetett. Logie nyilván nagyobb népszer?séget, és persze több pénzt remélt ett?l a névt?l. 1908-ban javaslatára megalakult a Shetland Collie Club, hogy még jobban kiaknázhassa a fajtában rejl? aranybányát. A kutyakeresked?nek azonban némi problémája támadt több hivatalos testülettel is, így gyorsan összepakolt, és Ausztráliában telepedett le, minden további érdekeltségét Charlie Thompsonra hagyva. Ekkor a Logie's toyokat már shetland collie-knak hívták, s elérték a kiállítások világát is, ahol azonban maró kritikák kereszttüzébe került a fajta.

A skót juhászkutya ugyanis working collie-ból már show collie-vá vált, s a bírók és tenyészt?k fejében ez a látványos, nagyon sz?rös kép élt a fajtáról, melyre a mini collie ekkor még csöppet sem hasonlított. A skót juhászkutya hívei egyáltalán nem örültek, hogy a shetland-szigeteki fajtát collie-nak nevezték, s folyamatosan küzdöttek ellene. Két sheltie-t egyébként, Lerwick Flosst és Lerwick Besst, tévesen collie-ként regisztrált a Kennel Club. A korabeli kiállítások legtöbb gy?ztese a Lerwick, a Nesting és az Inverness kennelekb?l került ki. A ma is ismert típus kialakításában természetesen szerepet játszottak a show collie-k is, hogy még tetszet?sebb legyen a sheltie külleme. Ez azonban állatorvosi problémákat is eredményezett, a méret túlzott csökkentése pedig a sz?rzet minél dúsabbá tételével párosult, ami persze egy igazi shetlandi terelési szituációban csak hátrányára vált volna a kutyáknak.

De visszatérve a fajta elnevezésére, a sheltie-rajongók az er?s tiltakozás ellenére tovább küzdöttek fajtájuk elismertetéséért, egyel?re még shetland collie néven. 1909-ben megalakult a Shetland Collie Club of Scotland, Forbes Grant elnökletével. A klub patrónusai között olyan el?kel?ségek szerepeltek, mint Lady Marjorie Sinclair, Aberdeen grófn?jének lánya. Mivel még mindig folyt a küzdelem a collie elnevezés miatt, a két tábor az Our Dogs hetilap szerkeszt?jéhez, Theo Marples-hez fordult tanácsért, aki arra kérte az érintetteket, fogadják el a Kennel Club által javasolt shetland sheepdog megnevezést. 1919-ben már English Shetland Sheepdog Club néven alakult új szervezet. Az 1909-ben elismert, de végleges nevét csak 1914-ben elnyer? fajtának 1915-ben adták ki az els? CC címet. A modern sheltie koronájának igazi ékköveként tartják számon Ch. Sandpiper of Sharvalt, aki 1978-ban a belfasti Championship Show-n több ezer kutya közül elnyerte a Best in Show címet.

Bár napjainkban kevesen tenyésztenek sheltie-t kifejezetten a terel?ösztön figyelembevételével, ez a készség még mindig megtalálható a fajtában. Érdekes tanulmányozni az American Shetland Sheepdog Association 1000 kutya terelési ösztönét vizsgáló felmérésének eredményeit. A kutyák 84 százaléka mutatott jellegzetes, tiszta terelési stílust, miközben az állatok és gazdájuk körül köröztek. Csupán 9 % nem mutatott tiszta stílust. A nyáj körül mozogva a kutyák 68 százaléka inkább az állatok közelében maradt, míg 32 % inkább szélesebb ívben mozgott. 35 % csendben dolgozott, míg 25 % egy kicsit ugatott csak terelés közben, a kutyák 40 százaléka pedig kényszerít? ugatást alkalmazott, tehát csak akkor csaholtak, ha az állatok némi ellenállást mutattak. Az amerikai felmérés vizsgálta a sheltie-k "szemmunkáját" is. Csupán 2 százalék dolgozott a border collie-hoz hasonló stílusban, szinte földhöz lapuló testtartásban "szuggerálva" a birkákat. 40 % "közepes szem?" volt, azaz szabadabb, felegyenesed? mozgásban köröztek az állatok körül, de azért megfeszített koncentrációval figyelték a nyájat. 48% képviselte a sheltie-re leginkább jellemz? "laza szem?" stílust, azaz folyamatosan szemmel tartották ugyan az állatokat, de szabadon mozogva, távolabbi rálátással dolgoztak.

