Sola

A hó hatalmas pelyhekben esett, az ágyamban feküdve kiméltem meg magamat a felesleges mozgásoktól. Anyám az ablakban állva kémlelte a tájat, mint oly sokszor mostanában. 

-Emlékszem milyen élettel teli volt ez a vidék. A palota falait mindig a zene, és a nevetés töltötte be. Nagyon sokszor vissza vágyom arra az időre, akkor még az apád is boldog volt. -az ablakban megcsillantak vörös szemei amikkel vissza nézet rám, majd felém fordulva egyenesen a szemeimbe nézett. - Nem ezt az életet akartam nektek szánni, se neked se a testvéreidnek. Amikor a nászútunkon elmondtam neki, hogy érzem azt hogy terhes vagyok ideges lett. Nem akart téged, de ahogyan növekedni kezdtél egyre jobban megszeretet, majd nemsokára a világra jöttél akkor is szeretett. Mint ahogyan a testvéreidet is. De mikor ez elkezdődött láttam rajta, hogy ő is ugyan úgy szenved. Szenved mert belül ő ezt nem akarja, valaki kényszeríti erre, viszont én érzem hogy nekem hamarosan itt a vég. Neked viszont túl kell élned, te nem halhatsz meg. Keresd meg azokat akik tönkre tették apádat és minket. -leült mellém az ágyra és megsimított az arcomat amin könnyek folytak le menekülve. 

-Nem akarom, hogy meghalj. Nélküled nem vagyok képes végig csinálni ezt. -keservesen sírva ránéztem arra a nőre aki mindig is erős volt. A világon a legerősebb, lelkileg és testileg is. Most is csak egy szelíd mosollyal az arcán ölelte át szét vert testemet. Féltem, rettegtem előre attól az érzéstől, hogy elveszítem az anyámat, a példaképemet, és azt aki miatt élhetek. Ő azt akarta, hogy én legyek az aki tisztára mossa a nevünket, de én is ezt akarom? Nem tudom..semmit nem tudok, de azt igen hogy elkerülhetetlen legyen az , hogy bárki is meghaljon. Elkerülhetetlen az, hogy a szenvedésemet megpecsételje anyám, vagy a húgaim vére. 

De aznap volt az az este, amikor csak mi négyen, apu verései nélkül , nyugodtan és békésen tudtunk alundi. Akkor éreztem azt, hogy ez az utolsó éjszakám az anyámmal és a húgaimmal.

A padló recsegés. Ez ad vész jelzőt, hogy apa megjött. Ez ad jelet arra , hogy az ágyunk előtt fehér hálóingben várakozzunk apánkra. 

3...2..1.. és már is a lépcső tetején van. Vajon melyik szobát fogja választani? Melyiket? Ki lesz a mai áldozat? Melyikünk torkából szakadnak fel a hidegrázó sikolyok? Érzem ahogyan izzad a tenyerem, látom ahogyan az ajtóm előtt megáll egy árny alak. Ma biztos anyunak kell megnyugtatnia a kicsiket! Apám az ajtót benyitva, kék szemeivel végig mérte a testemet. Idáig éreztem az alkohol szagát, és ahogyan egyre jobban közeledett még jobban nyomta az orromat. 

-Ma megkíméllek egy kicsit, de velem kell jönnöd. -újra megindult az ajtó felé, de én nem követtem. Mit akarhat tőlem? Miért akar kivinni a szobából? 

A gondolataimból egy éles fájdalom szakított ki, így torkomból egy sikoly  tört elő. Átkozott farkasfű miatt kezem égett, ezek után szó nélkül mentem utánna. Könnyeim a padlóra csöppenve hagytak nyomot utánam. Egészen a hátsókertig mentünk ahol egy megveszett kutya ugatott láncra verve. 

