Kutyamagazin

 

A mérgezés úgy jöhet létre, hogy a kihelyezett rágcsálóirtós ízletes csalétkeket a kutyák feleszik vagy a mérgezés miatt lassan mozgó vagy elhullott patkányokat, egereket elfogyasztják. A kumarinszármazékok alapvet?en a vér alvadó képességének zavarát okozzák azáltal, hogy gátolják a K-vitamin felhasználását és ezzel a protrombin képz?dését. Így csökken a különböz? véralvadási faktorok vérbeli mennyisége, a fibrinogén-, a prokonvertin-képzés és romlik a vérlemezkék összecsapódási képessége. A kumarinszármazékoknak közvetlen kapillárist károsító hatása is van. Mindezek következtében az erek már minimális mechanikai hatásra sérülnek. Így csakhamar a test legkülönböz?bb részeiben és gyakran a testnyílásokon keresztül a külvilág felé is vérzések keletkeznek. A testüregekben nagy mennyiség? vér halmozódik fel. Az els? klinikai tünetek a méreg felvétele után 18-24 órával jelentkeznek. A kutyabágyadt, nem szívesen mozog, sokat fekszik, étvágytalan. A látható nyálkahártyák el?ször sápadtak, kés?bb porcelánfehérek. A testnyílásokból vér szivároghat, ritkán véres vizelés, véres bélsár ürülése is megfigyelhet?. A köt?hártya alatt, a szájfenéken vonalszer? vérzés vagy kiterjedtebb véres beszur?dés is mutatkozhat. A mellüregi bevérzést el?ször ismétl?d? köhögés, majd egyre súlyosbodó, f?leg mozgáskor jól szembet?n? nehezített belégzés jelzi. A vemhes méh üregében bekövetkez? vérzés vetélést is okozhat. A kivérzés súlyosbodása nyomán végül a beteg elpusztul. A kórel?zményi adatok, a klinikai tünetek, a laboratóriumi vizsgálatok (megnyúlt protrombin-, véralvadási és vérzési id?) utalhat az ilyen típusú mérgezésre. A gyógykezelés lényege a vérátömlesztés. K-vitamint injekció adása a K-vitamin-hatás biztosítására javasolt, a C-vitamin és a kálcium injekciók adása a kiegészít? terápia része. Ha a méreg felvétele rövid id?n belül történt, érdemes rögtön meghánytatni a kutyát.

 

Nehéz vagy könny? ment?kutyát képezni? Melyik a legjobb ment?kutya? Mennyi id? kell egy ilyen kutyaképzéséhez? Stb.

El?ször is azok számára, akik véleményt szeretnének alkotni ajánlom, hogy készítsenek fel és vizsgáztassanak le egy kutyát, és ezt persze nem egyszer, hanem kétszer-háromszor (hisz vizsgáinkat évente kell megújítani), és nem Magyarországon, hanem külföldön, ahol minden helyzet és minden bíró idegen. Érdekes, hogy e munkát min?sít?, bíráló "szakért?k" között ilyet nem találhatunk.

 

Olyat azonban annál inkább, akit néhány hét/hónap tréning után már mint "ment?kutyást" köszönthetünk. Hogy miért teszem idéz?jelbe? Mert egy ment?kutyás nem kívülr?l, hanem belülr?l válik azzá ami, na és persze rengeteg gyakorlással. Attól, hogy valaki egyenruhába bújik és vöröskeresztes hámot tesz kutyájára, attól nem válik ment?kutyássá.

 

Mi is kell hozzá? Rengeteg munka, felel?sség tudat és alázat. Alázat az emberek és a kiképzés iránt. A ment?kutyák képzését egy kívülálló nyugodtan nevezheti unalmasnak, és egyhangúnak, hisz szituációs gyakorlatok végtelen sorából áll. A fegyelmez? és ügyességi feladatok képzése és stabilizálása viszonylag rövid id? alatt (kb. 1 év) megtörténik. Mármint a minimum. Ahogy a keresési minimum követelmények is elsajátíthatók ennyi id? alatt. Hangsúlyozom, a minimum. Mert hogy aki lelkiismeretes, rendelkezik szakmai hozzáértéssel az nem elégszik meg a vizsga által követelt minimum tudással. Még sok más gyakorlatot is el kell sajátítania a kutyának és vezet?jének ahhoz, hogy a munkaérettséget elérjék.

 

A fegyelmez? gyakorlatokat b?víthetjük a futásközbeni pózos gyakorlatokkal, a kézjellel/sípjellel való munkával, a nagy távolságról való irányíthatósággal, a nagy mennyiség? és kutyát is tartalmazó csoportban való munkával, de hát ezt még sokáig fokozhatnám, de én inkább az olvasó fantáziájára bízom a feladatok továbbfejlesztését.

 

A romkutató munkát is tovább lehet fejleszteni, igényes és egyre nehezebb búvóhelyekkel, zavaró kutyákkal, emberekkel, zajokkal, mindkétféle munka megköveteléssel (irányított és önálló), stb. Egyszer egy eredményes vadászkutyakiképz?nek meséltem arról, hogy milyen munkát várunk el egy romkutató kutyától, mire ? csodálkozva mondta: "De hát ez két kutya munkája! Egy vizsláé és egy retrieveré. Azaz, az egyik messze és önállóan dolgozik, a másik közel és irányítást igényelve."

 

Mi tehát két kutyát bújtatunk egy b?rbe, egyrészt teljesen önálló döntéseket, "ötleteket" várunk kutyánktól, másrészt pontosan irányítható mozgást, keres?munkát. Rengeteg id?, míg a kétféle munka összeérik, s komoly technikai tudást követel. Ez talán az IPO munka kett?sségéhez hasonlít: jó nyomkövet? (kiegyensúlyozott, precíz, pontos) és jó ?rz?-véd? (temperamentumos, bátor, önálló, mégis kezelhet?) kutyaritkán jön össze, sokat kell keresni egy ilyen kutyát. A magas szinten dolgozó, terhelhet?, önálló de mégis irányítható ment?kutya megtalálása és kiválasztása sem egyszer? dolog, de ha professzionális munkát szeretnénk végezni, magasra kell tenni a mércét, megfelel? ebet kell találni a munkához. És még ez sem elég, kitartó következetes munkával kell fölkészíteni a kutyákat. Aki vállalja a kihívást, és valóban meg szeretné ismerni munkánkat azt szívesen látjuk.

 

Ki a világ legjobb ment?kutyája? Gyakran kérdezik t?lünk a Tv-ben, utcán vagy munka közben. A válasz egyszer?: jó és rossz ment?kutyavan. Eredményes és eredménytelen, csak ebben mérhet? egy ment?kutyamunkája. Mennyire megbízható, mennyire befolyásolhatatlan a küls? körülmények által (zaj, szagok, fények, emberek, stb.), mennyire biztos a jelzésmódja.

 

A ment?kutyák munkájának legkézzelfoghatóbb mércéje egy ment?kutyaverseny vagy vizsga. Hallom is már a kérdést: - nem egy éles bevetés?. Hát nem. Az éles bevetések minden alkalommal rontanak a kutyákon (sokáig kell keresni, legtöbbször eredmény nélkül), és legtöbbször nem lehet ellen?rizni eredményességét. Ennek oka, hogy nagyon sokszor dolgozunk olyan eseteknél, amikor nem kerül el? az elt?nt személy. Azt már ember legyen a talpán, aki megmondja, hogy ott volt, csak nem találtuk meg, vagy nem volt ott vagy nem mentünk el addig ahol volt, stb... Tehát ilyenkor nélkülözzük a kontrollt.

 

A megrendezett gyakorlások, versenyek során tudjuk, hogy hány ember t?nt el, és ennek függvényében folyamatosan figyelemmel kísérhetjük a kutya keresésének eredményességét, a keresési stílust, a munkaintenzitást, a jelzéseket. Mindezt annak a függvényében figyelheti meg a bíró, hogy pontosan tisztában van azzal, hova is van elrejtve a személy. Tehát ? észreveszi, és értékeléskor a kutyavezet?vel is tudatja, hogy a kutyamennyire dolgozott "kéz alatt", elment-e a személy mellett vagy rögtön megtalálta és jelezte, stb... Tehát a versenyeken/vizsgákon való részvétel állandó kontrollt ad, és szinten tartásra kényszerít. Szép dolog a gyakorlás is, de a kutya tanulékony jószág. Azok, akik állandóan egy azon romon tréningeznek gondoljanak bele, olyan feladat elé állítják a kutyájuk, mint otthon a komódban a zokni keresés.

 

Van három fiók, vajon melyikbe raktam? Mert a kutyák pillanatok alatt megtanulják, hogy hol vannak búvóhelyek, s innent?l a keresési gyakorlat jelz?gyakorlattá egyszer?södik. Jól tudjuk, a keres?kutyamunkájának az egyik legfontosabb része a keresés. De hiába keres jól egy kutya, ha nem tökéletes a jelzése, ha nem ugat kitartóan, esetleg ott hagyja a személyt.