A tapasztalt sheltie általában csendben dolgozik, és csak szükség esetén alkalmaz kényszerít? ugatást. Kis mérete és "laza szem?" stílusa miatt a legtöbb sheltie inkább csak leül, ha éppen nem mozog, de nagyon ritkán fekszik le, mint a border collie, s?t leginkább állva pihen terelés közben. Mivel a sheltie mindenes farmer kutya volt, nem csak terelnie kellett, hanem a közeled? veszélyt is jeleznie, az állatok megközelítését illet?en több stílus is elfogadott. Bár a sheltie már nem munkakutya, nagyon fontos, hogy a tenyészt?k els?dleges céljai között szerepeljen az intelligencia, a munkakészség, s?t a terelési ösztön meg?rzése, hiszen ezek a jellegzetes tulajdonságok teszik a fajtát olyanná, amilyen. A hazai fajtaklubok is lehet?vé teszik a terel?ösztön vizsgálatát, s?t versenyeket is rendeznek, és természetesen a felkészülésben is segítik az érdekl?d?ket.

 

A világ legdrágább kutyája azonban "csak" a hatodik legdrágább kutyafajta a világon - legalábbis a legfrissebb világszint? adatok szerint, ami az átlagos eladási árak alapján rangsorolja a fajtákat. Íme a Top legdrágább kutyafajta a világon (a lista évr?l-évre változik és egy-egy országon belül is nagy eltérések lehetségesek)

Löwchen 
Ez a kicsi, hosszúsz?r? kutyafajta a reneszánsz idején volt nagyon népszer?, majd a 19.században szinte teljesen kihalt. Napjainkra újra kelend? és ritka, átszámítva átlagosan 900 - 1,5 millió forint között alakult az ára.
Kanadai eszkimók kutya
Egy másik fajta, amit szinte teljesen kihaltnak tekintettek a világon; 1963-ben már csak egy bejegyzett kanadai eszkimó kutyát tartottak nyílván Kanadában. Ma egy kiskutyát átlagosan 1,3 millió forint körüli áron vehetünk.

Samoyed
Ez a közepes méret? kutyafajta eredetileg Szibériából származó terel?-szánhúzó és annak ellenére is egyre népszer?bb a világon, hogy gyönyör? megjelenéséhez nehéz kezelhet?ség társul. Ára 750 ezer - 1,3 millió forint között alakul a nemzetközi piacon.

A cikk további részét elolvashatja a Kutya Szövetség májusi számában!
Jó szórakozást kívánunk!

A PHD Hungary médiaügynökség februárjában egy izgalmas rendezvénnyel és speciális adománygy?jtéssel nyújtott segítséget a Vakvezet?kutya kiképz? iskolának és hívta fel a figyelmet annak kritikus helyzetére. Az egy hónappal ezel?tti akcióhoz az X-Faktor sztárjai, Keresztes Ildikó és Vastag Tomi is csatlakozott. Az adományozás nem csupán az ügynökség munkatársai és partnerei által összegy?jtött 727 000 forint pénzbeli támogatásból és a 14 627 000 forintnak megfelel? médiaérték? megjelenésekb?l tev?dött össze, hanem számos vállalat termékeivel és munkájával támogatta a kezdeményezést. Ez a rendkívüli összefogás a kutyákért az RTL Klub, Class FM, Metropol és a Readers’s Digest által felajánlott relikviákra és ajándékokra való licitálással folytatódik tovább.