-Ez a dög, arra lett kiképezve hogy elharapja a nyamvatt húgaid torkát. -suttogta a fülembe- Öld meg, ezzel együtt a hugaidat is megkíméled. Falatozz belőle, vagy a húgaid húsa, vére fog tapadni ennek a kutyának a fogaihoz.

Tudtam, hogyha nem ölöm meg, nem eszem a kutyából akkor bántani fogja őket. De nem a kutya, hanem az apám. Ígyhát a kutya felé közeledve, az egyre jobban morgott és vicsorgott. A lánc elszakadva utjára engedte a fenevadat, ezzel együtt én is elengedtem a bennem élőt. Karmaim nőttek, agyairaim bújtak elő, majd egy morgás közepett alakom felvette  a teljes farkas alakot. Morogva elkaptam a kutya torkát amit ketté harapva azonnal megöltem. Azt hiszem lesz egy kiadós hányásom ezután, így elkezdtem felfalni az egész kutyát. 

Annak végeztével, pedig csupa véresen vissza változva ültem lent a földön és csak zokogtam. Egy ostor csapódott a hátamnak így egy újjabb keserves sikoly hagyta el ajkaimat. Majd egyre több, egyre hangosabb és vérfagyaztó sikolyok. Fél szemmel felnéztem a szüleimék szoba ablakára ahol anyám sírva nézett engem, de újra lecsapott az ostor. A földön, csupa vérben feküdve apám megfordított majd jött az amitől minden estém rémálmokkal telt. Újra és újra megerőszakolt miközben testemet véres csíkok fedték be. Láttam a szemében azt hogy mennyire élvezi ha nekünk árt. Hörgős, mély nevetéseit vissza lehetett hallani az erdőben, és a csattanásokat. Ernyedt testtel, teljesen elfáradva feküdtem egy tetem mellett, szaggatott ruhában. Hát kérdezem én, milyen élet is ez? Miért kell szenvednem? 

Sharanna farkas alakja átváltozva, de képzeljétek bele azt hogy a pofája és a mancsai (ami ezen nem látszik de mindegy) fehérek. 

Lesznek ilyen részek, ahol egy kettő emléket írok le. 

"Minden kemény nő mögött áll egy büdös nagy pofon az élettől, ami padlóra küldte, ahonnan vérző orral, összetörve, de minden erejét összeszedve fel kellett állnia. Minden sikeres nő mögött áll megszámlálhatatlan kudarc, amiknek a fájdalmánál csak egy eltörölhetetlen gondolat lehetett erősebb. Egy gondolat, amit olyan sokszor összeszorított foggal kellett elismételnie annak a nonek, hogy ha senki nem is hisz benne, legalább ő maga ne felejtse el egy pillanatra sem... S ami így hangzik: "Meg tudom csinálni" És minden erős nő mögött áll egy megört, félős kislány, aki egyszer magára maradt azzal feladattal, amit rámért az élet. Egy kislány, aki hiába szeretett volna gyenge és kicsi maradni, hiába várt és vágyott oltalomra, kénytelen volt rájönni, hogy ezúttal csakis magára számíthat. És meg kellett mutatnia, hogy akármekkora terhet is kapott, elbírja!"

Megint itt ülök a kemény vas székben,előttem pedig a pszichológusom állítja be a kazettákat tartalmazó dobozt ami felveszi hogy mit beszélünk. Szemeim körül sötét árnyalatban vihognak a karikák, miszerint élvezik hogy nem aludtam semmit.

Megint zokogva ordítottam bele a párnámba hogy tompítsam a hangot, megint éreztem magamon a démon mocskos kezeit. De Hyun volt az aki magához ölelve csitítgatott és hagyta hogy megnyugodjak a karjai között. Valami van abban a férfiban, különleges. Nem tudok belelátni a fejébe, nem tudom kiismerni a mozdulataiból az érzelmeit. Egy bezárt könyv számomra.

-Nos, ahogy hallottam a hadnagyod szavaiból megint volt egy rémálmod. Elmeséled mi volt az? -mosolygott rám kedvesen a barna hajú nőszemély.