 

S ha valaki szerint még mindig nem fontos a vizsga, akkor az csak egy kérdést tegyen föl magának: ? vajon befeküdne egy olyan sebész kése alá, aki nem végzett egyetemet és nincs diplomája, csak elmondták neki, hogy hogyan kell m?teni, esetleg látott is néhány m?tétet. Ugye nem?!

 

 

Megtalálásukra az utolsó remény, hogy minden lehet?séget kiaknázva kib?vítsük azokat a lehet?ségeket, melyeknek segítségével információt kaphatunk hollétükr?l. Az efféle helyzetekben a technika minden vívmányát felhasználja az ember. Van azonban egy csodálatos érzékszerv, amit még a mai napig sem tudott helyettesíteni. A kutyaorr, amely ?sid?k óta az ember szolgálatában áll.

Napjainkban egyre több az olyan katasztrófahelyet, ahol a ment?alakulatok pótolhatatlan része kell, hogy legyen a jól képzett keres?kutyákkal rendelkez? kutató csoport. Mind a Rend?rség, mind a Katasztrófavédelem keresi, és együttm?köd? partnerként kezeli az erre a célra létesült karitatív szervezeteket. Kovács Lajos rend?r ezredes a Szervezett B?nözés Elleni Igazgatóság osztályvezet?je szerint a rend?rségi statisztikák azt mutatják, hogy évente mintegy 10-15 olyan elt?nési ügy van hazánkban, ahol a körülmények mérlegelése után ilyen képzettséggel rendelkez? kutyás alakulatok bevetése válik szükségessé. Ezen kívül néhány esetben riasztanak a T?zoltóságok épületomlás, gázrobbanás esetleg vonatbaleset kapcsán. A világ különböz? pontjain bekövetkezett földrengésekhez történ? kiutazást pedig az Országos Katasztrófavédelmi F?igazgatóság koordinálhatja, ha a károsult ország kéri.

Vannak, akik a bevetések számát sokkal többre becsülik, ezért egyre másra alakulnak a minden szakmaiságot mell?z?, magukat ment?kutyásnak nevez? szervezetek, amelyek kinológiai ismeretek hiányában azt hiszik, hogy a kutya minimális képzés után már alkalmas személyek felkutatására. A modern ment?kutyakiképzésnek azonban nem elég a sokak által favorizált spontán jelzésekre hagyatkozni, vagyis hogy a kutyaaz orrán keresztül érzékelt információra reagálva, viselkedésének változásaival közléseket ad a kutyavezet? felé. Bizonyos esetekben természetesen van létjogosultsága az ilyen információ átadásnak is, de két nagyon nagy veszélyével is számolnunk kell. Az egyik, hogy ezeket az apró, nem mindig egyértelm? jeleket a kutyavezet?, ha nem elég tapasztalt, nem minden esetben képes felismerni, a másik pedig - és ez a nagyobb veszély -, hogy a spontán jelzések csupán akkor m?ködnek, ha a kutya számára az élmény új, vagy legalábbis viszonylag új. Ahogyan mi sem nevetünk a viccen, amikor már századszor mesélik - bármilyen nagy élményt is nyújtott eleinte. A kutya is egyre gyengébb reakciókat mutat azok iránt a dolgok iránt, amikkel gyakran találkozik. Érthet? tehát, hogy a spontán jelzés egy id? után egyre felismerhetetlenebbé válik, míg a végén teljesen megsz?nik.

Mi tehát a megoldás? Ahogyan a kábítószer-keres? kutyák esetében, a ment?kutyáknál is a meger?sítés, a kondícionálás az, ami egyre tökéletesebb jelzést, egyre megbízhatóbb keresést eredményez. Korunk kifinomult kiképzési módszerei lehet?séget biztosítanak a keres?kutyákat képz?k számára kutyáikat úgy felkészíteni, hogy az minden helyzetben biztonsággal alkalmazható legyen. Nem szabad tehát sajnálnunk az id?t és energiát ezek elsajátítására, hogy kutyáinkat eredményesen képezhessük. Aki azonban azt hiszi, hogy a kiképzés a kutya ennyi vagy annyi id?s korában befejez?dik, az is téved, hiszen mint minden fejlett állat tanulása, az övé is a kondícionálás sikerén múlik. Az éles helyzetek éppen ezért nem fejlesztik, sokkal inkább visszafejlesztik a kutyában az érzékelésekre adott reakciókat, hiszen legyen az tanult vagy spontán viselkedés, ha sorozatosan nem nyer meger?sítést, akkor lassan elt?nik.

A Nemzetközi Ment?kutyás Szervezet (IRO), és a nemzetközi ment?kutyás szakma által elismert hazai szervezetek éppen ezért szorgalmazzák a személykeres? kutyák évente történ? vizsgáztatását, a ment?kutyás versenyeket, világbajnokságot.

Az elmúlt években is számos lehet?ség adódott a ment?kutyák vizsgáztatására, nemzetközi szint? versenyszer? megmérettetésére. Hazánkban azonban jelenleg sajnos csak három olyan szervezet létezik, amely rendelkezik vizsgás kutyákkal. Pedig azt gondolom, hogy a jöv? mindenképpen azoké, akik vállalják a szakmai megmérettetést és nem a bulvársajtóban tündökölve építgetik image-üket. Bízom benne, hogy a szakma véleményét figyelembevéve a törvényalkotók is belátják, hogy a ment?kutyák nem egyszer élet-halál fölött döntenek, ezért megengedhetetlen alulképzettségük és ellen?rizetlenségük.

 

 

Természetük alapján azonban - attól függ?en, hogy terel? juhászkutyákról vagy az állatok védelmére szakosodott nagytest? pásztorkutyákról beszélünk - két nagy csoportba sorolhatók. Miután a fajták nagyobbik része munkanélkülivé vált, a divattenyésztésnek köszönhet?en a különbségek napjainkban a két csoporton belül is egyre hangsúlyosabbá válnak.

A megjelenés rendkívüli változatosságának okát kutatva láthatjuk, hogy a legtöbb nép kialakította saját nemzeti fajtáját. A rendelkezésre álló kiinduló genetikai állomány meghatározta az adott fajta jöv?jét. Abból, hogy a küllem igen változatos, egyértelm?en következik, hogy akár lényegesen különböz? típusok egyaránt alkalmasak lehetnek kitartó munkavégzésre. A szívósság tehát nem csak egy-két típushoz tartozó tulajdonság. Belátható, hogy egy-egy anatómiai adottság, amilyen például a végtagok szögellése, a hát vagy az ágyék hossza stb. - a széls?ségekt?l eltekintve - önmagában nem meghatározó jelent?ség? a fizikai terhelhet?séget illet?en. A test arányai, az egyes anatómiai tulajdonságok összehangoltsága dönt? ebben a vonatkozásban.

Korabeli adatok szerint a méretekben nem volt olyan lényeges különbség a terel? fajták között, mint manapság. Hiszen a testméret is meghatározó jelent?séggel bír a terel?munkára. A túl kistermet? kutya - részben a viszonylag gyors anyagcsere folyamatok következtében, részben pedig azért, mert testméretéhez, tömegéhez viszonyítva aránytalanul több er?t kell kifejtenie ugyanahhoz a feladathoz, mint nagyobb termet? társának - nem nyújthat kiváló teljesítményt a terel?munkában. A túl nagy kutyák pedig lomhaságuk miatt alkalmatlanok. Az ideális terel? juhászkutyát tehát a középméret?, középer?s fajták között találhatjuk meg. A ma létez? túl kicsi, illetve túl nagy méretek a divattenyésztés produktumai. Eredeti munkájuk végzésére ilyen fajták vagy egyedek nem igazán alkalmasak.

A sz?rzet látványa sem volt lényeges szempont a tenyésztés során. Annál inkább fontos volt a min?sége, hiszen az id?járás széls?ségeihez való alkalmazkodóképesség lényegében ezen múlott. Rövidebb, hosszabb bunda egyaránt megfelelhetett erre a célra, tehát a fajtánként igencsak változó megjelenéshez a sz?rzet is nagymértékben hozzájárult.

Az idegrendszeri tulajdonságok, az ösztönös adottságok azok, amelyekben valamennyi terel? juhászkutya alapvet? hasonlóságot mutat. Bár léteznek különböz? terelési stílusok, egyes fajták agresszívabban terelnek, többé-kevésbé folyamatosan róják munkájuk során a kilométereket, mások szemmel követik az eseményeket, s csak ha szükségesnek tartják, akkor avatkoznak közbe, mégis, ez a munka lényegében azonos pszichés tulajdonságokat követel. Ezért bár a terel? juhászkutyák megjelenésükben igen eltér? típusokat képviselnek, bels? tulajdonságaikban, ösztönös adottságaikban nagyon is hasonlóak. Természetesen ez az adott célra generációkon át szelektált populációkhoz tartozó egyedek esetében érvényes megállapítás, amely a nemzedékeken át a divattenyésztés szempontjait els?dlegesnek tartó szaporítók által alakított állományrészekre már régóta nem helytálló.