A www.vatera.hu/kutyasuli online aukciós portálon különböz? exkluzív ajándékokért – wellness hétvége, Takács Nikolas és Vastag Csaba dedikált cd-i, Csillag születik show páros belép?jegy a dönt?re, Való Világ villalátogatás, értékes könyvsorozatok és celebereklyék – lehet licitálni március 23-tól. Az 1 hétig tartó árverésen befolyt összeg továbbra is a Kutyakiképz? Központot támogatja. Egyéb fantasztikus ajándékokért - a Metropol kiadójának gondozásában megjelen? könyvek, Reader’s Digest kiadványok - pedig a Magyar Vakok és Gyengédlátók Országos Szövetsége saját Vaterás licit oldalán is lehet majd versengeni.

A Magyar Vakok és Gyengénlátók Szövetsége Vakvezet?kutya-kiképz? Iskolája továbbá abban is reménykedik, hogy az adományok és a Szövetség támogatása mellett az adók 1 %-ának felajánlásából befolyt összeggel is pótolni tudja majd a hiányzó forrásokat és ezáltal minél több kutya kiképzését tudja megvalósítani. A felajánlásokat a 19002464-2-42 adószámra várják.

Az alaszkai malamut er?teljes, zömök testében vastag csontok és er?s izmok dolgoznak. Háta a marjától a csíp?ig enyhén lejt, lágyéka kifejezetten izmos. Farka a hátával egy vonalban t?zött, s hullámzó tollbokrétaként hordja a háta fölött, nem mereven begörbítve, és nem is lógatva. Mellkasa mély, lábai izmosak, vaskos csontozatúak, mancsai nagyok és zártak. Er?s nyaka mérsékelten ívelt. Széles és er?teljes feje van. A koponya fülek között széles, és a szemek felé fokozatosan keskenyedik. A megtermett arcorri rész enyhén sz?kül az orr irányában, de nem túl keskeny, és nem is túl telt. Az ék alakú, viszonylag kicsi fülek a koponya oldalánál merednek fel; amikor a kutya figyel, el?refelé fordulnak. Nagy,mandulavágású szemei kissé ferde metszés?ek. Az alaszkai malamut harapása ollószer?. Az alaszkai malamut sz?rzete kétréteg?: s?r? és durva fed?sz?rzet alatt tömött,zsíros és gyapjas jelleg? aljsz?rzet húzódik. A nyári hónapokban a sz?rzet rövidebb, és valamivel kevésbé s?r?. A megengedett színek skálája a világosszürkét?l a feketéig terjed; a has és a lábak mindig fehér szín?ek. El?írás a pofán a sapkaszer? maszk; emellett megengedett a nyakon egy kis fehér folt vagy fehér gallér is. Az összefügg?, fehér sz?rgallér is megengedett, de ez igen ritka. Vannak barna sz?rzet? egyedek is, de ezek nem általánosan elfogadottak. A szem mindig barna.

Értelmes, viszonylag önálló természet? fajta, barátságos és h?séges, ugyanakkor méltóságteljes is; megvan a saját akarata, s olykor domináns módon viselkedik. A szolgalelk?ség távol áll a természetét?l. Általában igen magabiztos és kiegyensúlyozott kutya. Józan és szívós, bundája minden id?ben kell? védelmet nyújt. Az alaszkai malamut nem szeret egyedül lenni. Általában nem jön ki a gyerekekkel (csecsem?ket meg is marhat), és mindenki mással is elég barátságos, így ház?rz?nek teljesen alkalmatlan. A vele azonos nem? más kutyákkal szemben domináns módon viselkedhet. Gazdájának tisztában kell lennie ezzel, már egészen kicsi korától kezdve el kell vennie a kutya kedvét az idegen kutyákkal szembeni domináns viselkedést?l. Macskát nem érdemes vele egy házban tartani, hacsak a kutya kölyökkora óta hozzá nem szokott e háziállat jelenlétéhez - ez utóbbi esetben gond nélkül együtt élhetnek. Mivel a malamut vadászösztöne még igen er?s, nem árt a szocializációja során minél többféle állattal megismertetni, még a szarvasmarhákkal is.

Nagy mozgástért igénnyel, de kis lakásban is elél. Gyakran kell sétáltatni, f?leg azokat, amelyek kis helyen laknak.

A téli hónapokban nem igazán kell olyan gyakran kefélni, elég 1-2 alkalommal egy héten. A nyári hónapokban legalább kétnaponta fésülni kell, mert a sz?re hullani kezd.

