A hős
Havas a bérc
Oly magasra érsz.
Zengő háborúban,
Vad, dúló csatában
Egy hős derengve látszik,
Ki kardjával úgy játszik,
Mint kisgyermek a sorssal,
Oly lendülettel, és gyorsan.
Bátran kaszabol,
Habár aranyból
Van a szíve, és
Forog benne a kés.
De nem azért, mert sebesült,
Hanem, mert szerelme rosszul sült
El. Három éve már,
Hogy az a szűz leány,
Kiért hevesen vert a szíve,
Játszva tőrt döfött bele.
Férjhez adták a lányt,
Ki már kijárt minden iskolát.
Egy szép beszédű,
Sima nyelvű
Költő vette el.
Mikor ezt a hős megtudta,
Örök némaságot fogadott.
Hogy lehetett ilyen balga?
Hogy szíve olyanért epedett,
Ki rá szemet sem vetett.
Örök némaság,
Mely lehet léhaság
Nem tenni semmit,
Vörös rózsát venni,
Vagy svájci csokit enni,
Lehetetlen így lenni.
De hősünk kibírta
Csak bírta a kínt, a
Szerelméért.
És néhány év után,
A csata, és háború után,
Hazajött.
Nem támogatta senki,
Nem is volt mit enni.
Így betért legjobb barátja házába,
És ránézett a ráncos szoknyára.
A ruhában Ő volt ott,
Ki kikosarazott.
A férfi állt döbbenten,
,, Én legjobb barátomhoz jöttem!”
Szólott, és tovaállt,
Hová lett a régi, szép leány?