Mindebb?l következik meglátásom szerint, hogy célszer? tenyészkiválasztással valamennyi olyan terel? fajtából, amely a kell? idegrendszeri adottságokon kívül megfelel? mérettel is rendelkezik, a ragyogó képesség? német juhászkutyával egyenérték?en használható, univerzális használati fajtát lehetett volna (lehetne?) el?állítani. Erre azonban eddig nem került sor, hiszen egyetlen fajtát sem karoltak föl annyira, mint a német juhászkutyát, amelynek fajtaalapítója, kapcsolatai révén, szinte minden elképzelhet? felhasználási területet lefoglalt számára. Ennek köszönhet?en a német juhászkutya-populáció teljesítményorientáltan szelektált részének tulajdonságai nemzedékr?l nemzedékre csiszolódtak, míg más fajták és a német juhászkutya-állomány divatorientáltan szaporított részének adottságai folyamatosan hanyatlottak.

Néhány - a divat által még föl nem kapott - terel?fajta bels? értékei még szinte ?si formájukban léteznek, bár ezek populációja elenyész?en csekély. Talán még nem lenne kés? cselekedni a megmentésük érdekében.

Sajnos azonban meglehet?sen borúlátó vagyok a terel? juhászkutyák jöv?jét illet?en, hiszen egészen bizonyos, hogy ?si munkájuk általi szelekciójuk alkalmazása a tenyésztés során - a populációméretekhez képest - ma már illúzió csupán. Ezen túl minden a tenyészt?i hozzáálláson, szemléleten múlik, és a leleményességen, amellyel talán képesek lehetünk olyan új szelekciós módszerek szervezett alkalmazására, amelyekkel megóvhatjuk a különböz? terel?fajtákat ösztönviláguk leépülését?l... A német juhászkutya-tenyésztésének kapcsán láthatóak talán a legmarkánsabban mind a pozitív, mind a negatív példák.

Más a helyzet azoknál a nagytest? pásztorkutyafajtáknál, amelyek feladata az állatok védelme. Az ? esetükben a szelekciós szempontok lényegesen sz?kebbek, így az eredményesség sokkal rövidebb id?n belül lemérhet?. Mégis, néhány kivételt?l eltekintve a kelleténél lényegesen kevesebb figyelmet fordítanak tenyészt?ik az idegrendszeri tulajdonságokra. Az univerzális használati fajták tenyészt?i a tanúi annak, hogy a tenyésztés során nem igazán a küllemre és az ?rz?-véd? adottságokra történ? kiválogatás okozza a legnagyobb gondot. Minél több tulajdonságot kell szem el?tt tartani, annál nehezebb a tenyészt? dolga.

Számos védelemre szakosodott fajtánál okoz problémát, hogy sok tenyészt? az agresszivitásra való túlzott hajlamot részesíti el?nyben, mert ez a kevésbé magabiztos kutyák labilis idegrendszerét a laikusok el?tt átmenetileg leplezheti. Így lényegesen kevesebb szelekciós szempont esetén sem elég hatékony a célirányos ösztönös adottságokra és a kiegyensúlyozott, magabiztos viselkedésre való kiválogatás. Ennek köszönhet?en ma az érintett fajták között aggasztóan nagy a túlf?tött, agresszív kutyák aránya.

Úgy vélem, hogy Magyarországon az új, kialakulóban lév? kinológiai rend segítségünkre lehet abban, hogy a fajtaspecifikumok f?szerephez jutásával nagyobb jelent?séget kaphassanak a szükséges tulajdonságok kell? mérték? meglétét vizsgáló tenyészrendezvények. A tenyészt?i szemlélet formálásával, új, jól felkészült, elhivatott szakemberekkel ezeket a nagyszer? fajtákat még meg lehet menteni. Csak nehogy kés? legyen!

Reiter László

 

Pireneusi juhászkutya

A legkisebb francia juhászkutya, a Berger des Pyrénées a Pireneusok ?si fajtája. Korabeli dokumentumok szerint több száz éve létezik, már XVIII. századi festményeken is ábrázolták. A Pireneusok geográfiailag elszigetelt völgyeiben különböz? juhászkutyatípusok alakultak ki, melyek pl. sz?rzetük min?ségében különböztek egymástól. E változatok elegyéb?l alakult ki a fajta mai megjelenése. Bár ?shonos francia fajtáról van szó, a Berger des Pyrénées hazájában is csak az els? világháború idején vált szélesebb körben is ismerté. 1916-ban néhány tiszt, köztük Pierre Mégnin is, megpróbálta hadikutyaként kiaknázni a fajta kiváló tulajdonságait, például remek szaglását, fürgeségét és szívósságát. Hamarosan a francia hadsereg legtöbbet alkalmazott fajtájává vált. Napjainkban szül?hazáján kívül a ritka fajták közé tartozik. A kis pireneusi a hegyvidéki munka során szerzett jótulajdonságait kiváló ment?kutyaként vagy éppen sikeres agility-versenyz?ként kamatoztatja, de városi kísér?kutyának is alkalmas, ha gazdája megfel? mozgásteret és elfoglaltságot tud biztosítani számára. Az agility középs? méretkategóriájában, ahol a 35 és 43 cm marmagasságú kutyák versenyeznek, csak azért nem vált a pireneusi juhászkutyaegyeduralkodóvá, mert a kanok marmagassága kb. 40-48, a szukáké pedig 38-46 cm között mozog, így gyakran el?fordul, hogy "kinövik" a midi kategória mérethatárát, és a maxi kutyák számára el?írt 55-65 cm ugrómagasság már túl magas a számukra.

 

Briard

A franciák egyik legnépszer?bb fajtája, a briard avagy Berger de Brie történelmi múltra tekint vissza: ez nemcsak századokra visszanyúló eredetét, hanem a történelem nagy személyiségeinek életében betöltött fontos szerepét is jelenti. A briard képes volt egy nevez?re hozni ellenséges államférfiakat, ha nem is a politika, de legalább a kinológia terén. Feljegyzések szerint nemcsak Napóleon francia császárnak voltak briard típusú kutyái, de még az ? lemondását követel? La Fayette márki is e fajta szerelmese volt. A XVIII. században Párizstól északra, a Szajna és a Marne közötti vidéken, Brie környékén két sz?rtípusú juhászkutyavolt ismert. Az egyiknek rövid sz?re volt, a másiknak hosszabb, ún. kecskesz?re. 1896-ban, a Párizs környéki Villette vásárcsarnokában rendezett gy?lésen különítették el a két juhászkutya-változatot. A hosszúsz?r? kutyákat, melyeknek a pofáját is hosszú sz?r borította, Berger de Brie-nek nevezték el. Ett?l az évt?l létezik tehát hivatalosan a briard mint fajta. Az els? standard 1897-ben született. A francia törzskönyvbe els?ként felvett briard egy Sans-Géne nev? fekete kan volt, aki 1882-ben született egy poitou-i juhásznál, tulajdonosa Bearn herceg volt. 1909-ben megalakult az els? briard klub is: a Les Amis du Briard. Az I. Világháború alatt természetesen megtorpant a fajta fejl?dése, a II. Világháború után pedig csupán 250 briard lehetett Franciaországban, de a fajta létszáma nagyon hamar gyarapodásnak indult. A francia agility válogatottbak évek óta szerepel egy igen eredményes fekete briard.

 

Flandriai pásztorkutya

A flandriai pásztorkutya nem tartozik a legnépszer?bb fajták közé, kialakulása kezdetén sem örvendett túlzott ismertségnek. A korabeli szakért?k sokáig nem említik a Bouvier des Flandres-t, csupán Strebel ír az ún. Toucher de Boef-ról, melyet állítólag Napóleon hadseregében is használtak, a hadsereg húsutánpótlását jelent? marhacsordák terelésére. J. Oberthur szerint ezeket az - akkor még - fajta nélküli terel?kutyákat Bouvier-nek is nevezték. durva sz?r?, pofaszakállas munkakutyák voltak; ennél többet azonban senki nem tud megállapítani a "buvi" fajtaazonos tenyésztése el?tt történtekr?l. A belga kinológusok csupán a XX. század elején figyeltek fel a f?leg Flandria dél-nyugatirészén és Franciaország északi partjainál el?forduló, viszonylag egységes típust alkotó terel?kutyákra. Az egyszer? pásztor- vagy marhakutya elnevezés mellett olykor "piszkos szakállnak" (vuilbaard) is hívták kutyáikat. Dr. Adolphe Reul, a brüsszeli állatorvosi egyetem tanára volt az els?, aki a tenyészt?k figyelmét felhívta a Bouvier számos jó tulajdonságára. A korai tenyészt?k többsége farmer, mészáros vagy marhakeresked? volt, akiket nem érdekelt különösebben a fajtatiszta tenyésztés, csupán egy jó munkakutyára volt szükségük. A Bouvier els?dleges feladata a marhák terelése és ?rzése volt, de használták kocsihúzásra is: nemcsak élelmiszert, személyeket is szállított. Éjszaka az istállót és az udvart védte az idegenekt?l. Az els? világháború a belga kutyaállományt is er?sen megtizedelte, Antwerpenben és a Németalföldön alig néhány eb élte túl a frontot, sok négylábút pedig a németek vittek magukkal. A fajta háború utáni újjászületésében óriási szerepet játszott a belga hadsereg egyik kutyája, a szintén állatorvos Barbry kapitány Ch. Nic de Sottegem nev? kanja. A belga fajtaklub, a Club Nationale Belge du Bouvier des Flandres 1922-ben alakult.

