Nov 17

Ime a investigation discovery Szellemjárás című sorozatából pár rész, élvezzétek :DD

 

És jön a sötétség:  http://www.youtube.com/watch?v=Tf4kWk3lZq4

Visszhang a sírból: http://www.youtube.com/watch?v=mU40UoEoexs

Szellem a lakásban: http://www.youtube.com/watch?v=0821J0WoJYQ

Megszállva: http://www.youtube.com/watch?v=7PKFJQGrIVM

Nov 17

Na arra gondoltam, hogy minden vasárnap tarthatnánk egy napot amikor egy adott dologról hozok dolgokat, és a mai szellem nap lett :D

 

Itt egy sztori -majdnem - kezdésnek :)

A síró hölgy nem nyugszik

Az angol Pszichikai Kutatások Társaságának aktáiban szereplő 94 állítólagos kísértethistória közül messze acheltenhami síró hölgy esete a legmeggyőzőbb. A feketébe öltözött, magas nőalakot 1882 és 1889 között legalább tízen látták, és húszan hallották a ma Szent Annáról elnevezett házban. Az első szemtanú egy 19 éves orvostanhallgató-nő, Rosina Despard volt, aki 1892-ben részletes beszámolót küldött a társaságnak az esetről.

Leírja, hogy minden módon megpróbálta megfogni a figurát, érintkezésbe lépni vele, illetve lefényképezni. A lépcsőn különböző magasságban többször is vékony zsinegeket feszített ki, és legalább kétszer megfigyelte, hogy a nő úgy ment át rajtuk, mintha ott se lennének. A cheltenhami síró hölgy megnyilvánulásai nem mindenben egyeztek akísértetek hagyományos viselkedésével: fényes nappal és sötétedés után is látható volt, alkalmanként akár fél órán át is meg lehetett figyelni, és szívesen mutatkozott a kertben és a gyümölcsösben is, valamint a szomszédok előtt.

A Szent Anna-ház állítólag már nem kísértetjárta hely, ennek azonban ellentmondanak az utóbbi idők megfigyelései. 1970-ben például egy bizonyosJackson, aki vezetni tanult, és éppen a környéken járt, a ház mellett elhaladva egy fekete ruhás, magas nőt látott a kocsija elé lépni. Jackson a fékre taposott, oktatója viszont nem észlelt semmit. Utoljára 1985-ben látták feltűnni a síró hölgyet.A síró hölgy valószínűleg az egykori háztulajdonos második felesége,Imogen Swinhoe szelleme volt, aki 1878-ban, 41 éves korában halt meg. Amikor Rosina Despard egy családi albumból kiválasztotta azt a fényképet, mely őt a kísértetre emlékeztette, kiderült, hogy a képen Imogen húga látható.

Nov 17

Találtam pár egész érdekes képet :'D Mindegyikről úgy beszélnek, hogy valódiak, de bennem mégis megfogalmazódott a kérdés: Biztos? Nektek mi a véleményetek ezekről? :)

 

 

Itt azért meg jegyezném, nem láttam még szellemet árnyékkal együtt egy képen :'D Valamint ha valóban megérintette a csajt, és valószínűleg érezni-e kellett a hirtelen hőmérséklek változást, hogy tud úgyan úgy mosolyogni? Én helyben elájultam volna :'D

 

  !
Nov 15

Ezt valószínűleg már többen is olvastátok :)

 