-Az apám jelent meg, de nem csak ő volt ott. Hanem az anyám, a húgaim és Hyun hadnagy. Nem tudom ő, hogy keveredik ebbe bele de kész rejtély. Azért zokogtam és ordítottam mert könyörögtem hogy ne bántsa őket. Újra átéltem, hogy ott ülök a húgaim és anyám élettelen testük mellett és csak bámulok ki a fejemből. De plussz egy fő is ott volt. -meredtem egyenesen magam elé egy pontot nézve .

-Valami furcsaságot észre vettél a hadnagy közelében?-pattintotta be a tollát és írni kezdett.

-Nem látok bele az életébe, sem a fejébe. Végig nézek rajta nagyon sokszor de semmi. Persze másokon meg működik. -morogtam.

-Ez végképp furcsa. Felírok neked altatókat azok hátha segítenek.-mosolygott rám aranyosan a nő.

-Amikor este a hadnagy mellett aludtam el, hirtelen a rémálmok eltűntek. Mi lehet olyan különleges egy emberben?-néztem rá kétségbeesve.

-Nem lehet hogy a farkas formád választotta ki? -kezdett el gondolkozni.

-Lehetséges, de akárhányszor bajba kerül kötelességem megvédeni. Mert fogalmam sincs miért akarja a farkas énem maga mellett tudni ezt az embert.-ezek után úgy véltem , hogy távozom a kihallgatásról. Ugyanis számomra ez volt. Tudni akarták mennyire vagyok labilis állapotban. De istenem, én nem ember vagyok. Az egyetlen életben maradt hibrid vagyok, akiben az anyja ereje van, és ugyan úgy az apjáé. Koromhoz képest én vagyok a legfejlettebb egyed a fajtámban. Sosem kezdenék neki öncsonkításnak, mert nem érnék vele el semmit.

Idegesen, zsebre tett kezekkel vonultam ki az épületből egyenesen le az edzés pályára. Ahova már rég meg kellett volna jelennem. Mindenki engem figyelt amikor megérkeztem a pálya szélére. Hyunon éreztem, hogy hozzám akar szólni de inkább nem tette. Miközben egymás mellett álltunk, hirtelen valaki felkiáltott. Egy lány volt az, aki zokogva fogta a lábát. Oda rohanva vettem észre, hogy egy elég csúnya kígyó marás van a bokája felett. 

-Engedjetek ide!-löktem a tömeget arrébb majd a felsőmből letépve egy darabot, nem sokkal a seb felett kötöttem meg szorosan. A sebbe harapva szívtam ki belőle a mérget amit utána a betonra köptem ki. Körülbelül vagy kétszer ha megcsinálhattam, majd az agyaraimat kinövesztve a kezembe haraptam. 

-Mit akarsz csinálni?-kérdezte egy fiú idegesen, végig nézve rajta, rájöttem hogy ő a lány barátja.

-Megitatom vele a vérem. -majd a sikító lány szájához nyomtam a kezemet erőszakosan amiből elkezdte inni a vérem. Néhány másodperc múlva elvettem onnan a kezemet. 

-Mit segít rajta a véred? -morogta a fiú. Felállva elé léptem majd a szemeibe néztem. 

-Ha egy picit is tanultál a hibridekről, akkor tudod hogy a vérük gyógyító hatású. -ezzel kiléptem a tömegből, majd a kis házikóba rohantam ahol nagyon alaposan kiöblítettem a számat. 

-Jól vagy?-jött be a fürdőbe Hyun. Barna szemeivel aggódóan vizslatott, viszont én csak a mosdókagylón támaszkodva lihegtem. 

-Fogalmam sincs arról miért vagyok ennyire hülye, hogy a saját életemet kockáztatom másokért. Hagyhattam volna meghalni, a francba. -idegesen beleütöttem a mosdóba. Hyun megfogta a kezemet, majd maga felé fordítva szemeimbe nézett.

