2020. október 16, 16:26:45

Mint régen

Utoljára szeretném hallani
azt a sok hazugságot,

amit a fejemhez
vágtál az utóbbi három évben.
Még utoljára szeretnélek többként tekinteni,

mint két évvel ezelőtt is tettem.
Utoljára szeretném érezni ajkad ízét,
ahogyan szeretettel, szenvedéllyel csókolsz,

mint egy évvel ezelőtt is tetted.
Utoljára szeretnék elveszni az órák között,

miközben veled hülyéskedek, beszélgetek.
Utoljára szeretnék kék szemeidbe nézni,
melyek mindig megcsillantak régen,

engem nézve.
Mostmár nem miattam csillognak.
Azzal etetem magam,

hogy csak barátként szeretlek,

mégis mikor újra találkozunk,

ugyanúgy érzem azt a szikrát köztünk,

mint régen.


Kár, hogy te csak régen érezted.

 

- saját vers

2020. október 5, 00:07:49

Rólad/neked szól

Ha az érzés mégis kialudna,
S az emléked megfakulna,
Ha az érintésed örökre elveszne,
S a tekinteted már nem keresne,
Ígéred, hogy emlékezni fogsz,
Vagy végleg megtántorodsz?
Tényleg csak ennyi lett volna,
Vagy szeretnéd, ha folytatódna?
Nem értek semmit sem a szavak,
Vagy csak elvesztek ez idő alatt?
Jobb lenne hagyni az egészet,
De még akarok belőle egy keveset.
S hiába is tagadnám, nem menne,
Hogy te voltál a szívem keresettje.

 

 

- saját vers

2020. szeptember 28, 23:37:46

Most is rád gondolok

Nem először ültem mellette, most mégis olyan más volt. Végre nem az osztályteremben helyezkedtünk el, ahol minden szempár ránk szegeződött akárhányszor csak egymáshoz szóltunk. Nem kellett azzal törődnöm, hogy mégis hogyan viselkedek, mert Ők nem voltak ott, hogy elítéljenek, kigúnyoljanak, kinevessenek. Erős voltam. Erősebb, mint azt sokan gondolták volna, mégsem tudtam nem figyelembe venni egyes gonosz megjegyzéseket. Talán mégsem voltam annyira erős, hogy ne hallgassak. Nem voltam elég erős ahhoz, hogy felálljak a helyemről, az Ő padukhoz menjek, majd bekeverjek nekik legalább kettőt mind azokért a szavakért, tekintetekért és gúnyolódásokért, amikkel nem csak engem illettek, hanem néhány másik osztálytársamat is, köztük a barátnőimet.

 

   - Csak szerintem illik össze Milla és Kornél? - Martin hirtelen feltett kérdésére, amit kicsit sem lehetett az előző témához hozzákötni, máris felkaptam a fejem.

 

    - Már miért illenénk össze? - vonom fel szemöldökömet kérdően. Ugyan sokszor én is így véltem, de attól még szerettem volna tudni, hogy más vajon miért is gondolja ezt így? Főleg Kornél egyik legjobb barátja. 

 

   - Hát... mindketten barna szeműek és hajúak vagytok, meg...

 

   - Csak emiatt? - megingatom a fejem. Két ember nem azért illik össze, mert hasonlít a haj- és szemszínük.

 

   - Egyébként is, most Milla sötét lilára festette a haját - hallom meg az egyik barátnőmet, Ráhelt, ahogyan éppen a másik barátnőmnek, Rékának motyogta ezt a néhány szót, amitől csak fogni tudtam volna a fejem, úgy is, hogy igaz volt. Olyan bolond tud lenni.

 

   - Nem... Ti egyszerűen csak összeilletek. De most nem? - néz hátra két barátnőmre, akik természetesen hűségesen bólogatnak, tudva, hogy nekem valójában már egy éve tetszik Kornél. - Na ugye! Így, hogy egymás mellett ültök... teljesen látszik, szerintem - vonja meg végül a vállát, miközben az én szívem hevesen dobog.

 

   - Hát, szerintem ez egy faszság! - válaszol a mellettem ülő fiú, én pedig csak megforgatom a szemeimet. Nem is Ő lenne, ha nem így felel. - Nagyon nem illünk össze, de egyébként sem jönnék össze Millával - arcát vizslatom, miközben ezeket a szavakat kiejti azokon a szép, telt ajkain, melyeket biztosan még sosem kóstolt meg senki sem. 