Élt egyszer egy földműves, feleségével, két lányával. Egyik nap elment a pékségbe. 
A virágárus bódéja mellett haladt el, mint mindig. Most is megnézte a kínálatot, mint mindig.
 Egyszerre megakadt a tekintete. Egy csodaszép fekete rózsa volt, amilyet még sohasem látott. 
Azonnal kiment a fejéből a pékség: megvette a rózsát. Otthon a konyhaasztalra tette egy gyönyörű vázába. 
Az egész családja álmélkodott: a rózsa szinte megbabonázta őket. Aztán este lefeküdtek aludni. Sűrű, sötét felhők takarták el
 az eget, süvített a szél. A paraszt felriadt álmából. Különös zajokat hallott. Elhessegetett a fejéből minden rossz gondolatot. Hisz csak a szél rázza az ágakat. Reggel bement a legkisebb lánya szobájába. A kislánynak át volt vágva a torka. 
Szép, szomorú temetést rendeztek a lánynak. S a gyász kifejezéseként a földműves egy szál fekete
 rózsát vett az idős nénitől, a virágosbódéban. Otthon egy fekete abroszra helyezte, az abroszt a konyhaasztalra tette. 
Este lefeküdtek aludni. Szép, csendes este volt. A paraszt éjjel megint furcsa neszelket hallott. Reggel bement a nagyobbik lánya szobájába.
A lánynak el volt metszve a torka. Szép, szomorú temetés. A gyászt egy éjfekete rózsa fejezte ki a konyhaasztalon.
 Mikor a gazda reggel felkelt, holtan találta a feleségét maga mellett. Temetés. Este egy fekete rózsát tett a gyász jelképeként az éjjeliszekrényre. És egy kést a párnája alá. Tiszta volt az ég, a telihold fénye besütött az ablakon.
 A neszekre a paraszt kinyitotta a szemét. Egy kéz nyúlt ki a rózsából. A kézben egy tőr méretű tövis. 
Az ember nem tétovázott: egy mozdulattal levágta a kezet. Velőtrázó sikoly töltötte be a kis szobát. Süket csönd maradt utána. 
Reggel az ember a pékség felé tartott. A virágosbódé mellett haladt el, mint mindig. 
A virágárusnak hiányzott az egyik keze.

 

Nov 15
A Figyelő története rémisztő mesének is beillik. Egy olyan lényről szól, amely bámulja, vizslatja az embereket, miközben alszanak, s ha felébrednek, megöli őket. Senki nem tudja igazán, hogy valóban létezik-e a lény, vagy csupán városi legenda az egész, esetleg egy szellemtörténet.
 
Mindenesetre 2003 nyarán az Egyesült Államok északkeleti részén egy furcsa, emberszerű lény vált a médiaérdeklődés középpontjává. Bár nem sok idő telt el azóta, a lénnyel kapcsolatos beszámolók, bizonyítékok, sorra eltűntek vagy megsemmisültek.
 
A szemtanúk ennek ellenére kitartanak a bizarr találkozásokról szóló történetek mellett. A legszélsőségesebb érzelmeket vonultatják fel, a mély félelemtől és kényelmetlen érzésektől kezdve... Bár a publikált feljegyzések csak egy ideig váltottak ki érdeklődést, az emlékek erősek maradtak az érintett embereknél, akik közül sokan, még ma is keresik a válaszokat.
 
2006-ra közel két tucat dokumentum gyűlt össze, és kiderült, hogy egészen a 12. századtól napjainkig kerültek elő feljegyzések hasonló élményekről, mégpedig négy kontinenst átívelve. A történetek többnyire minden esetben azonosak.
 
Íme, egy búcsúlevél 1964-ből:
 
„Mielőtt befejezem az életem, szükségesnek érzem leírni, miféle bűntudat vagy fájdalom vezetett erre a cselekedetre. Ezért senki más nem felelős, csakis Ő. Egyszer arra ébredtem, hogy érzem a jelenlétét… és egyszer, amikor megébredtem, láttam a teste körvonalait. Máskor arra ébredtem, hogy hallom a hangját és belenéztem a szemeibe. Nem tudok félelem nélkül elaludni amiatt, mire ébredek legközelebb. Nem akarok többé felébredni! Viszontlátásra!”
 
Találtak egy fadobozban két üres borítékot, amelyek meg voltak címezveWilliamnek és Rose-nak, és volt benne még egy boríték nélküli személyes levél:
 
„Drága Linniet! Imádkoztam érted. Ő a nevedet említette.”
 
Spanyol nyelvű naplóbejegyzés 1880-ból:
 
„Megtapasztaltam a legnagyobb borzalmat. Megtapasztaltam a legnagyobb borzalmat. Megtapasztaltam a legnagyobb borzalmat. Látom a szemeit, amikor becsukom a sajátom. Üregesek. Feketék. Nézett engem és szinte átdöfött a szemeivel. Nedves a keze. Nem fogok aludni. Hallom a hangját.”
 
Marine naplója 1691-ből:
 
„Eljött hozzám álmomban. Az ágyam lábánál éreztem. Mintha mindent elvett volna tőlem. Vissza kell mennünk Angliába. Nem szabad visszajönnünk, ez a Figyelő kérése.”