-Innen is látszik, hogy rohadtul nem vagy érzéketlen. Amúgy hallottam amit mondtál a pszichológusnak. Nem kell ez miatt magadat okolnod, mivel nincsen semmi baj. -mosolyodott el, mire nem tudom mi lett velem de csiga lassan megöleltem őt. Ekkor viszont mindent egy darab kopogás zavart meg. Hyun elengedve engem óvatosan, elment hogy kinyissa az ajtót. Valakivel váltott pár szót majd vissza jött a fürdőbe.

-Látogatód van. Édesanyád legjobb barátnője, Dayana Prins akar látni téged. -mosolygott mert ő azt hitte nekem boldogság. Hát tévedett, így hát idegesen indultam neki a hatalmas főépület felé. Amikor a kihallgató teremhez értem, bent ült az a nő aki anyámat magára hagyta. Bilincs nélkül berontottam majd Dayanat hajánál fogva a falhoz nyomtam.

-Van képed még elém járulni? Nem sül le a bőr a képedről ahogy a szemembe nézve anyámat látod bennem?-ordítottam torokból.

-Nekem is ugyan úgy fáj, mint neked. Míg te az anyádat addig én a legjobb barátnőmet veszítettem el. Sajnálom amin végig mentetek.. -ekkor viszont a torkára fogtam.

-Még ha átéreznéd egy cseppet is azt amin végig ment az anyám vagy én. De ne hazudj a szemembe, ott hagytad. Magára hagytad mint valami undorító ribanc, vagy mint egy hamis barát akinek csak a bajban jó a kenyér adója, de ha azt mondja neki az ember hogy NEM akkor már is szar mindenki. Ezt a romlott fajtádnak.  -a földre lökve leköptem. Tudta jól hogy igazam van, azt is tudta jól hogy anyámnak köszönheti a házasságát Stefan Bertoluccival. Könnyeit törölgetve állt fel elém a nő.

-Sajnálom..-mondta remegő szájjal mire az arcába mászva néztem szemeit.

-Menekülj, fuss és éld az életed, mert ha ez a vad kiszabadul az összes ellensége retteghet. -majd a füléhez hajolva belesuttogtam-Készülj fel lelkileg, te leszel a második akit a pokolba küldök. Nem érdekel hogy én is oda kerülök majd, örömmel viselni fogom. Tudni fogom, legalább mellettem rohadsz meg.

Elfordulva tőle, mentem az ajtó fele ahonnal utoljára vissza néztem rá. Félt, remegett aminek én csak örülni tudtam. Kilépve az ajtón egy kisebb tömeg nézett rám, mire szét vált két felé utat adva nekem.

"Emberi törvény: 
Kibírni mindent s menni mindig tovább,
Még akkor is ha, ha nem élnek már benned,
Remények és Csodák "

Egy kocsiban ülök, egy katonai kocsiban ami oda visz , ahová a bűnösöket szokás szállítani. Mert én az vagyok, vagyis annak mondanak. De én magam tudom hogy nem vagyok az , mert egy olyan embert szúrtam le és juttattam be az egyik legelzártabb börtönbe aki miatt nem érzem magam bűnösnek. Sharanna Svenza Wolfain vagyok, aki még a nevét is utálja, aki a padlót vagy a lépcső fokokat hallgatta esténként és várta hogy apja melyik szobába megy be, hogy ki lesz a következő áldozat. Talán a sors kegyetlen fintora hogy én, a lány akit akkoriban annyian nem akartak világon tudni, élte túl a saját apjának kegyetlenségeit. Talán ez egy jel, hogy apám összes cinkosát keressem fel és öljem meg.