 

Spanyol masztiff

Spanyolország régi juhtenyészt? kultúrával rendelkezik, a vándorló juhászokról szóló legkorábbi feljegyzések a VI. századból maradtak fenn, de a nyájakra és a pásztorokra vigyázó ibér masztiffról már Vergilius és Plinius is írt. A

 

 

Vajon miért épp' ezek azok a fajták, amelyek közül olyanok kerülnek ki, amelyek majdnem minden célra használhatók, amelyekre egyáltalán kutyákat használni szokás? Amíg egyéb fajtákra leginkább jellemz?, hogy bizonyos területek specialistái, addig a juhászkutyák - közülük is legf?képpen azok, amelyeket egyaránt alkalmaznak terelésre és védelemre - csak úgy mellékesen képesek ellátni a specialisták feladatkörét is. No persze kivételek vannak, azoknak azonban általában nem pszichés, hanem anatómiai tulajdonságok szabnak határt. Például a border collie, a dél orosz juhászkutya stb. természetesen nem alkalmazható mondjuk kotorékkutyaként, azon egyszer? oknál fogva, hogy méretük miatt nem férnek be a kotorékba...

Egyébként ebbe a fajtacsoportba tartozó fajtákra általában jellemz? az univerzalitás. Néha-néha az univerzális és a speciális területeken alkalmazott fajták tulajdonosai ugratják is egymást, mégpedig olyasmivel, hogy a "ti kutyáitok csak egyetlen feladatra jók", míg a másik tábor azzal l? vissza, hogy "igen, de arra csúcsfokon, míg a tiétek mindenre jó, de semmiben sem tökéletes". No persze ezek valóban csak az ugratás kategóriájába tartozó dolgok, amiket nem szokás komolyan venni, hiszen a specialisták között is vannak olyanok, amelyek más területeken is alkalmazhatók, és az univerzálisak között is olyan fajták, amelyek minden szükséges tulajdonságukban dobogósok.

Inkább azt vizsgáljuk meg, hogy a juhászkutyák mit?l univerzálisak. A magyarázat természetesen a populációikat ér? szelekciós hatásokban található meg. A nyájak melletti terel?munka ugyanis szilárd szervezet?, rendkívüli állóképesség? és átlagon felüli intelligenciájú egyedeket követel. És nem csak alkalmanként. A juhászkutyák - különösen azok, amelyek a szilajon tartott nyájak mellett teljesítenek szolgálatot - éjjel-nappal folyamatosan munkában vannak. Mégpedig kölyökkoruktól gyakran kés? öregkorukig. Nincs szabadság, pihen?id?, szórakozás. Pontosabban a szórakozás a kutya számára maga a munka kell, hogy legyen, másképpen talán nem is lehetne elviselni azt a hatalmas és állandó, soha nem enyhül? megterhelést. Az a jó kutya, amelyik a nyáj melletti munkát kedvvel, örömmel végzi, láthatóan örömét leli benne, nagyon aktív, bármikor tettrekész, tehát a munkája a "hobbyja", egyik legf?bb öröme. Különben nem bírná évekig, hamar kid?lne a sorból.

A vadászkutyák csak id?nként vadásznak, a vadászatokon több fajtát is alkalmaznak, mindegyikük egy-egy speciális részfeladatot lát el, jó esetben igen magas fokon, és az egyes vadászatok között hatalmasakat lustálkodnak, pihennek. A juhászkutyákat tépi a vihar, gyakran heteken át folyamatosan áztatja az es?, nyáron próbára teszi a kánikula, télen pedig a farkasordító hideg. Hiszen vannak olyan helyek, ahol télen is kinn van a nyáj (rideg vagy szilajtartás). Fáradhatatlanul rónia kell a kilométereket, a gyakran különváló, elkóborolni szándékozó állatok fékentartása miatt.

Eddig szó volt a testfelépítést és a t?r?képességet formáló szelekciós nyomásról. Ám ez a munka nem kevesebb intelligenciát kíván meg a juhászkutyától, mint amilyen szilárd szervezetet. A kutyáknak a hatalmas temperamentum mellett különlegesen kiegyensúlyozottaknak kell lenniük. Hiszen a jószágban kárt nem tehetnek. Ha mégis, akkor bizony m?ködött a "juhászkampó szelekció". Pedig ugye micsoda ellentmondás? A hatalmas, mondhatni túlteng? temperamentum nagyon gyakran jár együtt kolerikus idegtípussal. Az ilyen túlf?tött kutyák azonban nem lennének képesek cselekedeteiket kontrollálni az ösztönös viselkedés csúcspontjához közeledve. Márpedig a juhászkutyának - annak ellenére, hogy a látszat igen nagy túlf?töttségre utal - mégis tökéletesen kell tudnia magán uralkodni. Az abszolút kezelhet?ség egyik alapkövetelmény; munkájuk ellátásához szükségük van hatalmas adag temperamentumra, ami nem azonos az uralhatatlan túlf?töttséggel, továbbá magabiztosságra, intelligenciára, irányíthatóságra és önállóságra. Állandóan motiválhatóaknak, akciókészeknek kell lenniük, amely tulajdonság célirányosan kiegyensúlyozott, kifejezett, biztos ösztönös adottságokat feltételez.

A következ? nagy ellentmondás: könny? irányíthatóság és önállóság együtt, egy kutyában. Természetesen ezek az ellentétes tulajdonságok más fajták esetében nemigen találhatók meg, vagy nem ilyen mértékben. Márpedig egy juhászkutyának nagyon gyakran kell önállóan és villámgyorsan cselekednie, úgy, hogy maga a juhász már csak akkor veszi észre, hogy volt valami elintéznivaló, amikor a kutya már el is igazította a dolgot. Ilyenkor saját maga, öröklött intelligenciája szerint méri fel a helyzetet és hoz tévedhetetlen döntéseket a pillanat törtrésze alatt. Ugyanakkor a juhász parancsának, s?t kézmozdulatának, szeme villanásának engedelmeskednie kell, s?t, olykor még a ki sem mondott gondolatát is ki kell találnia. Csak ilyen kutyák voltak képesek a nyájak körüli munkára, következésképpen az évezredek óta tartó szelekció csak ezeket t?rte meg a jószág mellett.

Nincs hát miért csodálkoznunk a juhászkutyák univerzalitásán, hiszen beláthatjuk, hogy azok az egyedek, amelyek a fent említett követelményeknek megfelelnek, minden egyéb célra is alkalmazhatóak, amelyekre egyáltalán kutyákat használni lehet.

Azok a nagytest? pásztorkutyák, amelyek a terelésben nem vettek részt, csak a nyáj védelme volt a feladatuk, már nem annyira "képlékenyek", ?k ma kiváló ?rz?-véd? kutyák. Pszichikai tulajdonságaik alapján a "csak" terel? juhászkutyák alkalmasak lennének ?rz?-véd? feladatokra, ?ket azonban testi adottságaik nem minden esetben teszik erre képessé. Igazán univerzáslisak tehát azok lehetnek, amelyek a terelést és a védelmet egyaránt ellátják.

Nos, a régi id?k pásztorszelekciója ma már egy-egy állomány vonatkozásában nem létezik. A mai juhászkutyák vagy keverékek, vagy olyan fajtatiszta egyedek, amelyek szülei már nem végzik el?deik munkáját. A fajtatiszta populációk túlnyomó többségét, hobbytenyészt?k elképzelései szerint válogatott egyedek teszik ki, s elenyész? töredékük kerül ?si munkakörébe. A vérvonal azonban az ? esetükben sem folytatódik aktívan dolgozó utódokban, hiszen manapság a juhász már nem tenyészt. Ha egy-egy kutyája kiöregedik, többnyire olyan kutyákkal pótolja - mert csak olyanokkal tudja -, amelyeknek az ?sei már néhány nemzedék óta nem dolgozó kutyák.

Sajnos, a juhász és pásztorkutyafajták többsége - talán mindegyike - ?si munkája nélkül maradt. A nyáj védelmére szakosodott nagytest? kutyák esetében talán valamivel egyszer?bb a tenyésztés alapjául szolgáló szelektálás, hiszen önmagában az ?rz? véd? tulajdonságokra irányuló szelekció azért lényegesen átláthatóbb és következetesebben véghezvihet?, mint a végeláthatatlanul sok tulajdonságra, komplex módon történ? kiválogatás.

Ezért ezeknek a fajtáknak ma már nem elhanyagolható részük kiállítási divatkutyává vált. Vannak olyanok, amelyeknél még a dolgozó ?sök tulajdonságainak fenntartására, a fajta régi nagyságának visszaállítására vagy meg?rzésére irányuló kísérleteket tesznek több-kevesebb sikerrel. Talán a legszerencsésebb egyel?re a német juhászkutya, róla az el?z? számban volt szó. Hiszen a fajtát súlytó valamennyi és nem jelentéktelen probléma ellenére is, eddig az ? vonatkozásában sikerült olyan felhasználási területeket, szelekciós módszereket találni, amelyek ha nem is helyettesíthetik az úgynevezett pásztorszelekciót, mégis a populáció nem elhanyagolható, bár sajnos csak a kisebbik részét megóvják az elpuhulástól, ösztönvilágának leépülését?l, fizikumának elkorcsosulásától, amely sajnos igen jelent?s állományrész vonatkozásában már nem mondható el.