 

Nov 15
Egy szemtanú vallomása 2006-ból:
 
„Három évvel ezelőtt, éppen hazaértünk a családommal egy kirándulásból, miután a Niagara-vízeséshez utaztunk július 4-én. Mindannyian nagyon kimerültünk az egész napos utazástól és vezetéstől, ezért a férjemmel mielőbb nyugovóra tértünk a gyerekekkel. Aztán elkezdődött az éjszaka…
 
 
Körülbelül hajnali négykor zajra ébredtem. Először azt hittem, a férjem ment ki a mosdóba, de aztán rájöttem, hogy tévedtem, így óvatosan visszalopóztam az ágyba. Ő mégis felébredt. Bocsánatot kértem tőle, amiért felzavartam, ám amikor szembefordult velem, láttam, hogy levegőért kapkodott, és olyan gyorsan magához ölelte a lábait, hogy térdei lendületével majdnem kilökött az ágyból. Ezek után szorosan megragadott engem, de nem szólt egy szót sem.
 
 
Amikor szemem hozzászokott a sötéthez, már láttam, mi késztette erre a szokatlan viselkedésre. Az a valami az ágy végénél kuporgott, felénk nézett, és olyan volt, mint egy mezítelen ember, vagy valami nagy, csupasz kutyaféleség. Testhelyzete zavarba ejtő volt és rendellenes, mintha elütötte volna egy autó. Kit tudja miért, az én első reakcióm nem a rémület volt, inkább lesújtó állapota ragadta meg a figyelmemet. Akkor úgy gondoltam, talán a segítségünkre szorulna. A férjem eközben magzati pozíciót vett fel, és hol rám pillantott, hol visszanézett a lényre.
 
 
Ezek után, akár a villám, a teremtmény el kezdett futkosni az ágy széle körül. Gyorsan mászott ide-oda, majd fokozatosan lelassult a mozgása, és alig egy lábnyira a férjem arcától, megállt. Legalább fél percen át csend borult a szobára, a lény mozdulatlanul bámult a férjemre. Aztán kezét a párom térdére tette, majd kirohant a hálóból az előszobába, amely a gyerekek szobájához vezetett.
 
 
Üvöltve futottam a villanykapcsolóhoz, meg akartam állítani, még mielőtt bármi kárt tesz a gyerekeimben. Amikor a folyosóra értem, a hálószoba fényében jól láthattam, amint tőlem úgy húszlábnyira a földön, görnyedve guggol. Megfordult, rám nézett, az ábrázata csupa vér volt. Felojtottam a villanyt és megpillantottam a lányomat, Clarat.
 
 
Mialatt a férjemmel együtt a lányunkhoz szaladtunk, a lény lerohant a lépcsőn. Clara súlyosan megsérült, és csak egyszer tudott megszólalni, mielőtt meghalt: „Ő a Figyelő” – suttogta. Azon az éjszakán, amikor a lányunkkal a kórházba siettünk, a férjem a nagy idegesség hatására belevezette az autónkat egy tóba. Nem élte túl.
 
 
Mivel ez egy kisváros, a hírek gyorsan terjedtek. A rendőrök először segítőkészek voltak, és a helyi újság is egy csomó érdekességet közölt le, habár magát a konkrét történetet soha nem publikálták, és a helyi tévécsatorna sem foglalkozott vele.
 
 
A kisfiam és én, néhány hónapig a szüleim házához közel eső hotelben szálltunk meg. Miután úgy döntöttünk, hogy hazatérünk, el kezdtem keresni a válaszokat arra, ami velünk történt. Így találtam meg azt az embert, aki egy közeli városban élt, és hasonló élményei voltak. Felvettük a kapcsolatot, és megosztottuk a tapasztalatainkat egymással. Ő ismert két másik illetőt New Yorkból, akik szintén látták ezt a teremtményt, amit mi Figyelőnek hívunk.
 
 
 
 
Összefogtunk, és két kemény éven át megállás nélkül vadásztuk az Interneten az információkat, mire összejött egy adagra való hasonló történet és beszámoló, mely valószínűleg a Figyelő számlájára írható. Viszont egyikőnk sem talált olyan leírást, mely nyomon követhető az egész történelem folyamán.
 
