1.rész.
Körülnéztem.
Mindenhol emberek,de..mintha valaki hiányozna..valaki..aki sokat jelent nekem,de nem tudok rájönni.Nagyon rossz érzés ez..már két napja így érzek..
Hirtelen a csengő szakított meg gondolkozásomból.
Felsóhajtottam.Megfordùltam.Egyenest a szekrényemmel találtam magam szembe.Hátraléptem egyet,majd kinyitottam.
Kivettem a matek felszerelésemet,majd bezártam a szekrény ajtajàt..Oldalra néztem..egy szekrény..nyitva van és üres..vajon az övé?Miért nem emlékszem rá?
-Lydia..már megint azon az eltűnt személyen gondolkodol?-szòlalt meg egy ismerős hang a hàtam mögött.Megfordùltam..Malia volt.
-Igen..nagyon furcsa érzésem van..mintha..itt lenne..-mondtam halkan.
-Lydia,nem létezik..oké?Ha lètezne tuti ismernénk..azt mondtad ebbe az iskolàba jàr..akkor ismernènk..-próbált meggyőzni ezzel,mint sok màssal.
-Rendben..-bólintottam,bàr nem hittem neki..kifogom deríteni ki hiányzik ennyire nekem..ki olyan fontos nekem és mègis elfelejtettem..
-Akkor menjünk az osztályterembe-biccentett oldalra.
Mèg egy pillantàst vetettem az üres szekrényre."347"-es szám volt ráírva.Maliara néztem,majd elindùltunk.
Bementünk a terembe és leültünk a helyére.
Ismét körülnéztem.Egy pad..hiányzó..lehet az övé?!
-Lydia..csak egy pad..nem számolták hány kellett volna..eggyel többet tettek-mondta Scott,mire ránéztem.
-Én..èrzem,hogy itt van..abban a padban ül jelenleg és próbál beszélni valakivel..-lábadtak könnybe a szemeim.
-Lydia..kèrlek..nyugodj meg..majd..együtt kiderítünk mindent,csak most..nyugodj meg..-mondta mire vissza tartottam a sírásomat.Bólintottam.
-Rendben..-fordúltam előre.
A tanár bejött és az óra elkezdődött.
Nem figyeltem semmire..a gondolatom csak az eltűnt személyen járt..ki lehet az..?
Hogy tudtam elfelejteni?Pedig sokat jelentett nekem és mègis ilyen megtörtènt..de..mièrt csak èn fondolom azt,hogy lètezik?!
Ebben a sok gondolkodàsban nem is vettem észre,hogy kicsengettek.Felálltam a helyemről és kisiettem a teremből.A folyosón jàrkáltam.Megálltam a "347"-es szekrénynél.Közelebb léptem hozzá.Megfogtam a szekrény ajtaját.
'Lydiaa..' hallottam meg egy hangot.Hàtranéztem,de senki.Visszafordùltam..'Lydia..kérlek' hallottam meg ismèt azt a hangot,de most mèg mondott valamit.."Kérlek" de..mit?Mit kér tőlem?
'Emlèkezz,hogy szer..'nem hallottam a folytatàst,mert mögöttem Malia bezàrta a szekrèny ajtajàt.
-Már megint?!-kérdezte,morogva.
-Hallottam..azt mondta 'Kérlek..emlèkezz,hogy szer..'de nem tudta folytatni mert bezártad a szekrényt..-nèztem rá.
-Mostmár hangokat is hallasz?-sóhajtott fel.
-De..egy fèrfi hangja volt..vagyis egy fiú..tudta a nevemet..
-Lydia..-lèpett közelebb hozzám.
-Miért nem hisz nekem senki?-làbadtak könnybe a szemeim.Sarkon fordùltam,majd kimentem a gimiből.
Elsètàltam a rendőrség-ig,majd bementem.
-Lydia..mi a baj?-hallottam meg Parrish hangjàt.Aggódott.
-Kèrlek..keress egy eltűnt személyt nekem,az aktàknál..egy fiút..aki egy hete eltűnt..-mondtam.
-Rendben..-ment és hozta az aktákat.
Leültem egy szèkre.
Együtt keresgéltünk szinte egész nap.Közben elmeséltem.neki mindent..hitt nekem..elhitte,hogy tényleg van egy eltűnt szemèly,bàr nem tudja ki az.
-Köszönök mindent..talán nem talàltuk meg,de megpróbàltuk..-álltam fel,majd ő is.
Megöleltem.
-Köszönöm,hogy hittèl nekem..-mondtam halkan.
-Ugyan..-simogatta a hátamat,majd megpuszilta a homlokomat.