Tekintettel arra, hogy oly sok kutyafajta létezik, valószín?leg még töredékük számára sem lehetséges olyan foglalkoztatási területeket találni, amelyek megfelel? garanciát jelentenének az ?si tulajdonságok megóvására. Ezért nem marad más hátra, mint a tenyészt?i leleményesség, amely olyan szelekciós módszereket alkalmaz, amelyek a még használati tulajdonságok vonatkozásában kielégít? populációrészek génállományát továbbra is megfelel?en képesek kezelni. Persze a legtöbb fajta esetében sajnos a dolgos múlt már csak irodalmi adat, emlék. Végérvényesen elindultak a társasági kutyává válás útján, amelyen akkora távolságra sikerült eljutniuk, ahonnan a visszafordulás szinte reménytelen.

Mi, a még dologra fogható fajták tenyészt?i felel?séggel tartozunk kutyáinknak, s a kés?bbi tenyészt?i generációknak is, hogy ne olyan génbázissal rendelkez? állományt adjunk majd a kezükbe, amellyel már nem tudnak mit kezdeni...

 

 

Brit juhászkutyák

A Nagy-Britanniából származó nyolc juhászkutya-fajta közül egyedül a border collie maradt munkakutya(lásd külön írásunkat). "Lassie", a hosszúsz?r? skót juhászkutya, a bobtail és a bearded collie modernkori története során olyan hosszú sz?rt növesztett a tenyészt?k jóvoltából, hogy senkinek sem jutna eszébe munkára fogni ?ket. Bels? tulajdonságaikat illet?en leginkább a collie sínylette meg a népszer?séget. A welsh corgi pembroke és a welsh corgi cardigan viszonylag kevesebbet változott a XX. században. De az el?z? fajtákhoz hasonlóan, még ha képesek is maradtak eredeti munkájuk elvégzésére, a terelésre, a nyájak, csordák kísérésére, a mez?gazdaság megváltozása, az általános modernizáció miatt munka nélkül maradtak. Mindenesetre, ahol még kutyák segítik az embereket a jószág mellett, ott a border collie az egyeduralkodó. Bizonyos fajták esetében az eredeti munkavégzés szerepét sikeresen helyettesítik a kutyás sportok. A border collie mellett a sheltie az, aki az agility-nek köszönhet?en nem vált teljesen munkanélkülivé. E világszerte népszer? ügyességi és gyorsasági sport mini kategóriáját évek óta sheltie-k uralják.

Szerencsére Magyarországon is lehet?ségük van a brit juhászkutyák gazdáinak arra, hogy próbára tegyék kedvenceik terel?ösztönét. Egyre többen foglalkoznak amat?r szinten rendszeresen tereléssel.

 

Ausztrál juhászkutyák

Az ausztrál juhászkutya, a kelpie és a cattle dog nem tartozik a népszer? fajták közé Magyarországon. Az els?, valójában amerikai fajtából csak tavaly érkezett az els? egyed, a hazai kelpie-állomány sem sokkal hosszabb múltra tekint vissza. A cattle dog jóval régebben jelen van hazánkban, de egyáltalán nem tudott elterjedni.

Az ausztrál terel? trió "nehézsúlyú" tagja a marhaterelésre kitenyésztett cattle dog. A "cattle" szarvasmarhát jelent, így tulajdonképpen ausztrál marhaterel? kutyának kellene hívni magyarul. A cattle dog kialakulása pontosan nyomon követhet?, Ausztrália gyarmatosítása idején konkrét használati cél érdekében alakították ki ezt a nagyszer? munkakutyát. Az angol, skót telepesekkel érkez? juhászkutyákat dingókkal párosították, majd némi kelpie-vért is vittek a kialakuló állományba. Robert Kaleski 1893-ban kezdett a fajtával foglalkozni és ? volt az, aki 1902-ben elkészítette a cattle dog és a kelpie standard-javaslatát. A kezdetben elterjedt Australian heeler nevet az Australian cattle dog elnevezés váltotta fel. 1904-ben az Ausztrál Kennel Klub hivatalosan is elismerte a fajtát. 1971-ben megalakult az Australian Cattle Dog Society of New South Wales, és 1977-ben Ausztráliában az almok alapján készült statisztika szerint a fajta már harmadik helyen állt a munkakutyák és hetedik helyen az összes, Ausztráliában tenyésztett fajta között.

A kelpie valószín?leg skót bevándorlók kutyáitól, rövidsz?r? collie-któl származik. A skót Rutherford család is magával vitt két fekete vagy fekete-cser szín? collie-t új hazájába. A kutyák meglep?en jól alkalmazkodtak új környezetükhöz, s a farmerek hamar megkedvelték

 

Nem akarunk illúziórombolók lenni, de nagyrészt talán éppen ennek a szemléletmódnak tulajdonítható, hogy a különböz? fajták populációinak jelent?s hányadára túlzásnak t?nnek ma már a legendákba ill? jellemzések. Szeretett kutyáink között egyre több az anatómiai és/vagy idegrendszeri tulajdonságaiban egyaránt groteszk, bizarr megjelenés?, abnormális viselkedés? egyed, ráadásul olyanok, amelyeket a használati kutyák vonatkozásában szükséges komplexitás fontosságát nem ismer? kvázi szakemberek er?teljesen favorizálnak, feláldozva ?ket a mindenkori divat oltárán, veszélybe sodorva ezáltal szinte valamennyi kutyafajtát.

Éppen ezért úgy gondoltuk, megpróbáljuk a teljesség igénye nélkül bemutatni a valóban kiváló tulajdonságok mellett az "árnyoldalt" is, vagyis azokat a - genetikai alapokon nyugvó anatómiai és idegrendszeri - rendellenességeket, amelyekért az ember meggondolatlan "tenyészt?i" tevékenységével felel?s. Úgy véljük, bármely fajta valódi értékei csak akkor menthet?ek, illetve fejleszthet?ek, ha nem dugjuk a fejünket a homokba, s rávilágítunk a valóságra.

Válogatásunkban az 1-es fajtacsoporthoz tartozó német juhászkutya, beauceron és a belga juhászok ma már nem eredeti feladatkörüket látják el. Sokkal inkább ?rz?-véd?, illetve szolgálati kutyaként alkalmazzák ?ket, s csak elvétve végzik azt a feladatot, amire eredetileg kitenyésztették. A legkiválóbb terel?fajták közé tartoznak, ám tudjuk, hogy amennyiben egy szelekciós hatás megsz?nik, az adott populáció érintett tulajdonságai tompulnak, míg más sajátságai esetleg egyre kifejezettebbek lehetnek. Lehetséges olyan követelményrendszert felállítani, amely megközelíti a terel?munkára is alkalmas ösztönös adottságokkal rendelkez? egyedek kiválogatását, de olyat, amely abszolút mértékben helyettesíti annak követelményeit, nem találtak még ki. És vajon ki engedheti meg magának azt, hogy kisebb birkanyájat tartson azért, hogy tenyészkutyáit ?si munkájuk végzése közben figyelhesse? Ezért szinte teljes bizonyossággal kijelenthet?, hogy valamennyi juhászkutyafajtának más alkalmazási területet kell találni, amennyiben azt szeretnénk, hogy használati kutyaként jöv?jük lehessen.

A német juhászkutya vonatkozásában sikerrel jártak a tenyészt?k, hiszen a fajta "atyja" Max v. Stephanitz kapitány határtalan szervez?készsége és kapcsolatai révén szinte minden olyan helyen, ahol szükség volt kutyák munkájára, a német juhászkutyát ajánlotta, s ahol kipróbálták, ott örökös munkája lett. Így legendás tulajdonságai, ha némileg módosulva is, de fennmaradhattak, s?t generációról generációra fejl?dhettek, csiszolódhattak. Ennek ellenére az ? esetében is megtörtént az, amit?l mindig is tartottunk: A fajta immáron kettévált úgynevezett "munka és küllem" állományra, s ez a folyamat minden igyekezetünk ellenére egyre markánsabban folytatódik. Bár én küllempopulációról nem szívesen beszélek, hiszen ez a fajta egyértelm?en használati fajta, a nem teljesítményorientáltan tenyésztett részét következésképpen nem külön állományrésznek tekintem, hanem a populáció tenyésztésre alkalmatlan - tehát selejtezend? - részének. Akkor is, ha a folyton változó divat hívei az egekig favorizálják ?ket... Az els?sorban küllemi szempontok szerint szaporított állományrészek tulajdonosai mélységes felháborodásuknak adnak hangot, valahányszor ehhez hasonló kijelentéseket tesznek a teljesítményorientáltan szelektáló tenyészt?k. Pedig ha reálisan gondolkodunk, beláthatjuk, a fajtának csak egyetlen standardja van, és az a világ els? számú használati fajtáját írja le, nem pedig holmi változó divatnak megfelel? plüssfigurát! Ha kizárólag a standard szellemében folyt volna a szelekció és a tenyésztés, az állomány említett szempontok szerinti tagolódása meg sem történhetett volna. S amennyiben visszatérünk a standard által jelzett útra, ez a tagolódás egészen bizonyosan rövid id? alatt a múlté lesz. Egy rossz álom, amit el kell felejteni...