 

   Én semmit sem feleltem, mert féltem, hogy rossz választ adnék. Martin biztos nem hiába hozta ezt fel témának. Mind tudjuk, hogy milyen közél állnak Kornéllal, hogy mindent megbeszélnek, s ha ezt szivatásból is hozta volna fel, akkor is van háttere. Igazából, Kornél nyers, sértő szavai már nem is jöttek úgy le nekem, mint még régen. S miért nem? Rájöttem arra: amellett, hogy ezeket nem is gondolja komolyan (mondjuk, ez inkább témától és személytől függ), teljesen másképp viselkedik velem. Minél többet vagyunk együtt, minél többet beszélünk, annál többet változik egyben. Régen rengetegszer megbántott, ocsmány szavakkal dobálózott úgy, hogy tudta, mennyire nincsen önbizalmam, mennyire sértőek azok a számomra, mégsem kért egyszer sem bocsánatot. De ahogyan az idő eltelt, ahogyan én is változtam, úgy Ő is. A múltkor azért is bocsánatot kért, hogy ráfirkált a noteszemben levő rajzomra, hiszen látta, hogy ez rosszul esett, mivel sokat dolgoztam vele.

 

   Kornél egy nagyon színes személyiség volt. Nem tudtam biztosan, hogy én voltam-e az egyetlen, aki valaha is látta, hogy milyen is Ő valójában, milyen tud lenni, de szerettem volna az első és utolsó is lenni. Informatika órán egymás mellett ülünk, s mindig rám szól, hogy ne firkáljak a füzetébe, mégis hagyja, hogy rajzoljak fehér lapjaira. Mégis hülyéskedik velem, s végül Ő is rajzol nekem valamit. Érdeklődik irántam. Azok a dolgok iránt, amiket én szeretek. Azokért a dolgokért, amikért régebben még megszólt.

 

   Kornél az a fiú volt, aki senkinek sem adott a kajájából, nem szeretett osztozkodni akkor, ha ételről volt szó. Legalábbis akkor biztosan nem. Az a típus volt, aki mindig ellopta tőlem azt, amit éppen uzsonnának vittem az iskolába, s nem is adta vissza, mert azt már a sajátjának tulajdonította. Mégis, mikor a múlthéten lent voltunk az udvaron, s azt mondtam, éhes vagyok, felém nyújtotta a kezéjében tartott szendvicsét, amit éppen édesen majszolgatott, hagyva engem, hogy beleharapjak és egyek belőle. 

 

   Az volt a furcsa és egyben vicces is, hogy más embereknek valójában ezek olyan apró dolgok voltak. Talán jelentéktelenek is. Az is lehet, hogy észre sem veszik őket, mert mindennapi már. De én minden kis részletet a szívemben őriztem, mert ritka volt, még úgy is, hogy mostanában egyre gyakoribb. Nem egyszer hívott fel az éjszaka közepén, nem egyszer beszéltünk órákon keresztül a telefonon, s nem egyszer hozott zavarba közben.

 

   - Egyébként sem akarok senkit sem - vonja meg a vállát, majd egy rövid pillanat erejéig felém néz, de hamar el is kapja tekintetét rólam.

 

   - Én sem. Majd egyetemen keresni fogok magamnak valakit, addig nem kell senki - nevettem fel boldogan, barátnőim pedig helyeslően bólogattak. Hirtelen megéreztem kezedet a vállamnál. Hátrakaptam a fejemet, s ott volt a karod, teljesen kinyújtva a lóca háttámláján. Máris az amerikai filmek jutottak az eszembe, azokból pedig a sablonos mozis jelenet. Ha egy kicsit közelebb lettem volna Kornélhoz, most teljesen átkarolt volna. Talán túl sokat álmodozom. 

Hirdessen ön is itt!

Hirdetés

2019. április 30, 20:58:59

Mamának -

Dagadt, s piros szemeimmel figyelem,
Ahogy telik az idő és elrepül a nap.
A figyelmedet többé meg nem nyerhetem,
Árva vagyok, aki mindent elveszít egy nap.
Hívásaid, s hangod nélkül mit kezdjek?
Kezed, utasításod nélkül merre menjek?
Ki akarta azt, hogy ismét szenvedjek?
Egész nap csak azon merengek,
Hogy én mennyire, mennyire szeretlek.
Hogy többé nem lesz ki emlékezzen rám,
Többé nem fog miattad mozogni a szám.
Hogy többé nem köszöntesz fel,
Nem mondjuk, hogy menjünk már el.
Nem mondhatom, hogy szeretlek,
Tőled már el sem köszönhetek.
Nem kapok nyálas puszikat arcomra.
Fel kell készülnöm a harcomra...
Fel kell készülnöm az elengedésre,
A gyötrő, el nem múló szenvedésre,
Azokra a hosszú párbeszédekre,
Amiket Istennel beszélek le.
Tudom, hogy személyesen már nem mondhatom,
De legalább ide leírhatom,
Hogy szeretlek és hiányzol,
S hogy mindenki hiányol.
Remélem egyszer még találkozni fogunk.

