Ez a kis jelenet felkavarta a gyomrom, éreztem ahogy a testem egyre fehérebb és lemerevedek. Gondolkozni kezdtem, ez az egész felkavart, de hirtelen egy hideg, nyírkos kezet éreztem vállamon. Réműlt voltam de megkönnyebűlt. Megkönnyebűlt mert nem voltam egyedűl a sötét fák lombjai között, de réműlt is, mert nem ismertem védelmezőm.

egyre tovább áltam egy idegen karjaiban akik közelednek arcomhoz, hallotam ahogy az ifjú de mégis öreg ember a nyakamba suttog:

 

-Kérlek maradj velem. -kezdte mondandóját és keze lassan vállamról az arcom felé közeledett- tudom felkavarhat ez az egész de veled akarok lenni.

 

lassan megfordúltam remegve de nem érdekelte, az arca komor és határozott a keze nyirkos és hideg ezzel a kézzel emelte fel a hajam az arcomból. Rengeteg érzés kavargott bennem: Félelem, Réműltség, szomorúság, és sápadtság de egyhez se tudtam hasonlítani azt az érzést hogy egy idegen ajkát érzem az enyémen mintha csak egy álomba kerűltem volna váratlan fordulatokkal. Nemtudom miért de engedtem nemérdekelt csak álltam ott mint egy kő. lassan de finoman eltávolodott tőlem és megkérdezte.

 

-Visszajössz velem a kastélyba éjjszakára nem akarom, hogy bántódásod essen miközben hazafele mész. -majd megfogta a kezem és folytatta- fontos vagy nekem!

 

Majd lassan kézen fogva egy vidám és egy sápadt arc egy kastély felé indult.