A belga juhászok esetében az állomány különböz? változatokra való szétválása már régen megtörtént: malinois, tervueren, groenendael, lakenois. Ezek közül a malinois az, amely a fajta értékes tulajdonságaiból a legtöbbet ?rzött meg. A többinél a helyzet már nem ilyen egyértelm?, bár közöttük is találhatók olyan egyedek, amelyekkel a fajta egykori kiváló képességeit újra állományszint?vé lehetne tenni. Nem túlzás azt állítani, hogy a malinois kivételével a másik három változat szelekciója jóval inkább küllemi jegyei alapján történik. Ösztönös adottságaik, idegrendszerük vonatkozásában a különbség önmagáért beszél...

A staffordshirei terrier még azok közé tartozik, amelyek el?deiknek igen jó ösztönös adottságait ?rzik génjeikben. Bár nekik sem tesz jót az, hogy sokan még ma is harcikutyának tekintik ?ket, és az sem, hogy egyre inkább csak a kiállítások támasztanak eléjük küllemi követelményeket. Értékes tulajdonságai vajon meddig maradhatnak így fenn? Vagy talán tenyészt?ik megelégszenek azzal, hogy az egykor legendásan híres munkakutyaa jöv?ben csupán kiállítási sztárként emlékeztessen régmúlt id?k szebb napjaira?

A schnauzerek esetében láthatjuk, milyen furfangos lehet a tenyészt?i fantázia. Három különböz? méretben hozta létre ugyanazt a megjelenést, attól függ?en milyen célra szánta a különböz? csoportokhoz tartozó egyedeket: ?rz?-véd? (óriás), kísér? (közép) vagy patkányfogó (törpe). Ma úgy t?nik, nem tombol körülöttük a divat, anyaországi tenyésztésük kiegyensúlyozottnak t?nik, s ez rányomja bélyegét a világ állományára. Tekintettel azonban arra, hogy az óriás változatnál mérik fel szisztematikusan a tenyészállomány idegrendszerét, természetes, hogy a három schnauzer közül ez ?rzi leginkább a schnauzerekre jellemz? ösztönös adottságokat.

Klasszikus ?rz?-véd? fajták a rottweiler, dobermann, boxer, német dog, bullmastiff, bordeauxi dog, angol mastiff. Mindannyiuk helyzete kritikusnak t?nik, legalábbis Magyarországon. Sok közöttük a nehezen kezelhet? egyed, némelyik fajta esetében az er?sen kolerikus idegtípusba való irányultság miatt, némelyiknél pedig ennek éppen az ellenkez?je, a túlságosan flegmatikus idegtípusba való tartozás miatt. És akkor még az anatómiai tulajdonságokról nem is esett szó, amilyenek olykor az abszurditás határait súroló vagy át is lép? alkat, generációkon át ellen?rizetlen csíp?ízületek, a legkülönböz?bb örökletes bántalmak, a szemek gyulladásossága a szemhéjak rendellenessége miatt, gyakori rejtettheréj?ség, korai rosszindulatú daganatképz?dés, korai öregedés, stb. Génjeikben még ott lappang a híres ?sök hatalmas ereje, kiegyensúlyozottsága, rendíthetetlensége. Ám e kiváló tulajdonságok napjainkban egyre ritkábban manifesztálódnak. Talán kezdenek kikopni a génkészletb?l? Talán a CACIB és Champion címek gy?jtögetése helyett nem lenne itt az ideje határozott és hatékony lépéseket tenni e nagyszer? tulajdonságok újbóli állományszint?vé tételéért?

Igen nagy veszélyt jelent az egyes fajtákra nézve az a besz?kült genetikai bázis, amelyre a tenyészt?k támaszkodni kénytelenek. Ennek szinte természetes következménye bizonyos - a fajtára korábban jellemz? - tulajdonságok elt?nése az adott populációból. Hogyan nyerhetünk vissza már elt?nt tulajdonságokat (géneket)? Nincs más módja, mint a vérfrissítés, idegen fajtával történ? keresztezés útján. Más állatfajoknál ez járható út, a kutyánál viszont - ki tudja miért? - eretnekségnek számít. Nem árt tehát vigyázni a meglév? génbázisra, mert vészes besz?külése esetén a kutyázást nemzetközi szinten irányító "kinológusok" talán inkább veszni hagynának fajtákat, minthogy noha tudományosan igazolt, megfelel? kontroll alkalmazásával bevált, de általuk eretnekségnek min?sített módszer alkalmazását engedélyezzék...

Tekintettel arra, hogy magam németjuhászos vagyok, így természetesen leginkább ezt a fajtát ismerem, a többiek vonatkozásában felvázolt problémákról a velük foglalkozó szakemberekt?l kértem információt. Gondolatébreszt?nek szántuk ezt az írást, hogy a különböz? fajták tenyészt?i ne csak az agyonreklámozott jó tulajdonságok b?völetében tenyésszenek, hiszen aki festett egekbe néz, s csak a szépet látja, ott is, ahol egyre kevesebb van abból, az legyen bár úgynevezett "mestertenyészt?", a mai kaotikus kinológiai viszonyok között nem lehet képes a választott fajta nemesítésére. Csak a realitásokat maximálisan figyelembe véve tarthatjuk meg, illetve állíthatjuk vissza vagy fejleszthetjük egy-egy fajta valós értékeit.

Amerikai staffordsire

Az amerikai staffordshire terrier az 1800-as években kezdett kialakulni a korabeli bulldog-terrier keresztezésekb?l. Bár a fajta ?seit gyakrabban említik harcikutyaként, mint a farmerek sokoldalú munkakutyájaként, tény, hogy óriási szerepük volt a korabeli telepesek sikeres "honfoglalásában". Általános munkakutyaként használták ?ket a mez?gazdaságban, de vadászként is megállták a helyüket, és persze gazdájukat és annak tulajdonát is megvédelmezték. A számos korabeli elnevezés után az AKC 1936-ban a staffordshire terrier elnevezés mellett döntött. Egyes tulajdonosok azonban nem az AKC-nél jegyeztették be kutyáikat, hanem az United Kennel Clubnál, ahol viszont az american pit bullterrier megjelölést használják mind a mai napig. Ett?l kezdve tehát kettévált az addig egységes fajta staffordshire terrierre és pit bullterrierre. A staffordshire terrier kiállítási kutyává vált, míg a pit bullterriert továbbra is harckészsége alapján szelektálták.

Beauceron

A beauceron vagy más néven beauce-i juhászkutya régi francia fajta. Sz?kebb hazájában, Gascogne-ban ?sid?k óta juhtenyésztéssel és sajtkészítéssel foglalkoznak. A nyájakat a nagytest?, bátor juhászkutyák ?rizték, melyekkel egyébként el?szeretettel vadásztak is, a francia telepesek Amerikába is magukkal vitték harcias kutyáikat. Kanadában ma is használják nagyvadakra, farkasra, pumára, s?t medvére is a beauceront. Kettesével vagy négyesével a hatalmas termet? grizzly-re is ráengedik a vadászok. Keménységét, intelligenciáját és igénytelenségét a francia hadsereg és a rend?rség is felfedezte, még az idegenlégióban is alkalmazták a fajtát. Hazájában napjainkban is nagyon népszer? fajta - kedvenc, ház?rz? vagy munkakutya -, az ország bármely részén, turistaként is találkozhatunk egy-egy képvisel?jével. Franciaországon kívül viszont nem tartozik a népszer? fajták közé.

Belga juhász

A kutyás sportok egyik legkiemelked?bb és legsokoldalúbb sztárja a belga juhászkutya. Akár ?rz?-véd? versenyen, akár az agility-pályán kell helytállni, ? mindig ott van az élen. De helyesebb többes számot használni, hiszen a belga juhászkutyának négy típusa van, gyakorlatilag négy fajtáról van szó: a fekete groenendaelr?l, a vörösesbarna tervuerenr?l, a göndörsz?r? lakenois-ról és a kvartett legrövidebb sz?r? tagjáról, a malinois-ról. A belga juhászkutya összes mai típusának története megközelít?leg az 1880-as és 1890-es években kezd?dött, mikor a legel?k bekerítésével, a vasút megjelenésével és a farkasok kipusztulásával már egyre kevésbé volt szükség juhokat ?rz? kutyákra. Az ez id? tájt igen népszer?vé váló kutyabemutatók és versenyek nagy szerepet játszottak a fajta fennmaradásában. A belga juhászkutyák nagyon könnyen kezelhet?, igen tanulékony munkakutyák. Jó ház?rz?k, a hideg id?járást is jól bírják, de kenneltartásra nem alkalmasak.

