A ciprusfa legendája
A ciprusfa legendája
Perzselően sütött az ó-nap Hellászra,
Egy nyilaival bíbelődő vadászra.
A férfi, mint Apollón kiszemeltje,
Élt, és vígan csörtetett, mit sem sejtve.
Az isten alászállt a fénylő égből
S egy őzet ajándékozott kezéből.
Küparisszosz megörült a sutának
S elfogadta szerelme zálogának.
Gyengéd érzelmek gyűltek fel őbenne
S Phoibos után esdekelt őkelme.
De a ravasz Erósz, nem sajnálta őt
S ezt sínylette meg a bájos, szelíd őz.
Elhatározta, hogy sosem találhatnak egymásra,
Végül ez lett mindkettejüknek émelyítő gyásza.
Zúgott az erdő, morajlott a mélység
Nem messze szürkéllett a dicső hegység.
A múzsák tánca kápráztatta az eget
S Erató zengett szerelmes verseket.
Küparisszosz lassan osont fák között
S nyila repült a rezgő lombok fölött.
Erósz vezette kezét az ölésre
S a gyönge őz előtte rogyott térdre.
Vörös vércsepp csorgott az állat testén,
Bánata emésztette a bús estén.
Könnyei csorogtak, mint a hűs patak
S a sós cseppek soha el nem fogyhattak.
„Ó szerelmem, Apollón, változtass engem ciprussá,
Tedd könnyeim cseppenését édes, örök himnusszá.”
Így is lett, fává vált a görög férfi
S így Apollón sem tudja őt elérni.
De az Isten nem nyughatott
S míg az óra ütött hatot,
Már új szerelmet kaphatott.