2019. április 20, 01:55:16

Változások(k)

Üdv, ebnevelde társaim!

Csupán annyit szerettem volna leírni ide nektek, hogy szeretnénk újra aktívvá tenni az ebneveldét.

Bővebben Jégvirág. (blogicat) - blogján olvashattok erről, hiszen ő kezdte el buzdítani a népet, s én, mint régi kalandor : természetesen csatlakoztam.

Így titeket is arra buzdítalak, kedves társaim, hogyha szeretitek ezt az oldalt, ha még mindig hisztek benne, egy kicsit is : akkor csatlakozzatok hozzánk, és segítsetek a változásban!

Minden egyes ember számít!

 

2017. január 24, 22:56:57

2.rész.

-Most..megyek..-távolodtam el tőle,egy halvány mosollyal az arcomon.

-Rendben.-bólintott,mosolyogva.-Ha bàrmi baj van,vagy kell valami..nyugodtan szólj-folytatta.

-Rendben és köszi..szia-integettem,majd távoztam a nagy épületből.

Elindúltam a hazafelé vezető úton.

Egész úton azon gondolkodtam,hogy mit is akart mondani..?! 'Emlékezz,hogy szer..' és ennyi..Vajon mi a folytatás?Nagyon kívàncsi vagyok,ami nagyon idegesítő..muszáj kiderítenem,hogy ki az a személy aki ennyire hiányzik nekem!

Hamar megérkezdtem a házhoz.Kinyitottam az ajtót.

Az anyukám mèg nem volt itthon.Gondolom még tanít,az iskolában.

Bezàrtam mögöttem az ajtót,és felszaladtam a szobámba.

Leültem az àgyra,majd hátradőltem.A plafont bámúltam.Oldalra pillantottam.A falamon több kép volt oda ragasztva.Sok emlék..Felálltam.

A falamhoz mentem és a kèpeket kezdtem el nézni.

-Ohh..-fogtam meg egy képet,majd leszakítottam a falamról.Ezen a kèpen Malia,Scott és èn voltam..mèg a suli elején készűlt ez a kèp..minden botrány és fájdalom elején..lehet ekkor tűnt el az a bizonyos személy..

Nem,az nem lehet..akkir mèg nem hallottam hangokat és nem éreztem így magam..akkor..lehet,hogy mèg a suli kezdésekor itt volt..velem..velünk..

A kèpet figyeltem.Scott és közöttem sok volt a távolság.Ott elfèrhetett egy ember,simán..lehet,hogy ő ott ült mellettem?!

Hogy nem vettem ezt észre?!

'Lydia..' hallottam meg ismèt azt a hangot,amit az iskolában is.Megfordúltam.

-Mi a neved?-kèrdeztem tőle,majd nyeltem egyet.

'Segíts..' sugta nekem.

-Mit akartál mondani az iskolában?-tettem fel egy újabb kérdést.

'Emlékezz..'

-M..Mire?-kèrdeztem.

'Emlékezz,hogy szeretlek..'  

Ezt..ezt nem értem..szeret?Ezek szerint volt köztünk valami vagy..nem èrtem..én is szeretem?!Úgy érzem igen..ahj..hülyesègeket beszélek..

 

2017. január 21, 08:30:48

1.rész.

Körülnéztem.

Mindenhol emberek,de..mintha valaki hiányozna..valaki..aki sokat jelent nekem,de nem tudok rájönni.Nagyon rossz érzés ez..már két napja így érzek..

Hirtelen a csengő szakított meg gondolkozásomból.

Felsóhajtottam.Megfordùltam.Egyenest a szekrényemmel találtam magam szembe.Hátraléptem egyet,majd kinyitottam.

Kivettem a matek felszerelésemet,majd bezártam a szekrény ajtajàt..Oldalra néztem..egy szekrény..nyitva van és üres..vajon az övé?Miért nem emlékszem rá?

