A bestia árnyéka

Egyedül a sötét űrben,

Csak tűrtem, és tűrtem...

Nem volt semmi csak én,

Körös-körül a fekete éj.

Gondolatom létrehozta a Kozmoszt,

Ahol pedig minden csillag forgott.

Nem voltam már egyedül,

De arcomra a bú mégis kiült.

Minden egyes ember, ki szeret

Az általában egyedül nem lehet.

Így voltam hát én is,

Kellett egy nő végülis.

Teremtettem a semmiből,

S egyszerre megjelent ő.

Egyáltalán nem gondoltam volna,

Hogy nem leszek boldog soha.

De ekkor történt az, ami.

Újdonsült nejem mit talált ki!

Idehallgassatok, mesélek!

Hosszasan és búsan regélek.

„Arthúr gyermekeket akarok,

Különben én mentem meghalok!”

Nem sokat gondolkodtam, emiatt

Teremtettem egy lányt, s egy fiat.

A lány neve Norett lett,

Amit anyja a szájára vett.

A fiú pedig Gáda,

Annyit tesz Szemétláda.

Hogy miért hívták így?

Fogyatékos volt, mint a légy.

Így éldegéltünk békében,

Nejemmel, Norettel, és szegénnyel…

Egyszer csak arra lettem figyelmes,

Egyik gyermekem jelenléte igen terhes.

Na, ki volt az? Kitaláljátok?

Igen ő. (Gáda) Ő az egyetlen, akit ki nem állhatok.

De hogy is mondhatom ezt?

Ő a fiam, nem vicces ez.

Szóval, ahogy éltünk

Semmi volt a létünk…

Erre hát megalkottam a napot,

Eközben Norett egy szidást kapott.

Ugyanis dobálózott a kőzetekkel

Egészen addig játszott ezzel,

Mégnem létrejött a Föld.

Nem tudom, ez az ötlet honnan jött?

Biztos engem látott,

A csillagot hogyan csinálom.

Lányom egy szót sem szólt,

Kit az apja úgy letolt.

Később… meglettek az emberek.

Mindenkibe engedtem egy lelket.

Szegény Norett azonban

Oda vágyott. Nagyon nagy

Gond volt ez nekem.

A Földre nem engedhetem.

Azonban addig - addig kérlelt,

Leküldtem, míg nem.

Ember lett belőle,

Nem sokat hallottam felőle.

Olyan mérges lettem,

Kavargott az egész lelkem.

Egyetlen gyermekem,

Akinek hasznát vehetem.

Aki társam lehet a teremtésben,

Szívem forog véres késben.

Szerelem lángja lobbant,

Bűnös érzés magja fogant.

Hatalmába kerített az érzés,

A lányom egy igazi szépség.

Senki sem hallott eddig beszélni az emberek közül,

Aztán hozzászóltam Noretthez, ki elhagyott bűnből.

Jaj, Istenem! Az emberek semmit sem tudnak!

Egyet, s mást sem. Mind csak ugatnak!ˇ

„Norett, figyelj! Gyere vissza!”

S ő döbbentem hátrált vissza.

„Nem megyek sehova!”

Teljesen elszomorított, hogy ezt mondta.

Így hát jósoltam neki:

„Ha elfogy a Hold, ami sajtból van

A Nap se lesz már – gondoltam.

Az emberek lelke megsemmisül,

Amint ez fényes csillag kisül.

Te leszel egyetlen társam, s szerelmem

Ki egyedül segíthet teremtenem."