Ha táppal etetjük akkor elég de. és du. 3-4 maroknyi táp. Viszont, ha nem táppal etetjük csontokat, száraz kenyeret és olyan ételeket adjunk amikben magas a fehérjetartalom.

Marmagasság: kan: 64 cm, szuka: 58 cm Testtömeg: kan: 38 kg, szuka: 31 kg Várható élettartam: 12 év

 

Fülbemászó dallam, cseng?-bongó gyermekhang, és az örök téma: gyermek és állat egymás iránti ragaszkodása. A dalszövegnek azonban van a jelen korunk számára is aktuális üzenete: "ha nem lesz fajtiszta, az se baj".

A nem faj(ta)tiszta kiskutyák a mai Magyarországon hol másutt is lennének megtalálhatóak, mint a gyepmesteri (állategészségügyi) telepeken, az állatmenhelyeken és az utcán! Merüljünk el abban a korántsem egyszer? problémában, hogy miként lehet a csavargó, bozontos kiskutyát az utcáról befogadni, megtartani - jogszer?en!

A Polgári Törvénykönyv (Ptk.) 127. §-a szerint "ha a dolognak nincs tulajdonosa, azon birtokbavétellel bárki tulajdonjogot szerezhet". Ez azt jelenti, hogy a gazdátlan javakon (uratlan jószágon) akkor lehet tulajdonjogot szerezni, ha a dolognak (pl. az ebnek, mint él? jogtárgynak) nincs tulajdonosa. Ez esetben a tulajdonszerzés birtokbavétellel történik. Akkor tekinthetjük a kutyát gazdátlannak, ha azért nincs tulajdonosa, mert nem is volt (pl. kóborló anyától elhanyagolt építési telken világra jött kutyakölyök), vagy a korábbi tulajdonos szándékosan felhagyott a tulajdonjoggal (pl. utcára kitett jószág). Ez utóbbi példával kapcsolatban kell megjegyeznünk, hogy az állatok védelmér?l és kíméletér?l szóló 1998. évi XXVIII. törvény 8. §-a értelmében az ember környezetében tartott állat tulajdonjogával, tartásával felhagyni nem szabad, és az állat el?zése, elhagyása vagy kitétele tilos. Aki ilyen cselekményt követ el, megvalósítja az állatkínzás b?ncselekményét. Ezek a szigorú szabályok mára megnehezítik annak tisztázását, hogy valóban kidobta-e a tulajdonos a kés?bb megtalált, és egy rendes befogadó gazdához, családhoz került kutyát, vagy sem. Ha ugyanis a befogadó család becsületesen (és jogszer?en!) jár el, keresni kezdi a régi gazdát, és meg is találja ?t, az esetleges jogsértést az el?z? kutyatulajdonos természetesen nem fogja beismerni. Még az is el?fordulhat, hogy a befogadó család keveredik gyanúba: kutyalopás miatt!

A Ptk. 129. §-a szabályozza a találást, mint a tulajdon megszerzésének egyik eredeti módját. Ha valaki feltehet?en más tulajdonában lév? dolgot talál, és annak tulajdonjogára igényt tart, megszerzi a tulajdonjogot, feltéve, hogy mindent megtett, amit a jogszabály annak érdekében ír el?, hogy a dolgot a tulajdonosa visszakaphassa, ezen felül a tulajdonos a találástól számított egy éven belül a dologért nem jelentkezett. Nem szerez tulajdonjogot a találó, ha a dolgot a közönség számára nyitva álló hivatali, vállalati vagy más épületben vagy helyiségben, továbbá közforgalmú közlekedési és szállítási vállalat szállítóeszközén találta. Ilyen esetben a dolgot a hivatal vagy a vállalat három hónapi ?rizet után értékesítheti. A tulajdonos a találást követ? egy éven belül követelheti a dolog, illetve a vételár kiadását.