-Lydia..már megint azon az eltűnt személyen gondolkodol?-szòlalt meg egy ismerős hang a hàtam mögött.Megfordùltam..Malia volt.

-Igen..nagyon furcsa érzésem van..mintha..itt lenne..-mondtam halkan.

-Lydia,nem létezik..oké?Ha lètezne tuti ismernénk..azt mondtad ebbe az iskolàba jàr..akkor ismernènk..-próbált meggyőzni ezzel,mint sok màssal.

-Rendben..-bólintottam,bàr nem hittem neki..kifogom deríteni ki hiányzik ennyire nekem..ki olyan fontos nekem és mègis elfelejtettem..

-Akkor menjünk az osztályterembe-biccentett oldalra.

Mèg egy pillantàst vetettem az üres szekrényre."347"-es szám volt ráírva.Maliara néztem,majd elindùltunk.

Bementünk a terembe és leültünk a helyére.

Ismét körülnéztem.Egy pad..hiányzó..lehet az övé?!

-Lydia..csak egy pad..nem számolták hány kellett volna..eggyel többet tettek-mondta Scott,mire ránéztem.

-Én..èrzem,hogy itt van..abban a padban ül jelenleg és próbál beszélni valakivel..-lábadtak könnybe a szemeim.

-Lydia..kèrlek..nyugodj meg..majd..együtt kiderítünk mindent,csak most..nyugodj meg..-mondta mire vissza tartottam a sírásomat.Bólintottam.

-Rendben..-fordúltam előre.

A tanár bejött és az óra elkezdődött.

Nem figyeltem semmire..a gondolatom csak az eltűnt személyen járt..ki lehet az..?

Hogy tudtam elfelejteni?Pedig sokat jelentett nekem és mègis ilyen megtörtènt..de..mièrt csak èn fondolom azt,hogy lètezik?!

Ebben a sok gondolkodàsban nem is vettem észre,hogy kicsengettek.Felálltam a helyemről és kisiettem a teremből.A folyosón jàrkáltam.Megálltam a "347"-es szekrénynél.Közelebb léptem hozzá.Megfogtam a szekrény ajtaját.

'Lydiaa..' hallottam meg egy hangot.Hàtranéztem,de senki.Visszafordùltam..'Lydia..kérlek' hallottam meg ismèt azt a hangot,de most mèg mondott valamit.."Kérlek" de..mit?Mit kér tőlem?

'Emlèkezz,hogy szer..'nem hallottam a folytatàst,mert mögöttem Malia bezàrta a szekrèny ajtajàt.

-Már megint?!-kérdezte,morogva.

-Hallottam..azt mondta 'Kérlek..emlèkezz,hogy szer..'de nem tudta folytatni mert bezártad a szekrényt..-nèztem rá.

-Mostmár hangokat is hallasz?-sóhajtott fel.

-De..egy fèrfi hangja volt..vagyis egy fiú..tudta a nevemet..

-Lydia..-lèpett közelebb hozzám.

-Miért nem hisz nekem senki?-làbadtak könnybe a szemeim.Sarkon fordùltam,majd kimentem a gimiből.

Elsètàltam a rendőrség-ig,majd bementem.

-Lydia..mi a baj?-hallottam meg Parrish hangjàt.Aggódott.

-Kèrlek..keress egy eltűnt személyt nekem,az aktàknál..egy fiút..aki egy hete eltűnt..-mondtam.

-Rendben..-ment és hozta az aktákat.

Leültem egy szèkre.

Együtt keresgéltünk szinte egész nap.Közben elmeséltem.neki mindent..hitt nekem..elhitte,hogy tényleg van egy eltűnt szemèly,bàr nem tudja ki az.

-Köszönök mindent..talán nem talàltuk meg,de megpróbàltuk..-álltam fel,majd ő is.

Megöleltem.

-Köszönöm,hogy hittèl nekem..-mondtam halkan.

-Ugyan..-simogatta a hátamat,majd megpuszilta a homlokomat.

2016. december 24, 23:14:07

3. /külön kiadás/ Fagyöngy

/Mivel karàcsony van gondoltam ìrok egy külön kiadàst.tudom,règòta nem ìrtam de most itt van a 3.rèsz.remèlem tetszik.ha igen,komizz.ès Boldog Karàcsonyt mindenkinek.na ès ha valamit helytelenül ìrok le,nèzzètek el kèrlek.telòròl ìrok/

 

Tovább mentem,némán.