 
Kutatásaink eredményeképp, az egyik újságban találtunk egy olyan írást, melyben egy kis utalást véltünk felfedezni a lénnyel kapcsolatban, de később nem írtak róla többé. Egy régi hajónaplóban pedig szó szerint megemlítik a Figyelőt. Bár nem írják le konkrétan mi történt a hajón, egyértelműen kiderül, hogy minden bajért a Figyelőt teszik felelőssé. Ez volt az utolsó bejegyzés a naplóba. Néha találkozni olyan esettel is, ahol a lény többször ellátogat ugyanahhoz a személyhez. Sok ember beszél róla, ahogyan a lányom is beszélt annak idején. Nem csoda, hogy ezek után meglátogatott minket, és szörnyű véget ért a találkozásunk.
 
 
Két héten át minden este az ágy mellé állítottam egy digitális kamerát, ami egész éjszaka felvételre volt állítva. Minden reggel, amikor felébredtem, visszanéztem a felvételeket, de csak a természetes zajokat, hangokat és saját mozgolódásomat örökítette meg. Aztán a második hét vége felé, amikor lefuttattam a felvételt, érdekes hangra figyeltem fel. Ez egy szokatlan, éles hang volt, mely a Figyelőre emlékeztetett. Annyit tudok róla, hogy már hallottam azelőtt ezt a hangot. Úgy érzem, mondott valamit a férjemnek, amikor olyan közel ült hozzá. Nem emlékeztem semmiféle hangra arról a szörnyű éjszakáról, de amikor meghallottam a felvételen, minden emlék visszaidéződött.
 
 
Hogy a lányomban miféle gondolatok játszódtak le akkor, csak találgathatom, mégis nagyon bánt. Nem láttam a Figyelőt, mióta tönkretette az életem, de tudom, hogy most is ott van a szobámban, amikor alszom. Tudom és félek, hogy egy éjszaka arra ébredek, hogy ott ül, és engem bámul.”

 

Nov 15
A vidéki Wisconsinban található egy régi elfeledett park. Az 1920-as években épült, a település gyülekezési helyeként szolgált mindenki számára. Azaz annak szolgált, mígnem 1932-ben vasutat építettek Train and Tunnel for Tots™ néven. Egy ártatlan kinézetű kis gyermekvonat volt, egyetlen gépesített főkocsival és 3 kis utazókocsival. Ment pár kört, mielőtt besiklott volna egy kicsi alagútba. 
  De ez az a pont, mikor a történet furcsa fordulatot vesz. Számos haláleset történt abban az évben, mindegyik azután történt, miután a gyerek felült arra a vonatra. Néhány gyerek eltűnt abban a rövid alagútban, néhányan elvesztették az eszméletüket, miután kijöttek. Egyet közülük holtan találtak meg. A ruhája olyan foltokkal volt borítva, mintha apró véres tenyérlenyomatok lennének.
  Néhányan megölték magukat, addig karmolták a torkukat míg el nem véreztek, és volt egy gyerek, aki megölt egy másikat is, mielőtt felakasztotta volna magát egy szögesdróttal a családja farmján. A park bezárt, és a település népszerűsége csökkent.
  Nemrégiben egy kutatócsoportot küldtek ki a parkba. Egy videókamerát rögzítettek a vonatra és beültettek egy gyakornokot a kocsiba, mielőtt elindították volna. Mikor a vonat elhagyta az alagutat, üres volt, csak a kamera volt rajta. A felvétel utolsó 10 másodperce csupán fehér zaj, és gyereknevetés.

 

Nov 15

 

Nov 15

Ő egy nagy creepypastás kedvencem :DD 

 

 