A fenti szabályok alapján arra a következtetésre juthatunk, hogy ha valaki például egy f?városi buszon egy ott felejtett zsákban bozontos kiskutyát talál, nem viheti haza, ehelyett köteles leadni a BKV-nak. Hogy aztán a BKV hová viszi, mit csinál vele, már nem tartozik ránk. Vagy mégis? Állatvédelmi szervezet a BKV-nál vagy a területileg illetékes állategészségügyi állomásnál kérheti annak vizsgálatát, hogy mi lett a talált jószággal, és kezdeményezheti annak új gazdához kerülését, állatvédelmi vagy állategészségügyi jogszabályokra hivatkozva.

Mi legyen az utcán talált kutyával? A jegyz?nek is bevihetjük, de a rend?rségen is bejelenthetjük. A rend?rség szolgálati szabályzatáról szóló 3/1995. (III. 1.) BM rendelet 27. §-a egyes, a találással összefügg? kérdéseket is szabályoz. Kimondja, hogy a rend?r az állampolgár által talált dolgot (bizonyos dolgok kivételével) csak akkor vehet át, ha annak a jegyz?höz történ? beszolgáltatása valamilyen oknál fogva nem lehetséges. A rend?ri átvételr?l elismervényt kell adni. Az említett BM-rendelet 29. §-a kimondja: "ha a rend?r közterületen állati tetemet vagy sérült állatot talál, err?l értesíti az elszállításra kijelölt szervezetet vagy a jegyz?t".

Nem biztos, hogy egy bozontos kis "vakarcs" kerül az utunkba. Vajon mit tehetünk az értékes, fajtatiszta kutyával? A Ptk. 130. §-a úgy rendelkezik, hogy ha a talált dolog nagyobb érték?, és annak tulajdonjogát a találó nem szerzi meg (a már ismertetett szabályok miatt), a találó méltányos összeg? találódíjra jogosult, feltéve, hogy megtett mindent, amit a jogszabályok el?írnak avégb?l, hogy a tulajdonos a dolgot visszakaphassa. Mekkora lehet a találódíj? Err?l és a megtalált eb felel?s ?rzésér?l a jelen cikksorozat 2. részében, a következ? lapszámban olvashatnak. A cikksorozat 3. részében pedig a menhelyekr?l örökbe fogadható kutyákat érint? jogi kérdésekr?l ejtünk szót.

Dr. Czerny Róbert állatvédelmi jogász rovata
(A fenti képen M. Andrea és M. Krisztina 
láthatók, az utcáról befogadott bozontos 
kiskutyákkal)

 

 

 

Els?ként a Hungária Basset Hound Klub képvisel?jét Juhász Katalint kérdeztük.

Milyen lehet?ségeik vannak az elismert tenyészt? szervezeteknek most, hogy megszületett a bírósági ítélet? Ez volt a felvezet? kérdésünk 2009 ?szén.

- Az FVM nem szerzett érvényt a saját maga által alkotott rendeletnek, amely a mai napig érvényben van, amely szerint az etsz-ek feladatai közé tartozik a fajtatiszta ebek tenyésztési programjának kidolgozása, elismertetése és végrehajtása, törzskönyvezés és teljesítményvizsgálat végzése vagy végeztetése. Semmi nem változott az ebtenyésztés területén. A tenyészt?k nem a törvényben leírtak szerint járnak el, továbbra is a MEOE felé adják be az alombejelent?jüket és tudomásul veszik, hogy az ott kiállított regisztrációs lap egy magánokirat, azt hatóság nem ellen?rzi, nem igazolja hitelességét és nem helyettesíti a jogszabály alapján kiállított hiteles államilag elismert Magyar Ebtörzskönyvet. A dolog ott sántít, hogy bármilyen magánokiratot, magántörzskönyvet, csak egy igazoltan hiteles okirat alapján lehetne kiállítani, amit az etsz-ek adhatnak ki. A fajtatiszta kutyáknak, ahogy az embereknek is, kell egy hivatalos „Születési Anyakönyvi Kivonat” ami alapján aztán azt állítatnak ki, amit akarnak, jogosítványt, lakcímkártyát. Az etsz nem tesz különbséget tag vagy nem tag között, és a tizedébe kerül a Magyar Ebtörzskönyv, mint a MEOE által kiadott regisztrációs lap. De ha ez a magyar ebtenyészt?knek megfelel és elégedettek ezzel, mi nem sokat tehetünk ellene. Történtek próbálkozások a MEOE-val való együttm?ködésre. A HBHK több MEOE által foglalkoztatott bírót kért fel az általunk szervezett kiállításokon küllembírói feladatok ellátására, akik a meghívásunkat elfogadták. Valamennyien meg voltak elégedve a szervezéssel, európai színvonalúnak min?sítették rendezvényeinket. Több alkalommal kértük az együttm?ködésre a MEOE vezet?ségét. Mindig elodázó válaszokat kaptunk. Mi törzskönyvezünk, de az államilag elismert törzskönyvet az FCI nem ismeri el. Az etsz-nél megszerzett és kiadott tenyész és munkavizsga eredményeket a MEOE keretein belül m?köd? Basset Klub (alakult 2003-ban) szintén nem ismeri el.

