Mamának -
Dagadt, s piros szemeimmel figyelem,
Ahogy telik az idő és elrepül a nap.
A figyelmedet többé meg nem nyerhetem,
Árva vagyok, aki mindent elveszít egy nap.
Hívásaid, s hangod nélkül mit kezdjek?
Kezed, utasításod nélkül merre menjek?
Ki akarta azt, hogy ismét szenvedjek?
Egész nap csak azon merengek,
Hogy én mennyire, mennyire szeretlek.
Hogy többé nem lesz ki emlékezzen rám,
Többé nem fog miattad mozogni a szám.
Hogy többé nem köszöntesz fel,
Nem mondjuk, hogy menjünk már el.
Nem mondhatom, hogy szeretlek,
Tőled már el sem köszönhetek.
Nem kapok nyálas puszikat arcomra.
Fel kell készülnöm a harcomra...
Fel kell készülnöm az elengedésre,
A gyötrő, el nem múló szenvedésre,
Azokra a hosszú párbeszédekre,
Amiket Istennel beszélek le.
Tudom, hogy személyesen már nem mondhatom,
De legalább ide leírhatom,
Hogy szeretlek és hiányzol,
S hogy mindenki hiányol.
Remélem egyszer még találkozni fogunk.