Bordeaux-i dog

A bordeaux-i dog Franciaország legrégibb kutyái közé tartozik, és valószín?leg az Alano-kutyák az ?sei, különösen az a disznós kutya, melyr?l a XIV. században Gaston Phébus, Foix grófja azt írta vadászatról szóló könyv&eacute

A tacskók remekül ásnak, így szinte lehetetlen kifutóban tartani ?ket. A tenyésztése során mind könnyedebbé és elegánsabbá vált fajta nagy népszer?ségnek örvend.

A tacskó alapvet?en vadászkutya, mindamellett nagyon jól alkalmazkodik a városi tartáshoz is. Kotorékeb, ezért aki erd? közelben tartja tacskóját számolnia kell azzal, hogy elszökhet vadászni. A vadászatban az önállóság a legnagyobb erénye, ezért az életben is nagyon önálló és akaratos. Tartása következetességet igényel. Rövid lábai ellenére sportos és mozgékony.

Általános megjelenés:

Három méret és három sz?rváltozat elfogadott az FCI-fajta standard alapján:
A méretek: standard, törpe, kaninchen. A három méretet a mellb?ség alapján különböztetik meg. Sz?rváltozatok: rövid sz?r?, hosszú sz?r?, szálkás sz?r?. Az angolszász országokban a fajtastandard csak két méretet ismer el, a standard és a törpe méretet. A sz?rváltozatok megegyeznek az FCI-standarddal.
A tacskó mérete: 26-37 cm. Tömege: A standard méret?nél: 10 kg-nál kisebb; törpeméret?nek 4 kg-nál kisebb; nyúlvadász (kaninchen) tacskónak 3,5 kg-nál kisebb. A rövid és hosszú sz?r? tacskók bundája egyszín? (vörös), kétszín? (fekete vagy barna cser jegyekkel) vagy tiger. Igen értelmes, de rendkívül érzékeny, "sért?d?s" kutya, a goromba bánásmódot nehezen t?ri. Kiválóan alkalmazkodik a városi körülményekhez, és mint rokonszenves kis test?, nyugodt fajtát, városi tartásra különösen ajánlják. Minden fajta tacskó vadászkutya. A rövid sz?r? tacskó mindhárom fajtájának a standardja megegyezik egymással csak méretben van eltérés. A standard tacskót súly szerint szelektálják. Jelenleg ez 10 kilóban van maximálva, de folyamatban van a méretbesorolás változtatása. Ugyanúgy mint a törpe és kaninchen tacskónál mellkaskörméretben fogják meghatározni. A törpe tacskó mellkaskörmérete 35 cm-ben, míg a kaninchen tacskónak 30 cm-ben van maximálva.

Marmagassága: 16-26 cm, tömege: 3,6–9 kg.

Várható élettartama:14-17 év

Mellkasa domború, hosszú hasa felhúzott. Mancsai szélesek, ívben hajlók, ujjai szorosan záródnak, karmai sötétek. Farka nem túl hosszú, a vége elvékonyodik. Feje megnyúlt, elvékonyodó. Orrtükrének színe a sz?rzett?l függ?en barnától feketéig változik. Állkapcsa er?s, fogai ollós harapásúak. Sz?rzete sima, rövid, testhez simuló. Rövid sz?r? tacskó [szerkesztés]

Az ?si, már a rómaiak korában is ismert borzebek egyenes leszármazottjának kell tekintenünk, bár csak a 18. században nyerte el mai formáját. A tacskók gerincoszlopa sérülékeny, és id?s korukban gyakran sérvben szenvednek, ami hátsó végtagbénulást is okozhat. A gyerekek h?séges pajtása, figyelmes jóbarát. A tacskó mérete: 26-37 cm. Tömege: A standard méret?nél: 10 kg-nál kisebb; törpeméret?nek 4 kg-nál kisebb; nyúlvadász (kaninchen) tacskónak 3,5 kg-nál kisebb. A rövid és hosszú sz?r? tacskók bundája egyszín? (vörös), kétszín? (fekete vagy barna cser jegyekkel) vagy tiger. Igen értelmes, de rendkívül érzékeny, "sért?d?s" kutya, a goromba bánásmódot nehezen t?ri. Kiválóan alkalmazkodik a városi körülményekhez, és mint rokonszenves kis test?, nyugodt fajtát, városi tartásra különösen ajánlják. Minden fajta tacskó vadászkutya. A rövidsz?r? tacskó mindhárom fajtájának a standardja megegyezik egymással csak méretben van eltérés. A standard tacskót súly szerint szelektálják. Jelenleg ez 10 kilóban van maximálva, de folyamatban van a méretbesorolás változtatása. Ugyanúgy mint a törpe és kaninchen tacskónál mellkaskörméretben fogják meghatározni. A törpe tacskó mellkaskörmérete 35 cm-ben, míg a kaninchen tacskónak 30 cm-ben van maximálva.

Szálkás sz?r? tacskó

Kialakításában a hosszú sz?r?, rövid lábú terrierek és a Dandy Dinmont-terrier vettek részt. Sz?rzete durva, aránylag hosszú, fülén rövidebb.A tacskók közül is talán a legkedveltebb változat a szálkássz?r?. A mai napig a legsokoldalúbban hasznosított kotorékebek, ragyogó tulajdonságaik miatt lettek közkedveltek. Vadászatra kiválóan alkalmas. Kevésbé érzékeny, az id?járás viszontagságait is jobban t?ri. Els?sorban kotorék kutyának lett kitenyésztve, hogy a föld alatt tartózkodó zsákmányt (róka, borz, üregi nyúl stb..) a vadász elé hajtsa (ugrassza), hogy azokat puskával terítékre lehessen hozni. A szálkássz?r? tacskó sokoldalúságát mutatja, hogy a földalatti munkán kívül kiválóan alkalmas a föld feletti és a vízi munkára is. Föld felett a legfontosabb feladata a vaddisznóhajtásokon a disznók felkutatása és a vadászok elé hajtása. Óriási szerepet kap a vadászok körében azon tulajdonsága miatt, hogy a sebzett vadat a megfelel?en bevezetett tacskó biztosan kutatja fel és segít terítékre hozni. Ezenkívül alkalmazható kajtatásra, bokrászásra, nyúlhajtásra is. Bár nem az a kifejezett vízi vadász, de használható l?tt víziszárnyas apportírozására is.

Hosszú sz?r? tacskó

Valószín?leg a spániellel való keresztez?désb?l jött létre. Sz?rzete selymes, hosszú, fényes, sima, Színe mint a többi sz?rváltozatnál. Mint minden tacskó, kiváló vadászkutya.


A standard méret? tacskó méret meghatározása jelenleg súly alapján történik. Most 10 kg-ban van maximálva. Folyamatban van a standard ezen részének megváltoztatása. A többi fajtához hasonlóan mellkaskörméret szerint lesz meghatározva a méret.

Törpe tacskó

Súlya szuka: 4-5 kg, kan: 4,5-6 kg A törpe tacskó mérete a mellkaskörméret szerint lett meghatározva, amit a mar legmagasabb pontján áthúzva a mellkas legmélyebb pontján áthúzva a könyök mögött mérik. A törpe méret maximum 35 cm lehet, de a standard 2 cm t?rést engedélyez.
Kaninchen tacskó 

Súlya kb. 4 kg. A kaninchen tacskó mellkaskörmérete 30 cm-ben lett meghatározva 2 cm t?réssel.

A három sz?rváltozat ugyan úgy megjelenik mint a nagyobb méreteknél. Kis mérete ellenére igazi vadász. Napjainkban is használják vadászatban. Rendkívül kedves, jól alkalmazkodik, ezért lakásban való tartásra kifejezetten ajánlott. Családban igyekszik mindig a középpontban lenni (igazi toy-kutya), amit megnyer? jellemével hamar el is ér. Megfelel? mennyiség? mozgással nagyon jól bírja az egész napos várakozást is gazdájára.