De most jelen pillanatban érzem ahogyan a fém bilincs tartja fogva kezeimet, ahogyan kíváncsi szemek vizslatják testem minden egyes porcikáját. Nem egy átlagos lány vagyok, oh de még mennyire hogy nem vagyok az. Fekete hajamban természetes fehér tincsek virítanak, felemás szemeim csillogás nélkül merednek előre. Bal szemem apám kékjét örökölte, míg a jobb anyám vörös szemét. Két alkarom tetoválások borítják, egészen az ujjbegyemig és a nyakamig, plussz az arcomon is található egy-kettő. Szokatlanul vékony testem inkább mondhatjuk edzettnek, mint gyengének.  

Egy izmos férfi  nagy erővel lökött bele az ismert hideg vasszékbe, előttem pedig egy terepminta ruhát viselő férfi ült. Viszont egy nő jött be, kávéval a kezében. Két cukorral tej nélkül, szingli nő, szereti a rá figyelnek. Kérdésed hogy mégis honnan tudom? Érezni a mozdulatain, ahogy a vér áramlik az ereiben, ahogyan a teste a mocsoktól bűzlik. A férfiak mocskától. 

-Sharanna Svenza Wolfain. -olvasta fel az aktából a nevemet. Utáltam a nevemet, mert az ő vezetéknevét is viseltem. 

-Igen, én vagyok.- hangom érces, nőiesen mély. Magyarul mondva nem volt egy pláza picsa hangom.  

 -Az aktáidat elolvasva, és a pszichológustól kapott felvételekről is megtudhattuk hogy roppant fejlettek a képességeid. Lassan már betegesen. Nehezen hiszem el, hogy egy tizennyolc éves lány képes csupán abból kiolvasni egy ember életét ha csak rá néz. Akkor mondjon valamit, Ms.Collins kisasszonyról. -egy alattomos vigyor jelent meg az arcán. A nőre emeltem a tekintetemet, majd végig mértem tüzetesen a nőt. Véve egy mély levegőt újra ránéztem a kigyúrt, kopasz pasasra. 

-Van három gyereke, és egy mérnökként dolgozó férje, vagyis csak a volt férje mivel a férfi tudta nélkül megcsalta. 

-Mi ez... ez nem igaz. Össze vissza beszél ez a lány. -nézett mindenféle irányba, ijedt arca tükrözte ha hazudott. 

-Ha össze vissza néz, és ilyen ijedt, vörös arcot vág. Leesik mindenkinek hogy hazudik. -halvány mosoly jelent meg az arcomon. 

-Honnan tudja hogy egy ember hazudik? Mi maga? Valami kém?-sipította a vörös hajú nő, aki nehezen fogadta el, hogy kiderült a titka. 

-Amikor valaki hazudik, rendszerint a másik fél nem tartja a szemkontaktust a másik emberi egyeddel. Izzadni kezd, és elpirul. Ilyenkor hozzájárul néha, hogy valaki remeg is. Nem vagyok kém, de nem egyszer vettem észre a húgaimon ha hazudtak az anyámnak.  -mindenki csak ámulattal nézet aki a kisterembe volt, olyan nagy csend volt hogy csak a túl izgult nő levegővételeit lehetett hallani. A parancsnok megköszörülve a torkát, újra kezeibe vette az aktáimat. 

-A százötvenes szobába lesz elhelyezve, szobatársa Hyun Jun Wang. Ő lesz a hadnagya is, az ő felügyelete alá rendelem.- Egy kigyúrt pasas a székből kirángatva lökdösött el egészen addig a házig aminek ajtaja fölé a szám volt felírva. Esélyem sem lett volna körbe nézni hogy milyen a környezet mert azonnal lökött rajtam egyet a férfi így egy csupasz, ráadásul vizes mellkasnak ütköztem. Felnézve egy barna szempárba ami tüzetesen mérte végig alakomat, majd szemeimet kezdte el bámulni . 