Volt egyszer egy Jeff nevű srác.Normálisan élt,telejesen normális fiú volt.De egy nap elköltözött.Miután letelepedtek  Jeff és a bátya Liu elindultak az iskolába.Teljesen nyugisan ment minden.De egyszer csak 3 fiú támadt rájuk.A pénzüket követelték.De Jeffék nem akarták nekik odaadni.Erre a 3 srác egy bicskát vett elő, és rájuk támadtak.Na erre Jeffben felébredt a gyilkosösztön , és , hogy meg tudja magát védeni , visszatámadt.Ő nyert.Másnap Jefféknél rendőrők jelentek meg.El akarták vinni Jeffet, mert azt hitték , hogy a tegnapi ügyben ő támadt elöször.Jeff helyett Liu ment el a rendörökkel.Másnapra Jeff és a szülei egy bulira mentek.De nem számítottak arra , hogy azon a bulin ott lesz a 3 fiú is akik az imént megtámadták Jeffet, és Liut.Amikor ez kiderült akkor a 3 muki elégtételt akart venni ezért rátámadtak Jeffre.Aki hogy meg védje magát visszaütött.Az egyik gyereket pont szíven ütött , így az ettöl meghalt.Az egyik srác eltört Jeff fején egy vodkás üveget.Jeff ezért azt a fiút a falhoz csapta és a másik sárc után rohant a fürdö szobába.Rátámadt arra a fiúra is.Neki csapottak egy asztalnak ezért rájuk borult a hipo.Majd a gyerek elkezdett röhögni.
-Mi olyan vicces?-kérdezte Jeff.
-Ez!-mondta és hozzávágott Jeffhez egy öngyujtott.
Ezért Jeff elkezdett égni a hipo és a vodka miatt.Másnap a korházban ébredt.Ott voltak a szülei és a bátya, akit tegnap eleengedtek mert rájöttek , hogy nem ő a hibás (Mármint nem Jeff).Miután az orvos levette a kötést a fejérről, belenézett a tükörbe , hogy lássa az új arcát.Miután meglátta a teljesen fehér arcát.Hisztérikusan el kezdett röhögni.Este amikor már otthon voltak Jeff anyja egy sikojra lett figyelmes.Kiment a fürdöszobába.Meglátta Jeffet aki épp mosolyt vágott az arcára.
-Mi..mit csinálsz?-kérdezte az anya.
-Amikor pislogtam akkor nem láttam a gyönyörű arcomat.De ez már nem lesz így!Mivel......Leégettem a szemhélyamat!-mondta.-És.....Egy idő után már fáj a mosolygás.....Ezért így örökké mosolyoghatok!-mondta mire az anya csak megdöbbenve állt.
-Anya,....Szép vagyok?-kérdezte Jeff pschichopata vigyorral.
-I...Igen , az vagy.-mondta és lassan kihátrált a fürdöből és berohant a hálószobába.
-Drágám, hozd a pisztolyt mert....-mondta , de nem tudta befejezni , mert meglátta Jeff-et az ajtoban , kezében egy késsel.
.Anyu....Te hazudtál nekem.-mondta és rátámadt a szüleire. Megölte öket.A bátya hallotta a sikályokat , de azt hitte , hogy csak beképzeli, ezért megprobált vissza aludni.De nem tudott , mert érezte , hogy valaki figyeli.Megforult.Jeff-el  találta magát szemben.Jeff a szájára tette az ujját.
-Shh....Aludj vissza.(Go the Sleep)-suttogta, és leszurta Liut.

 

 

Nov 15

Nekem mindenem libabőrös lett mikor elolvastam, nem azért mert annyira ijesztő lenne hanem, mert belegondolva megrázza kicsit az embert :)

 

Az unokatestvérem és én San Antonioba utaztunk és útközben hírét hallottuk egy elátkozott vasúti átkelőnek. A történet így szólt: egy gyerekekkel teli iskolabusz egyszer lerobbant pont a síneken, amikor éppen jött egy vonat. A vonat túl gyorsan közeledett ahhoz, hogy a gyerekeknek esélyük legyen leszállni. Mind meghaltak. Amikor megtaláltuk az átkelőt, megálltunk a kocsinkkal, pont a síneken. Mind a ketten egy kicsit idegesen és félve vártuk, hogy mi fog történni. Pont mielőtt úgy döntöttünk volna, hogy tovább indulunk, a kocsi elkezdett előre gurulni. Félelmünkben nem tudtunk mást tenni, mint levegőért kapva egymásba ragaszkodni, kitárt szemmel és szájjal. Örökkévalóságnak tűnő másodpercek után (ami valójában maximum öt lehetett) a kocsi megállt. Szétnéztünk, és a síneken túl találtuk magunkat. Most ez nem tűnik túl ijesztőnek, viszont amit utána láttunk az eléggé megrémített minket ahhoz, hogy visszaugorjunk a kocsiba és aznap éjjel még megtegyük az egész hat órás utat hazafele. Miután megálltunk, mind a ketten körbejártuk a kocsit. A hat órás út alatt meglehetősen sok kosz rakódott a kocsira. Ez önmagában nem különös. Ami viszont az volt, az a sok pici kézlenyomat a kocsink hátulján. Gyermekek kezének a mérete volt. Sosem tudtuk lemosni a kocsiról
.


Következő 10 bejegyzés      Előző 10 bejegyzés