Néha-néha hátra pillantottam,hogy még jön-e utánam és ìgy is volt.Végül megszòlaltam.

-Te most követsz vagy mi?!-fordùltam meg,kiakadva.

-Mi?!Jaa,hogy èn!!?-vigyorgott-Én csak..azt akarom,hogy biztonsàgban legyèl.

-Biztonsàgban?Te meg miről beszélsz?!-emeltem fel a hangomat.

-Megkell,hogy védjelek..hisz..tudod,sok màs lèny van aki magànak akar tèged..

-Magának?Ezt ùgy mondod mintha egy tàrgy lennèk!!?

-Nekik az vagy..-mondta halkan.

-Ahha..szòval gondolom neked is!Ha ezt gondolod akkor jobban jàrsz ha most elmèsz,mert..nincs kedvem hozzàd!-kiabàltam.

-Nekem..nem vagy egy tàrgy..-lèpett közelebb hozzàm.

-Ha..ha azt hiszed ezzel mindent megoldottàl,akkor..nagyot tèvedsz..

-Nem hittem azt.-közeledett mèg jobban hozzàm,mire kicsit megijedtem ès meglepődtem,de egyben elpirultam egy kicsit.

-Ne gyere közelebb hozzám-mondtam halkan,hisz màr nagyon közel volt hozzàm.Màr a teste szinte az enyèmhez simult.

-Nem àllt szàndèkomban..ennyi..pont elèg lesz..-fogta meg arcomat,majd megcsòkolt.

Megdöbbentem,de egy kicsit zavarba is jöttem.

Eltoltam magamtòl,ne higgye azt,hogy..tetszett a csòk.

-Te..?!Mièrt csòkoltàl meg?!!-kèrdeztem kiakadva.

-Fagyöngy..

-Hogy mi?! Fagyöngy?-kèrdeztem.

-Igen..nèzz fel..-mikor ezt mondta,felnèztem ahol egy fagyöngy volt.

-Mit keres itt egyartalàn egy fagyöngy?èrdeklődtem.

-Nem tudom..-vont vàllat.

-De akkor is..nem kellett volna megcsòkolj!!

-Azt mondjàk ezt kell csinàlni..-mosolyodott el.

-Igen?Na jò..egyèpkènt sem csòkolsz jòl.-mosolyodtam el.

-Tényleg?Na mutasd meg,hogy kell..

-Mi?!Nem!!

-Akkor te sem tudsz jòl csòkolni..-vigyorodott el.

-Hàth..-csak ennyit mondtam,majd megcsòkoltam.

Nem nagyon szeretek veszìteni ès..egyèpkènt is szimpatikus ès helyes is.

A fiù megfogta derekamat ès közelebb hùzott magàhoz.

Nem akart elengedni,de èn sem akartam elhagyni..

 

2016. október 25, 19:44:11

2.rész -..furcsa dolgok..

Nem tudtam elhinni.

Néma csend volt.Hirtelen megbökött Derek.

-tudod miért  van ilyen csend?-elbaambúltam és nem válaszóltam.Ismét megbökött-hé-nevetett.

-öhmm..tessék?-néztem rá értetlen arccal.

-tudod miért van ilyen csend az osztályban?-kuncogott.

-hath..miért?-kérdeztem felhúzott szemöldökkel és értetlen arccal.

-nézz körbe-vigyorgott rám gonoszan.Körbenéztem.

Az osztályban nem volt senki.Az ablakokra néztem.Sötét van,talán éjszaka?

-mi..mit csináltál?-kezdett szivem hevesebben dobogni.

-én?ugyan semmit-nevetett fel.

-Miért nincs itt senki?Miért van este?-emelem fel hangomat.

-csak elbambultál egy olyan..-gondolkozik el-hmm..több mint hét órát-vigyorog gonoszan.

Nem mondtam semmit.Felálltam dühösen,felkaptam a táskámat.

Az ajtó felé indultam,mikor hirtelen elöttem állt Derek.

-hova-hova kislány?-vigyorog.

-haza szeretnék menni..és oda is fogok-forgatom meg szemeimet,majd kikerülöm.

Gyors léptekkel megyek el a kapuig.Kinyitnám az ajtót,de be volt zárva.

-bakker..-motyogtam.

-baj van kislány?-szólalt meg egy ismerős hang a kapu másik oldaláról.

-Hogy...jutottál ki?-lepődtem meg.Ezt meg hogy lehetséges?