Mit tehetnek?

- Mi, a Hungária Basset Hound Klub (HBHK), a 12 éven át minden meghirdetett programunkat – ami nem volt kevés - a fent említett helyzet figyelmen kívül hagyása mellett megtartottuk, hacsak az id?járás nem hiúsította meg. Nagyon sok munkát fektettünk az elmúlt id? alatt a klub sikeres m?ködése érdekében, és nagyon sok aktív segít?nk volt mindezidáig, reméljük, hogy ez a kés?bbiekben sem változik. Aki figyelemmel kísérte, láthatta a Kutya szövetség hasábjain, valamint a klub honlapján is visszanézhet?, a www.bassetclub.hu weblap címen. Mivel, a MEOE nem engedélyezi most már az általa foglalkoztatott bíróknak, hogy az elismert szervezeteknél bíráljanak, így több alkalommal az USA-ból, Németországból hívtunk fajtaspecifikus bírót. A közelmúltban német testvérklubbal kötöttünk megállapodást, ami új irányt adhat a m?ködésünknek. A vezet?ségem azt az elvet vallja, hogy amit vállaltunk, azt meg kell csinálnunk, a klubtagjainkat nem hagyhatjuk cserben. Az emberi találékonyságon múlik csak, hogy kitaláljuk magunknak, hogy hogyan tovább… Nagyon sok klubtagunk van, nem mindenkit érdekelnek a kiállítások, hanem inkább a kutyás közösségi élet iránt van érdekl?désük. Nagyon színesek, változatosak a programjaink, tavasszal, ?sszel megtartjuk a tenyész-, és munkavizsgánkat, ekkor a szabadban f?zünk is, télen és tavasszal közös sétára megyünk. A lehet?ségeink semmivel sem több, mit 12 évvel ezel?tt, de példánk mutatja, hogy nemcsak az jelenti a kutyázást, hogy elszaladunk a kiállításra, nyerünk, vagy nem nyerünk, szidjuk a bírókat vagy egymást, azután rohanunk haza. Van másfajta kutyás élet is, amikor az ember felh?tlenül, szeretetben töltheti a szabad idejét a kutyájával, és gyönyörködhet abban, hogy a kutyája milyen jókat játszik a fajtatársaival, közben kicserélheti tapasztalatait más gazdákkal, és a nap végén élmény dús, jóles? fáradtsággal térhetnek haza.

 

Folytassuk egy másfajta etsz-szel, a Hungária Komondor Klub a MEOE-vel karöltve éli mindennapjai. Udvardiné Lukács Ilona 20 éve a klub elnöke:

 - Természetesen csak a MEOE-n belül m?köd? elismert tenyészt? szervezetekr?l tudok beszélni. Úgy gondolom, hogy nekik azóta mióta etsz-ként m?ködnek minden lehet?ségünk meg volt MEOE-n belül, csak élni kellett vele. Kezelhették az alombejelentéseket, ellen?rizhették az adatokat, nyilvántartásokat vezethettek, betekintést nyertek fajtájukkal kapcsolatos területekre. Rendezvényeket szervezhettek, bírókat kérhettek, tenyészszemléket szervezhettek, s általában, mint egy fajtát gondozó szervezetek, kizárólag az ? iránymutatásaikat lehetett figyelembe venni. A két magyar fajtás etsz-tel, mint a Hungária Puli Klub és a Hungária Komondor Klub, egyetlen problémánk volt az elmúlt években, hogy a mi származási lapjainkon is ott volt a felirat, hogy „Államilag nem elismert származási lap", és ezt hiába kifogásoltuk, az el?z? elnökségnél sem sikerült elérni, hogy lekerüljön róla. De az Apeh akciója többet ártott nekünk, mint az elmúlt egy évtized, az összes gonddal együtt is – utal az elnök arra, hogy októberben az Apeh zárolta a MEOE összes számláját. - Az eltelt tíz évben annyi retorzió érte már ezt az egyesületet, hogy meg vagyunk edz?dve. Bár ez övön aluli ütés volt, mégis bízom benne, hogy gy?z majd az igazság, az egyesület és a szervezetei visszakapják pénzüket és helyreáll a rend. Természetesen egy ismételten ellehetetlenít? lépést nagyon nehéz kezelni, de ebben a helyzetben mindenkinek együtt kell sírni, s ha majd lehet együtt nevetni. Szerencsére ebben úgy gondolom nincs is széthúzás, mindenki tudja, hogy a jelenlegi helyzetet közösen kell kezelni a megoldásig. Persze ez sok problémát okoz, hiszen bérek kifizetése, irodák fenntartása, közüzemi díjak fizetése és még sorolhatnám, mind-mind pénzbe kerül. A kutyások nem engedik, hogy egy 110 éves múlttal rendelkez? Egyesület széthulljon. Ez az ország érdekével is ellentétes, hiszen mint tudjuk a MEOE elnyerte a 2013. évi világkiállítás rendezési jogát, ami úgy gondolom, hogy Magyarország hírnevét is er?síti.

Szegvári Ferenc, a Magyarországi Német Juhászkutya Klub elnöke szerint a kutyás kérdések a rendszerváltás óta nincsenek megoldva. Az elnök és a németjuhász kutyák közötti szerelem nem új kelet? dolog.

- Az els? kutyát tizenéves koromban a szünid?ben megkeresett pénzemb?l vettem. Elkezdtem versenyezni vele, kiállításokra jártam és az életemben ezek olyan szép élményeket voltak, amit ma is minden fiatalnak meg kellene ismernie – kezdte a Magyarországi Német Juhászkutya Klub (MNJK) elnöke. Az MNJK a német juhászkutya magyarországi fajtaegyesülete az anyaországi egyesület, a Verein für Deutsche Schäferhunde (SV) szakmai felügyelete alatt irányítja a fajta hazai tenyésztését, kiképzését és tartását. Tevékenységének elismeréseként tagja a Német Juhászkutya Egyesületek Világszövetségének (WUSV), az eltelt több, mint 20 esztend?ben, hazai és nemzetközi szinten egyaránt komoly elismerést szerzett a magyar kinológiának. - Max vom Stephanitz lovaskapitány 110 évvel ezel?tt, egy olyan intelligens kutyafajtát „álmodott meg” és társaival tenyésztett ki, amelyik úgy küls?leg, mint bels?leg olyan tulajdonságokkal rendelkezik, amelyek alapján az egyedek széles körben alkalmazhatóak. Mai szóval élve adott volt egy hardver - a farkas a megjelenésével -, amit a természet több évezreden keresztül tesztelt és ebbe képzelte bele a juhászkutya szoftvert. Évszázadokon keresztül emberek, nyájak mellett olyan populációkat alakítottak ki, amelyek magas szint? idegrendszeri tevékenységet mutattak, hiszen ragadozó létükre az ember érdekében ?rizték a növényev? nyájat. Az MNJK alapítói a 80-as években gondoltuk úgy, hogy elég volt ebb?l a mindenféle fajtát összeszorító rendszerb?l és az európai minta alapján, amit az FCI is preferál, Magyarországon is önálló egyesületek megalakulásával szövetségi rendszert akartuk kialakítani, hogy mindenki önállóan tudja kezelni a maga fajtáját. Ez az elképzelésünk meghiúsult, az oka pedig az volt, hogy a Magyar Ebtenyészt?k Országos Egyesülete meg?rizve pártállami monopóliumát, minden fajtát egy kalapba kényszerített, – mondta az elnök.