 

 

Többen is próbálkoztak kutya IQ-tesztek készítésével, s bár a módszerek különböznek, a gy?ztes fajta mindig ez a csodálatos pásztorkutya volt. Szül?földjén, az angol-skót határvidéken jelenleg is igen kedvelt és elterjedt munkakutya. Az állomány itt meglep? módon egységes, holott sok kutyamég mindig nem rendelkezik törzskönyvvel. Hivatalosan ugyanis igen fiatal fajtáról van szó, a Kennel Club csupán 1980-ban fogadta el a border collie standard-et. 
A Border Country juhászai 1906-ban hozták létre a Nemzetközi Juhászkutya Társaságot (International Sheepdog Society), mely napjainkban is m?ködik. Céljuk a border collie rendkívüli képességeinek meg?rzése és fejlesztése. Az ISDS 1955-t?l vezeti saját törzskönyvét, a pásztorok kutyáitsokáig "dolgozó pásztorkutyaként" regisztrálták, csupán a sz?rzet min?ségében tettek különbséget, mely rövid, hosszú vagy szakállas (bearded) volt. Mr. Reid, a társaság els? titkára adta 1976-ban a border collie nevet a fajtának, hiszen a legjobb kutyák az angol-skót határvidékr?l származtak, és mivel Reid maga is skót volt, természetesen a collie nevet és nem a sheepdog elnevezést használta. Míg csupán munkára tenyésztettek és szelektáltak a fajtát, nem volt szükség hivatalos fajtaleírásra. Az id?k azonban megváltoztak, a fajta intelligenciája és ösztönös munkája nemcsak a pásztorokat nyugözte le, így a borderek iránti kereslet egyre nagyobb lett, s a farmerek minden maradék kölyköt el tudtak adni. A második világháború után kezd?dött a munkaversenyek (obedience) népszer?sége, ahol persze a border collie-k vitték el a pálmát. Azonban ezek a rendezvények a Kennel Club égisze alatt zajlottak, így valamilyen módon regisztrálni kellett a kutyákat. 1960-ban, hosszas tárgyalások után a Kennel Club úgy határozott, hogy csak azokat a kutyákat regisztrálja border collie-ként, melyek már szerepelnek az ISDS törzskönyvében, de ezeket az egyedeket is csupán az ún. obedience nyilvántartásba veszi fel. Az ISDS regisztrációs szám nélküli kutyákat csak "working collie" vagy "working sheepdog"-ként veszi fel nyilvántartásába. nélküli kutyákat csak "working collie" vagy "working sheepdog"-ként veszi fel nyilvántartásába. Nagyon sokan ellenezték ezt a döntést, de Whittaker kapitány, az ISDS elnöke, a vezet?séggel egyetértésben elfogadta ezt a határozatot, hogy meg?rizze a társaság Kennel Clubbal fennálló jó viszonyát. Sok farmer viszont nem regisztráltatta kutyáit, többek között azért, mert ehhez ISDS tagnak kellett lenni, s a tagdíjra csak abban az esetben áldoztak, ha a társaság terel?versenyein részt akartak venni. Másrészt az ISDS egy almot csak akkor regisztrált, ha a fedeztetési igazolást aláírva visszaküldték, rövid határid?vel a fedeztetés után. A nyomtatványok kitöltése pedig, ha nem a kormány követelte, nem tartozott a farmerek er?sségei közé, ráadásul sokszor nem is tudtak róla, hogy egy fedezés megtörtént. Harmadrészt azt a nézetet vallották, hogy a regisztrálástól egyik kutyasem fog jobban dolgozni. Ezért az ISDS, hogy ne veszítse el a kiváló munkavonalakat, feln?tt kutyákat is regisztrált, ha azok elvégeztek egy adott terel?vizsgát. A szabályzat ugyan ezt csak akkor engedélyezte, ha az érintett kutyaszülei már regisztrálva voltak, de err?l a legtöbb esetben elfeledkeztek, mégis néha emiatt nem regisztráltathattak kutyákat. 1961-ben az ISDS úgy döntött, módosítja ezt a szabályt, és engedélyezte nem törzskönyvezett kutyák regisztrálását is, ha nem volt teljesen ismeretlen a származásuk. S?t, azt is bevezették, a drága utazások elkerülése végett, hogy a kutyát el?ször otthoni munkája során szemlézik, miel?tt még részt vesz az ISDS-vizsgán.
Miközben az ISDS és a Kennel Club a border collie "hivatalossá tételének" feltételein alkudozott, az az érdekes helyzet állt el?, hogy Ausztrália 1963-ban már rendelkezett saját border collie standarddel, s?t hivatalos kiállítási címet, Challange Certificate-t is kiadott a fajtában. A fajta szül?hazájában ekkor még nem is létezett hivatalos fajtalírás, s mikor angol bírókat kértek fel pásztorkutyákat bírálni Ausztráliában, border collie-kat is el kellett bírálniuk, Ausztrál standard szerint. Ekkor Angliában még nem is szerepelhettek border collie-k kiállításokon, csupán az obedience-körben. Eközben a kontinensen már állítottak ki Nagy-Britanniából importált bordereket, melyeket az Ausztrál standard szerint bíráltak, hiszen csak ez létezett! Harry Glover, ismert nemzetközi bíró irányításával sz?nt meg ez a felemás helyzet. Segítségével megalakult a Border Collie Club of Great Britain, a Kennel Club ugyanis csak akkor ismerhet el egy új fajtát hivatalosan, ha azt egy specialista klub kérvényezi, beadványához egy fajtastandardet is mellékelve. Sokan úgy gondolták, mindez az ISDS feladata lenne, ?k azonban kutyáikat "Working sheepdog" néven törzskönyvezték. Végül rendez?dött a helyzet, megszületett a régi-új fajta, border collie néven. 

Border collie standard (FCI 297)

Általános megjelenés: Jó arányokkal rendelkez? kutya, hajlékony küls? vonalai min?séget, kecsességet és teljes harmóniát sugároznak, megfelel? tömörséggel ötvözve, egy állandó teljesítményre képes kutyabenyomását keltve. Bármely, otrombaságra vagy gyengeségre utaló jelleg nem kívánatos.
Fontos méretarányok: A koponya és az orrhát körülbelül egyforma hosszú. A test a marmagassághoz viszonyítva valamivel hosszabb.
Viselkedés és karakter: Érdekl?d?, figyelmes, irányítható és intelligens, nem ideges vagy agresszív.
FEJ Koponya: Meglehet?sen széles agykoponya, a nyakszirtcsont nem kifejezett. 
Stop: Nagyon határozott. 
ARCKOPONYA
Orr: Fekete, kivéve a barna vagy csokoládészín? kutyáknál, ahol barna is lehet. Kék kutyáknál palaszín?nek kell lennie. Az orrlyukak jól fejlettek.
Fang: Az orr irányába elkeskenyed?, mérsékelten rövid és er?teljes.
Pofa: Sem nem kitöltött, sem nem lekerekített.
Fogak és állkapocs: er?teljes, tökéletes, rendezett és teljes ollós harapással, ami azt jelenti, hogy a fels? állkapocs metsz?fogai szorosan az alsó állkapocs metsz?fogaira nyúlnak, miközben a fogak mer?legesen állnak az állkapocshoz képest.
Szemek: Távol fekszenek egymástól, oválisak, közepes nagyságúak és barnák, kivéve a blue merle szín? kutyákat, ahol az egyik vagy mindkét szem részben vagy teljesen kék lehet. Szelíd, érdekl?d?, figyelmes és intelligens tekintet.
Fülek: A fülek közepes nagyságúak és vastagságúak, távol fekszenek egymástól, egyenesen vagy félig egyenesen hordottak, kifejez?en mozgékonyak.
Nyak: Jó hosszúságú, er?teljes és izmos, enyhén ívelt, a vállak felé szélesed?.
Test: Atlétikus kinézet?.
Mellkas: Mély és meglehet?sen széles. A bordák jól íveltek.
Far: Széles és izmos, oldalról nézve kecsesen fut le a farokt?ig.
Farok: Mérsékelten hosszú, utolsó csigolyája legalább a csánkig ér, mélyen t?zött, sz?rrel jól fedett, a vége felfelé ível, mely a kutyakecses küls? vonalaihoz és harmóniájához ill?en lekerekíti azt. Izgalmi állapotban a kutyamagasabban, de sohasem a hátvonal fölött hordhatja.
Herék: A kanoknak két, szemmel láthatóan normálisan fejlett herével kell rendelkeznie, melyek teljes egészében a herezacskóban helyezkednek el.
VÉGTAGOK
Mells? rész: A mells? végtagok elölr?l nézve párhuzamosak, a lábközép oldalról nézve enyhén ferde. A csontok er?teljesek, de nem durvák. A lapockák jól hátranyúlnak, a könyök szorosan simul a testhez.
Mancsok: Oválisak, a talppárnák teltek, er?teljesek és egészségesek, a lábujjak íveltek, szorosan egymáshoz simulnak, a körmök rövidek és er?teljesek.
Hátsó rész: A comb hosszú, er?teljes és izmos, jól szögelt térddel és er?teljes, mélyen elhelyezked? csánkokkal. A csánktól a földig er?sebb csontozat. A hátsó végtagok hátulról nézve párhuzamosak.
Jármód: A mozgás szabad, folyamatos és könnyed, miközben a mancsok lehet?leg alig emelkednek el a talajtól, hogy a kutya osonva és nagy sebességgel mozoghasson.
Sz?rzet: Két sz?rváltozat elismert, egy mérsékelten hosszú és egy rövidebb, egyenes. Mindkét változatnál a fed?sz?r s?r? és közepes vastagságú, az aljsz?rzet Puha és s?r?, mely a border collie számára védelmet nyújt az id?járással szemben. A mérsékelten hosszú sz?rváltozatnál a dús sz?rzet sörényt, nadrágot és zászlókat képez. Az arcon, a fülön és a mells? végtagok elüls? részén és a hátsó lábakon a csánktól a földig a sz?rzetnek rövidnek és simának kell lennie.
Szín: A színek sokasága megengedett, melynél azonban a fehér sohasem lehet uralkodó.
Méret és súly: Az ideális méret kanoknál 53 cm, szukáknál valamivel kevesebb.
Hibák: A felsorolt szempontoktól való minden eltérés hibának tekintend?, melyet az eltérés mértékével pontos arányban kell értékelni.