-Mától a magáé hadnagy. Vigyázzon vele, mert a végén fürdés közben is átlát majd a falon. -röhögve elsétált a kopasz. Végig mérve az előttem állót kicsi pír szökött az arcomra. Attól hogy nincsenek érzéseim, még mindig képes vagyok zavarba jönni egy szexi férfi testtől. Fekete hajába beletúrt így a kezén lévő izmok nevetve feszültek meg. Köhintve egyet hátrább léptem már amennyire tudtam. 

-Te lennél Sharanna? -hangja mélyen és recésen csengett a fülembe mire kirázott a hideg. 

-Igen. Én vagyok az. -úgy gondoltam muszáj körbe néznem, mert teljesen elveszi az eszemet az hogy itt áll előttem egy ismeretlen pasi, kidolgozott testével. A szobában két darab egy személyes ágy volt, azok között pedig egy kisebb komód, fent a falon egy hatalmas tv helyezkedett el, alatta pedig egy kis méretű asztal annak két oldalán két székkel. A szobából két felé nyílt egy kisebb szoba, valószínűleg a fürdő és a konyha lehetett. Eközben Hyun is visszatért de már felöltözve. Kezeimről levette az idegesítő fémet, majd annak helyét kezdtem el dörzsölni. 

-Reggel hatkor kezdődnek az edzések, délben ebéd, és este hatkor pedig véget érnek a gyakorlatok. Az aktáidban benne van hogy utálod a kutyákat. -húzta fel a szemöldökét. 

-Nem kellemes érzés , ha az apád arra parancsol téged hogy egyél meg egyet.- a mondatomat befejezve a kezembe nyomott egy trikót,terep mintás nadrágot és egy barna bakancsot.

-Vedd fel ezeket, majd az ebédlőbe gyere. A házzal szemben levő nagy épületben van. -majd kilépett a házból. A fürdőbe bementem majd ott levéve a ruháimat, amiket össze tűrve ledobtam a szennyesbe, és a tükörbe néztem. A vállamnál egy hatalmas három ágú heg ment végig a hátamon. Hajamat kifésülve egy nagyobb lófarokba felkötöttem onnantól pedig elkezdtem apró tincsekre befonni, kicsit hasonlít a dreadlocks fonathoz. A fehér trikót felvéve magamra,kezembe vettem a nadrágot is, majd a felső alját beletűrtem a nadrágomban. A bakancsot is szorosan megkötve, késznek nyilvánítottam magam. Mindkettő kezemre felhelyeztem a négy gyűrűmet. Egyiket a mutató ujjamra a másikat pedig a gyűrűsre. Kilépve a házból ezek után, célba vettem az ebédlőt. Ott viszont amikor beléptem az ajtón, felmentem egy kis lépcsőn majd balra elfordulva egy újabb ajtón léptem be. Ott viszont rengeteg éhes száj tömte magába a levest, és a húst. Mindenki rám nézett, mire elkezdtem menni a pult felé ahol a tálcámra rakhatok valami kaját. Az aranyosan mosolygó konyhás néninek le adva a rendelést merített nekem. Plussz mellé mogyorót is kértem. Megfordulva megcéloztam egy üres asztalt. De azt is furcsálltam hogy valaki sajnálkozó tekintettel nézett rám. Neki álltam enni,ámde nem sokra rá egy kisebb csapat jött be, összesen hatan. Három fiú és három lány. Mindegyik fiú a lányok nyakába csimpaszkodva röhögcséltek. Addig minden szép és jó volt amíg meg nem álltak az asztalnál.

-Hé csajszi. Azt hiszem asztalt tévesztettél. Ez a miénk. - mászott bele a szférámba a csávó.

-Nincs ráírva a neved. -a szemeibe nézve álltam ideges tekintetét.

-Melyik hadnagy alá tartozol?

-Hyun Jun Wang.-ejtettem ki a nevét. Erre viszont felröhögött a kis csapat.

-Hát cica, egy emelettel feljebb kellett volna menned. Itt Rian hadnagy alá rendeltjei vannak. Szóval húzz innen. -az asztalra csapott majd a tálcámat kiborította. Mivel rohadtul nem voltam olyan hangulatban, hogy balhézzak így lassan felálltam és indultam volna ki ha egy lány nem áll fel és szólít meg.