- A MEOE jelen pillanatban az érvényben lév? hatályos jogszabályok, a megszületett Alkotmánybírósági határozatok és Legfels?bb Bírósági ítéletek következtében a Földm?velési és Vidékfejlesztési Minisztérium (FVM) által meger?sítve nem foglalkozhat fajtatiszta ebekkel. Ez épp úgy igaz a németjuhász kutyára, mint az összes többi, szám szerint 53 államilag elismert tenyészt? szervezetbe (ETSz) tömörült fajtára, – folytatta Szegvári úr. - Miszerint a MEOE azt vívta ki magának, hogy csak a keverék kutyákkal foglalkozhat. A fajtiszta ebek tenyésztését, kiállítását, tenyészmin?sítését, törzskönyvezését, a törzskönyvb?l származási lap kiadását folytatni csakis ETSz-nek van joga. Ennek gyakorlati értelme, hogy államilag elismert, szakmailag ellen?rzött és az egyesületi hobbitevékenység eredményeként megszületett kölyökkutyák igazolt fajtatisztaságához, kétség ne férhessen. A hatályos jogszabályok szerint az eb törzskönyv és a származási igazolás közokirat, az állam részletesen szabályozta, hogy ki és milyen formában vezetheti és állíthatja ki. A Legfels?bb Bíróság ítéletében is leszögezte, hogy a MEOE olyan módon sem jogosult a származási lapot kiállítani, ha rávezeti, hogy államilag nem elismert. Az ebtenyésztés, mint tevékenység tehát folytatható állami elismerés hiányában is, de a fajtatisztaságot hitelesen igazolni és arról közokiratot kiadni csak az arra feljogosított ETSz-nek van jogosultsága. A MEOE tevékenysége eredményeként létrejöv? egyedek fajtába sorolása és fajtatisztaként való feltüntetése megtéveszt? és jogsért?. A MEOE saját kimutatásai alapján is évente több tízezres, korábban százezres nagyságrendben állít ki származási igazolást, amelynek kizárólagos aranyfedezete az FCI elismerése, jóllehet a MEOE már a rendszerváltás óta nem rendelkezi kizárólagos és országos hatáskörrel, amit az FCI-vel anno kötött szerz?dése feltételez. Úgy t?nik, hogy a MEOE már jó ideje az érintett szak- és közigazgatási szervek hallgatólagos együttm?ködésével vezeti félre a világot, mert az FCI m?ködési szabályzata szerint tag csak az lehet, aki az adott ország, megfelel? hivatalos szervét?l a tevékenységére elismeréssel bír, és neki ilyen nincs, nos ennek egyértelm? megfogalmazása és megfelel? szinten, valamint módon történ? közlése még mindig várat magára. – összegezte véleményét az elnök. Hogy az állattenyésztési hatóságoknak van-e joga az államilag el nem ismert hasonló tevékenységet folytató szervezetek ellen?rzésére, esetleges bírságolásra, a válasz: igen.

Az MNJK elnökét?l megtudtuk: a bírságnak nincs akadálya, ha a vonatkozó hatályos jogszabályok bármely el?írását megszegik az államilag el nem ismert szervezetek, amelyek az államilag elismert szervezetekhez hasonló tevékenységet folytatnak azt állítva, hogy mindezt a fajtiszta ebek érdekében végzik. Ez utóbbi állításnak büntet?jogi következménye is lehet. Ha a rendeletalkotó tíz évvel ezel?tt elkezdett volna következetesen bírságolni, akkor ma nem volna semmiféle ügy. De, mivel ezt általunk nem ismert okok következtében nem tette, így a jogkövet? kutyások, tehát a mi feladatunk feltenni az i-re a pontot, és ehhez minden alkalmat és eszközt meg is ragadunk és a segítséget, mint pl. e cikk megjelenése is megköszönjük. Hosszú éveken, s?t évtizedeken át jóhiszem?en, jogkövet? módon követtük az eseményeket &e