-minden lehetséges-nevetett.-segítsek kijutni?-vigyorog.

-kössz ,de nem kell segítség!-kezdtem felmászni a kapura.

Mikor a tetején voltam leugrottam a másk oldalra,Derek mellé.

-mondtam,hogy nem kell segítség-nevettem büszkén,mand elindúltam haza.

-khmm..-fordulok meg-a lakásod arra van-mutat a másik irányba,nevetve.

-hoppá-nevettem megfordúlni és a helyes irányba menve.

Egy kicsit furcsáltam,hogy átment a kapun.Ez meg hogy lehetséges?

Kinyitottam szekeimet.

Körülnéztem.Egy hang sem,csend van.

Behunytam szemeimet,majd kinyitottam.Egy árnyékot láttam.

Kikerekedtem a szemeim.Nagyon megijedtem.

Magamra húztam a takarót.

-Itt az idő..-hallk meg egy hangot.A takarót nem merem levenni,magamról.

-Ki...ki vagy?-dadogva szólalok meg-miért jelensz meg minden este az..álmomban?-folytattam.

-Hamarosan találkozunk..-nem válaszólt a kérdésemre.

Végül vettem bátorságom és kinyitottam a szemeimet,de már nem volt sehol.

A lámpáig nyújtóztam,majd felkapcsoltam.Elhejezkedtem,majd próbáltam elaludni de nem sikerűlt.

Túl sok volt bennem a kérdés. "Miért van minden este az álmomban?" "Ki vagy mi ő?" "Mit akar tőlem?" Nem értettem semmit.Egy kérdésre sem volt válaszom.

 

Regge"felkeltem".Szinte nem aludtam semmit az este.

Kiszálltam a puha és meleg ágyból.Szép lassan elballagtam a szekrényemig,amit kinyitottam.

Kivettem egy fekete farmert és egy vörös felsőt.

Felöltöztem,majd a mozsdóba mentem.Fogat mostam,megfésülködtem.Hajamat kiengedve hagytam.

Felhúztam egy fekete cipőt,majd egy kabátot.Felkaptam táskámat és kulcsomat.

Bezártam az ajtót,a kulcsot zsebre vágtam,majd elindultam az iskolába.

Egész úton azon a hangon gondolkoztam,ameddig észrevettem,hogy a megérkeztem.

Átléptem a kaput.Egyenest az osztályom felé indultam.

Nem álltam le senkinek köszönni,vagy esetleg beszélgetni valakivel.

Benyitottam,mikor épp becsengettek.

-csodás..-motyogtam.

Leültem egy hátsó padba,lelökve a táskámat a földre.Fejemet lehajtottam,majd a padra helyeztem.

Bejött a tanár másodperceken belül,észre sem véve,hogy mindjárt elalszom.

Ajtó kopogásra lettem figyelmes.Felemeltem a fejemet,körbenéztem.Senki sem hiányzott kivéve Jhon.Ő sosem jön,ezért is voltam kiváncsi,hogy ki az.Bár..lehet egy tanár.

A kilincs megmozdúlt,az ajtó kinyílt.Egy fiú lépett be az osztályba.

Hirtelen minden lány összenézett és beszélgetni kezdtem egymás közt.

Talán helyes a srác,de miért kell egy ilyen nagy felhajtást csinálni miatta.

Csak szép gesztenye barna haja van és..zöld szemek és jajj de cuk..nem,nem mondtam ki azt,hoy "cuki".Nem is fogom.

-Te lennél az új diák?-mosolyog a tanár kedvesen a fiúra.

-Igen,én lennék az-mosolyodott el.-Egyépként Derek vagyok-mondta lazán.

-Rendben,Derek.Majd szünetben megismerkedsz a többiekkel,de most ülj le-Derek csak bólintott,majd felém indult.

Ne..csak mellém ne..ne!És de,mellém ült.Mondjuk ki más mellé,hisz nincs üres hely,mert csak Jhon hiányzik.ahj..

-Hello-köszön kedvesen.

-Hali-mosolygok.

-És találkoztunk is..-mondta halkan.Ez a hang..olyan ismerős.Nem,az nem lehet hogy ő..de hiszen..

-Te..tessék?-kérdem vissza.Nem akartam elhinni azt,amit hallottam.

-Jól hallottad..-mondja még mindig halkan.

Szemeim kikerekednek.Ez nem lehet igaz..az csak egy álom volt vagy...mégsem?