-Hát ennyivel feladod? Téged nem úgy ismertünk meg aki meghunyászkodik.- hátra nézve az ajtóból a barna hajú lánynak a szemeibe néztem.

-Ti se csináltok más. Én nem meghunyászkodok,hanem megkímélek. Elmondjam mi lett volna ha én itt balhézni kezdek? Először is a három csávónak a kezét eltörve, vágnám őket a földhöz. A legfőbb idióta nyakát pedig elharapnám. A lányoknak pedig csak a fejét nyomnám bele a kajás fém tartályokba. Tévhitbe ringatjátok magatokat ha azt hiszitek ismertek,  mert felolvasták nektek az aktáimat. Inkább én vagyok az aki belétek lát. Anyám mindig arra nevelt, hogy először szóljak. Ha nem értenek belőle akkor jön elő a kéz, és kezdek bunyóba. -ezzel hátat fordítva mindenkinek lépdeltem le a lépcsőn de az ismert, és emlegetett hadnagyok végre letaláltak jönni. Nem akartam semmi mást csak lefürödni és aludni egyet. Így hát a házba vonulva le vettem a cipőmet majd a fürdőbe menve, engedtem bele forró vizet a kádba. Nem sokra rá beleültem az égető vízbe és hagytam áztatni a testem.

-Sharanna bejöhetek? -szólalt meg Hyun az ajtó mögül. Mivel a hatalmas habok kellő képpen takarták a testemet így egy "igen" választ adva hagytam hogy belépjen és leüljön a kád mellett helyezkedő kisszékre.

-Mért vágtad Jin fejéhez a tányérat?-húzta fel a szemöldökét.

-Nem bántottam senkit se, hozzá se értem a csávóhoz. -emeltem rá tekintetem.

-Azt mondja hogy te voltál az aki bántotta. -felülve mélyen a szemébe nézve a pupillámat össze húzva majd kitágítva mutattam meg neki a teljes igazságot.

-Így már jobb? -dőltem vissza a habok közé.

-Ez mi volt?-pislogott jó párat.

- Megigéztelek, saját fejlesztett képesség. Erőt bocsátok a szemembe hogy átadjam a másik személynek amit az agyam diktál. -játszottam a habokkal. Ezek után csak kilépett a fürdőszobából miszerint hagy le fürödni. Mikor végeztem, egy egyszerű rövidnadrágot és egy fehér felsőt felvéve mentem ki hogy lefeküdjek. Hyun már javában az ágyat nyomta így, nem zavartatva őt feküdtem be és hagytam hogy az álmosság elrepítsen a mély rémálmokig.

Sharanna-t így képzelem a sztoriban, a szemeit viszont képzeljétek el úgy ahogyan le van írva. :3

Köszönöm, hogy elolvastad, remélem tetszett. Építő jellegű kritikát örömmel fogadok. ^^

Sharanna Svenza Wolfian, egy tizennyolc éves lány aki minden egyes erejével azért küzd hogy életben maradjon. Húgai és anyja elvesztése megrázó volt számára, ugyan is az apja tette őket a földel egyenlővé. Amikor tizenhat éves lány egy bántalmazás során leszúrta az apját,majd a rendőrséget kihívva tette őt börtön töltelékké. Sharanna egy észak koreai katonai táborának tagja lett,ahol letölti büntetésének idejét. 

Hyun Jun Wang, a huszonkét éves srác felfigyel a különösen okos, és furcsa kinézetű lányra. Mindent megtesz annak érdekében hogy megkaparintsa magának. De arra nem gondolt hogy ennek a lánynak meg kell tanítania milyen érzés újra szeretni. 

Vajon Sharanna képes újra szeretet mutatni a világ felé? Hinni abban hogy van boldogság?